14
jún
2020

Interjú Fazekas Bence Gyula kálvinista teológussal – John H. Walton alapvetéseinek részletesebb cáfolata, III. rész

/Fazekas Bence Gyula, kálvinista teológust, a reformalthitvedelem.hu teonomista apologetikai portál alapítóját és szerkesztőjét Márkus Tamás András református lelkész kérdezi. Az interjú I. és II. része itt és itt olvasható./

MTA.: Ha jól értem, Walton a környező népek kultúráját, vallását – ezek vallástörténeti elemzését/kutatását – hívja segítségül ahhoz, hogy jobban megvilágítsa a bibliai szöveg “eredeti” mondanivalóját. Elterjedt ez a módszer evangéliumi teológusok/kutatók között?

FBGy.: Waltonnak ez az eltökélt premisszája, hogy a zsidó teremtéstörténetet a pogány népek teremtéstörténeteihez kell igazítani, liberális jellegű. A kritikák ezt szinte szemérmesnek tűnően nem teszik szóvá, de ennek aligha a tapintatos elhallgatás az oka, sokkal inkább az, hogy a német nyelvű, többségében liberális irodalmat a konzervatív evangéliumi teológusok már több mint száz éve nem követik, és méltán. Azonban mégis erre a liberális vonásra mutat rá Averbeck és Collins is. Averbeck szóvá teszi, hogy egészségtelen Waltonnak a pogány kultúrákhoz való konformizálása. Ő ezt metodológiai problémának nevezi.[1] Ebben igaza is van, én ezt korábban hermeneutikai problémának neveztem, némileg erőteljesebb nyelvezettel. Ugyanis amikor ókori (nem ihletett, pogány) vallástörténelem alapján értelmezzük, vagy átértelmezzük a Biblia egyes részeit, sőt egész fejezeteket, könyveket, akkor nem csinálunk mást, mint valláskritikát végzünk. Vagy más szóval az összehasonlító vallásfenomenológia alapján értékelünk tévedhetetlen szakrális szövegeket. Ez legitim módszer lehet, ha nem vagyunk hívők, máskülönben teljesen illegitim. A liberális kutatók valláskritikát végeztek, amikor azt pedzegették, hogy pl. Jahvének („főistennek”) volt-e társistennője (Astarte), vagy sem.

MTA.: Biztos vagy benne, hogy Walton is ezt teszi?

FBGy.: Igen, csak enyhébben; ő “csak” azt taglalja, hogy a teremtés leírása nem állítja azt, amit részletesen állít, nem beszél időbeli kialakulásról, filozófiai sorrendiségről, vagy akár részletes keletkezésről.[2] Ekkor Walton a külső babiloni, egyiptomi, ugariti teremtésmítoszoknak rendeli alá a bibliai teremtésleírást, ugyanis a vezérlő elv az lesz, hogy mi az állítólagos valláskritikai konszenzus a szekuláris összehasonlító vallástudományban (ami, mint láttuk, aligha konszenzus egyébként). Ez a közel-keleti szövegek felhasználásának waltoni módja – és a Biblia ezeknek való alárendelése –, túllép egy józan és elképzelhető határt.[3]

Komoly probléma továbbá, hogy Walton exegézise figyelmen kívül hagyja a teljes Bibliát tekintve (tota Scriptura) a párhuzamos igehelyek (analogia fidei) magyarázó erejét. Például az ÚT-i textusokat teljesen mellőzi, vagy marginalizálja. Szembe megy a tota Scriptura elvvel[4], és elsodródik a belső kánon neo-ortodox, barthiánus szemlélete felé.

MTA.: Mi lehet ennek az oka a maga rendszerében?

FBGy.: Feltehetőleg azért teszi ezt, mert azt állítja, hogy nem ugorhatunk egyből e szövegek mai keresztény értelméhez.[5] De hogy miért nem, azt nem mondja meg, ahogyan azt sem, hogy mi értelme és haszna van annak, ha egy ókori, állítólagos „pogány konszenzuson” lemért, puszta ószövetségi vallást tekintünk, és ebből fogalmazunk meg dogmatikai állításokat, a tota Scriptura elv nélkül – mint ahogy a valláskritikusok tették.

