3
ápr
2020

Interjú Nagy Dávid református lelkipásztorral-teológussal a Gen 1 értelmezési lehetőségeiről, a hatnapos teremtésről, valamint John Walton téziseiről

Márkus Tamás András: Igencsak felborzolta a kedélyeket (legalábbis evangéliumi körökben) az a beszélgetés, amelyben Nagy Gergely református lelkész-apologéta és Pátkai Mihály a Hit Gyülekezete tanítója arról vitatkoztak, hogy a bibliai teremtéstörténet és az evolúció összeegyeztethető-e. Téged különösképpen Nagy Gergely lelkésztársunk azon kijelentései zavartak, amelyek John Walton ószövetséges professzor gondolataira épülnek. Kérlek sorold fel röviden, melyek voltak ezek! 

Nagy Dávid: Nemrég maga Nagy Gergely hívta fel a figyelmemet arra a videójára, amiben egészen megdöbbentő dolgokat állított. Nem azért volt számomra furcsa, mert ne találkoztam volna korábban ezekhez hasonló gondolatokkal, hanem azért, mert ezt egy önmagát konzervatívnak és evangelikálnak valló teológus mondta. Valóban, talán az a legjobb, ha először felsoroljuk az állításait:

  1. “Nincs olyan bibliai tanítás, ami a jelen tudományos ismereteink alapján az evolúciót cáfolná.”
  2. “A Biblia, úgy gondolom, hogy nem beszél arról, hogy pontosan mikor teremtette Isten a világot.”
  3. “A bibliai teremtéstörténet 6 napja nem a semmiből való teremtést írja le.”
  4. “A Biblia nem kizárólagos tanítása, hogy Ádám és Éva teremtése az valami „de novo” teremtés lett volna, ami különbözik a mi teremtésünktől.”
  5. “A Biblia nem kizárólagos tanítása, hogy minden ember Ádámtól és Évától származik.”
  6. “Így tehát mondhatjuk azt, hogy a Biblia nem zárja ki azt, hogy a bűneset előtt lett volna halál, vagy hogy élhetett volna más ember is Ádámon és Éván kívül. Illetve, hogy nem mindannyian tőlük származunk. Nincs olyan terület, ahol ellentmondás feszülne a Biblia és az evolúció tanítása között.”

Ezeket a megfogalmazott premisszákat, ahogy Gergely is állítja, John Walton, kortárs teológus műveiből vette át.

MTA.: Ezek közül van olyan, amit elfogadhatónak tartasz, illetve melyek azok, amelyek különösen problémásak számodra? 

ND.: Minden tételes állításra szeretnék röviden reflektálni az előbbi felsorolás mentén:

  1. Való igaz, hogy maga az evolúció nincs megemlítve a Szentírásban. Sok értelmezési lehetőség van az 1Móz-ben. Viszont nem árt tisztázni, hogy mi is az evolúció. Fontos különbséget tenni a makro- és mikroevolúció között. Míg a makroevolúciót  – ami a különböző fajok közötti fejlődési átmenetet (pl. halakból négy lábú kétéltűek, stb.) jelenti – egyáltalán nem lehet mai kísérleti körülmények között megfigyelni, addig a mikroevolúció ma is létező jelenség, ami azt jelenti, hogy bizonyos alapfajok különböző változásokon mennek keresztül (például a Darwin által megfigyelt galapagos-i pintyek, amelyek még egymással is tudnak párosodni).
    A probléma tehát nem önmagában az evolúció, hanem az, ha ezt a halállal együtt akarjuk értelmezni a bűneset előtt. Ez pedig szembemegy számos más igehellyel (lásd Róm 5,12.14; 1Kor 11,21-22). Így pedig már ez az állítás erősen érinti az üdvtörténet témáját is. A teista evolúcióról így ír Sebestyén Jenő, az egykori Pesti Református Teológiai Akadémia dogmatika professzora a Dogmatikájában: „Ez a deista álláspont tagadja Isten immanenciáját és így fenntartó és gondviselő munkáját, s a teremtésről szóló felfogása torz és egyoldalú”.
  2. Ezzel önmagában nincs probléma, mert valóban nem ad a Biblia konkrét időpontot a teremtésre nézve. Ugyanakkor személyes véleményem az, hogy noha a Biblia nem mondja ki konkrét módon, hogy pl. 6000 éves a világ, de azért fontos figyelembe venni, hogy mégis leírja a különböző életkorokat és más dátumokat, melyekből egyszerű összeadással ki lehet számolni, hogy mennyi idő telt el Ádám teremtése és Ábrahám születése között. Ez a maszoréta szöveg szerint kb. 1946 év. És még ehhez hozzá lehet számolni a kivonulást és még Salamon Templomának felépülésének idejét is, ami körülbelül AM 3146.)
  3. Ezt a kijelentés ugyan Nagy Gergely is igyekszik feloldani, de alapvetően rendkívül veszélyes állítás. Óvatosan van megfogalmazva, de mégis a tévtanítás veszélyét rejti magában, hiszen ha ezt a tézist kiterjesztjük, akkor könnyen odáig is eljuthat valaki, hogy tagadja a semmiből való teremtés bibliai doktrínáját. Az 1Móz 1-2 narratívája voltaképpen demitológizálja a teremtés elbeszélését. Walton azon állítása, miszerint a Biblia legelső szava nem a semmiből való teremtés kezdetét, hanem csak az anyag formába öntését jelenti, nemcsak az eretnekség határát súrolja, hanem teljesen bizonyítatlan kijelentés. Sőt ő maga alkot egy olyan „mítoszt”, ami idegen az egész Szentírás belső logikájától (vö.: Jn 1:3; Kol 1:16-17; Zsid 1:2).
    Maga a ברא ige egyértelműen azt jelenti, hogy „teljesen újat cselekedni, létrehozni”, és ezt a Biblia kizárólag Istenre vonatkoztatja. Walton szándékosan saját elméletéhez akarja igazítani a héber kifejezések jelentését, kevés sikerrel.
  4. Már pusztán azzal könnyű cáfolni ezt, hogy a Szentírás nagyon konzekvensen elkülöníti – ráadásul kétszer is – az ember teremtését minden más dolog megalkotásától. Az 1Móz 1 és 2 különböző nézőpontú, de mégis egységes teremtésleírása egyértelműen kihangsúlyozza, hogy Isten Ádámot és Évát külön, az egész emberi nemzetség első tagjaiként különleges módon alkotja meg, a földből (erre többször is hivatkozik a Biblia: 1Móz 2,7; 3,19; Jób 10,9; Zsolt 104,29; Préd 3,20), és külön lehelte bele az élet leheletét (Jób 33,4; Ézs 2,22; 1Kor 15,45-47). Ez az összes teremtménytől megkülönbözteti.
  5. Ez az állítás finoman szólva hamis, legrosszabb értelemben pedig egyértelmű tévtanítás. A Szentírás egyértelműen kihangsúlyozza, hogy minden ember Adámtól, mint ősapánktól, és Évától, mint „minden élő anyjától” származik (1Móz 3,20; ApCsel 17,26; Rm 5,12-19; 1Kor 15,45-47). És való igaz, amit Pátkai Mihály is fontos érvként hoz fel, hogy ennek a tanításnak az elvetése nagyon komoly rasszizmushoz és fajgyűlölethez vezethet. Másrészt a szaporodásra-sokasodásra vonatkozó parancs, és a Föld betöltésére vonatkozó mandátum, amit a szöveg szerint Ádám és Éva kap személyesen, teljesen értelmetlen volna, ha éltek volna rajtuk kívül más emberek.
  6. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a Biblia egyértelműen kizárja a bűneset előtti halált (Róm 5,12.14; 1Kor 11,21-22), vagy azt, hogy élhetett volna más ember is Ádámon és Éván kívül az Édenben (1Móz 2,18-25), vagy az Édenen kívül, hiszen kifejezetten kimondja, hogy ketten voltak (25. vers). És végül számos olyan terület van, amiben ellentmondás feszül a Biblia teremtésleírása és a darwini evolúció között. Ugyan több lehetőség van a teremtés hat napjának értelmezésére, de Walton tézise semmiképpen nem evangéliumi opció.

