16
aug
2019

“Mi az, hogy evangelikál? – egy sokrétű mozgalom határvonalai” (a német evangelikalizmus jellemzése, bemutatása)

/Az alábbi írás eredetileg a német Bibliaszövetség (Bibelbund) negyedévente megjelenő információs füzetének (Biblisch Glauben, Denken, Leben) 75. számában jelent meg 2007-ben. 2015-ben online is elérhetővé tették a Bibelbund internetes oldalán. Szerzője Prof. Dr. Friedhelm Jung, a bonni bibliai főiskola (Bibelseminar Bonn) és a Southwestern Baptist Theological Seminary (Texas) rendszeres teológia professzora./

Németországban az evangelikál mozgalom sokféle keresztyén csoportosulást, közösséget és gyülekezetet ölel fel. De érdemes a fogalomnál kezdenünk: mit jelent az, hogy “evangelikál”?

Több mint 40 éve annak, hogy megjelent az angol “evangelical” fogalom a német nyelvben. A német fordítás (evangelikal, ami hasonló a magyarosított verzióhoz/ford.) 1965 óta a köznyelv része. Ekkor szerepelt először az “Evangelischer Alianzblatt”-ban, a Német Evangéliumi Aliansz egykori lapjában. Ma már szinte minden lexikonban szerepel. Televízióműsorok és újságcikkek számolnak be az evangelikálokról. Sajnos ezek az információk sokszor komolytalanok. A beszámolók néha egyoldalúak és szerzőik rosszul informáltak. 

Vegyünk két példát: 

A hivatalos német hírszolgáltató, az ARD állandó napi magazinműsora, a “Tagesthemen” 2005 november 7-én az EKD (Német Evangélikus Egyház) akkori zsinati ülése alkalmából az egyre növekvő protestáns gyülekezetekről szeretett volna tudosítani. Példaként éppen egy Stuttgartban található, angolnyelvű, nemzetközi baptista gyülekezetet mutattak be, amelynek az EKD-hez semmi köze nincs. Ez furcsa… Nincs olyan németnyelvű, az Evangélikus Egyház kötelékébe tartozó gyülekezet, amelyről beszélni lehetne egy ilyen műsorban? 

Még alulinformáltabbak voltak az ARD szerkesztői, amikor leadták a “Jézus fiatal gárdistái – a keresztyén jobb és annak újoncai Németországban” című adásukat 2005 november 16-án. Elvileg a németországi evangélikálokról szerettek volna tudósítani, és ehhez egy amerikai karizmatikus ijúsági mozgalmat, a “Call”-t sikerült példaként kiválasztani. Ez a szervezet 2003-ban jött létre, de még az evangelikál “szakértők” előtt is ismeretlen, és mint ilyen, abszolút nem lehet semmilyen értelemben reprezentatív a német evangelikalizmus bemutatásakor A nézők így torz képet kaptak a német evangelikál mozgalomról. 

Mit jelent az evangelikál kifejezés?

Prof. Dr. Friedhelm Jung

A jól ismert német szótár, a DUDEN első kötetének meghatározása szerint az evangelikál olyan valaki, aki az evangélium feltétlen tekintélyét képviseli. Ez a meghatározás kétségtelenül helyes. Ugyanakkor erre sok olyan protestáns és katolikus hivatkozhat, akiket nem lehet evangelikálként azonosítani. Ezért egzaktabb definícióra van szükségünk. 

A német evangelikálok a 20. század 60-as éveitől fogva egyfajta protestmozgalomként a teológiai liberalizmus és a bibliakritika ellen léptek fel. Akkor léptek a porondra, amikor az evangélikusok többé már nem voltak igazán “evangélikusok”, azaz evangéliumiak (erre utal eredetileg a szó/ ford.) – amikor már nem képviselték az evangéliumot a maga teljességében. Ha az evangélikusok ragaszkodtak volna a reformációban megfogalmazott alapvetésekhez, valószínűleg soha nem jelent volna meg az evangelikál mozgalom. A protestánsok azonban a felvilágosodás óta nagyobb részt lemondtak arról, amiért egykor képesek voltak meghalni. 

  • a Szentírásra többé nem Isten szavaként tekintettek, hanem az ókor vallástörténeti lenyomataként.
  • Jézus Krisztust többé nem Isten Fiaként tisztelték, hanem példáértékű életű emberként. 
  • A keresztyén hitre többé nem úgy tekintettek, mint az üdvösségre vezető egyetlen útra, hanem csak vallásként a többi vallás között. 

Az evangelikálok a felvilágosodással és a racionalizmussal szembemenve ragaszkodnak az ortodox keresztyén hittételekhez; egyszerűen azért, mert ezt olvassák ki a Szentírásból és mert az egyház ezt képviselte évszázadokon keresztül: Jézus valóban Szűz Máriától született, valóban megtette azokat a csodákat, amelyekről az evangéliumokban olvasunk, valóban helyettesítő halált halt az emberek bűnei miatt, és valóban feltámadt a halottak közül a harmadik napon, és valóban vissza fog térni látható módon és fel fogja állítani királyságát. 

