29
Júl
2020

Krisztus az Egyház feje, nem pedig a császár

Eredeti nyilatkozat forrása innen: https://www.gty.org/library/blog/B200723

  • Szerző: John MacArthur és a Grace to You gyülekezet elöljárói, 2020. július 24. Kalifornia

Bibliai állásfoglalás az Egyház nyitva maradásának kötelességéről

Krisztus mindenek Ura. Ő az egyház egyetlen igaz feje (Efezus 1:22; 5:23; Kolossé 1:18). Ő egyben a Királyok Királya is – minden földi hatalom felett szuverén Úr (1Timóteus 6:15; Jelenések 17:14; 19:16). A Grace Community Church mindig szilárdan ragaszkodott ezekhez a bibliai alapelvekhez. Mint Isten népe, az Ő akarata és parancsa alá vagyunk vetve, amint azt a Szentírás is kinyilatkoztatja. Ezért nem engedhetünk, és nem is tudunk engedni a kormány által a heti gyülekezeti istentiszteletünkre vagy más rendszeres közösségi összejöveteleinkre kirótt felfüggesztésnek / határozatlan időre szóló elhalasztásnak (moratorium). Beleegyezésünk engedetlenség lenne Urunk egyértelmű parancsaival szemben.

Néhányan azt gondolják, hogy egy ilyen határozott nyilatkozat elkerülhetetlenül ellentmond a Róma 13. és 1Péter 2. fejezeteiben leírt, a kormányzó hatóságoknak való alárendelés parancsának. A Szentírás igenis körültekintő és lelkiismeretes engedelmességre utasít minden irányító hatóság felé, ideértve a királyokat, kormányzókat, munkáltatókat és megbízottaikat is. (Péter apostol szavaival: „…ne csak a jóknak és méltányosaknak, hanem a kíméletleneknek is.” 1Péter 2:18b). Amennyiben a kormányzó hatóságok nem próbálnak egyházi hatalmat érvényesíteni, vagy olyan utasításokat kiadni, amelyek megtiltják az Isten törvénye iránti engedelmességünket, akkor hatalmukat tiszteletben kell tartanunk, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e döntéseikkel vagy sem. Más szavakkal, a Róma 13 és az 1Péter 2 továbbra is kötelezi az egyes keresztyének lelkiismeretét. Úgy kell engedelmeskednünk polgári hatóságainknak, mint maga Isten által rendelt uralomnak.

Miközben az államhatalom isteni hatalommal ruháztatott fel az államon való uralkodás érdekében, egyik korábbi bibliai textus (és semelyik más) sem jogosítja fel a polgári uralkodókat az egyház feletti törvénykezésre. Isten három intézményt hozott létre az emberi társadalomban: a családot, az államot és az egyházat. Mindegyik intézmény rendelkezik olyan hatáskörrel, amelynek felségterületi korlátait tiszteletben kell tartani. Az apa hatalma a saját családjára határolódik. Az egyházi vezetők hatalma (amelyet Krisztus ruház rájuk) csak az egyházi ügyekre korlátozódik. A kormányzat feladata pedig kifejezetten a polgári béke és jólét felügyelete és védelme egy nemzet vagy közösség határain belül. Isten nem adott a polgári uralkodóknak hatalmat az egyház tantételei, gyakorlata vagy igazgatása felett. A bibliai keret az egyes intézmények hatalmát a saját hatáskörükre korlátozza. Az egyháznak nem áll jogában beavatkozni egyes családok ügyeibe, és nem hagyhatja figyelmen kívül a szülői tekintélyt. Szülőknek sem sem áll hatalmukban polgári ügyek intézésére úgy, hogy közben megkerülnék a kormányzati tisztviselőket. Hasonlóképpen, a kormányzati hatóságoknak sincs joguk beavatkozni az egyházi ügyekbe oly módon, hogy aláássák vagy semmibe vegyék a lelkészek és elöljárók Istentől kapott hatalmát.