MTA.: Kicsoda John Walton, kérlek mutasd be röviden! 

ND.: John H. Walton meglepő módon a híres evangelikál intézmény, a Wheaton College ószövetség professzora. 2015-ben publikálta a „The Lost Word of Adam and Eve” című könyvét, amiben a fentebb említett téziseit fejti ki. A címe már önmagában is elég sokat elárul a szerző irányultságáról, mert olyasmit sugall, mintha a Bibliából elveszett volna valami a teremtéssel kapcsolatban.

MTA.: Hogy jobban lássuk e gondolatok hátteret, kérlek foglald össze John Walton általad említett művének állításait. Mi az a rendszer, amit Walton képvisel? 

ND.: Rendben, de közben hozzáfűzöm egyből egy-egy gondolatához a rövid megjegyzésemet.

Könyvében a teremtés és bűneset klasszikus értelmezése, és a történeti olvasat ellen érvel. Számára a hermeneutikai kulcs a Genezis első fejezeteinek megértéséhez az ókori Közel-Kelet kulturális kontextusa, és az eddig fellelt Biblián kívüli irodalmi forrásai. Így fogalmaz könyve elején: „a kulcs az ókori világban keresendő” (10. o.).

Mellékesen jegyzem meg itt, hogy erre válaszként érdemes megnézni Walter C. Kaiser: „Az ószövetségi iratok hitelessége és érvényessége” című könyvének ide vonatkozó fejezeteit (71-78.o.). Ez a mű magyar nyelven is megjelent. 

Azt állítja e szövegek alapján Walton, hogy a Gen 1 nem a világ materiális értelemben vett eredetéről, pusztán funkcionális eredetéről akar beszámolni, hasonlóan az ókori teremtés-mítoszokhoz. Azonban azért nem állja meg ez a helyét, mert az ókori közel-keleti népek mítoszaiban is olvasunk materiális teremtésről (például Enuma Elis).

Egész elméletét arra építi, hogy szerinte a Gen 1 az ókori közel-keleti templomszentelés, vagyis felavatás szimbolikus leírása. Úgy gondolja, hogy a Templom szentélyének szimbolikája ihlette a teremtés leírását. Ezzel azonban egy logikai bukfencet vét, hiszen a kultusz nem kreálja a narratívát, hanem a narratíva ad alapot a kultusznak.

Walton elismeri, hogy Ádám és Éva történelmi személyek voltak, de máshogy gondolkodik róluk, mint az ortodox keresztyénség. A szöveg szerinte nem állítja, hogy biológiai értelemben Ádám és Éva lettek volna az emberiség ősei/ősszülei. Sőt, azt állítja, hogy Ádámnak kellett volna megszereznie a halhatatlanságot a már létező emberiség számára, de ezt Ádám elbukta a bűnesettel. Tehát már Ádám előtt is léteztek emberek, akiknek részük volt a fizikai halálban. Ádám nem több egy archetipikus személynél, az emberiség képviselőjénél, aki végül mindannyiunkat bűnbe sodort az engedetlenségével, és ezáltal eljátszotta a halhatatlanságot, amire talán esélyünk lett volna. Ádám és Éva tehát kvázi egy főpapi pár volt, az Éden pedig egy templom, ahol Isten kijelöli a szerepüket.

Walton számára a kígyó nem a kísértő Sátán, csak egy ún. káosz teremtmény. Itt szembemegy a 2000 éves keresztyén értelmezéssel, továbbá a reformátorok véleményével, valamint a történelmi protestáns hitvallásainkkal –, miszerint a kígyó a Sátán megszemélyesítője, manifesztációja. Így a proto-evangélium is a kukába kerül.

Walton azt mondja, hogy Isten alkalmazkodott az akkori hallgatósághoz az inspiráció során. Csakhogy Isten nem csak százéves időintervallumra szánta a szavát, hanem több ezer év nemzedékének akar üzenni, mégpedig olyan formában, hogy azt a legegyszerűbb bibliaolvasó ember is megértheti. Az ehhez szükséges információk viszont elkeveredtek? Isten gondviselése mégis hol van? Walton rendszerében mindenki arra van kötelezve – az egyszerű bibliaolvasó ember is –, hogy vallástörténeti tanulmányokat végezzen, hogy a Szentírás eredeti jelentését és üzenetét megértse. Ez finoman szólva is beképzeltnek tűnik egy teológiaprofesszor szájából.

