27
ápr
2020

Teológiai tévedések és következményeik – válasz Szabados Ádám cikkére

Először is szeretnénk megköszönni Szabados Ádámnak az eddig írt cikkeit a teremtés kapcsán kialakult vitában. Mindegyik értékes és hasznos olvasmány volt számunkra. 

Ebben a cikkben Ádám legutóbbi írására („Tévedni teológiai dolog”) szeretnénk reflektálni. Ádám itt egy differenciált hozzáállást sürget, ti. hogy tegyünk különbséget a teológia szíve (az evangélium) és más tanítások között. Ezután öt pontban említ olyan tanításokat, amelyek szerinte nem érintik a teológia szívét, tehát ezekben „csupán” a párbeszédet és a vitát látja szükségesnek.

Ugyanakkor a következtetése így szól:

„Lényegesnek tartom a bűn és a halál összefüggését, az istenképűség eredetét, és azt, hogy Ádámtól származik minden ember, ezért írtam válaszcikket Nagy Gergő felvetésére, és tartom én is napirenden a témát. Ha igazam van, Nagy Gergő (illetve több ismert evangéliumi teológus) felvetése, hogy nem Ádámmal jött a halál a világba, roncsolja a bibliai teológia szövetét. Ez a roncsolás azonban egyelőre nem halálos, inkább olyan, mint amikor amputálják egy ember lábujját. Szorítókötésre szükség lehet, de a szív egészségesen doboghat tovább. Persze ez a véleményem azon a feltevésen alapul, hogy a Genezis új értelmezése téves.”

Hasonlóképpen a korábbi cikkében, amiben kifejtette a vitatott tanításokat, azt írja:

„Ebben a cikkben néhány cölöpre szerettem volna felhívni a figyelmet, amelyektől viszont semmiképpen nem lenne jó eltávolodni. Meggyőződésem, hogy Ádám elsőségének tagadása olyan problémákat hoz be a teológiába, amelyek roncsolják annak belső szövetét. Megkérdőjeleződik ugyanis a bűn és a halál összefüggése, homályossá válik az istenképűség kezdete, idegen testként kerül a bibliai teológiába egy harmadik „emberiség”, és mindezek gyakran, de nem szükségszerűen összekapcsolódnak a bibliai kozmológia olyan értelmezésével, amely limitálja a kinyilatkoztatást, ezért károsan hat az írásértelmezés más területeire is.” 

Ez esetben már ezeket a tanításokat (Ádám elsőségének tagadása, nem Ádámmal jött be az emberi halál, az istenképűség kezdetének homályos volta, harmadik „emberiség”) annyira veszélyesnek minősíti, amelyekkel szemben cölöpöket kell leverni. Sőt, cikkével e cölöpöket igyekezte is leverni.

Mindezek fényében tehát furcsálljuk, hogy amikor az Evangelikál Csoport megfogalmaz egy nyilatkozatot, amely pontosan ezeket az alapvetéseket próbálja rögzíteni, akkor ő nincs az első aláírók között. (Ádám, kérünk, hogy segíts ennek megértésében. Ha pedig van olyasvalami ebben az állásfoglalásban, amivel nem értesz egyet, kérünk, jelezd a Csoport felé.)

A nyilatkozatot, annak megfogalmazóit és aláíróit több kritika érte. Némelyek azt mondták, hogy nem kell minden (“apró”) kérdésben egyből nyilatkozni. Mások azt vetették fel, hogy miért kellene az ő véleményükre különösen adni.

Mindez több kérdést felvet, de talán a legfontosabb: mit is értünk magyar evangelikalizmus alatt? Sajnos nemzetközi, elsősorban angolszász kitekintésben lassan már azt mondhatjuk, hogy minden és annak ellenkezője is megengedett az evangelikál jelző alatt. Ebből következően nagy a csábítás, hogy meghatározzuk a legszűkebb minimumot, amiben minél többen egyetértünk, és egyszerűsítsük le a kérdést az evangéliumra, a „teológia szívére”. 

Ám ha már a test hasonlatnál tartunk, talán jobb úgy gondolni a bibliai tanításrendszerre, mint egy szervezetre, amelynek van szíve, de vannak más létfontosságú szervei is. Hasonlóan a test körvonalaihoz, beszélnünk kell az evangelikál teológia határvonalairól is. Mindezeket úgy írjuk, mint akik tudjuk, hogy ebben nem lesz könnyű egyetértésre jutni. Mivel azonban nem egy teljesen egységes világszintű mozgalomról beszélünk, nekünk lelkészeknek (teológusoknak) mégis Istentől kapott felelősségünk van abban, hogy egy közös magyar evangelikál keretrendszert megfogalmazzunk. Mi is élnénk azzal a különbségtétellel, amit te tettél: erre a keretrendszerre nem mint egy egyházi keretre gondolunk (ott még pontosabban és szorosabban körülhatárolt tanításbeli és gyakorlati egységre van szükség), hanem olyan jelzőtáblák felállítására, amelyek eligazítást adnak azoknak, akik az evangelikál keresztyénség útján akarnak járni. 