Amennyiben a három intézmény közül bármelyik meghaladja jogosultsága határait, a többi intézménynek kötelessége korlátozni ezt a határátlépő túlkapást. Ezért, amikor valamely kormányzati tisztviselő kiadja az istentiszteletet szabályozó rendeleteket (például éneklési tilalmakat, részvételi korlátozásokat, vagy összejövetelek és szolgálatok tilalmát), akkor mint polgári tisztviselő kilép az Istentől kapott legitim hatalmának határain kívülre, és olyan hatalomra formál jogot, amit Isten kifejezetten csak az Úr Jézus Krisztusnak ad, mint aki korlátlan, szuverén uralommal rendelkezik az Ő királysága, az egyház felett. Uralma a helyi gyülekezetekben nyilvánul meg lelkészek és elöljárók útján, akik az Ő szavát tanítják (Máté 16:18–19; 2Timóteus 3:16–4:2).

Jelen helyzetben a kaliforniai állami hatalom elrendelte, hogy az egyházak határozatlan időre korlátozzák vagy függesszék fel közösségi alkalmaikat. Ezért mi, a Grace Community Church lelkészei és elöljárói tisztelettel tudatjuk polgári vezetőinkkel, hogy átlépték jogkörük határait, és a Krisztus iránti hűségünk nem engedi, hogy megtartsuk a gyülekezeti alkalmainkra kikényszeríteni kívánt megszorításaikat.

Másképpen megfogalmazva, a történelem során soha nem volt a civil kormányzat előjoga az istentiszteletek elrendelése, betiltása vagy azok menetének és idejének módosítása. Tehát hogy mikor, hogyan és milyen gyakran történnek az istentiszteleti alkalmak nem tartozik a “császár” joghatósága alá. Maga a császár is Isten alá rendeltetett. Jézus is megerősítette ezt az elvet, amikor Pilátusnak mondta: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna neked… ” (János 19:11a). Mivel Krisztus az egyház feje, az egyházi ügyek az ő országához nem pedig a császáréhoz tartoznak. Jézus éles különbséget tett e két hatalmi ág között, amikor azt mondta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta.” (Márk 12:17). A mi Urunk maga is mindig megadta a császárnak, ami őt illette, de soha nem ajánlotta fel a császárnak, ami kizárólag Istené.

Mint pásztorok és vezetők nem adhatunk át olyan kiváltságokat, felelősséget és hatalmat földi hatóságoknak, amelyek kizárólag Krisztushoz, az egyház fejéhez tartoznak. A lelkipásztorok és elöljárók azok, akiknek Krisztus kötelességet és jogot adott a lelki tekintély gyakorlására az egyházban (1Péter 5: 1–4; Zsidók 13: 7, 17) – és egyedül a Szentírás határozza meg, hogyan és kiknek szolgáljanak (1Korinthus 4:1–4). Nem vagyunk kötelesek követni a polgári kormány utasításait, amelyek megkísérlik szabályozni az egyház istentiszteletét vagy vezetését. Valójában azok a lelkészek, akik az egyházban a Krisztus által felruházott hatalmukat egy polgári uralkodó számára nyújtják át, feladják Isten előtti felelősségüket, és megsértik az Isten által elrendelt hatalmi kereteket, ugyanúgy, mint egy világi tisztviselő, aki jogellenesen terjeszti ki hatalmát az egyházra. Gyülekezetünk hitvallási nyilatkozata több mint 40 éve tartalmazza ezt a bekezdést:

Azt tanítjuk, hogy a helyi gyülekezet autonóm, és nem függ külső hatalomtól vagy irányítástól. Önkormányzati joggal rendelkezik, illetve mentes más egyének vagy szervezetek felettes beavatkozásától (Titusz 1:5). Tanítjuk, hogy az igazi gyülekezetek biblikusan működnek együtt, amikor közösen mutatják be és terjesztik a hitet. Ugyanakkor a helyi gyülekezetek maguk kell meghatározzák az együttműködés mértékét és jellegét a saját vezetőségükön keresztül, bibliaértelmezésük és kegyességük szerint. Az elöljáróknak kell döntenie a tagsággal, a működéssel, egyházfegyelemmel, jótékonysággal és a kormányhoz való viszonyulással kapcsolatos egyéb kérdésekben is (ApCsel 15:19–31; 20:28; 1. Korinthus 5:4–7, 13; 1Péter 5:1–4).