A liberális kutatók alkalmazták ezt a módszert, amikor a Genezis 1-et – a papi forrásnak nevezett szövegrészletet – a „külső”, pogány, babiloni teremtéselmélet árnyékában értelmezték. Eszerint a zsidó nép kulturális megnyilvánulása teremtésmítosz formájában reakció volt az ókeleti népek teremtésmítoszaira, és azokat átvette, feldolgozta, beolvasztotta.[6]

MTA.: Walton is átvételről beszél?

FBGy.: Nem, ő egy közös ókori kultúrkörről, de ez édeskevés.[7] Esszenciálisan ugyan arról van szó: egymástól átvesznek mítoszokat a népek. Sőt ez még pontatlanabb is, mert a liberális értelmezés legalább az egzakt szekuláris történeti kronológiát precízen követi, hogy melyik kultúra melyikre épült rá.

MTA.: De Walton nem beszél különböző forrásokról (lásd papi irat, jahvista stb.), inkább csak arról – ahogy említed –, hogy az ókori népek teremtésmítoszai hatottak Izrael vallására. Ezt liberális „módszernek” tartod?

FBGy.: Sajnos nincsen vége, mert Walton történetkritikai módszert is alkalmaz. A liberális történetkritika megnéz külső ókori, pogány, nem tévedhetetlen forrásokat, hogy azok valószínűleg mit mondhatnak, és ehhez idomítja a bibliai narratívát. Például azt mondja, hogy egyiptomi kivonulás nem történt meg, de legalábbis ilyen csodás, grandiózus formában nem (tengeren átkelés, méteres falak, tűzoszlopok, csapások stb.). Vagy azt mondják, hogy Ádám és Éva nem léteztek, mivel csak mitikus költészeti alakok. Ugyanígy: Mózes sem élt a Szentírásban feljegyzett keretek között; Mózesnek csak egy történeti magja valószerű, de az életéről szóló részletes bibliai leírás semmiképp. A kettő szerintük nem egyezik meg. Mózes tehát élt, de nem ott, nem akkor, nem abba a népbe tartozott, és nem Mózes volt a (pontos?) neve, és életének főbb állomásai sem felelnek meg az Írásban leírtaknak, például a vízfakasztás Masszánál és Meribánál, a sugárzó arca a Hóreb után, a társalgása az Úrral a csipkebokor teofániában. Walton ilyen messzire nem megy, ezért őt – ha úgy tetszik – egy „negyedes,” látens liberális kutatónak lehet nevezni. Ezt én mondom, ez nem egy hivatalos terminus technicus. Ha minden klasszikus liberális gondolatot elnegyedelünk, akkor kapunk egy erőtlenebb liberális történetkritikai álláspontot, és ez Waltoné. Walton (és N. T. Wright) ugyanúgy kezeli Ádámot és Évát, ahogy a liberálisok Mózest: volt valami történeti magjuk, éltek, de nem csak azt nem tudjuk, hogy mikor, azt sem, hogy mik voltak életük főbb állomásai, családalapításuk, kiűzetésük, tevékenységeik az Édenben.

MTA.: Pontosan mit állít Walton Ádámmal és Évával kapcsolatban?

FBGy.: Radikálisan átértelmezi a bibliai narratívát. Azt mondja, hogy Ádám és Éva éltek, de nem akkor, nem úgy, és nem is voltak AZ Ádám és AZ Éva, mert lehettek egy csoport tagjai is. Még látszólag azt is elfogadja, hogy a szekuláris tudomány szerinti (mitokondriális) Éva és (Y-kromoszómás) Ádám, 30 000 év különbséggel éltek és egy nagyobb (min. 5-10 000 fős) populáció tagjai voltak.[8] N. T. Wright, Walton említett művének vendégszerzője azt sem zárja ki, hogy talán nem is emberek voltak, hanem kiválasztott előemberek, hominidok.[9] Ilyen és hasonló gondolatmenetek miatt nem tudjuk megköszönni Waltonnak, hogy – egyébként korrekten – az egyiptomi kivonulást annak megváltástani jelentősége miatt történetileg hitelesnek fogadja el.[10] Ugyanis számos más karakter szintén a mondabeli figura szintjére redukálódhat (pl. Énókh személye, Illés életének részletei, Jónás stb.), ha Walton (és N. T. Wright) írásértelmezési elvei szerint jár el valaki.