Éppen ezért hadd vitatkozzunk az általad használt divatos szóképpel, hogy „a teológia szövete”. Pontosan mi ez a szövet? És mit jelent az, hogy valami roncsolja ezt a szövetet? A szövet hallatán az a képzeletünk támad, hogy a teológia egy a textilhez hasonló többé-kevésbé homogén anyag, ahol az igazságok között nincs jelentős fontosságbeli különbség (vagy nem annyira látható). Így a roncsolás súlyosságát nem könnyű eldöntetni.

Azonban, ha a test analógiájával élünk, ezeket a különbségeket sokkal jobban érzékeljük. A szóhasználatoddal élve te a szívre (evangélium) helyezed a hangsúlyt, és a többi igazságot a másodlagos kategóriába teszed. (Ezt pontosan nem mondod ki, hanem így következtetünk abból, hogy ez esetekben nincs szükség világos nyilatkozatok megfogalmazására. Ha félreértettünk, vagy nem így látod, kérünk, javíts ki.)

A szövet-kép helyett hadd javasoljunk a test-metaforánál maradva egy háromlépcsős megközelítést, amely szerintünk hasznosabb: 1. A szívet közvetlenül érintő tanítások; 2. A szívet közvetetten érintő tanítások; 3. A test egészét érintő tanítások.

1. A szívet közvetlenül érintő tanítások

Egyértelmű, hogy az evangéliumot konkrétan érintő tanításokban világosan kell fogalmazni (Gal 1:8–9). Vegyük például a helyettes engesztelés kérdését. Az erről szóló állásfoglalás nem véletlenül született, mint ahogyan az sem, hogy vezetője voltál azoknak, akik ebben a vitában részt vettek. Egy ilyen fajsúlyú tanítást nem lehet következmények nélkül kidobni. Még ha mindig is lesznek olyanok, akik másként látják, de mégis kimondhatjuk, hogy az evangelikál keresztyének többsége számára a helyettes engesztelés tana az evangélium lényegéhez tartozik.

2. A szívet közvetetten érintő tanítások

Más tanítások azonban közvetetten, „második lépésben” érintik az evangéliumot. Hasonlíthatjuk őket az életfontosságú szervekhez. Ha májunk vagy tüdőnk tönkremegy, az idővel a szív és az egész test halálához vezet. Nem gondoljuk, hogy ez az általad jelzett „dominó elv”, hiszen itt a szív halálától csupán egy lépés választ el. 

Ilyen „közvetett életfontosságú” tanítás például a Biblia tévedhetetlensége – hiszen ha nincs tévedhetetlen Bibliánk, akkor az evangélium valódisága és igaz volta egyből sérül. Ilyen továbbá Krisztus isteni természete – hiszen, ha Krisztus nem tökéletes Isten, nincs végtelen értéke a megváltásnak. Vagy ide sorolhatjuk az emberi bűnösségről alkotott felfogást. A pelagiánus álláspont annyira súlyos tévedés, hogy már az ötödik században is zsinati döntésben és összegyházi hitvallásban szólaltak fel ellene. 

Az N. T. Wright fajta „új megigazulástan” is nagyon gyorsan érinti a teológia szívét. Még ha reméljük, hogy a vita jó irányba fog is vezetni, az „új perspektíva” már eddig is rengeteg keresztyént vitt tévútra a konzervatív történelmi keresztyén teológiától. E tanítás súlyosságát mutatja, hogy az evangéliumi egyházak és vezetők sorban fogalmaztak meg világos állásfoglalásokat e témában (Pipertől kezdve Carsonon át Fergusonig). Ezekre az állásfoglalásokra pontosan azért volt szükség, mert az új perspektíva a történelmitől eltérő értelmet adott az evangelikál teológia alapfogalmainak (megtérés, megigazulás, újjászületés), így tisztázni kellett azok biblikus értelmét. Tehát azt gondoljuk, hogy az új perspektíva egy olyan tanítás, amiben az evangelikálok felelőssége, hogy itt Magyarországon is közösen állást foglaljanak.

Ugyanígy gondoljuk az általad említett 5. pont kapcsán felmerülő kérdéseknél is. Ádám, mint az emberiség biológiai őse, az emberi halál általa való bejövetele stb. nem olyan kis kérdések, amelyek ne érintenék már második lépésben az evangéliumot.