Mindezekhez hozzátartozik, hogy az evangelikálok a személyens hitéletre is nagy hangsúlyt helyeznek. Nem elegendő a keresztyén hitigazságok formális elfogadása, igaznak tartása. A hit sokkal inkább a hétköznapokban ölt testet. Ezért tartják olyan nagy becsben az evangelikálok az imádságot, a bibliatanulmányozást és a többi keresztyénnel való közösséget. Továbbá minden keresztyén legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy a hitét misszió által továbbadja. Hiszen Jézus Krisztus mondta: hirdessétek az evangéliumot az egész világon! (ld. Máté 28,18-20)

Öt ponttal definiálhatjuk, hogy mit takar az evangelikál jelző:

  1. A Biblia Isten szava, és mint ilyen a hit és az élet dolgaiban tekintéllyel rendelkező mérce. A bibliakritikát szakszerűtlen módszerként el kell utasítani.
  2. A Názáreti Jézus Isten Fia, aki meghalt a bűneinkért és feltámadt, és a belé vetett hit által elnyerhető az üdvösség és az örök élet. Más vallások nem lehetnek az üdvösség útjai.
  3. Az imádság, a Biblia tanulmányozása és más keresztyénekkel való közösség lényegi elemei a keresztyén egzisztenciának. Ebből fakadóan a passzív egyháztagság önellentmondás. 
  4. A keresztyén élet a misszióban és a diakóniában ölt testet. A cselekedetek nélküli hit halott. 
  5. Jézus Krisztus látható módon fog visszatérni és ezt a világot újjáalkotja. Az emberiség saját erejéből nem képes paradicsomi állapotokat teremteni.

Tulajdonképpen ezek a pontok azok az eredeti meggyőződések – legalábbis a felsorolás első része -, amelyeket a keresztyénség évszázadokon keresztül magától értetődőnek tekintett és mindenféle vita és kétely nélkül képviselt. Ezért mondja az egykori jól ismert angol evangelikál teológus, John Stott, hogy: 

“Ha az evangelikál jelző jelöl valamilyen teológiát, akkor ez csakis biblikus teológia lehet. Az evangelikálok azt állítják, hogy egyszerűen csak bibliahű keresztyének…”. 

Ugyanakkor – szűkebb értelemben – nem lehet azt mondani, hogy már Pál, Ágoston, Luther és Kálvin is evangelikálok voltak. Habár a felsorolt személyek egyetértettek volna a felsorolt 5 kritérium első felével, a második felével nem igazán tudtak volna mit kezdeni. A bibliakritika ugyanis a reformációig meg sem jelent – csak utána, majd a 20. században teljesedett ki. Bibliakritika nélkül nem jött volna létre a német Evangelikál Szövetség (ld. EB) a 20. század második felében. Az USA-ban – ahogy látni fogjuk – valamivel korábban jött létre. 

Az előbb felsorolt öt kritériummal mindenféle felekezetű keresztyén egyetértene. Ezért találunk evangelikálokat a lutheránusok, a reformátusok, a baptisták, anglikánok, metodisták és mennoniták között, sőt, egyesek szerint még a katolikusok között is. Az evangelikálok egy felekezeteken átívelő megújulási mozgalom részei. Akármelyik felekezethez is tartozzanak, vissza akarnak térni a Szentíráshoz, a bibliai örökséghez, ezáltal szeretnék elérni a lelki megújulást. Időközben persze megszülettek azok a gyülekezetek és gyülekezeti szövetségek is, amelyek az “evangelikál” szót önmaguk jelölésére felvették (pl. Németországban az “Evangelikál Gyülekezetek Munkaközössége” (ld. Arbeitsgemeinschaft evangelikaler Gemeinden) és a hasonló nevű osztrák közösség (ld. Arbeitsgemeinschaft evangelikaler Gemeinden)).

Különféle ágazatok az evangelikalizmuson belül

A német evangelikalizmus képzeletbeli fáján négy nagy ágat látunk, amelyeken további kisebb ágacskák vannak. A négy nagy ág a következő négy csoport:

  • aliansz-evangelikálok
  • hitvallásos evangelikálok
  • pünkösdi evangelikálok
  • független evangelikálok
A. Aliansz-evangelikálok

Itt azokra az evangelikálokra kell gondolnunk, akiket a különféle evangéliumi alianszok képviselnek, Németországban például az Evangelische Allianz. (Vannak, akik az aliansz-evangelikálokat “pietista evangelikáloknak” nevezik, azért, mert a német Evangéliumi Alianszra nagy hatással volt a pietista kegyességi mozgalom. De most szándékosan az “aliansz-evangelikál” kifejezést használom itt, mert egyébként a pietista evangelikálokhoz lehetne sorolni a pünkösdieket is. A pünkösdiek Németországban a pietista közösségi mozgalomból nőttek ki és a mai napig tipikusan pietista kegyességi jegyeket hordoznak magukon. Ugyanakkor annak ellenére, hogy az aliansz-evangelikálok és a pünkösdi mozgalom folyamatosan közelednek egymáshogy, és hogy számos pünkösdi evangelikált képvisel az aliansz, sok aliansz-evangelikál még mindig távolságot tart a pünkösdiektől. Ezért – legalábbis egyelőre – még mindig ésszerűnek tűnik terminológiailag megkülönböztetni az aliansz-evangelikálokat a pünkösdiektől). 

Az Evangéliumi Alianszot 1846-ban hívták életre felekezetközi mozgalomként. Ötven különböző egyház 921 képviselője találkozott azzal a céllal, hogy a keresztyéneket közelebb hozza egymáshoz. Az alapítók a jövőbeni szorosabb együttműködést szerették volna építeni, mivel felismerték, hogy minden felekezetben vannak meggyőződéses keresztyének és ezek egyetértése bizonyos hitkérdéseket illetően sokkal nagyobb, mint a közöttük lévő különbségek. Nem új egyházat, hanem egy felekezetközi munkaközösséget akartak létrehozni olyan keresztyének között, akik mind hisznek Jézus Krisztusban. 