MTA.: De Walton mégiscsak egy neves evangéliumi intézmény professzora…

FBGy.: Igen, de ez mégiscsak liberális történetkritika, csak éppen kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de az. Walton liberalisztikus tendenciái csakis amiatt nem egyértelműek, mert ő formálisan elfogadja az Írás tévedhetetlenségének elvét [11], továbbá mert szövegkritikát nem alkalmaz, mint a liberális tudósok. Tehát azt nem tagadja, hogy egy szöveg mikor keletkezett, vagy hogy ki volt a szentíró (aki oda van írva a könyvhez). Emiatt a német, liberális történetkritikai módszert nem ismerő olvasók számára Walton tisztességesnek tűnhet, holott valójában három metódusból kettőt igenis alkalmaz; a szöveg-, a történet- és valláskritikából a történet- és valláskritikát bizony alkalmazza. Igen, ez egy kisebbített, kisebb mértékű liberális megközelítés, mely nóvumnak hathat angolszász körökben, ahol már rég zsámoly alá rúgták a vad történeti-kritikai elméleteket. És meglehet már nem ismerik azokat klasszikus és erőteljes formájukban, de mi magyarok ezeket az egyetemen évekig tanultuk.

MTA.: Érdekes, hogy te magad is említesz az érvelésedben liberálisabb szerzőket Walton téziseit cáfolandó. Úgy tűnik, mintha bizonyos pontokon még az ő téziseiket is jobbnak ítélnéd…

FBGy.: Igen. Sajnos kénytelenek vagyunk még egy pontban elmarasztalni Waltont még a liberális kutatókkal összevetve is. A valláskritikájukban a liberális tudósok sokkal korrektebben jártak el, mint Walton, pl. Gen 1-et (“papi irat”) illetően. Például a neves Hermann Gunkel, a formakritika megalkotója[12] is állítja, hogy a hétnapos zsidó teremtésleírás a narratíva szerint igenis hét napot jelent: sorrendiséget, egymásutániságot, és azok anyagi részleteit írja le. Bár tévesnek tartja ezen részleteket Gunkel, egyúttal a kor tudományos megközelítésének is elismeri a leírást, és nem lázad a szöveg elsődleges értelme, mondanivalója ellen [13]. Walton erre se volt képes. Persze nem kételkedünk benne, hogy ő tudományfilozófiai problémákat tartott inkább szem előtt, pl. hogy a teremtéselméletek ne akadályozzák a tudományos kutatást.[14] De ez a megközelítés igazából még valláskritikainak is meglehetősen rossz, ellentétben a liberális valláskritikusokkal, melyek a maguk nemében akkurátusak és ésszerűek voltak, noha nem keresztény szemléletűek. Az ókori teremtési textusok egészét tisztelje a vallástörténész, vagy az ilyen ambíciókkal bíró személy, ne járjon el úgy, hogy a legkisebb közös többszörösöket, közös motívumokat tekinti a különféle mítoszokban, míg eközben a különbségeket zárójelbe teszi (pl. csak egy örök Isten van, csak néhány ember, nem emberiség, akik képviselők, nem rabszolgák.) Walton ugyanis negligálta a teremtés negyedik vagy ötödik napjától előjövő sajátos zsidó vonásokat, egyedi különbözőségeket, hogy az első három napból kiindulva azt mondhassa, hogy a zsidó mítosz is teljesen összhangban van az összes környező nép felfogásával (tehát nem közöl részleteket, sorrendiséget stb.).

MTA.: Korábban az interjúban többször is kritizáltad Waltont amiatt, hogy „bombasztikus” a stílusa, valamint, hogy úgy nyilatkozik bizonyos témákról – ókori közel-keleti népek világképéről –, hogy nincs meg hozzá a megfelelő tudásbázisa, vagy pedig a források között önkényesen szelektál. Tulajdonképpen mit értesz „bombasztikus” alatt, miben érhető ez tetten Waltonnál a „stílus” tekintetében, ha egy picit részletesebben megnézzük a műveit?

