Vízkereszt hagyománya – epifánia és parúzia között

A héten volt január 6-a, mely nap a Gergely naptár szerint többek között a napkeleti bölcsek nevéhez kötődő ünnep. A katolikus hagyomány szerinti háromkirályok: Gáspár, Menyhért, Boldizsár névnapja mellett Epifánia női keresztnév napja is ekkorra, az év 6. napjára esik. Ez utóbbi görög szót a jelenlét vagy megjelenés magyar szavakkal fordíthatjuk, melyek keresztény kontextusban nyilván Isten fiának, Jézusnak inkarnációjára (karácsony) utal, illetve előre jelzik, sejtetik második eljövetelét, visszajövetelét, parúziáját(1). A parúzia vagy paruszia (pareimi = ‘jelen van, megjelenik’ igéből) jelentése az epifániával megegyező, szó szerint para=mellett, eimi=van. 

Számunkra először az Epifánia lesz vizsgálódásunk tárgya, mely a vízkereszt napjának egyházi neve a katolicizmusban (Epiphania Domini, az Úr vagy Urunk megjelenése). Ezen a napon – január 6-án – “szentelték meg” a vizet(2), Jézus megkeresztelkedésének emlékére. Valójában három bibliai esemény is megjelenik, mondhatjuk “összecsúszik” a vízkereszti ünnepkörben; 1, a napkeleti bölcsek imádják Jézust; 2, Jézus megkeresztelkedése a Jordán folyóban; 3, Jézus első csodája a kánai menyegzőn, amikor a vizet borrá változtatta. Míg nyugaton főleg a napkeleti bölcsek látogatására emlékeznek, hiszen hivatalosan a római katolikus egyház a második vatikáni zsinat óta (1962-1965) csak ezt ünnepli vízkeresztkor, addig keleten – jan.6 helyett jan.19-én tartják a vízkereszt napját(3) – Jézus keresztsége vált hangsúlyossá a skizmát követő orthodoxiában: a görögkeletiek, pravoszlávok között.

Továbbmenve nézzük meg röviden a Bibliából ismert történetet mely beszámol arról, amikor János megkereszteli, víz alá meríti Jézus Krisztust(4). A első evangélium (Máté) harmadik fejezetében így örökítette meg ezt a fontos eseményt:

13 Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. 14 János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? 15 Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk. Akkor engedett neki. 16 Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. 17 És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.