Egy olyan közös hitbéli alapot is lefektettek, amelyet mindenkinek meg kellett vallania, aki csatlakozni szeretett volna az Alianszhoz. Ez a hitbéli alap mai napig sok-sok evangelikál tulajdonképpeni hitvallása. Az 1972-ben revideált változata így hangzik: 

“Az Evangéliumi Aliansz tagjaiként megvalljuk, hogy ragaszkodunk Istennek az újszövetségi és ószövetségi iratokban testet öltő kinyilatkoztatásához. A következő bibliai hittételeket emeljük ki, amelyekre úgy tekintünk, mint hitünk alapjára és amelyek számunkra, keresztyének számára a kölcsönös szeretetben, a mindennapi szolgálatban és az evangelizáció ügyében segítségünkre lehetnek. 

  1. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istennek a teremtésben, a kinyilatkoztatásban, a megváltásban és végítéletben megjelenő mindenhatósága és kegyelme.
  2. A Szentírás isteni ihletettsége, teljes megbízhatósága és legfőbb tekintélye a hit és az életvezetés minden kérdésében.
  3. A bukott ember teljes bűnössége és romlottsága, amellyel Isten haragja és kárhoztatása alatt áll.
  4. Az emberré lett Istenfiúnak emberekért való helyettes áldozata, ami az egyetlen és teljes mértékben elegendő alapja az ember bűnökből, annak következményeiből és a bűn hatalmából való szabadulásának. 
  5. A bűnös ember megigazítása egyedül a megfeszített és a halottak közül feltámadt Jézus Krisztusba vetett hit által, Isten kegyelméből. 
  6.  A Szentlélek munkája, aki az ember megtérését és újjászületését munkálja, aki a hívőkben lakik és aki képessé teszi őket a megszentelődésre. 
  7. Minden hívő egyetemes papsága – azoknak, akik Krisztus e világban való gyülekezetének tagjai, a testnek, amelynek feje Krisztus, és akik kötelesek Krisztus parancsát teljesíteni: azt, hogy hirdessék az evangéliumot az egész világon. 
  8. Az azzal kapcsolatos váradalom, hogy Jézus Krisztus látható és személyes módon, hatalomban és dicsőségben vissza forg térni. Az Isten által adott személyiség továbblétezése. A testnek ítéletre és – a megváltottak esetében – örök életre és dicsőségre való feltámadása.”

Feltűnő, hogy bár e krédó pontjai a tipikusan evangelikál hitbéli meggyőződéseket artikulálják, a vitatémákat kerülik. Hiszen a különféle felekezetű evangelikálok között – ahogy már utaltunk rá fentebb – nincs egység a sákramentumokkal kapcsolatos felfogásban. Így például a reformáció lutheri vonalát képviselő evangelikálok a gyülekezeti gyakorlatukban ragaszkodnak a csecsemő-keresztséghez. A baptista evangelikálok viszont ezt elutasítják és csakis a hitvalló keresztséget ismerik el. De az úrvacsora-értelmezésben is vannak különbségek, amelyek azonban nem vernek olyan nagy hullámokat az evangelikál világon belül, mint a keresztség kérdése. Az aliansz hitvallási alap megfogalmazói tudatosan zárójelbe tették ezeket, hiszen az evangelikálok felfogása szerint a sákramentumokra nem tekinthetünk az üdvösség feltételeiként. Az Apostoli Hitvallásban, ami a keresztyénség egyik legfontosabb hitvallása, említést sem találunk a sákramentumokra. 

Az Evangéliumi Aliansz csak lassan vetette meg a lábát az európai országokban és később a világon. Sokszor attól tartottak, hogy az Aliansz új egyházzá fejlődik majd és így a felekezeti békét megzavarja. De az Aliansz a mai napig megmaradt olyan mozgalomnak, amiben a történelmi felekezetek és a szabadegyházak képviselői is részt vesznek, és ellenállt a kísértésnek, hogy külön egyház – egy ún. Aliansz-egyház – váljon belőle. Elsősorban három feladatot lát el az Evangeliumi Aliansz: minden év elejére meghirdet egy imahetet (ld. Aliansz-imahét), országos evangelizációkat szervez – gondoljunk Billy Graham korábbi evangelizációjára, vagy pedig újabban Ulrich Parzany előadás-sorozataira -, továbbá sokat tesz az evangélium világméretű terjesztéséért. Ezen túlmenően az Aliansz társadalompolitikai kérdésekben is elkötelezett: fellép a vallásszabadság és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett és harcol a szegénység ellen. Az emberi jogokért való kiállás a 19. században a rabszolgaság eltörlésének támogatását jelentette. Manapság az Aliansz a még meg nem születettek élethez való joga mellett kampányol és folyamatosan felhívja a figyelmet az abortuszok botrányosan magas számára. 

B. Hitvalló evangelikálok

A hitvalló evangelikálok különösen az apologetika területén aktívak. Németországban az evangélikus népegyház keretein belül sokan védik a Biblia igazságát és az egyházi hitvallásokat a racionalizmustól, a biblikritikától és az ateizmustól. 