FBGy.: Jól látod, számomra különösen a stílusa zavaró, és már önmagában is hagy maga után némi kívánni valót. Waltont sajátosan kioktató hangnem jellemzi. Annak dacára, hogy maga sem nem régész, sem nem ókortörténész, olyan stílusban ír a saját megérzéseiről, benyomásairól az ókori népek kultúráit illetően, mintha azok egészen alapvető tények lennének, de mély szakértelem szükséges a felfedezésükhöz, melynek kulcsát most ő megadja. Nem csoda, hogy Todd S. Beall ószövetséges professzornál (a Holt-tengeri tekercseket is kutatta) ez úgy csapódik le, hogy Walton stílusa „professzoroskodó”, fennhordja az orrát, míg a többi ószövetséges szakmabelit pusztán amatőrökként kezeli, mintegy lenézi őket[15].

És igen, ez teljesen jogos észrevétel, Waltonnál, amikor kifejti elméletét, nyoma sincsen célzásoknak, melyek arra vonatkoznának, hogy elmélete esetleg új, meredek, nehezen bevehető volna – az, hogy megérti, hogy nagyon merész első hangzásra, teljesen új, hagyomány nélküli, távolról vagy közelebbről hasonlít a liberális kritikai megközelítésékre stb. Igaz ugyan, hogy Walton Genesis One című könyvének függelékében, és más írásaiban elvétve röviden válaszol arra az ellenvetésre, hogy probléma-e, hogy csak most bukkan fel ez a furcsa kortörténeti metodológia; ettől még megmaradhat többek számára a professzoros stílusa.

MTA.: Ad azért valamiféle magyarázatot arra vonatkozóan, hogy az egyház- és teológiatörténetben miért nem volt ismert – vagy miért merült feledésbe – az általa elővezetett koncepció?

FBGy.: Walton saját valláskritikai metodológiájával kapcsolatos magyarázata, hogy ez a megközelítés azért tűnt el az egyháztörténelemből – és azért volt már a farizeusok idejében is ismeretlen –, mert a hellenizmus azt eltörölte. [16]Csakhogy ez teljesen abszurd kijelentés. A hellenizmus éppen hogy ráépült az addigi tudományos eredményekre, mint ahogy azt előbb a csillagászat diszciplínáján keresztül bemutattam. Továbbá a hellenizmusban szintén voltak olyan jelentős vonások, mint a teremtés egzakt részleteinek a hiánya, (ellentétben a Genezis 1-gyel pl. a maghozó fűvek fajtáival) vagy a káoszból való teremtés[17]. Tehát olyan elemekről beszélünk, melyek a görögöknél és az ANE népek között is megvoltak. Viszont, ha mindez megvolt, vagy megmaradt a hellenizmusban is, akkor nincs éles határ az ANE kultúrák és a hellenizmus között, tehát nem vehetett el belőlük – a zsidó teremtésmítoszból sem – ennyire alapvető értelmezési elveket, vonásokat.

Az igaz persze, hogy az empirikus kutatást a hellenizmus új szintre emelte, de a mitologikus, ANE-re hasonlító vonások a hellenizmus formális bukásáig, az óegyház hivatalos győzelméig megmaradtak. Emiatt nem lehet sem a hellenista, sem a farizeusi zsidóságra azt mondani, hogy kulturálisan hátrányos helyzetben volt – legalább annyira, mint mi –,  mondván sem mi, sem ők nem sajátították el a Walton szerinti ókori sumér-babiloni „funkcionális” világképet. Ez inkább mosolygásra késztethet.

MTA.: Walton tézisei nem kerültek a hazai teológiai-tudományos közéletben eddig feldolgozásra, pusztán csak a főbb téziseit ismerhettük meg másodkézből, illetve e tézisekkel kapcsolatos – arra reflektáló –, oldalunkon megjelent cikkekből tudhattunk meg valamit róla és a sajátos nézeteiről. Hogyan summáznád az eddigieket?