Azt láthatjuk tehát, hogy mikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz és anyai (távolabbi) unokatestvére János – először ódzkodva még a gondolattól is, majd beleegyezve – kiszolgáltatta Számára a vízkeresztséget. Jézus ezek után kezdte meg nyilvános tanítói szolgálatát. Ennek a cikknek a terjedelmi korlátai miatt sem mennénk bele a keresztség/bemerítés konkrét formáját és idejét érintő vitákba (volt ilyen tavaly ősszel, akit érdekel, megnézheti ITT). Több cikk is olvasható a témában legörgetve az Evangelikál Csoport honlapján vagy ezen a személyes blogon. Ami viszont fontos – és általában tudnak vele azonosulni a csecsemő keresztelők és a hitvalló bemerítést gyakorlók is – az a keresztség mint pecsét, zálog vagy jel gondolata. Tehát ez a jelzett valóságot – új teremtés az újjászületés, megtérés nyomán – ábrázolja ki, a Szentlélek munkája által. A differencia leginkább ott van, hogy a jelet a jelzett elé (vagy vele egyidőbe) tesszük, vagy azt követően. J. I. Packer ezt írja: “az így bizonyságot tevő Lélek meggyőzi a hívőt arról, amit a keresztség jelképesen közölt vele: ő immár Istenévé lett, Isten pedig az övé. A korai egyházban … a külső és belső megpecsételtetés általában együtt járt, miként a Cselekedetekből kitűnik,…”(5). Thomas Goodwin szerint “az újonnan megtérteknek rendeltetett a keresztség, amely mint megpecsételtetés hordozta a Lelket”, továbbá megfigyelte, hogy “a Levelek tanúsága szerint csaknem minden szent megpecsételtetett”(6). Packer kifejti, hogy a külső (vízkeresztség) és a belső (fordulat, megtérés, “szív-csere”) megpecsételtetés “később azonban … szétvált, minthogy Isten népének többsége csecsemőkorában keresztelkedik meg,…” (Uo., 247.). Ez a szétválás tehát a Bibliát követő évszázadokban fokozatosan realizálódott, elterjedt és miközben észrevehetjük az eredeti követendő mintát a bemerítéssel/keresztséggel kapcsolatban, komoly figyelmeztetéssel együtt persze reménysége is lehet Packer szerint azoknak, akik “a keresztség külső pecsétjét megkapták, így felhatalmazást és bátorítást kapnak, hogy Istentől kérjék a Lélek kiegészítő, belső pecsétjét. Hogy Isten megadja-e, és ha igen, mikor, ezt a hívek előre nem tudhatják: itt is meg kell hajolniuk Isten szuverenitása előtt, abban azonban biztosak lehetnek, hogy soha nem nyerik el, ha nem keresik, és ha valamit, ezt érdemes keresniük” (Uo., 247.). A keresztség és a pecsét kapcsolatát bizonyítandó, Goodwin az Úr Jézus vízkereszségére utal. Szerinte a választottakra igaz, hogy “ami munkát Isten rajtunk elvégez, azt először Krisztuson kell elvégezni. Krisztus megkeresztelkedésekor megpecsételtetett (János 6.27), midőn a Lélek alászállt reá, ő pedig hallotta Atyja szózatát: ‘Ez az én szerelmes Fiam.’ Ezt Goodwin közvetlen bizonyságtételnek tartotta, amely hasonlít ahhoz, amit a ‘pecsét’ ad a hívőknek” – fejti ki Packer idézve T.G-t (Uo., 247.). J. I. Packer szerint ugyanakkor “megpecsételő minőségben a Lélek nem adatott meg Krisztus megdicsőülése előtt (János 7:38-39): a teljes bizonyosság jellegzetesen újszövetségi áldás. Világos, hogy Krisztusnak meg kellett dicsőülnie, mielőtt a Lélek tanúságot tehetett a híveknek a Krisztussal való dicsőséges egyesülésükről” (Uo., 246.). Végül Goodwin rámutat arra, hogy “noha Krisztus a Szentírásból, az összes prófétát olvasva elnyerte ama hitbeli bizonyosságot, hogy ő Isten Fia…, de az, hogy ezzel a kimondhatatlan örömmel megpecsételtessék…, elodáztatott megkeresztelkedéséig. Akkor Isten ‘megkente’ Szentlélekkel (ApCsel 10:38)… Amiképpen megpecsételte és ‘megkente’ Krisztust keresztelkedésekor, azonképpen minket is (vö. 2Kor 1:22) ‘megken’ és megpecsétel. … Ez … mindig ígéret által történik…, a Jézus Krisztus ígéret által pecsételtetett meg… Miben állott ez? ‘Ez az én szerelmes Fiam, akiben gyönyörködöm’. Ami korábban megmondatott (Ézsaiás 42:1) a Messiásról, arról most Ő a szíve mélyén is meggyőzetett” (Uo., I. 245., 249.). A fenti szerzők és igei referenciák alapján is kimondhatjuk sok párhuzam, hasonlóság fedezhető fel Jézus és követőinek vízkeresztsége tekintetében, azonban a teljes azonosság vagy pontos egyezés felől nagyon óvatosan, körültekintően érdemes vélekednünk.

Hogy miért “kellett” Jézus Krisztusnak a Jordánban alámerítkezni, a vízkeresztségben részesülni, azt hiszem nem túlzás azt mondanunk: ez is misztérium! Valószínűleg közelebb járunk az igazsághoz, még ha nem is érthetünk mindent itt a földi szférában, ha a következőképpen vélekedünk: inkább miattunk, vagy részben miattunk mint Maga miatt, és természetesen nem hagyhatjuk ki, hogy az Atya terve miatt is. Mert így illett “minden igazságot” betölteni (Máté 3:15). 