Már a 18. Században voltak olyan teológusok és filozófusok, akik megkérdőjelezték egyes bibliai történetek hitelességét. A felvilágosodás és a racionalizmus hatására a bibliakritika egyre inkább elterjedt. A Biblia megkérdőjelezése, a Szentírás hitelességével kapcsolatos kétely elv lett. Minden olyan bibliai beszámolót vagy esményt, amelyre ma nem látunk példát, a képzelet birodalmába száműztek. Krisztus szűztől való születése, Krisztus számtalan csodája, sőt, halottak közül való feltámadása lényegüknél fogva mítikusak. Nem játszódtak le valódi térben és időben, hiszen ma ilyenek nem fordulnak elő. A második világháború után néhányan egy lépéssel még továbbmentek: 

Úgy érezték, hogy nem tudják összeegyeztetni a háború szörnyűségeit Isten létezésével, és az “Isten halott” teológiáról beszéltek. Isten, aki “oly dicsőn uralkodik mindenen”, meghalt. Azt mondták, hogy meg kell tanulnunk Auschwitz után máshogy gondolni és másképp beszélni Istenről. Szélsőséges esetekben ez odáig fajult, hogy egyes teológusok hátat fordítottak a keresztyén hitnek. Így tett a korábbi göttingeni újszövetséges teológus, Gerd Lüdemann, aki 1998-ban hivatalosan is búcsút mondott keresztyén hitének. Ennek következtében elveszítette posztját – többé nem lehetett az “Újszövetség professzora” -, helyette viszont kinevezték “A korai keresztyénség irodalma és története” tanszék tanszékvezetőjének. 

A hitvalló evangelikálok elsősorban az 1966-ban alapított “Nincs más evangélium” (“Kein anderes Evangelium“) hitvalló mozgalomban találtak egymásra. E mozgalmat pietista kegyességű professzorok alapították válaszul a marbrugi újszövetséges, Rudolf Bultmann által képviselt mitológiátlanítási programra. Bultmann a programjában sok-sok bibliai beszámoló történeti hitelességét kérdőjelezte meg, ezeket egisztenciálisan próbálta magyarázni. A kritikusai azonban felismerték, hogy Bultmann értelmezése végső soron a keresztyén hit történeti elemének teljes megsemmisítéséhez vezetett: központi bibliai igazságokat adtak fel, például Krisztus engesztelő halálát és feltámadását. Bultmann bibliakritikus teológiájának sok követője akadt szószékekről és a katedrákról egyaránt. Létrejött a “Bultmann-iskola”, amely egy teljes lelkészgenerációra volt hatással. Az egyháztagság jelentős részét elbizonytalanította a Biblia egzisztenciális magyarázata, egyesek elveszítették hitüket. 

E helyzetre válaszul bizonyos lelkészek (többek között Paul Deitenbeck és Rudolf Bäumer) és teológusprofesszorok (például Walter Künneth és Helmut Frey) összeálltak és megalapítottak egy hitvalló mozgalmat (nyilatkozatuk magyar fordítása itt olvasható/ford.), azért hogy közösen lépjenek fel a hamis tanokkal szemben és az elbizonytalanodott gyülekezeti tagok számára útmutatást adjanak. Ez abban öltött testet – és ölt testet manapság is -, hogy konferenciákat tartottak és kéthavonta megjelentettek egy kiadványt, az ún. “Információs levelet” (Informationsbrief), amely virágkorában a 40 ezres példányszámot is elérte. A hitvalló mozgalom ebben a kiadványban számolt be a teológia és az egyház helytelen irányú fejlődéséről és adott iránymutatást a Biblia és a hitvallások alapján. A hitvalló evangelikálok azt a célt tűzték maguk elé, hogy “imádkozni és munkálkodni fognak az egyházaikért, hogy azokban a Szentírás és a hitvallások alapján hirdessék az evangéliumot, hogy az evangéliummal együtt Uruknak és Üdvözítőjüknek vallják Krisztust és hogy lehetőségeikhez mérten szembeszálljanak az evangélium torzítására tett kesérletekkel, azon céltól vezérelve, hogy egyházaik megújuljanak és azokban ébredés történjen.” 

Minden másnál nagyobb szüksége van az evangélikus egyházaknak erre az ébredésre és megújulásra. Mivel átlagosan csak az egyháztagok 4%-a látogatja az istentiszteleti alkalkamakat, az egyházból kilépők száma pedig magas és az egyház egyre komolyabb pénzügyi gondokkal küzd, ezért a népegyház már régóta nem a “nép egyháza”. Csak egy átfogó megújulás akadályozhatja meg eljelentéktelenedését. A hitvalló mozgalom számára különösen tragikus, hogy az egyházi vezetők nem mennek szembe a bibliakritikus teológiával, így pedig hozzájárulnak ahhoz, hogy sok-sok hűséges gyülekezeti tag elhagyja az evangélikus tartományi egyházakat csatlakozva valamelyik szabadegyházhoz. 

C.) Pünkösdi evangelikálok

A pünkösdi egyházakat és a karizmatikus jellegű köröket mindenképpen bele kell számolni az evangelikál mozgalomba. Nem csak azért, mert a pünkösdiek és a karizmatikusok magukat is “evangelikálnak” nevezik, hanem a teológiai beállítottságuk miatt is, ami többnyire lefedi az Evangéliumi Aliansz hitbéli álláspontját. A pünkösdi evangelikálokra a 20. században végbement és mind a mai napig tartó elképesztő növekedésük miatt a katolikus egyház után a legnagyobb keresztyén csoportként tekinthetünk. Körültekintő becslések legalább 300 millió (az optimistábbak 500 millió felett) pünkösdi evangelikálból indulnak ki: ebből 200 millió tartozik a pünkösdi mozgalomhoz, a fennmaradó rész pedig különféle karizmatikus gyülekezethez és közösséghez. Sokan, akik a karizmatikus mozgalomhoz tartoznak, egyszersmind tagjai valamelyik klasszikus felekezetnek is. A pünkösdi evangelikálok más felekezetek kegyességi jellemzőit egyesítik magukban: a keresztség-értelmezésük baptista, a megszentelődéssel kapcsolatos felfogásuk metodista, evangelizációs gyakorlatuk az üdvhadsereg gyakorlatára hasonlít, az írásértelmezésük pedig konzervatív-evangelikál. 

