16
aug
2019

John L. Cooper: „Mi történik a keresztyénségben”? (reakció népszerű keresżtyén vezetők hitehagyására)

John L. Cooper, a Skillet rockbanda és a Fight the Fury metal együttes frontembere a Facebookon reagált arra a szomorú tényre, hogy a közelmúltban több híres keresztyény személyiség (például Joshua Harris és Marty Sampson) is bejelentette: többé nem hisz Istenben és nem jár tovább Krisztus útján. A reakciójában Cooper figyelmeztet arra, hogy mennyire fontos Isten Igéjéhez ragaszkodnunk. A következőkben az énekes írását közöljük.

Rendben, kimondom. Mert túl fontos ahhoz, hogy ne tegyem. Mi történik a keresztyénségben? Egyre többen és többen buknak el szókimondó vezetőink vagy influenszereink közül, akik egykor a hit „arcainak” számítottak. Ugyanakkor erről igencsak hangosan és bátran beszélnek. Meglepő módon továbbra is befolyásolni akarnak másokat (milyen célból?), amikor kijelentik, hogy elhagyják a hitet. Ki fogom fejteni a konklúziómat, majd adok pár cáfolatot azokra az állításokra, amelyeket némelyiküktől olvastam.

Először is, soha nem ítélek el olyan embereket, akik nem osztoznak velem hitemben. Még akkor sem, ha gyűlölik a kereszténységet. Ez nem az én feladatom. Sok barátom van, aki nem ért egyet a vallásommal. Ezt 100%-ban elfogadom. Azonban olyan emberek esetében, akik egy hiten vannak velem, szükséges, hogy legyen egy mércéje a hűségnek, barátságnak és elszámoltathatóságnak, egymás iránt épp úgy, ahogy Isten Igéje iránt.

A konklúzióm az egész egyház számára (és benne minden keresztény számára): LE KELL ÁLLJUNK azzal hogy a dicsőítésvezetőket, vezető gondolkodókat, influenszereket, menő embereket, vagy „releváns” embereket tegyük a kereszténység legbefolyásosabb személyiségeivé. (És igen, olyan emberekre is vonatkozik ez, mint én!) Húsz éve mondom már (és emiatt valószínűleg igen ítélkezőnek tűntem néhány kollégám szemében), hogy nagyon veszélyes helyzetben vagyunk, ha az egyház 20 éves dicsőítőkre tekint az igazság forrásaként. Mostanra olyan lett az egyházi kultúránk, hogy inkább modern dicsőítő énekekből tanulja meg, kicsoda Isten, mintsem az Ige tanításaiból. Nem szándékom megbántani a dicsőítésvezető barátaimat (sokan közülük egyetértenének velem), amikor azt mondom, hogy az énekesek és zenészek jók az érzelmek és érzések közvetítésében. Egy olyan pillanatot és eszközt teremtünk, amikor és amin keresztül Isten megszólalhat. Ugyanakkor, az énekesek nem mindig a legalkalmasabb személyek szilárd bibliai igazságok, tantételek megfogalmazására. Időnként túl fiatalok vagyunk –  tudatlanok, amikor a Szentírásról van szó -, túl hirtelenek, s túl közönyösek a Szentírás tisztasága és az Isten szentsége iránt, annak ellenére, hogy Neki éneklünk. Belegondoltál valaha, milyen szintű tiszteletlenség, ha olyan dalokat éneklünk Istennek, melyek hamis módon mutatják be a személyét?

Van pár sajátos gondolatom és cáfolatom azon állításokkal kapcsolatban, melyeket mostanában kiugrott egyházi influenszerek tettek. Mindenekelőtt, egyszerűen meg vagyok döbbenve, hogy látszólag az a legfontosabb dolga e hitüket vesztett vezetőknek, hogy feltűnően új álláspontra helyezkedjenek. Alapvetően azt mondják: „20 évig éltem és prédikáltam valamit bátran és generációkat vezettem a tanításaimmal, de többé már nem hiszem ezt – épp ezért most bátran és hangosan el fogom mondani az embereknek, hogy eddig mindenben tévedtem, ugyanolyan bátran és hangosan vezetve őket a következő igazságomba.” Azon töprengek, hogy miért nem érzik kényelmetlenül magukat, vagy megalázva? Miért nem érzik magukat megszégyenülve, megzavarodva, miért nem félnek? Miért ilyen fontos számodra másokat vezetni, amikor láthatóan azt sem tudod, merre tartasz?

A második gondolatom az, hogy miért tesznek úgy emberek, mintha “hitelesnek lenni” elfedezne egy rakás bűnt? Mint amikor valaki egyszerűen arra ragadtatja magát, hogy mintegy vírusként megossza összes sötét gondolatát vagy ötletét. Ez nem bátor tett. Ez fennhéjázás. Belegondoltak vajon a tetteik következményébe? Mintha ők lennének az igazság hírnökei, úgy mondják: „Egy bizonyos módon gondolkodtam, ezt gyakoroltam és hirdettem, de most megismertem egy teljesen új igazságot és azt fogom gyakorolni és hirdetni.” Szóval, az influenszerek az igazság hangjává válnak – mindegy, hogy az életük melyik pontjáról van szó, vagy hogy a gondolkodásukban milyen változások történtek.  