Röviden, gyülekezetként nincs szükségünk az állam engedélyére ahhoz, hogy szolgáljuk és imádjuk Urunkat, ahogyan Ő megparancsolta. Az egyház Krisztus drága menyasszonya (2Korinthus 11:2; Efezus 5:23–27), aki egyedül Őhozzá tartozik. Az Ő akarata által létezik és az Ő meghatalmazásával szolgál. Krisztus nem nézi el az egyház tisztasága elleni támadásokat és az Ő egyház feletti uralmának megsértését, mely uralom Jézusnak e szavaival kezdődött: én ezen a kősziklán építem majd fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” (Máté 16:18).

Krisztus fennhatósága feljebbvaló minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben.” (Efezus 1:21-23).

Ennek megfelelően az a tisztelet, mellyel jogosan tartozunk földi kormányzóinknak és bíróinknak (Róma 13:7), nem foglalja magában az engedelmességet akkor, amikor a tisztségviselők megpróbálják eltorzítani a megalapozott tantételeket, lerontani a bibliai erkölcsöt, egyházi hatalmat gyakorolnak, vagy egyházi vezetőként bármilyen módon Krisztus helyébe lépnek.

A bibliai sorrend egyértelmű: Krisztus Úr a császár felett, nem pedig fordítva. Az egyház feje Krisztus, nem pedig a császár. De kölcsönös módon az egyház sem uralja az államot semmilyen értelemben. Emlékeztetőül: ők különálló országok, és Krisztus áll mindkettő fölött. Sem az egyháznak, sem az államnak nincs nagyobb tekintélye Krisztusnál, Aki kijelentette: “Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön” (Máté 28:18).

Vegyük észre, hogy nem az alkotmányra hivatkozva nyilatkozunk, bár az Egyesült Államok Alkotmányának első számú alkotmánymódosítása (First Amendment) kezdő szavaiban kifejezetten megerősíti ezt az elvet: „A Kongresszus nem hozhat olyan törvényt, mely egy vallás létrejöttéről, vagy gyakorlásának megtiltásáról szól.” Nem az Alkotmány teremtette meg azt a jogot, melyre hivatkozunk. Ez egyike azoknak az elidegeníthetetlen jogoknak, melyeket egyedül Isten adott, aki elrendelte az emberi kormányzást és létrehozta az államvezetés hatáskörét, annak korlátaival együtt. (Róma 13:1–7). Ezért mondanivalónkat szándékosan nem az első számú alkotmánymódosításra építettük, hanem ugyanazon bibliai elvekre, melyekre maga a módosítás is épül. Az igaz vallás gyakorlása Istentől kapott kötelessége férfiaknak és nőknek, Isten képmására lévén teremtve (1Mózes 1:26–27; ApCsel 4:18–20; 5:29; vö. Máté 22:16–22). Más szóval: a vallás szabad gyakorlása Isten parancsa, és nem egy államtól kapott kiváltság.