3. A test egészét érintő tanítások  

E csoportba soroljuk azokat a tanításokat, amelyek közvetett módon nem érintik még az evangéliumot, de – a test példájánál maradva – olyanok, amelyek a test lassú kivéreztetését okozzák. Úgyis nevezhetjük ezeket, mint erkölcsi jellegű támadások, amelyek az Isten rendje ellen irányulnak. Ide tartozik az abortusz vagy a homoszexualitás, de ide helyeznénk a női lelkészség kérdését is (mi presbiteriánusok eltérően a népegyházaktól így gondoljuk, lásd 1Tim 2:12–14).

Nem lehet evangelikál az, aki ezekben engedékeny? – kérdezheti valaki. De, lehet –  úgy és amennyire valaki evangelikál meggyőződésű lehet a katolikus egyházban is. Azonban fontos látni, hogy itt, a tanítások megítélésénél elsősorban nem az egyén üdvösségének kérdését tárgyaljuk (üdvözülhet -e N. T. Wright?), hanem a magyar evangelikál keresztyén vezetők, lelkészek, teológusok felelősségét. A Szentírás világosan kimondja, hogy tanítóként Isten ránk bízta az ő evangéliumának titkait, éppen ezért elsősorban az evangéliumhoz való hűséget és a tanítások megőrzését és megvédését várja el tőlünk (1Kor 4:1–2). Mindezek miatt szavaink és tetteink is súlyosabb ítélet alá esnek. Éppen ezért, mint vezetők, különleges felelősségünk van abban, hogy bizonyos erkölcsi, isteni rendet érintő kérdésekben megszólaljunk, és akár közösen nyilatkozatot írjunk alá. (Lásd az amerikai példákat, a Nashville-i Nyilatkozatot vagy a Danvers Nyilatkozatot).

Elismerjük, hogy nem könnyű dilemma, hogy miként lehet megőrizni az evangéliumi egységet. Véleményünk szerint azonban nem elégséges csupán azt mondani, hogy ha valami „önmagában nem az evangélium megtagadása”, akkor az az álláspont még megférhet az evangelikalizmuson belül. Sokkal inkább az a felelősségünk, hogy olyan útmutató táblákat verjünk le, amelyek alapján gyülekezeti tagjaink és a minket hallgatók eligazodjanak az olykor teológiai szakzsargonba öltöztetett kérdések között, és megmaradjanak a keskeny úton.

Reméljük, hogy mindazok erőfeszítését, akik a múltban és a jövőben nyilatkozatok vagy más eszközök által ezt az eligazodást segíteni szeretnék, nem kötekedésként vagy adott személyek megszégyenítéseként értelmezzük, hanem inkább az Isten nyája iránti féltő szeretetnek. 

Adjon az Úr mindannyiunknak minél több világosságot ebben!

 

2020. április 27.

Bagoly Gyula, presbiteriánus lelkész

Szabó Péter András, presbiteriánus lelkész

1 Response

  1. Kedves Gyuszi és Péter!

    Értékelem az írásotok hangvételét, és az utolsó mondatot hadd emeljem ki rögtön: „Adjon az Úr mindannyiunknak minél több világosságot ebben!” Ez az én imádságom is.

    Szövet alatt a test szövetét értettem. Ahogy minden hasonlat, a test metaforája is korlátozott érvényességű, nem jó túlerőltetni, de azért tartom veletek együtt hasznosnak, mert rámutat a tévedések komplexitására, szemben a statikus és merev „elsődleges-másodlagos” megkülönböztetéssel, amely vak a betegségek lefolyása közötti különbségekre. Szerintem ebben egyetértünk.

    Azt kérdezitek, miért nem írtam alá elsők között a nyilatkozatot. Nem állt szándékomban nyíltan bírálni a nyilatkozatot, de nyílt leveletekre én is nyíltan válaszolok. Mondhatnám, hogy egyszerűen azért nem vagyok az első aláírók között, mert a nyilatkozattal én is akkor szembesültem, amikor az már kint volt a honlapon. Hivatkozhatnék arra is, hogy a nyilatkozat hermeneutikai része szerintem inkább fundamantalista, mintsem evangéliumi attitűdöt tükröz (feltételezve a kettő közötti különbséget), ezért nem egészen értek egyet a megfogalmazással. De ezekkel inkább csak elfedném a valódi okot.

    Örülök annak, hogy van egy új teológus nemzedék, amelynek fontos az igazság és kész harcolni is érte. Az én generációm (X-generáció) a posztmodern gyermekeként a megértés, a befogadás és a maszatolás generációja. Helyes, hogy ma új alkuk, új szövetségek köttetnek, és a keretek újbóli megrajzolása zajlik. Ebben partner vagyok, mert az én generációm sok rossz alkut kötött, nem jó a kialakult status quo, szerintem is szükség van a tisztázás folyamatára. Azt sem bánom, ha ez időnként küzdelmekkel és túlkapásokkal jár, csak ilyenkor finoman ezt is jelezni kell.