Walton azt mondja, hogy a szöveg egy része, ami csak az akkori kultúrához, világnézethez való alkalmazkodás eredménye, félretehető, levágható, hiszen nem „örökérvényű”. Ezzel a bibliai inerranciát átértelmezi, miközben elvileg maga is vallja azt. Ugyanakkor a bibliai tévedhetetlenség tanát nem lehet ravaszul kikerülni – vagyis úgy megtartani, ahogy Walton teszi, hogy kiegészítem az Írást mindenféle plusz információval.

Természetesen elismerhetjük, hogy a Szentírás nem tudományos szakkönyv, de egyúttal azt is valljuk, hogy ha valamilyen információ mégis tudományos jellegű – még akkor is, ha nem az egzakt tudomány nyelvén van megfogalmazva –, akkor is igaz. Waltonnál a kijelentés relatív, hiszen szerinte Isten az akkori ember hibás elképzeléseihez igazodva jelenti ki magát, például a teremtéssel kapcsolatban.

Az a baj, hogy ha Walton alkalmazkodásról szóló nézetét elfogadjuk – nevezetesen hogy Isten az akkori hibás világkép elemeihez igazodott a kijelentése átadásánál –, akkor az egész Ószövetséget megkérdőjelezhetnénk, beleértve mindenféle csodás történelmi eseményt, például az özönvizet, a tíz csapást, a Vörös tenger szétválasztását, és minden mást is. Ha ezt alkalmazzuk az Újszövetségre, akkor pedig Jézus feltámadása is megkérdőjeleződhet.

Sok kérdés merül fel ezekkel kapcsolatban bennem: biztos, hogy más ókori pogány népeknek  – akiknek értelme a bűneset során elsötétült és a szíve megkeményedett – az irodalma a hermeneutikai vezérfonal számunkra a Szentírás olvasása közben és a Szentírás értelmezésében? A biblikus igazságok felismeréséhez pogány népek irodalma szükségeltetik? Ki tudja hány iratról – több százról – beszélünk, és ki tudja még mennyi kerül elő… És ki fogja eldönteni, hogy ezek közül melyiket vegyük tekintetbe, és melyiket ne? Ki fogja a Biblia és ezek tekintélyét kiporciózni, hogy hol kell a szöveg egyszerű olvasata általi jelentést, és hol más népek mítoszait tekintetbe venni? Miért tételezzük fel, hogy a tévedhetetlen kijelentést teszik érthetőbbé ezen népek mítoszai, és miért nem, hogy a kijelentés adja vissza kristálytisztán azt, amit ezek hibásan és töredéseken őriztek meg? Hol marad a Szentlélek benső bizonyságtétele?

MTA.: Miért problémásak számodra különösen ezek a gondolatok? Hol mennek szembe a tradicionális, 2000 éves keresztyén értelmezéssel? Illetve hogyan egyeztethetők össze Walton tézisei a történelmi hitvallásainkkal? Vannak ezekben olyan passzusok, amelyek eleve kizárják Walton elképzeléseit? 

ND.:  Ahogy korábban említettem, sok részében eltérnek a hagyományos zsidó-keresztyén írásértelmezéstől Walton állításai. Főleg a halál bűneset előtti jelenléte; az, hogy szerinte a Gen 1 teremtéstörténete nem a creatio ex nihilo, tehát nem a semmiből való teremtés tanításáról szól; és az is, hogy Ádám és Éva elsőként való teremtését, valamint a bűneset történetiségét is kétségbe vonja. Ha pusztán ezeket az állításokat nézzük, inkább valami gnosztikus evolucionista keveréktanításra gondolhatunk, mintsem a teremtés biblikus magyarázatára.

Azzal, hogy Walton tagadja Ádám és Éva elsőségét, és azt, hogy minden ember ősszülői lettek volna, alapjaiban átértelmezi a Római levél mondandóját, teljesen elszakadva a történelmi keresztyénség értelmezésétől, nem beszélve az ortodox protestáns álláspontról.

Vegyünk néhány példát a történelmi hitvallási iratokból:

  • Ágostai hitvallás (II.): „Tanítják továbbá, hogy Ádám bűnbe esése óta a származás természetes rendjében minden ember bűnösen születik tehát Isten félelme és Istenbe vetett bizalom nélkül, bűnös kívánsággal.”
  • Belga hitvallás (16. cikkely): „Hisszük, hogy minekutána Ádám egész nemzetsége az első ember vétke miatt ily módon romlásra és pusztulásra jutott, Isten feltárta, milyen is ő valójában: irgalmas és igazságos.”
  • Heidelbergi Káté (7.): „Akkor hogyan fajult az ember ilyen gonosszá?
    Első szüleink, Ádám és Éva az Édenkertben bűnbe estek, és engedetlenné váltak. (1Móz 3; Róm 5,12.18–19) Emiatt a mi természetünk úgy eltorzult, hogy minden ember bűnben fogantatik és születik. (Zsolt 51:7)”
  • Westminsteri Nagy Káté (22.): „Az egész emberiség elbukott ebben az első bűnben? Az Ádámmal, mint képviselővel kötött szövetség nemcsak rá, hanem leszármazottaira is érvényes, ezért az egész emberiség, Ádám természetes leszármazottai, vétkezett benne és elbukott vele ebben az első bűnben. (ApCsel 17,26; 1Móz 2,16,17; Róm 5:12-20; 1Kor 15,21,22)” (31.) „Kivel kötött Isten kegyelmi szövetséget? Isten Krisztussal, mint a második Ádámmal kötött kegyelmi szövetséget, és benne minden választottal, mint az ő magjával [utódaival]. (Gal 3,16; Róm 5,15-21; Ézs 53,10-11)”

Valójában tehát Walton tézisei komoly tévtanítások, mert ellentmondanak a Szentírás és a hitvallások evangéliumi tanításának, és komolyan érintik a bűnnel és a megváltással kapcsolatos üdvkérdéseket is. Ha valaki ezeket vallja, akkor súlyos következménye lesz: át kellene fogalmaznunk az egész Római levelet, a bűnről, a kegyelemről és az emberről szóló tanítást, Krisztus munkájának hatását.