Ebben az összefüggésben szükséges egy további megjegyzést tennünk. Krisztus mindig hű és igaz (Jelenések 19:11). Az emberi kormányzatok nem ennyire megbízhatók. A Szentírás szerint „…az egész világ a gonosz hatalmában van.” (1 János 5:19b). Ez természetesen a Sátánra utal. A János 12:31 és 16:11 „e világ fejedelmének” nevezi őt, ami azt jelenti, hogy hatalommal és befolyással bír e világ politikai rendszerein keresztül (vö. Lukács 4:6; Efezus 2:2; 6:12). Jézus azt mondta róla: „hazug, és a hazugság atyja” (János 8:44). A történelem számos alkalommal fájdalmasan emlékeztetett arra, hogy a kormányzás hatalmával gonosz célok érdekében könnyen és gyakran visszaéltek. A politikusok manipulálhatják a statisztikákat, és a média elfedhet vagy álcázhat kellemetlen igazságokat. Ezért tehát a józan ítélőképességű egyház nem teheti meg, hogy passzív vagy automatikus módon teljesíti az előírásokat, amennyiben a kormány elrendeli a gyülekezeti összejövetelek beszüntetését – még akkor sem, ha a megadott indok a közegészségügyre és a biztonságra vonatkozik.

Az egyház definíció szerint összegyülekezés. Ez a szó szerinti jelentése a görög „gyülekezet” – ekklésia / έκκλησία – kifejezésnek, mely a kihívottak csoportja. A nem összegyülekező gyülekezet ellentmondás. A keresztyének tehát azt a parancsot kapták, hogy ne mondjanak le az összejövetel gyakorlatáról (Zsidók 10:25) – és egyetlen földi államnak nincs joga korlátozni, behatárolni vagy megtiltani a hívők összegyülekezését. Mindig támogattuk a földalatti egyházat azokban a nemzetekben, ahol a keresztyén gyülekezeti istentiszteletet az állam illegálisnak ítélte.

Amikor a tisztviselők egy bizonyos számra korlátozzák a gyülekezetek látogatottságát, egy olyan megkötést kísérelnek meg bevezetni, mely eleve lehetetlenné teszi a szentek számára, hogy gyülekezetként összejöjjenek.. Amikor a tisztviselők megtiltják az istentiszteleteken való éneklést, egy olyan korlátozás bevezetésére törekednek, amely eleve lehetetlenné teszi Isten népének, hogy engedelmeskedjen az Efézus 5:19 és a Kolossé 3:16 parancsolatainak. Amikor a tisztviselők elrendelik a közösségi alkalmaktól való távolmaradást, olyan korlátozást kísérelnek meg bevezetni, amely eleve lehetetlenné teszi a hívők közötti szoros közösség megtapasztalását, amelyet a Róma 16:16, 1 Korinthus 16:20, 2 Korinthus 13:12 és 1 Thesszalonika 5: 26 megparancsol. Mindezen hatókörű területeken engedelmeskednünk kell Urunknak.

Noha Amerikában nem megszokott dolog, hogy a kormány beavatkozik a mi Urunk Jézus Krisztus egyházába, egyáltalán nem ez az első eset az egyháztörténelemben, amikor a keresztyéneknek kezdeniük kell valamit az államhatalom terjeszkedésével, vagy egy ellenséges érzületű uralkodóval. Sőt tény, hogy az egyháztörténelem során az egyház üldözése inkább megszokott volt az államok vezetése részéről, mint kivétel. „Mindazokat,” – mondja a Szentírás – „akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják” (2Timóteus 3:12). Történelmi szempontból a két fő egyházüldöző mindig is a világi kormány és a hamis vallás volt. A legtöbb keresztyén mártír azért halt meg, mert nem volt hajlandó engedelmeskedni ezeknek a hatalmaknak. Végül is ezt ígérte Krisztus: „Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (János 15:20). A boldogmondások végén ezt mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek.” (Máté 5:11–12).

Ahogyan a kormányzat politikája egyre távolodik a Biblia elveitől, valamint fokozódik az egyházzal szembeni jogi és politikai nyomás, fel kell ismernünk, hogy az Úr e feszültséget felhasználhatja arra, hogy megtisztítsa és felfedje előttünk a valódi egyházat. Ha engedünk a kormány túlkapásának, a gyülekezetek határozatlan ideig is zárva maradhatnak. Hogyan tud Jézus Krisztus valódi egyháza ragaszkodni küldetéséhez egy ilyen ellenséges környezetben? Csak úgy, hogy bátran engedelmeskedik az Úr Jézus Krisztusnak.