D.) Független evangelikálok

A fentebb bemutatott három evangelikál frakcóióval ellentétben a negyedik még viszonylag fiatal. 1985-től kezdett lassan megszilárdulni, a 90-es évektől pedig világos kontúrokat kapott. A független evangelikálokhoz tartoznak a betelepült oroszországi németekből álló baptista-mennonita jellegű gyülekezetek, a KfG (Konferenz für Gemeindegründung – “Tanácskozás a gyülekezet alapításért”) ernyőszervezetbe tömörülő gyülekezetek és a német testvérmozgalom egy része. 

Betelepülőkből álló evangelikál gyülekezetek

II. Katalin cárnő 1763-tól külföldieket próbált rávenni arra, hogy Oroszországba menjenek és a birodalmat gazdaságilag fellendítsék. Mivel Katalin nagyvonalú ígéreteket tett (vallásszabadság, katonai szolgálat alóli felmentés, földhöz való jog) és mivel a hét éves háború (1756-1763) miatt sokan szükséget szenvedtek, sok német úgy döntött, hogy kivándorol Oroszországba. Voltak közöttük lutheránusok, katolikusok és mennoniták is. A német bevándorlók lelkiismeretesen őrizték és gondozták kultúrájukat, nyelvüket és hitüket. Rendszerint csak egymás között házasodtak, így aztán világosan elkülönültek az őshonos orosz és ukrán népességtől. 

A 19. században a mennoniták között pietista jellegű ébredések söpörtek végig, ami sok betelepültnél a keresztyén hit újjáéledéséhez vezetett. Ezenkívül német gyülekezetek baptista lelkészei is látogatták az oroszországi német kolóniákat és baptista jellegű egyházakat alapítottak. A kommunista hatalomátvétellel a német telepesek helyzete szemlátomást sokat romlott, ennek következtében a 20-as években egy nagy visszavándorlási hullám indult. A sztálini rémuralom alatt sok olyan német meghalt, aki Oroszországban maradt, vagy áttelepültek az orosz birodalom más területeire. A második világháború alatt és után több ezer német telepes vesztette életét a háború, az éhinség, vagy pedig a kínzás és kényszermunka következtében. Csak az 50-es években javult a helyzet lassan és a német származású telepesek engedélyt kaptak arra, hogy hazatelepüljenek. A 70-es évek közepére a hazavándorlás egyre intenzívebbé vált, a Gorbacsov-érában, azaz a 80-as évek végén és a 90-es évek elején pedig tetőzött. Időközben az oroszországi németek többsége visszatért ősei szülőföldjére. Az egész keleti blokkból származó 4,5 millió betelepülőből 2,5 millió a volt Szovjetunióból származik. Óvatos becslések szerint a 2,5 milliónak egy része, 70 000 fő valamilyen bemerítést gyakorló gyülekezet tagja. Ezekbe a baptista vagy mennonita jellegű gyülekezetekbe csak azokat veszik fel tagnak, akik a személyes hitvallástételük után részesültek a hívő-keresztségben. Mivel a hazatelepülőknek népes családjuk van és mivel hagyományosan a gyermekeikkel együtt járnak templomba – akkor is, ha még nincsenek megkeresztelve, és ezért hivatalosan még nem egyháztagok -, abból kell kiindulni, hogy a bemerítést gyakorló hazatelepülők száma sokkal magasabb mint ezeknek a gyülekezeteknek a tagsága. Becslések szerint körülbelül 200 ezer olyan családtagról beszélhetünk, aki még nincs megkeresztelve. 

Mivel az oroszországi német baptisták és mennoniták úgy érezték, hogy a németországi gyülekezetek nem helyeznek nagy hangsúlyt a Bibliára, megalapították saját gyülekezeteiket. Ezek számát jelenleg 450-re becsülik. E gyülekezetek különféle gyülekezeti szövetségekbe tartoznak, például a Németországi Keresztyén Gyülekezetek Testvériségébe, a Keresztelő Gyülekezetek Szövetségébe, az Evangelikál Gyülekezetek Munkaközösségébe, vagy az Evangéliumi Keresztyének-baptisták Egyesületébe stb (ld. Bruderschaft der Christengemeinden in Deutschland, Vereinigung der Evangeliums-Christen-Baptistengemeinden, Bund Taufgesinnter Gemeinden, Arbeitsgemeinschaft evangelikaler Gemeinden). 

A betelepültek istentiszteleteinek nagyon magas a látogatottsága. Egy, az evangélikus és szabadegyházak körében végzett közvélemény-kutatás eredménye szerint a 25 leginkább látogatott németországi protestáns istentisztelet közül 15 a betelülők szabadegyházi gyülekezeteihez tartozik. Ha megvizsgáljuk a telepes-gyülekezetek tanítását és életét, azt látjuk, hogy masszív pietista és evangelikál gyökereik is vannak. Ha a német evangelikál mozgalmat tükröző spektrumot jobbról balra felosztanánk, ahol a jobboldal azt a meggyőződést jelölné, hogy a Biblia minden egyes kijelentése tévedhetetlen, a bal pedig azt, hogy a Szentírás csak az üdvösségre – az üdvösség elnyerésére – vonatkozó tanításában tévedhetetlen, de történelmi és természettudományos kérdésekben tévedhet, akkor a baptista-mennonita telepeseket mindenképpek a jobboldali szárnyhoz kellene sorolnunk. 

