23
ápr
2020

Evangéliumi/evangelikál nyilatkozat a Genezis első fejezeteinek értelmezéséről

 

…ahogyan a mai ember születik, olyan volt Ádám a bukás után; mivel minden, amivel a mai ember rendelkezik természet szerint, annak eredője Ádámban magában található.” (François Turrettini)

Ne kössünk Isten igéjének kárára kompromisszumokat, csak azért, hogy megfeleljünk valamilyen tudományos elméletnek.” (Martyn Lloyd-Jones)

 

A Szentírás kijelentései, a történelmi reformátori hitvallások és közös, konzervatív evangéliumi meggyőződésünk szellemében fogalmazzuk meg a következő sorokat a Teremtés könyve első fejezetei kapcsán.

 

A Genezis első fejezeteinek hermeneutikája

Valljuk a reformátori elvek alapján, hogy a Szentírás önmagát magyarázza (Scriptura Sacra sui ipsius interpres), ezért – noha a régészeti, vallás- és kortörténeti kutatások eredményei segíthetnek egyes igeszakaszok hátterének és kontextusának értelmezésében – pusztán a Biblia ismerete elégséges és kellőképpen világos útmutatást ad a Genezis első és második fejezetének megértéséhez.

Rögzítjük, hogy a Genezis első fejezetének többféle értelmezése lehetséges az evangéliumi keretrendszeren belül. Alapvetően négy különböző felfogásról beszélünk, mindegyik nagyszámú támogatóval rendelkezik. Ezek a teremtés napjainak, a világegyetem és a Föld korának eltérő értelmezései mentén különülnek el egymástól. Bár nem jelentéktelenek a különbségek közöttük, de abban az esetben, ha Ádám és Éva megformálását közvetlen, isteni teremtői aktusra vezetik vissza, és őket az emberiség biológiai őseinek, azaz első szüleinknek tekintik, megmaradnak az evangéliumi hitrendszeren belül. A nézetek a következők:

  • Szó szerinti értelmezés: Isten 6 × 24 órás, „rendes” nap lefolyása alatt teremtette a világot.
  • Helyreállítás-elmélet, más néven réselmélet: a „napok” azt az időszakot jelentik, amely alatt Isten helyreállítja az ördög pusztítása által megrontott földet.
  • Konkordista értelmezés: a teremtési napok geológiai szakaszoknak vagy korszakoknak tekinthetők.
  • Irodalmi keretelmélet: a hétnapos keret logikai-irodalmi formulaként értelmezhető.

Bármelyik nézettel is azonosulunk, igaznak tartjuk, hogy Isten úgy teremtette a világot és benne minden más teremtménytől elkülönítve, saját képmására az embert, ahogyan az a Szentírásban meg van írva.

Elutasítjuk azt a nézetet, mely a Genezis első fejezeteinek magyarázatát az éppen aktuális vallástudományi vagy kultúrtörténeti elméletekhez igazítja, valamint a tudományosság nevében akár nyíltan, akár rejtett módon extrabiblikus, ókori pogány források egy bizonyos értelmezése alapján az ige egyértelmű kijelentéseivel szemben egyfajta történetkritikai jellegű megközelítést részesít előnyben – csorbítva a Szentírás elégségességét (sufficientia) és általános érthetőségét (perspicuitas). A Biblia e hitelrontó megközelítése nem képviselheti hitelesen a Szentírás tévedhetetlenségében való hitet.

 

A Genezis kozmológiája

Valljuk, hogy amikor a Szentírás kijelentései érintik az empirikus tudomány valamely területét, azok teljességgel igazak és tévedhetetlenek, még akkor is, ha nem a mai tudományos terminológia szerint vannak megfogalmazva, hanem az ókori ember szemszögéből, valamint profán szókincsével. 

Valljuk, hogy a Teremtés könyvének első két fejezete önmagában világosan beszél arról, hogy Isten a világot a semmiből teremtette (creatio ex nihilo) a szava által, és az egész anyagi és szellemi világ az ő alkotó munkája által jött létre.

Elutasítjuk, hogy a Biblia kizárólag a hitre és az erkölcsre vonatkozó kérdések tekintetében fogalmazna meg tévedhetetlen állításokat. Továbbá elutasítjuk azt is, hogy a Szentírás kozmológiai kérdésekkel kapcsolatos kijelentései csupán az ókori kulturális nyelvhasználat mellékes, empirikus részleteket egyáltalán nem közlő elemeinek tarthatók, amelyek az inspiráció szempontjából nem számítanak fontosnak. Ezzel nemcsak az „egyedül a Szentírás” (sola Scriptura) reformátori alapelve sérül, hanem az Írás teljessége is (tota Scriptura), hiszen ily módon egy belső kánon létrejöttével bizonyos szakaszok irrelevánssá válnak a modern ember számára.