FBGy.: Összességében nyugodtan elvethetjük Walton előfeltevéseit és alapelveit. Nem is önkényesen tesszük ezt. Őszintén szólva úgy gondolom, hogy nagy keresztényi méltányossággal, igen alaposan megvizsgáltuk és elemeztük az álláspontját, talán alaposabban is, mint amit a nézete érdemelt volna, hiszen a német irodalmat valamennyire ismerő szakember számára nem kell hozzá sok idő, hogy kiderüljön, a történeti megközelítése hasonlít a klasszikus liberális történeti-kritikai módszerre, több szempontból is.

Ha pedig elvetettük a waltoni premisszákat, akkor pedig már eszünkbe se juthatnak olyan nóvumok, minthogy Ádám és Évá mellett egy egész populáció élt párhuzamosan, vagy, hogy Ádám és Éva főpapok lettek volna[18], mivel ezekre a szövegben a legcsekélyebb utalás sincs. Ezért csak nagy költői, vagy kritikai kreativitással megáldott szövegmagyarázók juthatnak el ilyen heterodox szintre. Órigenész metaforikus-interpretatív exegézise hasonlít erre, és láss csodát, Walton is hivatkozik Órigenész munkásságára[19], amikor Ádám „főpapságát” akarja alátámasztani.

Tulajdonképpen az édenkerti templomra, vagy a kozmikus templomra sincsen semmilyen utalás, és ezt nem csak én és a Waltont elemző magyar lelkészek-teológusok mondják.[20] Talán Ezékiel 47. fejezete miatt fel lehet hozni esetleg [21] egy metaforikus párhuzamot: a látomásbeli templomból víz fakad, ugyanígy az édenkertben is, és a mennyei Jeruzsálemben is folyamok szerepelnek. Mivel azonban Ezékiel és János Jelenése látomásos, egy szószerinti 1 Mózes-beli, édenkerti templom és papi társadalom megalapozásához ez vajmi kevés. Éppígy egy templom szertartásos felavatásának leírása szintén abszurd, akárcsak az összes többi hasonló gondolatmenet, melyek nem a szöveg filológiai elemzésén alapulnak, hanem egy elrugaszkodott, interpretatív-órigenészi exegézisen.

MTA.: Köszönöm az interjút!

 

Források:

[1] https://www.thegospelcoalition.org/themelios/article/the-lost-world-of-adam-and-eve-a-review-essay/  „I must admit, for example, that sometimes I find his ANE comparative method to be somewhat out of control in terms of method.”; Collins a korábban említett művében szintén felrója (7.-8. o.), hogy Walton metodológiája nem tiszteli, hogy a Biblia egészének kell kijelölnie a szemléletünket a maga párhuzamos helyeivel (lásd anologia fidei)

[2] Walton, Genesis One, pl. 18. fej.: „there is no point at which the Genesis account becomes relevant, because Genesis does not concern material origins and does not have a material ontology.”

[3] Todd Beall in Reading Genesis 1-2, reflexió Walton nézetére: „But Walton’s reliance on his view of ANE thought is excessive, to put it mildly.”

[4] A Tota Scriptura elv megfogalmazását lsd. itt R. C. Sproul tollából. https://www.ligonier.org/learn/articles/tota-scriptura/

[5] Egy jó példa erre, de előfordulnak máshol is: Walton, Genesis One, 42.o.: Genesis One: 42.o. ” …we conclude that Genesis 1 is not an account of material origins, we are not thereby suggesting that God is not responsible for material origins. I firmly believe that God is fully responsible for material origins, …” Walton hangsúlyozza, hogy egy tradicionális tant mégiscsak vall, miközben levezeti, hogy az nincs benne a Genezis első fejezeteiben. Tulajdonképpen alig található meg ott bármilyen tan is.

[6] Hermann Gunkel, Handkommentar zum AT, Genesis übersetzt und erklärt, Göttingen, 1901. 118. o. 7. rész: “..wie sich in Kanaan und Syrien das Babylonische auch sonst mit Aegyptischem zu mischen pflegte… Als Israel in Kanaans Cultur einwuchs, hat es auch diese … Urmythen babylonischen Ursprungs kennen gelernt. … Israel aber… hat den Mythos aufs stärkste sich und seiner Religion amalgamiert.”