Walton szabadkozik, hogy ragaszkodik az ortodox evangelikál nézőponthoz, és bizonygatja, hogy vallja a Szentírás tévedhetetlenségét, ugyanakkor a közel-keleti ókori írásokat mégiscsak arra használja, hogy a Biblia szövegét átértelmezze. Egyértelműen szembemegy a Szentírás elégséges voltának tanításával is. Ha elégséges a Szentírás, akkor Istennek – a szerzőnek – az a szándéka, hogy az alapján értsük meg a leírtakat, amit ő leíratott. De Walton indirekt azt sugallja, hogy eddig félreértettük ezeket a szakaszokat. Tulajdonképpen számára az elmúlt 2000 év keresztyén teológiája (sőt ortodox zsidó értelmezése is) hiányos.

Korábban is értelmezték már így az inspirációt: voltak, akik azt mondták, hogy Isten csak a doktrinális igazságok szintjén inspirálta az Írást, de nem a részleteket érintően. Sokan ilyen alapon választják szét a az inerranciát és infallibilitástól – a tévedhetetlenséget a hibátlanságtól –, mondván az infallibilitás csak a lelki, spirituális dolgokra vonatkozik, és csak azokat érintően nem téved a Szentírás. Ez a modern teológiai liberalizmus nézete volt (XIX. század), amit a konzervatív evangelikálok mindig is a leghatározottabban visszautasítottak.

MTA.: Koncentráljunk egyetlen kérdésre: amint említetted, Walton szerint az emberek – Ádámon és Éván kívül is – halandók voltak, pusztán csak Ádám és Eva, az emberiség főpapjai számára volt elérhető az élet faja, hiszen ők voltak Édenen belül, azaz a “templomban”. Innen a bűneset miatt kizárta őket Isten. Habár már említetted röviden, de  szerinted hogyan egyeztethető össze ez a nézet Pál apostol vagy más újszövetségi szerzők kijelentéseivel? 

ND.: Tulajdonképpen sehogyan. Egész egyszerűen ezt az értelmezést semmilyen bibliai Ige nem támasztja alá, még utalás szinten sem. Sőt meg merem kockáztatni, hogy senki nem próbált ilyen merész elképzelést a Szentírás szövegébe beleszuszakolni.

Esetleg Krisztus főpapi tisztjéből lehetne ilyet visszavezetni, csakhogy Ádámot nem ezzel hozza összefüggésbe Pál apostol, hanem éppen első emberi mivoltával: „Így is van megírva: „Az első ember, Ádám, élőlénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. De nem a lelki az első, hanem a földi, azután a lelki. Az első ember a föld porából való, a második ember mennyből való.” (1Kor 15,45-47)

MTA.: Mi a te személyes alternatívád, értelmezésed a Genezis első fejezeteire? Kérlek, mutasd be!

ND.: Én alapvetően a bibliai teremtéstörténet hat 24 órás napjának hagyományos értelmezését vallom. Elsőre a mai tudományos világ evolucionista egyeduralma mellett furcsának tűnhet, de szeretném megemlíteni, hogy amellett, hogy maguk a reformátorok is ezt vallották (Luther, Kálvin), számos neves tudós és egyéb tudományterület szaktekintélye is a szó szerinti értelmezést vallotta/vallja, például Edward J. Young, református teológus, egykori neves ószövetséges, a Westminster Theological Seminary tanára, vagy Noel Weeks, az ókori történelem szakértője, a University of Sidney professzora, vagy az idén Úrához költözött amerikai kreacionista, J.C. Whitcomb, valamint  a Teremtéskutató Társaság (Creation Research Society / CRS) tudósai.

Külön lehetne részletezni, hogy a hatnapos teremtésnek milyen érvrendszere van a különböző tudományterületekre nézve, ami értelemszerűen nem férne bele most ebbe az interjúba. Ezért most kifejezetten a teremtés hat napjával kapcsolatos írásértelmezést szeretném röviden felvázolni, azzal együtt, hogy néhány kérdést nyitva fogok hagyni.

MTA.: Mik ezek? 

ND.: Ha a földi élet teremtésének történetét nézzük, négy fő mozzanatot emelhetünk ki a Bibliából:

  • 3. nap: növények teremtése
  • 5. nap: a vizek és az egek állatainak teremtése
  • 6. nap: a szárazföldi állatok teremtése
  • ismét a 6. nap: az ember teremtése

Ezek a mozzanatok jó elkülönülnek egymástól, mégpedig azzal az isteni kijelentéssel, hogy „És látta Isten, hogy ez jó” (ez persze a teremtés élettelen részére – a világosságra, földra, vízre, égitestekre is – igaz). Ez egyben azt is jelenti, hogy Isten maga szedi különböző rendszerbe az egész teremtést, és megvan ahhoz a joga, hogy különválasztva teremtse meg az élőlényeket.

Így felvetődik a kérdés, hogy mit jelentenek a Bibliában a teremtésbeli napok. Wayne Grudem teológus szerint a héberben a „nap” szó nem feltétlenül jelent 24 órás naptári napot. Jelenthet egy időszakot is, mint például a nyomorúság ideje (Péld 24,10) vagy Isten haragjának napja (Jób 20,28) stb. Azt is megemlíti, hogy egyes fiatal földet vallók a teremtési napokat egyfajta korszakoknak értelmezik, amelyek nem feltétlenül millió éves időtávot foglalnak magukba, de nem tekinthetők mégsem hagyományos értelemben vett percre és órára pontos napoknak. Ezért ebből adódóan újraértelmezik a bibliai napok fogalmát. Grudem nyitva hagyja a napok hosszának kérdését, mindazonáltal leszögezi, hogy a Szentírás alapján inkább a fiatal föld elmélete tartható.