Még ott is, ahol a kormány együttérzőnek tűnik az egyház iránt, a keresztyén vezetőknek gyakran ellen kellett állniuk az agresszív állami tisztviselőknek. Például Kálvin Genfjében az egyházi tisztviselőknek időnként meg kellett akadályozniuk a városi tanács irányító törekvéseit az istentisztelet, az egyházkormányzás és az egyházfegyelem vonatkozásában. Az Anglikán Egyház soha nem lett teljes egészében megreformálva, mert a Brit Korona és a Parlament mindig beavatkozott az egyházi ügyekbe. 1662-ben a puritánokat megfosztották szószékeiktől, mert megtagadták a kormányzati utasításoknak való fejet hajtást, az Anglikán Egyház hivatalos imakönyvének (Book of Common Prayer) használatát, a papi öltözék viselését (alba, stóla stb. /szerk.) és az állam által szabályozott istentisztelet egyéb szertartási szempontjait. A brit monarchia állítása szerint, továbbra is ő az Anglikán Egyház névleges feje, legfelsőbb irányítója.

Még egyszer: Krisztus az egyház igazi feje, és ehhez a létfontosságú igazsághoz fogunk ragaszkodni az összejöveteleink során. Ezen elsődleges ok miatt nem fogadhatjuk el azokat, és nem nem fogunk meghajolni azok előtt az egyház ügyeibe avatkozó korlátozások előtt, amelyeket a kormánytisztviselők jelenleg a gyülekezetünkre akarnak kényszeríteni. Harag és gyűlölködés nélkül nyilvánítjuk ki reakciónkat, mely nem támadó vagy lázadó szívből fakad (1.Timóteus 2:1–8; 1 Péter 2:13–17), hanem józanságból, tudva azt, hogy az Úr Jézusnak kell megfelelnünk a Tőle kapott sáfárkodásban, mint pásztorai az Ő drága nyájának.

A kormányzati tisztviselőknek az apostolokkal együtt tisztelettel üzenjük: „Ítéljétek meg ti magatok, vajon igaz dolog-e Isten szemében, hogy inkább rátok hallgassunk, mint Istenre!” (ApCsel 4:19). E kérdésre adott határozott válaszunk ugyanaz, mint az apostoloké: „Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.”(ApCsel 5:29).

Imádkozunk, hogy minden hűséges gyülekezet álljon mellénk ebben, engedelmeskedve Urunknak, ahogyan azt a keresztyének évszázadokon keresztül tették.

 

Magyar fordítás: Mészáros Bence Barnabás, Tóth Krisztián & Veronika,  Szakmai lektor: Márkus Tamás András

1 Response

  1. Tóth Krisztián

    A következő linken ( https://www.gty.org/library/blog/B200723 ) megtalálható nyilatkozat alatt a szerzők részéről még az alábbi kiegészítő bejegyzés szerepel (szó szerinti fordítását közlöm a folyatásban):

    „Az alábbiakban azt az elsődleges kérdést szeretnénk megválaszolni, amelyet a nyilatkozattal kapcsolatban kaptunk: „Miért a Róma 13 és az 1 Péter 2-re hivatkozva nyújtották be (azt) az eredeti kormányrendet kapcsán?”