[7] Reading Genesis 1-2, Walton kifejtése: „These are not ideas that are borrowed from literature; they reside in the broader culture.”

[8] Walton, Lost World of Adam and Eve, 20. fejezet. Aki ellenvetné, hogy Walton nem azonosul az állásponttal, csak „objektíven” bemutatja, akkor kérdezem, hogy az Old Earth or Evolutionary Creation (Intervarsity Press, 2017)  c. könyvben miért az elméletet elfogadó Biologos társaság oldalán lépett fel?

[9] Lost World of Adam and Eve, 19. fej. írta N. T. Wright

[10] „We know that a text is not only accommodation if theology is hung on the information (e.g., the exodus or the resurrection).” Old Earth or Evolutionary Creation? (Intervarsity Press, 2017), Walton kifejtése

[11] Azért mondom, hogy csak formálisan fogadja el a tévedhetetlenséget, mert barthiánus módra összemossa a mítosz és történelem fogalmakat a pontosság kapcsán. Egy példa rá: Reading Genesis 1-2, Walton kifejtése: „The use of words like “myth” or “history” is more likely to reflect our modern categories and thereby potentially distort what is going on in the ancient literature.” Másrészt azért, mert más helyen a tévedhetetlenség fogalmát is tompítja, lásd Old-Earth or Evolutionary Creation? Intervarsity Press, Walton főcikke, Inerrancy rész: „The Chicago Statement … those parameters may also be expressed by some without using the term inerrancy. … Those associated with BioLogos are committed to the authority of the Bible regardless of whether they choose to embrace the term inerrancy or not.” Tehát véd egy olyan álláspontot, ahol valaki nem elkötelezett a plenáris tévedhetetlenség szakkifejezése iránt.

[12] Karasszon István, Ószövetségi ismeretek, 2006, 28. o.

[13] Hermann Gunkel, Handkommentar zum AT, Genesis übersetzt und erklärt, Göttingen, 1901. 119. o. 9. pont,”eine wissenschaftliche Theorie über die Reihenfolge der einzelnen Entstehungen; … dass er zugliech den wirklichen Hergang der Entstehung der Welt erzählen will… Damals war die Naturwissenschaft noch in ihren Anfängen.”; Walther Wolff, ibid. 126. o.

[14] Walton, Genesis One, Summary fej. : „If Genesis 1 is not an account of material origins, then it offers no mechanism for material origins, and we may safely look to science to consider what it suggests for such mechanisms

[15]in Genesis 1-2; Todd S. Beall reflexiója Waltonra:  „My final problem with Walton’s approach to Gen 1 is what I would call his professorial tone. I am not sure how else to put it. I am not saying that Walton consciously does this, but his approach comes across as somewhat condescending”

[16] Walton kifejtése, Reading Genesis 1-2:  „can easily be explained as a result of Hellenism and the incursion of Greek thought into the ancient world”

[17] Ez is általános mitológiai ismeret mára már, de lásd pl. Mircea Eliade: Vallási eszmék és hiedelmek története; Zeusz és a görög vallás c. fejezet, 83. rész

[18] Walton: Lost World of Adam and Eve, a korai populációról lásd: 19. fejezet; az ádámi-éva főpapságról és papnői státuszról: 12. fejezet; Adam’s role must then be understood in light of the role of the priests in the ancient world” „Returning to the priestly roles of Adam and Eve…”

[19] ibid. Walton: Lost World of Adam and Eve, 12. fejezet.

[20] Walton maga mondja, in Reading Genesis 1-2: “The word ‘temple’ does not occur in the text, and nothing there would alert the modern reader to any connection.” Todd Beall is ezt írja: „that the seven days are an inauguration of God’s temple, rather than the creation of the world? There is absolutely no indication of this idea from the text of Gen 1–2 or anywhere else in the OT or NT.”

[21] Walton: Lost World of Adam and Eve , 13. fejezet, hivatkozása az Ezék 47-re.

Hozzászólás