Ugyan valóban nyitott lehet ez a kérdés (hiszen a napok hossza nem üdvkérdés, kivéve ha a halál általi természetes kiválasztódást is belepréselik a bűneset előtti időbe), de érdemes megjegyezni, hogy maga a Szentírás mit állít a teremtés napjairól: „Így lett este, és lett reggel”.

Mindebből adódóan szerintem két lehetséges következtetést vonhatunk le. Először, hogy valóban 24 órás napokról van szó, másodszor, hogy ugyan napokról van szó, de a Biblia nem határozza meg azok hosszát. Noha csak a negyedik nap lettek megteremtve az égitestek, amelyek a planetáris értelemben vett 24 órás ciklust meghatároznák, mégis fontos feltenni a kérdést, hogy ha a negyedik naptól már egyértelműen beszélhetünk planetáris értelemben vett napokról, miért ne lehetne az előzőket is így érteni?

Ugyanakkor igaz, hogy a Biblia azt mondja, hogy „lett reggel és este”, tehát elsősorban nem a nap hosszát határozza meg, vagyis a hangsúlyt a teremtés eseményeinek időbeli elválasztására teszi. Sebestyén Jenő így fogalmaz Dogmatikájában: „A hexaémeron nem hat napon át történő szakadatlan teremtést jelent, hanem Isten teremtéssel kapcsolatos munkájának felosztását”. Továbbá megemlíti, hogy „Isten mindenhatóságának végeredményében 24 órára sincsen szüksége, hogy valamit létrehozzon. A napok tartalmára vonatkozólag tehát nincsenek adataink”.

Ezentúl a Szentírás szisztematikusan elválasztja az élőlények teremtését. De ezt leginkább az ember esetében teszi. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy bizonyos élőlényeket a Szentírás elkülönítve eredeztet Istentől, és az ember teljes egészében az Úr egyedülálló módon megalkotott, lélekkel és istenképűséggel felruházott teremtménye.

De van a hexahémeron bibliai tanításának egy nagyon komoly kontextuális vonatkozása is, ugyanis több igehely hivatkozik a teremtés hetére, mint valóságos történeti eseményre úgy, hogy a lelki üzenetet is ezzel támasztja alá. Talán a legfontosabb, hogy a Tízparancsolat indoklásában a héber יום kifejezést elég egyértelműen hat természetes napként értelmezi a 2Móz 20,11. Ez azért is érdekes, mert egyrészt Isten maga mondja ezt Mózesnek, ami kétségtelenül komoly érv, másrészt a negyedik parancsolat érvényessége és hitelessége is függ így a teremtés hat napjának értelmezésétől. Ráadásul ez az összefüggés többször is előkerül az Ószövetségben, habár elég lenne csak egyszer is szerepelnie a Szentírásban, hogy normatív legyen számunkra.

MTA.: Ezen kívül melyek azok a Gen 1-el kapcsolatos elképzelések, melyekkel ugyan nem értesz egyet, de elfogadhatónak tartod az evangéliumi világon belül?

ND.: Csak vázlatosan szeretném néhány elmélet lényegét leírni, és a saját értékelésemet egyenként hozzátenni:

Gyakran hallani a teremtés kapcsán az ún. irodalmi keret elméletről, ami azt jelenti, hogy a Gen 1 és 2 szövege között irodalmi stíluskülönbségek vannak, ezért bizonyos értelemben összeegyeztethető a Biblia tanítása a mai tudományos eredményekkel. Tim Keller például ezt képviseli, bár nem részletezi mélyrehatóan álláspontját:

„Én személyesen azt a nézetet vallom, hogy Mózes 1. könyvének (a Genezisnek) 1. és 2. fejezete úgy viszonyul egymáshoz, mint a Bírák könyvének 4. és 5., valamint a Mózes 2. könyvének (Exodus) 14. és 15. fejezete. Mindegyik fejezetpárban az egyik egy történelmi eseményt ír le, a másik pedig egy ének vagy költemény ugyanannak az eseménynek a teológiai értelméről. […] A rend kedvéért annyit azért elmondhatok, úgy gondolom, volt természetes szelekció, amelyet valamiképpen Isten irányított, ugyanakkor nem tekintem az evolúciót átfogó, mindent megmagyarázó elméletnek.” (Hit és kételkedés, 112-114. o.)

Erre egyrészt azt tudom mondani, hogy Keller második felvetésével még én is egyet tudok érteni, hiszen Isten tényleg használhatja az evolúciót halál nélkül is. De az első gondolatával, miszerint a Gen 1 csupán csak lírai leírása lenne a történéseknek, már nem. Mózes első könyve szinte kizárólag történeti narratívaként lett megírva, és csak azok a passzusok tekinthetők irodalmi módon is lírai részeknek, amelyek valóban ilyen igénnyel vannak megfogalmazva, például a 1Móz 4,23-24. A Gen 1 nem mutatja fel a héber irodalmi költészet máshol kimutatható jellegzetességeit. Egyébként ez az “irodalmi keret elmélet” Nicolaas Ridderbos holland teológushoz köthető. Amerikában az egyébként nagyszerű református teológus, ószövetséges professzor, Meredtih Kline terjesztette el.

A konkordista, avagy hosszúnapos teremtéselmélet szerint a Gen 1 szerinti hat nap nem 24 órás napokat jelent, hanem hosszabb időszakokat, akár millió éveket is. Hermeneutikai érvként a 90. Zsoltár 4. versét és a 2Péter 3:8-at szokták hozni, miszerint „az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap.

Ehhez azt fűzném hozzá, hogy noha elméletileg elképzelhető, hogy Isten az időszakokat vagy „aionokat” is erre a hosszú teremtésre fordíthatja, de akkor miért nem ezt mondja a Szentírás, hiszen erre lenne megfelelő héber szó, lásd Dániel 12,7? Ráadásul a Zsoltár, és maga Péter sem a teremtésre, hanem az ember időérzékére és időszámítására utalva fogalmazza meg Isten eltérő látásmódját. Tehát még azt is lehet mondani, hogy ezek az Igék éppenhogy cáfolják a hosszúnap elmélet írásértelmezését.