Elutasítjuk azt a gondolatot, miszerint korábban létezett volna Istenen kívül valamiféle ősanyag vagy bármi egyéb, amiből ő a világnak csupán formát, rendeltetést adott. Ez sérti Isten szuverén hatalmát és egyedüliként örökké létező voltát, mert ezzel az anyagot isteni tulajdonsággal ruháznánk föl, és kivonnánk Isten mindenható uralma alól. 

 

Az ember teremtése a Genezisben

Valljuk, hogy Isten a föld porából teremtette meg az első embert, Ádámot (Évát, az asszonyt pedig Ádámból), az állatvilágtól elkülönítve úgy, hogy egészen közvetlenül az “élet leheletét” lehelte belé. Isten egyedül az embert formálta a saját képére, egyszerre testi és lelki lénnyé.

Valljuk, hogy Ádám és Éva történelmi személyek voltak, és mint első emberpár biológiai és szövetségi értelemben egyaránt ősszüleink, akiktől minden valaha élt és jelenleg élő ember származik.

Elutasítjuk azt a nézetet, amely tagadja Ádám és Éva különleges, külön isteni beavatkozással történt teremtését, pusztán valamiféle emberré válás végső stádiumaként kezelve őket.

Elutasítjuk továbbá azt is, hogy a Genezis első és második fejezete és az azt követő részek narratívája alapján megalapozottan állítható volna, hogy más emberek is léteztek Ádám és Éva előtt vagy rajtuk kívül az Édenben, vagy akár a kerten kívül. Oly módon ugyanis csorbul az evangélium egész emberiségre vonatkozó egyetemes érvényessége, továbbá Pál apostol egyértelmű és világos szavai, ahol az első emberpár közös ősszülői mivoltára utal vissza.

 

A bűn és a halál kérdése a Genezisben

Valljuk, hogy kezdetben Isten a világot szenvedés és halál nélkül teremtette, s az a bűneset előtt minden aspektusában jó volt.

Valljuk annak történeti tényét, hogy a bűneset – az első teremtett ember bukása –, azaz Ádám Istennel, illetve Isten parancsával szembeni engedetlensége és lázadása által jött a bűn, a bűn által pedig a halál az egész világba, amely egyrészt a lelki halált jelenti (a kárhozat tekintetében), másrészt ennek az Istentől való elszakadásnak a következményét: a betegségeket, az öregedést, valamint a fizikai halált. Hisszük, hogy ez az esemény – az első bűn és a bűn következményeként a halál – kihatással volt az egész teremtett világra. 

Valljuk, hogy Ádám szövetségi fősége összefüggésben áll azzal, hogy Ádám minden ember biológiai felmenője, és a bűn jogi átszármazása, valamint beszámítása is elválaszthatatlan attól a ténytől, hogy minden ember Ádám biológiai leszármazottja. Ezért Ádám (és Éva) nem lehetett puszta emberi archetípus, sem utalás a történelem homályába burkolózó, beazonosíthatatlan ember különleges rangjára, címére.

Elutasítunk minden olyan nézetet és tanítást, amely biblikusnak mondja, hogy az emberi halál jelen volt a világban a bűneset előtt. Továbbá elutasítjuk azt is, ha az emberi halálra nem ellenségként tekintünk, hanem a természetes kiválasztódás velejárójaként – Isten teremtési eszközeként –, valamint a biológiai evolúció részeként. 

 

Összegzés

Meggyőződésünk, hogy e pontok figyelmen kívül hagyása olyan feloldhatatlan teológiai problémákhoz vezet, amelyek veszélyeztetik az evangéliumi teológiai rendszer egységét, károsítják írásértelmezésünket, valamint elhomályosítják az evangélium üzenetét – Jézus halálának és feltámadásának értelmét. 