    A Grace Gyülekezet vezetői figyelembe vették és egymástól függetlenül, beleegyeztek az eredeti kormányrendeletbe, nem azért, mintha úgy vélnénk, hogy az államnak jogában állna meghatározni az egyházaknak, hogy mikor, hogyan és egyáltalán lehet e istentiszteleti gyakorlatot folytatni. Hogy világossá tegyük, továbbra is úgy véljük, hogy az eredeti rendelet ugyanannyira volt jogellenes behatolás az államhatalom részéről egyházi ügyekbe, mint ahogy jelenleg is az. Mivel azonban nem ismerhettük a vírus valódi súlyosságát, és mivel törődünk az emberekkel, ahogyan Urunk is tette, azt gondoljuk, hogy a közegészségügynek a súlyos fertőzésekkel szembeni védelme úgy a keresztyének, mint az államigazgatás törvényes feladata. Éppen ezért önként betartottuk kormányunk kezdeti ajánlásait. Keresztyének számára természetesen helyénvaló (sőt indokolt), ha betegség vagy küszöbön álló egészségügyi veszély miatt ideiglenesen (!) tartózkodnak a szentek összegyülekezésétől.

    Amikor a mindenre kiterjedő (és hatásában káros) lezárások megkezdődtek, azoknak egy rövid távú, átmeneti leállást célzó intézkedéseknek kellett volna lenniük, a „görbe ellaposítása” céljából – jelentve a fertőzés mértékének lassítását, annak érdekében, hogy a kórházak ne terhelődjenek túl. Ezzel egyidőben a halál szörnyű vizionálása is zajlott. E tényezők fényében és figyelembevételével, lelkészeink támogatták az intézkedéseket az egyházak számára kiadott iránymutatások betartásával.

    De lelki tekintélyünket nem adtuk át a világi kormányzatnak. A kezdetektől azt mondtuk, hogy az önkéntes beleegyezésünk megváltozhat, ha a korlátozások túlmutatnak a kitűzött célon, vagy ha a politikusok indokolatlanul beavatkoznak az egyházi ügyekbe, vagy ha az egészségügyi tisztviselők olyan korlátozásokat vezetnek be, amelyek megkísérlik aláásni az Egyház küldetését. Minden egyes döntést felelősségünk terhének szem előtt tartásával hoztunk meg. Egész egyszerűen megragadtuk a lehetőséget, hogy pártfogoljuk az egészségügyi tisztviselők aggodalmait, és a gyülekezeti tagjaink körében is megnyilvánuló nyugtalanságot elsimítsuk, abból a vágyból fakadóan, hogy túláradó és gyakorlati gondossággal, illetve ésszerűséggel cselekedjünk („A ti szelídségetek legyen ismert minden ember előtt! Az Úr közel!” – Filippi 4:5).

    Azonban most már több mint húsz hete nem történt enyhítés a korlátozások tekintetében. Nyilvánvaló, hogy a kezdeti, halandóságra vonatkozó előrejelzések tévesek voltak, és a vírus közel sem olyan veszélyes, mint amennyire eredetileg tartottak tőle. Ennek ellenére az év nagyjából negyven százaléka telt el azzal, hogy gyülekezetünk lényegében nem képes rendesen összegyűlni. Súlyosan korlátozták a lelkipásztorok képességét és lehetőségét nyájuk pásztorolásában. Veszélybe került a gyülekezet egysége és hatása. Elvesztek a hívők azon lehetőségei, hogy egymást szolgálják és segítsék. Valamint azon túlivá növekedett a zaklatott, félő-szívű, bajba jutott, erőtlen vagy ingadozó, illetve egyébként is testvéri közösségre és bátorításra szoruló keresztények szenvedése, mint ami ésszerűen igazságosnak vagy szükségesnek tekinthető. A 2021-re tervezett nagyobb nyilvános rendezvényeket már be is szüntették, jelezve, hogy a tisztviselők arra készülnek, hogy fenntartsák a korlátozásokat a következő évben és azon túl is. Ez arra készteti/kényszeríti a gyülekezeteket, hogy válasszanak Urunk egyértelmű parancsa és a kormánytisztviselők előírása között. Következésképpen, Urunk, Jézus Krisztus tekintélyét követve, örömmel úgy döntünk, hogy Neki engedelmeskedünk.”

Hozzászólás