Érdekesség, hogy a telepes gyülekezetekről egészen az elmúlt évekig maguk a német evangelikálok is alig vettek csak tudomást. Kivétel ebből a szempontból az Evangéliumi-szabadegyházi Gyülekezetek Szövetsége (Bund Evangelisch-Freikirchlicher Gemeinden), amely 86.000 tagjával jelenleg a legnagyobb evangelikál szabadegyház Németoszágban. E szövetségben a német baptisták és a testvérgyülekezethez tartozók egyesültek egymással. A szövetség kiemelt célja a kelet-európából származó baptista hittestvérek integrálása, ezért intenzív dialógust folytatnak a keresztelő telepesek képviselőivel. Ugyanakkor a telepeseknek csak egy kis része (körülbelül 7000 fő, de számuk csökken) csatlakozott a német baptistákhoz. Ennek oka a telepesek és a német baptisták közötti jelentős kulturális különbség, illetve az, hogy a telepesek úgy érzik, a németországi gyülekezetek már eltávolodtak a biblikus elvektől.  

A gyülekezeteiken túl a telepesek különféle keresztyén kezdeményezéseket hívtak életre. Az 1993-ban alapított bonn-i teológiai főiskola lelkipásztori és missziós szolgálatra készíti fel tanulóit. A szeminárium három éves alapkézpést és két éves mesterképzést kínál. Az utóbbit lezárva (a mesterképzést egy amerikai teológiai fősikolával, a Southwestern Baptist Theological Seminary-val együttműködve kínálják) a tanulók mesterdiplomát kapnak a kezükbe. Időközben a különféle képzési szinteken (nappali, esti és távoktatás) több százan végeztek (a cikkben egy 2007-es adat szerepel, 213 fő, 2017-ben a végzettek száma már 500 felett járt/ford.), így a bonni teológiai szeminárium Németország egyik legnagyobb szabadegyházi teológiai intézményévé nőtte ki magát. 

A kezdeti időszakban a telepesek missziós és humanitárius projektjei elsősorban Kelet-Európára irányultak, ma már azonban minden kontinensen ott vannak a misszionáriusai. Ugyanakkor tevékenységeinek jelentős része még mindig a korábbi Szovjetunió területére irányul – itt a telepesek munkája különösen hatékony. Mivel ismerik az orosz kultúrát és nyelvet, azok a telepesek, akik 10 évvel ezelőtt hazatértek Németországba, a teológiai képzés elvégzése után misszionáriusként vagy gyülekezet-plántálóként nagyon rövid időre visszatérnek a FÁK (Független Államok Közössége) országok egyikébe, hogy megszokják az ottani környzetet. Ezzel egyidőben azok a missziós szervezetek, amelyeket a telepesek már Németországban alapítottak, orosz és ukrán misszionáriusokat támogatnak és humanitárius segítséget nyújtanak a FÁK keresztyén közösségeinek. A telepesek által alapított nagy missziós intézetek közé tartozik az Aquila (Bielefeld), a Bibliamisszió (Großwallstadt), a Missionswerk Friedenstimmel (Gummersbach), a LOGOS international (Oerlinghausen) és a Világmisszió Nemzetközi Központja (Internationale Centrum für Weltmission – Bornheim/Bonn). Az utóbbi 130 támogatott misszionáriust tudhat magáénak, és mint ilyen az egyik legnagyobb német missziós szervezet. A LOGOS-hoz hasonlóan tagja az Evangelikál Missziók Munkaközösségének (Arbeitsgemeinschaft Evangelikaler Missionen) – az evangelikál missziós társaságok ernyőszervezetének -, ami egyes kimutatások szerint az összes németországi protestáns misszionárius 70%-át képviseli. 

A baptista-mennonita telepesek nem kötődnek a német evangelikál mozgalom másik két ágához: a pünkösdi mozgalmat általánosan elutasítják. A rajongó-lelkendező jellegű kegyesség a sok szenvedésen átment telepesek számára valóságtól idegen. A hitvalló mozgalommal pedig semmiféle kapcsolatuk nincs, mivel ezek a szabadegyházi hívők csak az utóbbi évtizedekben érkeztek meg Németországba, és történelmileg nem azonosulnak azokkal az egyházon belüli harcokkal, amelyek a Harmadik Birodalomban játszódtak le, továbbá a tartományi egyházak bibliakritikus teológiájával sem kellett konfrontálódniuk. Ha valakivel, talán az Evangélimi Aliansszal tudnak mit kezdeni, de itt is csak határozatlan kísérleteket látunk a közeledésre. Ennek oka, hogy sok telepes az Alianszra az Egyházak Ökumenikus Tanácsához hasonló szervezetként tekint. Az utóbbit azonban teológiai okokból határozottan elutasítják. Amíg a 90-es évek közepéig a telepes gyülekezetek elképesztő növekedést tudtak felmutatni – a telepesek Kelet-Európából való folyamatos beáramlása és – már Németországban – a közöttük végzett missziós tevékenység miatt e gyülekezetek robbanásszerű növekedésnek indultak -, időközben a növekedési ráta az évi 10%-os érték alatt normalizálódott, a gyülekezetvezetők pedig inkább már a közösségeik konszolidálásán dolgoznak. Mindenesetre a német evangelikálokat a telepesek komoly kihívás elé állítják. A Szentírás iránti feltétlen hűségük, áldozatkészségük – az, ahogy képesek a szenvedésben helyt állni és az az elkötelezettség, ahogy részt vesznek a gyülekezeti munkában – a lustává vált német evangelikálokat arra figyelmezteti, hogy Istent helyezzék az első helyre mind a gyülekezetükben mind személyes életükben ismét. 