Végül a rés-elmélet, vagy más néven helyreállítás-elmélet azt mondja, hogy van az 1Móz 1,1 és az 1,2 között egy olyan időbeli rés – egy hosszabb időszakasz –, amiről a Biblia nem számol be konkrét módon. Legtöbbször ebbe a meg nem nevezett időintervallumba belezsúfolnak egy komplett teremtett világot, mennyel és földdel. Valaki szerint Isten ekkor teremtette a mára már kihalt állatokat, pl. a dinoszauruszokat, aminek egyszer csak maga az Úr vetett véget, esetleg a Sátán lázadása miatt, aki a földre vettetett (ezt legtöbbször a Lk 10,18-ban vélik fölfedezni), és ezért pusztulással sújtotta az először megalkotott világot. Szerintük ezért lett „a föld pedig kietlen és puszta”. Azért nevezik helyreállítás-modellnek is ezt, mert a hatnapos teremtés már csak az első teremtés utáni káosz helyreigazítása. Egyébként Cyrus Scofiled és általa készített, konzervatív körökben anno elképesztő mértékben közkedvelté vált magyarázatos Biblia által terjedt el ez a nézet, ezért a diszpenzacionalisták között mai napig közkedvelt.  

Ezzel az elmélettel komoly problémáim vannak. Bár lehetnek másfajta típusai is ennek a hipotézisnek, de a fősodor az előbbi érveket hozza. Egyrészt ugyanúgy érinti azt a problémát, hogy halált vizionál a bűneset előtti időre, noha a Szentírás erről egyértelműen állást foglal. Másrészt olyan extrabiblikus előfeltételezésekkel él, amelyek teljesen aláássák a Szentírás elégséges voltát és tévedhetetlenségét, sőt Istenről is egy nagyon sötét és kegyetlen képet festenek.

MTA.: Sokan primitívnek, nevetségesnek, gyerekesnek gondoljak ezt az elképzelést, amit te vallasz, mind a teremtés napjait, mind a szó szerinti értelmezést, mind a Gen és egyéb tudományok közötti viszonyt illetően. Kik gondolkodnak hasonlóképpen, mint te? 

ND.: Erre válaszként csak azt tudom mondani, hogy a Gen 1 hermeneutika története alapvetően engem igazol, illetve a reformátorok is ezt a nézetet képviselték. De nézzük meg néhány evangelikál szerző gondolatait. 

Első körben azt, amit az ESV Study Bible egyik szerkesztője, Dr. T. Desmond Alexander, a bibliai tudományok professzora, a Belfast-i Union Theological College tanára ír a Genezis bevezetőjében az 1Móz és a tudományok valamint a történelem kapcsolatáról. Röviden szeretném néhány pontban összefoglalni a gondolatait (ESV – 43-45.o.):

A Genezis és történelem viszonya kapcsán ezt írja: az igaz, hogy vannak párhuzamok a Gen 1-11 és a közel-keleti, mezopotámiai, mitikus beszámolók között (főként a teremtésre és a vízözönre vonatkozóan). Mivel ezek a történetek mítoszok, ezért némelyek azt mondják, hogy a Gen 1-11 történeteit is ebbe a kategóriába kell sorolni. Valaki azt állítja, hogy a pátriárkák történetei legendák, és csak nagy nagyon gyér történelmi valóság van mögöttük. Alexander szerint a kérdés az, hogy maga a Gen igényt tart-e arra, hogy a benne szereplő történetekre történelemként tekintsünk? Ehhez persze definiálnunk kell szerinte, hogy mi maga a történelem. A történelem köznyelvi értelemben az, amikor a szerző olyan eseményekről tudósít, amelyekkel kapcsolatban vallja, hogy megtörténtek. Ilyen értelemben a Gen inkább történelem szerinte, mint mitikus események sorozata. Ne felejtsük el, hogy a Gen szerzője a zsidó népet informálja arról, hogy a világ hogyan keletkezett – a származási listák, a genealógiák hogyan vezetnek el hozzájuk, az őseik hogyan kerültek Egyiptomba, Isten hogyan hozta ki őket Egyiptomból. A genealógia összeköti Jákobot és gyermekeit Ádámmal és Évával.

Alexander szerint a Gen műfaja narratív próza. A Gen legelejét pedig ezen belül is általában “emelkedett próza” műfajnévvel szokták leírni: nagyon bonyolult, összetett eseményeket a szerző fennkölt, irodalmi stílusjegyeket felmutató beszámolóban ad elő, mégis, valódi eseményeket közöl, ha úgy tetszik történelmet. Egyébként a mezopotámiai párhuzamok is megerősítik, hogy itt valódi történelmi eseményekről van szó, csak éppen a mezopotámiai beszámolók mitologikus köntösben tárják elénk ezeket. A Gen azonban teljesen eltér ezektől abban, hogy a történelmi események valódi mozgatóját, Istent helyezi a középpontba. Valódi eseményekről van tehát szó, amelyeket teljesen más világnézeti keretbe helyez a szerző, és amelyekre teológiailag reflektál.

De menjünk tovább: Alexander a Genezis és tudomány viszonyával kapcsolatban a következő kérdést teszi fel: értékelhető-e tudományosan a Gen 1, legalábbis részben? Itt megint pontos meghatározásokra van szükségünk. Alexander szerint a válasz egyértelmű igen. Arról van itt szó, hogy Isten hogyan teremtette meg az anyagi univerzumot. Az egész világ eredetét tárja elénk.

Másrészt – mondja Alexander és teljesen egyetértek vele – ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy a Gen 1 a mai tudományos kategóriák szerint fogalmazza meg azt, amit leír, akkor a válasz egyértelmű nem. Nem biológiai osztályok és családok kategóriáját használja a szerző, amikor a növények és állatok teremtéséről beszél. Tehát ilyesfajta tudományos szakszókincset nem lehet elvárni tőle. Inkább azt kell mondanunk, hogy egy olyan világnézetet tár elénk, ami egyáltalán lehetővé teszi a valódi tudományos vizsgálódást, ugyanis “teremtésként” értelmez dolgokat, amelyeket korábban istenként, isteni erőként értelmeztek. Ezért vizsgálható és ezért ismerhető meg a világ az ember számára. A jó és bölcs Isten teremtett mindent – eredetileg mindent tökéletesre, hogy az ember élvezze és megismerje. Az is egyértelmű Alexander szerint, hogy Ádám és Éva itt valódi szereplők, konkrét személyek. Az emberi faj ősatyja és ősanyja. Istenképűségük különbözteti meg őket az állatoktól.