Harmadszor, van valami közös ezekben a vezetőkben és influenszerekben, amely mindannyiukra jellemző. Mindegyik azt gondolja, hogy „senki más nem beszél a lényegről, senki más nem mondja ki az igazságot.” Ez egész egyszerűen nem igaz. Pont ma olvastam az egyik neves dicsőítésvezető nyilatkozatában a következőt: „Hogyan lenne képes a szeretet Istene embereket pokolra küldeni? Senki sem beszél erről!” Mintha ő lenne az első ember, aki feltenné ezt a kérdést. Testvér, nem vagy ennyire egyedi. Az egyház már 1500 éve küzd ezzel. Szó szerint. Mindenki erről beszél. A gyerekek is a vasárnapi iskolában. Körülbelül egymilliárd könyv íródott a témában. Csak azért, mert nem azt a választ kapod, amit szeretnél, még nem lehetünk restek megbírkózni az igazsággal. Addig birkózunk a Szentírással, amíg át nem formálódunk elménk megújulása által.

És végül, ami véleményem szerint a leginkább sokkoló, az az, hogy mikor ezek az influenszerek visszautasítják a hitüket, mindig az „új felismeréseikkel / új igazságukkal” zárják nyilatkozatukat, ami tulajdonképpen a Jézus által mondottak egyfajta visszaböfögése! Igazán bizarr és ironikus. Azt mondják: „Megtagadom a hitemet, de emlékezz, szeresd az embereket, légy nagylelkű, bocsáss meg másoknak.” Hmmm, miért is? Merthogy valójában az emberi természetből ezek nem fakadnak. Egyetlen olyan gyermek sem született, aki – csak úgy – azt mondta volna: „Csak szeretni akarok másokat, jobban, mint magamat. Oda akarom fordítani a másik orcámat. Szét akarom osztani a pénzemet másoknak, akik szükségben vannak.” Ezek bibliai parancsok, melyeket egy Próféta / Pap / Királyok Királya tanított, aki azt akarja, hogy egy magasabb mérce szerint éljünk. Ez nem egy földi mérce, hanem sokkal inkább „Isten Királyságának” a mércéje. Ha tehát Jézus maga nem az Igazság és az Isten Igéjének nincs abszolút tekintélye, akkor valójában csak egy őrült szavait ismételgeted, amikor Jézus szavait idézed. Egy holdkórosét, aki azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.” Azt is mondta, hogy már Ábrahám előtt élt, és hogy aki Őt látja, az Istent látja, mert Ő és az Isten egyek. Szóval akkor miért is akarná egy hitehagyott keresztény vezető azt hirdetni, hogy „a nagylelkűség jó”? Honnan is tudhatnád, „mi a jó” Jézus tanításai nélkül? És vajon az azzal kapcsolatos elgondolásaid, hogy mi a „jó”, évről évre megváltoznak a tapasztalataidtól, kulturális trendektől, népszerű nézetektől stb. függően? Sőt, így fogsz évről évre vezetni másokat a jóról alkotott elképzelésed szerint, még úgy is, hogy az nem tekinthető abszolútnak? Megdöbbentő számomra, hogy milyen sok keresztény akarja Isten országának áldásait, de azzal a fenntartással, hogy annak maguk lesznek a királyai.

Itt az idő az egyház számára, hogy újra felfedezze, hogy az Ige mindenek előtt való, és hogy értékelje az Ige tanításait. Többre kell tartanunk az Igazságot az érzéseknél. Az Igazságot az érzelmek fölé kell helyeznünk. 

Amit most látunk, annak az eredménye, hogy az egyház influenszereket nevel, akik nem értékelték ezt a mindenek felett való Igazságot és akik egy egész generációt vezettek – azokat, akik szintén nem hisznek abban, hogy az Igazság mindennél előrébb való. És most ezek a hitehagyott vezetők még mindig büszkén vezetnek és élnek a befolyásukkal, de már az igazságtól ELTÉRÍTVE minket. 

Hát csoda, hogy a hitehagyott keresztény vezetőink közül néhányan elengedik a Szentírás abszolút igazságát és ennek következményeképp az életük darabokra hullik? Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyednek a tengerben, miközben továbbra is azt kiáltják „most megtaláltam az igazságot! Kövess engem!!” Fivéreim és nővéreim a hitben, a világon mindenhol, lelkipásztorok, tanítók, dicsőítésvezetők, influenszerek – könyörgöm, újra és újra kérlek titeket, hogy az Evangélium relevanciájának keresésében NE találjunk kreatív utakat arra, hogy Isten szavait átformáljuk a kultúránk képére, elhallgatva a kellemetlen igazságokat. Inkább még erősebben tartsunk ki Isten élő Igéjébe kapaszkodva. Mert Ő NEM változik. 

„Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad.” (Ézs 40,8)

5 válasz

    1. Márkus Tamás András

      Ádám? Prózsa István fordítását olvassa, és az Evangelikál Csoport Egyesület tette közzé a cikket.

  1. Szilágyi József

    „Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van!”
    Zsidókhoz írt levél 10:35

Hozzászólás írása neki: Szilágyi József Hozzászólás visszavonása