    Amikor Nagy Gergő bedobta az ominózus „követ” a vízbe, két fő gondolat fogalmazódott bennem, amit nyíltan is képviseltem. Az egyik az, hogy Ádám történeti elsőségének megkérdőjelezése jelentős következményekkel jár a teológiára nézve. A másik, hogy a Genezis értelmezése körül legitim viták vannak az evangéliumi világban, ezeket testvéri légkörben, szeretettel, teret hagyva, exegetikai eszközökkel kell nálunk is lefolytatni. A Genezis értelmezése nem azonos az evangéliummal.

    Amikor a nyilatkozat kijött, ez a vita lényegében idő előtt, erőből lett lezárva. Ezt kontraproduktívnak tartom, mert a Gergő által felvetett kérdések viszont ott maradtak a levegőben. Tehát a vitát a nyilatkozat valójában nem zárja le, inkább Gergőt zárja ki. Emellett van bennem nyugtalanság a nyilatkozatok megszaporodása miatt is. AMIKOR EGY MONDATBAN MINDEN SZÓ HANGSÚLYOS, EGYIK SEM AZ. Szerintem az evangéliumi mozgalom nevében viszonylag kevés nyilatkozatra van szükség (egy gyülekezet vagy felekezet annyi nyilatkozatot és állásfoglalást ad ki, amennyit akar, az evangéliumi mozgalom viszont szükségszerűen minimalista), és ezeknek egyrészt a lényegről kell szólniuk, másrészt kiérlelt konszenzust kell tükrözniük. Itt egyik sem volt meg.

    Ez átvezet az evangéliumi mozgalommal (vagy ahogy nevezitek: evangelikalizmussal) kapcsolatos kérdésetekre. Azt írjátok, hogy az evangelikalizmus köré határvonalakat kell húzni. Ebben valóban lehet a felfogásunkban némi különbség. Nem állítom, hogy soha nincs szükség határhúzásra, de az evangéliumi hitet én nem kerítésekkel és szögesdróttal venném körbe, hanem elsősorban a középpont mentén határoznám meg. Ez a középpont a Szentírásban tanított evangélium. Erre a középpontra vigyáznunk kell, és amikor ezt a középpontot éri támadás, meg kell erősítenünk. Ezért született a helyettes bűnhődésről szóló nyilatkozat, amely széles evangéliumi konszenzust tükrözött az evangélium középpontjával kapcsolatban. Közösen vallott evangélium nélkül nincsen evangéliumi egység. Ha viszont újabb és újabb nyilatkozatokkal állunk elő újabb és újabb kérdésekben, az egyrészt devalválja és súlytalanná teszi a korábbi nyilatkozato(ka)t, másrészt a középpont erőtlenségét jelezheti. Ha erős a középpont, az evangéliumi hit el tud elviselni rojtokat a széleken. (Igen, itt tényleg szőttesben is gondolkodom.)

    A 18. században az ébredés idején az evangéliumi egység két fajtája valósult meg. Az egyiket a hitvalló kálvinista Whitefield képviselte, aki az evangélium mentén mindenki szolgájává tette magát, és együttműködött olyanokkal is, akikkel fontos kérdésekben nem értett egyet (pl. wesleyánusok, morvák, kvékerek). A másik az Erskine testvérek modellje, akik Whitefield nyitottságára pamflettel reagáltak: „Krisztus igaz skót egyházának anti-pápista, anti-lutheránus, papságellenes, Whitefield-ellenes, anti-erasztiánus, szakadárellenes szenvedő maradékának nyilatkozata, tiltakozása és tanúságtétele.”

    Attól tartok, a nyilatkozatok szaporodásával belegabalyodunk a kerítésbe, és hamar elkezdjük mi is szeletelni az evangéliumi mozgalmat. A határvonalak által definiált egység szinte törvényszerűen fullad a határok folyamatos újradefiniálásába, és ilyenkor az „igaz egyház szenvedő maradéka” egyre kisebb és egyre büszkébb lesz. Ezt zsákutcának tartom.

    Egy dolgot ezzel biztosan nem akarok mondani: hogy ne lenne szükség az Ádám történetisége melletti kiállásra. Talán ha más a kontextus, én is aláírnék egy ilyen állásfoglalást. A kontextus azonban mindig számít. De valóban: „Adjon az Úr mindannyiunknak minél több világosságot ebben!” Ha rosszul látom ezeket, korrigáljon engem is.

    Szeretettel és a szolgálatotok iránti megbecsüléssel:
    Ádám

Hozzászólás