De a hazánkban is jól ismert nagy református tanító, R.C. Sproul is azt vallotta, amit én. Ezt írja ezt a Westminsteri Hitvalláshoz írt kommentárjában, valójában önálló dogmatikai jellegű háromkötetes művében:

„Tanítói pályafutásom legnagyobb részében meg voltam győződbe arról, hogy a keretelmélet egy elképzelhető lehetőség. Azonban mostanra meggondoltam magam. Most már a hatnapos teremtés szó szerinti értelmét tartom a legmeggyőzőbb alternatívának, és az egyetlen hagyományos magyarázatnak. A Genezis azt mondja, hogy Isten a világmindenséget és mindent, ami benne van hatszor 24 órás periódusban teremtette. A reformátori hermeneutika szerint először a legegyszerűbb értelmét kell követnünk a szövegnek. Nagy hermeneutikai mutatványokra van szükség ahhoz, hogy kilépjünk a Genezis 1-2 legvilágosabb magyarázatából. A hitvallás abban határozza meg a hit lényegét, hogy Isten a világot hat valódi nap alatt teremtette.” (R.C. Sproul: Truth We Confess, 127-128.)

A másik nagy kálvinista tanító – akit ugyancsak jól ismernek hazánkban is – John MacArtur is osztja a nézeteimet. A hatnapos teremtéssel kapcsolatban a legfontosabb megjegyzésem az, hogy a megfigyelésre épülő tudomány csak a kész dolgokat tudja vizsgálni. Ezzel kapcsolatban éppen MacArthur vet fel egy nagyon érdekes szempontot a témával foglalkozó magyar nyelven is megjelent művében (Harc a kezdetért 42-44.o.). Hadd idézzek most ebből kicsit hosszabban:

„Sokan figyelmen kívül hagyják azt a nyilvánvaló tény, hogy Isten az univerzumot bizonyos fejlett állapotban teremtette, kort mutató külső megjelenésével. Amikor például fákat és állatokat teremtett, akkor érett, teljesen kifejlett élő szervezeteket alkotott meg […] A fákat érett gyümölcsökkel teremtette (1Móz 1:11). Nem tojást teremtett, hanem teljesen kifejlett tyúkokat. (Tehát 1Móz 1:21 világos választ ad az ismert találós kérdésre.) Ádámot is felnőttként teremtette, aki képes megházasodni és gyermeket nemzeni. […]
Tegyük fel, hogy egy modern tudós „időgéppel” néhány perccel Ádám teremtése után megérkezik az Édenkertbe. Ha megvizsgálná Ádámot, felnőtt vonásokat láthatna rajta. Ha elbeszélgetne vele, azt találná, hogy tudása és nyelvkészsége felnőtt férfié. Tévedne azonban, ha megfigyeléseit úgy értékelné, mint meggyőző bizonyítékokat arra, hogy Ádám idősebb egy óránál. Amikor a semmiből (ex nihilo) teremtett dolgokkal foglalkozunk, akkor a kifejlett megjelenést, vagy az előrehaladott kort mutató külső nem jelent bizonyítékot azok ősrégi voltára. […]
Az Édenkert kétségtelenül tele volt olyan élőlényekkel, amelyek kifejlett korúnak látszottak. A hetedik napon, amikor az Úr kipihente a teremtés fáradalmait, már minden teljesen kifejlett és tökéletesen életképes volt. […] És amikor Ádám fölnézett az égre, és látta annak mérhetetlen kiterjedését a fénylő csillagok millióival, olyan fényt látott, amely több millió fényévnyi távolságból érkezett – noha ezek a csillagok csak alig négy napja voltak ott. A fény, amelyet látott, maga is része volt az Isten által teremtett világnak (1Móz 1:3). Az érett kor és a teljes kifejlettség jelei részét képezik minden teremtési csodának. Például amikor Jézus borrá változtatta a vizet, teljesen mellőzte az erjedési és érlelődési folyamatot. Egy pillanat alatt változtatta borrá a vizet, és akik megkóstolták, azok tanúsították, hogy az volt a legjobb bor, amit valaha ittak (Jn 2:10). Ez azt jelenti, hogy a bor már érett és kiforrott volt, bár Jézus egy pillanat alatt hozta létre. Amikor megsokasította a maradék kenyeret és halat, olyan kenyeret és halat teremtett, amely már meg volt sütve és ehető volt.”

MTA.: Visszatérve a konkrét vitára, illetve Gergely állításaira: Gergely nyilván úgy gondolja, hogy apologetikai szempontból Walton tézisei nagy könnyebbséget jelentenek a keresztyének érvelésében, hiszen – gondoljunk csak bele – nem kell nehezen magyarázható, tudományosan megkérdőjelezhető kijelentésekkel vesződniük, és ezek mellett érvelni a szkeptikusokkal szemben, például hogy hogyan állíthatjuk, hogy a föld csak pár ezer éves, hogy egy emberpártól származik biológiailag minden ma élő ember, vagy hogy az emberek körében a fizikai halál konkrét, erkölcsileg elítélhető cselekedethez kapcsolódik. Mi a véleményed erről a “taktikáról”?

ND.: Ez végső soron az egész evangélium lebecsmérlése. Walton tézisei nemhogy nem alkalmasak a keresztyén apológiára, de kifejezetten ártalmasak az evangéliumi írásértelmezésre nézve. Nem tesz mást, mint hogy kiszolgálja a darwinizmus világnézetét, sőt még a keresztyén etikai érvek alapját is lerombolja, emellett kiegészíti a Szentírás szövegét fantáziadús, de mégiscsak légből kapott, legalábbis extrabiblikus információkkal. Mi Isten kijelentését tekintjük mindenek fölött állónak, és ezért nem létezik olyan, hogy „tudományos kinyilatkoztatás”. Igaz, hogy van általános kijelentés, amely számunkra a tudomány eszközeivel vizsgálható, az is igaz, hogy léteznek tudományos hipotézisek, de ezek sokszor egy évtizeden belül is drasztikusan megváltozhatnak.