Konferenz für Gemeindegründung (“Tanácskozás a gyülekezet alapításért”)

További evangelikál csoportosulásnak tekinthetők a KfG vonzáskörébe tartozó gyülekezetek összessége. Ők a többi német evangéliumi ágtól ugyancsak tudatosan elhatárolódva végzik munkájukat. A szabadegyházi igehirdető, Eckehard Strickert 1977-ben alapította a Német Gyülekezet-Missziót (Deutsche Gemeinde-Mission). Strickert látta, hogy Németországban bár a legtöbb ember valamelyik keresztyén egyház tagja, de ez a legkevésbé sem jelenti azt, hogy valódi hitbéli kapcsolata lenne Jézussal. Stricker szerint csak úgy tudjuk sikeresen a Jézus Krisztusban való hitre hívni az embereket, ha az újszövetségi ősgyülekezet mintájára bibliahű gyülekezeteket alapítunk. A Német Gyülekezet-Misszióból nőtt ki 1983-ban a KfG. A KfG nem gyülekezeti szövetség. Inkább egy olyan platformként tekintenek magukra, ami segítséget nyújt bibliahű gyülekezetek alapításához. 200 gyülekezet kapcsolódik hozzájuk, amelyek közül sok csak az utóbbi években jött létre, de ide sorolható a már 150 éve létező testvérmozgalom is. 

Nehéz megmondani, hogy mennyien járnak a KfG kötelékébe tartozó gyülekezetek istentiszteleti alkalmaira. Becslések szerint 20-25 ezer ember. A negyedévente megjelenő újságjával, a “Gyülekezetalapítás”-sal (Gemeindegründung) a KfG egyrészt a gyülekezetek közötti kapcsolatot építi, másrészt tanbéli tekintetben formálja is a hozzá közel álló gyülekezeteket. A KfG-hez közel álló vezetők képzése évek óta a berlini székhelyű “Europäisches Bibel Traning Centrum” (EBTC)-ban folyik. E képzési intézményt 2001-ben John MacArthur kaliforniai lelkész segítségével sikerült életre hívni. A hétvégi képzések során a leendő lelkészek és vezetők elsősorban exegetikai és homiletikai tantárgyakat hallgatnak. A résztvevők egyrészt a KfG-hez közel álló gyülekezetekből érkeznek, másrészt az orosz-német baptista és mennonita gyülekezetekből, illetve a német testvérmozgalom gyülekezeteiből. 

A testvérmozgalom 

A testvérmozgalom, amelynek életrehívója és egyik legfontosabb képviselője az egykori anglikán pap, John Nelson Darby (1800-1882) volt, a 19. században vetette meg a lábát Németországban. Egy részét a mozgalomnak (az ún. “nyitott testvéreket”) az aliansz-evangelikálokhoz lehet sorolni, a másik része (“exkluzív testvérek”) viszont a független evangelikálok oldalán áll. Ezért említjük őket itt. A testvérmozgalom jellemzőit a következőképpen foglalhatjuk össze: a helyi gyülekezet függetlenségének hangsúlyozása, a hívők általános papsága (összekapcsolva az ordinált lelkészség hallgatólagos elutasításával), és a Szentírás tévedhetetlenségébe vetett hit. A testvérmozgalom leginkább saját bibliafordítása, az “Elberfeldi Bibliafordítás” (ld. Elberfelder Bibel) miatt vált ismertté, ami a héber és görög alapszöveg igen pontos fordítása, és ami más felekezetű keresztyének körében is széles elfogadásra lelt. A 610 németországi testvérgyülekezet kerek 40 ezer tagjából 12 ezer független. Ezek más evangelikálokkal semmiféle kapcsolatot nem ápolnak (ők az ún. “Exkluzívok”, más néven “Keresztyén Közösség”, vagy “Régi Közösség”. Az “Exkluzívok” 250 gyülekezete közül az utóbbi években körülbelül 100 “Új Közösséggé” vált – ők már nem határolják el magukat olyan szigorúan a többiektől, mint a “régiek”.) Az “Exkluzívok”, vagyis a zárt közösségek Darby tanai alapján hangsúlyozzák az elhatárolódás fontosságát és elutasítják az együttműködést más egyházakkal. 150 gyülekezet körülbelül 9000 tagja – az ún. “Nyitott Testvérek” – a “Testvérgyülekezetek Munkaközösségének” (Arbeitsgemeinschaft der Brüdergemeinden) kötelékébe tartozik. E 150 gyülekezetből 115 egyszerre tagja az Evangeliumi-Szabadegyházi Gyülekezetek Szövetségének (Bund Evangelisch-Freikirchlicher Gemeinden). Ezek a “Nyitott testvérek”, akiket az aliansz evangelikálokhoz sorolhatunk. Szellemi központjuk a Wiedenesti Bibliaiskola (Forum Wiedenest) Bergneustadtban, Gummersbach mellett. A bibliaiskolában kereken 120 fiatal tanul, a missziós intézetéhez pedig körülbelül 130 misszionárius tartozik. Az “Új Élet” (Neues Leben) missziós szervezet az általuk működtetett bibliaiskolával együtt a “Nyitott testvérek” mozgalmához tartozik. Végül van 16 ezer olyan tag, aki a “Szabad Testvérgyülekezetek” (Freien Brüdergemeinden) nevű ernyőszervezethez tartozik. Az érdekeltségükbe tartozik a dillenburgi székhelyű keresztyén könyvkiadó is. Ez – azon túl, hogy egy egyre inkább bővülő könyvesbolt-hálózattal rendelkezik (“Christliche Bücherstuben”) – a bibliamagyarázatok és a kegyességi irodalom mellett elsősorban keresztyén segédanyagok, illetve ifjúsági és gyermekirodalom kiadására koncentrál.