Összefoglalva, továbbgondolva, a vízkereszt hagyományának megjelenése az óegyházban már egész koránra (3., 4. század) datálható, számos népi babonaság és bibliától elrugaszkodott idegen szokás is rakódott rá. Szekuláris világunkban ez az év eleji időszak leginkább újévi fogadalmakról vagy az ünnepekkor felszedett felesleges kalóriák ledolgozásáról, a farsang közeledtéről vagy a már lehullott “karácsonyfa-csontvázak” leszedéséről és kidobásáról szól. Protestáns hívőként hogyan viszonyulhatunk helyesen ehhez az egész fent ismertetett ünnepkörhöz? 

Jézus Krisztus vízkeresztségéről természetesen jó megemlékezni, hiszen mind a négy evangéliumban (Máté 3:13-17, Márk 1:9-11, Lukács 3:21-22, János 1:31-34) olvashatunk róla. Ami pedig a kialakult emberi hagyományokat, népszokásokat és egyházi gyakorlatokat illeti(7), mindenki lelkiismeretére és egyéni belátására van bízva mit vesz komolyan illetve miben vesz részt vagy nem vesz részt. A Sola Scriptura elv ebben az esetben is releváns, aktuális. A protestáns felekezetekben általában szinte egyáltalán nem jelennek meg ennek az ünnepkörnek az elemei – míg pl. az advent, karácsony, húsvét, pünkösd… igen -, még csak említés szintjén sem szoktunk a legtöbb gyülekezetben vízkeresztről ilyen módon megemlékezni. Ez nem baj, de ha legalább minimálisan megismerjük a vízkereszt napja körüli egyházi eseményeket, és még inkább a kapcsolódó szentírási szakaszokat, lehet, hogy jobban tudunk majd  beszélgetést kezdeményezni és szolgálni az evangélium valódi üzenetével vallásos vagy világi embertársaink felé. 

Számunkra tehát, 21. századi keresztyéneknek, akik valahol az epifánia és parúzia közötti időben élünk jelenleg, minden eddiginél aktuálisabb Péter apostol figyelmeztetése, 2. levelének 3. fejezetében: 

9 Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. 10 De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. 11 Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, 12 akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! 13 De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik. 

Egy biztos: belépve a ‘20-as évekbe közelebb vagyunk, mint az emberiség történelmében eddig bármikor ahhoz, ami biztosan eljön és amit a Biblia “új ég és új föld”-ként aposztrofál. Isten adjon nekünk kegyelmet az új esztendőben is!   (Tóth Krisztián) 

(1):  ‘Krisztus második eljövetele az utolsó ítéletkor’ https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-etimologiai-szotar-F14D3/p-F3534/paruzia-F361A/ (letöltés dátuma: jan.3) 

(2): További érdekességek a vízkeresztről: https://mult-kor.hu/mirol-szol-vizkereszt-unnepe-20150106 

(3): Az általuk használt Julianus-naptár 13 nap “késésben van” a nyugati Gergely-naptárhoz képest. 

(4): Ezen cikk címlap fotóján Ravenna városa egyik keresztelőkápolnájának (Battistero degli Ariani) mennyezeti freskója látható. Jézus a tanítványok körében áll derékig vízben, János éppen megkereszteli / víz alá meríti, leszáll a Szentlélek, az Atya figyeli az eseményeket.  

(5): J. I. Packer: A megújulás teológiája, Bevezetés az angol puritanizmus világába, KOINÓNIA, Kolozsvár 2000: 247. old.

(6): Thomas Goodwin: Works: VIII: 264., I: 258.

(7): mint például a ház- vagy vízszentelés, sózás, kréta-írás G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár), szenteltvíznek gyógyító hatás tulajdonítása, csillagozás vagy háromkirályjárás, drámajátékok, egyéb falusi közösségi események…