 

 

Első aláírók:

Bagoly Gyula, presbiteriánus lelkész

Curcubet Gábor, presbiteriánus lelkész

Fazekas Bence Gyula, református teológus

Kiss Máté, evangélikus lelkész

Kozma István, presbiteriánus presbiter

Márkus Tamás András, református lelkész

Nagy Dávid, református lelkész

Szabó László, református lelkész

Szőke Imre, presbiteriánus lelkész

Szabó Péter András, presbiteriánus lelkész

Tamás Sándor, presbiteriánus lelkész

 

További aláírok:

Molnár Csaba Bertalan, református lelkész

Szabadi István, református lelkész

Sikó Mihály, presbiteriánus lelkész

Demeter Géza, presbiteriánus gyülekezeti tag

Karikó Zoltán, Miskolci Presbiteriánus Gyülekezet

Dr. Lajos Beáta, református gyülekezeti tag

Kese Zoltán, református gyülekezeti tag

Kese Orsolya, református gyülekezeti tag

Kese Márton, református gyülekezeti tag

dr. Reőthy Balázs, református gyülekezeti tag

 

(Kérjük, a kommentmezőben jelezzék, ha aláírásukkal támogatják a nyilatkozatot; a listát frissítjük)

10 Responses

  1. »sacra scriptura sui ipsius interpres« – ez az elv a római katolikus egyház tanítói tekintélyével szemben merült fel Luthernél, amit úgy fejt ki Luther, hogy a Szentírás nem szorul semmilyen külső egyházi dogmatikai segítségre a kijelentés értelmezéséhez és megértéséhez. De ez valójában egy polemikus kijelentés Luthernél, mintsem annak a leírása, hogy a valóságban mi is történik az exegézis során. Luthernél fel sem merül, hogy a tudomány nem járulhat hozzá a bibliai kijelentés mélyebb megértéséhez, hanem azt jelenti, hogy nem határozható meg egyetlen és kizárólagos tekintéllyel a kijelentés értelmezése – és ennél fogva pontos tartalma sem. Ebből eredően már a fundamentalista szó szerinti értelmezés kizárólagossá tétele is eiszegézisnek számít.
    Mivel jelen nyilatkozat a kizárólagosság tekintélyét igyekszik – legalábbis az aláírók körében – megcélozni, ezért a reformátori szellemiség éppenséggel éppen ennek az igénynek mond ellent.
    A fentiek alapján a jelen nyilatkozat tartalma ellentmond mind a Szentírás mélyebb kutatása lehetőségének és ezzel megszüntetni igyekszik a bibliatudomány jogosságát (ami végtelenül buta dolog lenne), mind pedig ellentmond a bibliaértelmezés eredeti reformátori elvének, ami persze szintén a Biblia mélyebb kutatását és értelmezését korlátozza.
    Jelen nyilatkozat tehát éppen az a fajta dogmatikai esemény, ami ellenében a fent nevezett reformátori elv megjelent, tehát a nyilatkozat melletti érvelésben nem felhasználható.

  2. Az előttem szólóhoz: Sola Scriptura ≠ Nuda Scriptura.
    A nyilatkozatok, közös normatívák fenntartásával a biblikusnak vélt tanítások megerősítései cseppet sem mennek szembe az eredeti reformátori elvekkel, sőt, azok mellett állnak, szemben a nudista biblicizmussal.
    Individualista korunkban gyakori, hogy evangéliumi hívők félreértik az “egyedül a Szentírás”, illetve a “Szentírás önmagát magyarázza” elvet, úgy, hogy azt gondolják a Biblia a keresztények egyedüli, és kizárólagos teológiai forrása. Hogy a Bibliát lehet, és mezteleníteni kell az egyház kontextusából. De ez tévedés.
    Luther, Kálvin mind hitték, hogy a Szentírás az egyetlen tévedhetetlen vezérfonala a hitnek és végső autoritással bír a keresztyén tanítások és gyakorlatok megítélésében, de nem az egyetlen forrásuk volt a teológia műveléséhez. Ezért rendszeresen kutatták és utaltak korai keresztyén dokumentumokra és egyházi tanítókra, és maguk sem ódzkodtak autoratív hitvallások írásától.
    Mi is a teológiai nyilatkozatot fogadhatjuk a látókörünk tágulására, illetve szolgálhatják a hitünk egységét, amennyiben gondosan az Ige fényében megvizsgálva igaznak találjuk.

    Nem kell egyetérteni a fentiekkel nyilván, de ellentmondó, hogy a Biblián kívüli, közel-keleti teremtéstörténetek kontextusába kapaszkodó értelmezés védelmében épp ilyen irányú leszólás jöjjön. Értékelem a közvetlenséget, de sajnos ez nem felhasználható.

  3. Halász Zsolt

    Hát azért meg kellene próbálni a felhasználást, lehet, hogy többre jutnál vele! Egyébként pedig üdvös lenne a válaszban tárgyilagosabbnak maradni és kerülni lenéző, leereszkedő, dehonesztáló jellegű kifejezéseket, mint pl. “kapaszkodó” és “leszólás”.

Hozzászólás