Szoros kapcsolatban van a testvérmozgalommal a csak pár éve alapított Malakias-kör (Maleachi-Kreis) Neve és célkitűzése a Malakiás 3,16-ra vezethető vissza: “beszélgettek egymás között azok, akik félik az URat.” Olyan, “a bibliahű evangelikál keresztyénséghez tartozó felelősségteljes, tevékeny személyek hálózatáról van szó”, akik megvallják a Biblia tévedhetetlenségébe vetett hitüket és akik kritikusan állnak úgy a karizmatikus kegyességhez, mint a modern gyülekezetalapítási koncepciókhoz (pl. a Willow Creek mozgalomhoz). Évente (vagy kétevente) a Maleachi Kreis a követőit és tagjait egy hitkérdésekről szóló konferenciára invitálja,  egyrészt figyelmeztetve őket a Bibliával ellentétes fejleményekre, másrészt bíztatva őket a biblikus igazságok melletti határozott kiállásra.

Elsősorban az exkluzív és független testvérgyülekezetek, illetve a KfG körébe tartozó közösségek azok, akiket nem lehet az evangelikál mozgalom eddig felsorolt három ágába beilleszteni. Mivel a tartományi egyházakkal szemben az állammal való szoros osszefonódásuk miatt elutasítóak, alig van bármiféle kapcsolatuk a tartományi egyházakban tevékenykedő hitvalló evangelikálokkal. A pünkösdi evangelikálokat azért kerülik el, mert úgy hiszik, ma már nincsenek olyan különleges kegyelmi ajándékok, mint nyelveken szólás vagy prófétálás. Ugyanígy viszonyulnak az aliansz-evangelikálokhoz, ennek oka pedig az, hogy az Evangéliumi Aliansz szövetségesként tekint a pünkösdi mozgalomra és szerintük más területeken is egyre jobban alkalmazkodik a korszellemhez. Mégis, ezek a gyülekezetek határozottan evangelikál profillal rendelkeznek. Hasonlóan a telepes gyülekezetek evangelikáljaihoz, minden kijelentésük arról tanúskodik, hogy ragaszkodnak a Biblia tévedhetetlenségéhez, továbbá nagy hangsúlyt helyeznek a keresztyének azon kötelességére, hogy minden emberrel megosszák Jézus Krisztus evangéliumát.  

A mozgalom mérete

A német evangelikál mozgalommal kapcsolatos korábbi kutatások abból indultak ki, hogy összesen körülbelül egymillió evangelilák keresztyénnel kell számolni. Az aliansz evangelikálokhoz kb. 500 ezer személy tartozik, a hitvalló evangelikálokhoz 300-400 ezer, a pünkösdi evangelikálokhoz pedig 150 ezer (átfedések természetesen előfordulnak. Az aliansz evangelikálok között vannak, akiket ugyanúgy lehetne a hitvalló evangelikálokhoz sorolni, és fordítva). Elsősorban az evangelikál lelkiségű-teológiájú telepesek beáramlása járult hozzá az evangelikálok számbeli növekedéséhez. Az evangelikál mozgalom negyedik ága, az ún. “független evangelikálok” csoportja 300 ezer hívőt tudhat magáénak. Így tehát – összesítve a számokat – 1,3 millió németországi evangelikállal kell számolnunk. Egyes egyházi szervezetek is kifejezetten evangelikálok. Ide tartozik az Evangélikus Gnadau-i Szövetségi Közösség (Evangelische Gnadauer Gemeinschaftsverband / körülbelül 300 ezer taggal, aliansz és hitvalló evangelikál jellegű), A Telepes-gyülekezetek Szövetsége (Verbände der Aussiedlergemeinden / körülbelül 80 ezer taggal, a független evangelikálokhoz sorolható), a Testvérmozgalom (40 ezer emberrel, akik egyrészt aliansz -, másrészt független evangelikálok), a Pünkösdi Gyülekezetek Szabadegyházi Szövetsége (40 ezer pünkösdi evangelikállal), a Szabad Evangéliumi Gyülekezetek Szövetsége (körülbelül 35 ezer aliansz-evangelikállal) és további kisebb gyülelekezeti szövetségek. Más egyházak, mint például az Evangéliumi-Szabadegyházi Gyülekezetek Szövetsége (Bund Evangelisch-Freikirchlicher Gemeinden / körülbelül 85 ezer taggal), vagy az Evangéliumi-Metodista Egyház (Evangelisch-methodistische Kirche / körülbelül 40 ezer taggal), csak részben tekinthetők evangelikálnak. Az evangélikus tartományi egyházak tagságának (eltekintve a tartományi egyházi szinten tevékenykedő Gnadau-i Szövetségtől) csak elenyésző része, mintegy 3%-a tekinthető evangelikálnak. 

Hozzászólás