Minden keresztyénnek hinnie kell, hogy ami a Bibliában le van írva, az úgy ahogy van, igaz. Akárhogyan is értelmezzük magát a szöveget, el kell fogadnunk. Tehát nem arról kell vitázni, hogy vajon 6 nap alatt teremtette-e Isten a világot, hanem arról, hogy mit értünk a 6 hat nap alatt. Én elmondtam az én értelmezésemet. Azt még hadd jegyezzem meg, hogy ha megnézzük az Újszövetséget, akkor a feltámadással kapcsolatban egyértelműen a szó szerinti, történeti narratívát használják a szerzők -– így is értjük a feltámadást. Az üzenet maga a szó szerint vett történelmi esemény. Ezt minden keresztyén szó szerinti értelmezi. Még egyszer mondom: nem lehet az üzenetet leválasztani a történetről, illetve történelmi eseményről. Ezt látjuk magánál Jézusnál és az apostoloknál is, amikor az Ószövetségre visszautalnak. Ez pedig értelemszerűen egy meghatározott irányba terel minket a hermeneutikánkat illetően az ószövetségi beszámolókkal kapcsolatban is.

MTA.: Köszönöm az interjút!

1 Response

  1. Néhány kiigazítást tennék.
    1)Walton a könyvét már legalább 2009ben publikálta, de már a 90-es években is írt ugyanebben a témában.

    2)Nagy Gergely elfogadja az ex nihilo tanát, de nem a Gen alapján, hanem ÚSZ textusok alapján.

    3) A hitvallások tekintélye, és, hogy Walton ortodox evangelikál-e?
    A hitvallások ellenzik a poligenezist (több embertől való származást, nem csak egy emberpártól) az igaz, de azokat a részeket az irodalmi keretelmélet követői legalábbis e helyeken semmiképp sem fogadják el.

    Ez a történelmi protestáns ortodoxia keretén belül aligha fogadható el, de a modernebb evangelikalizmus talaján állva, mely megelégszik egy tág inerrancia elmélettel, ez manapság már választható opció.
    Az ortodox és evangelikál két külön irányzat, nem szinonímái egymásnak (az ortodoxia nem használ modern progesszív elméleteket, tekintve, hogy nem modernista történeti kritikai irányzatról van szó). Ugyanígy a fundamentalizmus sem szinonímája az evangelikalizmusnak (pl. a fundamentalizmus sokkal merevebb és nem alkalmazkodik a kultúrához; az evangelikalizmus viszont párbeszédbe került mind a tudománnyal, mind a neoortodoxiával a 20. szd.-ban).

    Ergo: Walton evangelikál szakkutató, de nem ortodox (protestáns skolasztika örökségét folytató), és nem is fundamentalista (az ilyen csak fiatal földes lehet pl.). Hogy konzervatív-e? Annak az, hiszen, egy konzervatívabb teológián tanár.
    Walton elmélete közel áll Tim Keller elméletéhez, azonos csoportba tartozik mind a kettő. Vessük egy Tim Keller megközelítését is ugyanolyan elánnal.
    (Meglehet, hogy bizonyos hétköznapi nyelvi szinten már mindenki evangelikál, aki nem liberális teológus, de ez nem akadémiai megfogalmazás. Illetve van még egy jelentése az ortodoxnak, nevezetesen, hogy a Háromság Istenben hisz valaki, de ez jelen kontextusban nem sokat mond nekünk.)

    És végül kiemelnék néhány részt a cikkből, melyek meglátásom szerint hűen tükrözik a lényeget:

    “Walton szándékosan saját elméletéhez akarja igazítani a héber kifejezések jelentését, kevés sikerrel.”

    “Könyvében a teremtés és bűneset klasszikus értelmezése, és a történeti olvasat ellen érvel. Számára a hermeneutikai kulcs a Genezis első fejezeteinek megértéséhez az ókori Közel-Kelet kulturális kontextusa, és az eddig fellelt Biblián kívüli irodalmi forrásai.” Itt a Gen 1-ről írott könyvéről van szó, és ez a metodika történeti-kritikai módszert visszhangozza azt kell mondjuk.

    “Ádám és Éva tehát kvázi egy főpapi pár volt, az Éden pedig egy templom, ahol Isten kijelöli a szerepüket.” “Tulajdonképpen sehogyan. Egész egyszerűen ezt az értelmezést semmilyen bibliai Ige nem támasztja alá, még utalás szinten sem. Sőt meg merem kockáztatni, hogy senki nem próbált ilyen merész elképzelést a Szentírás szövegébe beleszuszakolni.”

    “Walton számára a kígyó nem a kísértő Sátán, csak egy ún. káosz teremtmény. Itt szembemegy a 2000 éves keresztyén értelmezéssel, továbbá a reformátorok véleményével, valamint a történelmi protestáns hitvallásainkkal –, miszerint a kígyó a Sátán megszemélyesítője, manifesztációja. Így a proto-evangélium is a kukába kerül.”

    “Walton rendszerében mindenki arra van kötelezve – az egyszerű bibliaolvasó ember is –, hogy vallástörténeti tanulmányokat végezzen, hogy a Szentírás eredeti jelentését és üzenetét megértse. ” – Pontosan emiatt kapta a könyv azt a címet, hogy a Gen 1 ELVESZETT világa, amit a posztmodern hebraistája fedez fel újonnan, éppúgy ahogy azt Julius Wellhausen, Gerhard von Rad és Hans Walter Wolff tették a liberalizmus idején.

    “A reformátori hermeneutika szerint először a legegyszerűbb értelmét kell követnünk a szövegnek.” Ezt tagadja Walton, és minden ide vezet vissza, a szó szerinti értelmezés puszta elismétlése emiatt vajmi keveset használ egy vitában egy keretelméletes teológussal szemben.

Hozzászólás