19
febr
2019

Az 1689-es Baptista Hitvallás / beszélgetés Chiciudean Miklós reformált baptista lelkipásztorral

/Folytatva a reformátori-evangelikál hitvallásokkal kapcsolatos sorozatunkat, a II.Helvét Hitvallás és Westminsteri Hitvallás tárgyalása után az 1689-es Baptista Hitvallásról beszélgetünk Chiciudean Miklós reformált baptista lelkipásztorral, a budapesti Soli Deo Gloria – Reformált Baptista Gyülekezet lelkipásztorával/

Márkus Tamás András: Kérlek, mesélj nekünk a hitvallásotok történetéről, illetve sorold fel az említésre méltó történeti részleteket! 

Chiciudean Miklós: A kegyelem tanait hirdető „partikuláris” baptisták első kiadott hitvallása 1644-ben jelent meg, még a Westminsteri Hitvallás előtt. Hangsúlyozta a helyesen felöltözött (azaz fehér ruhában) emberek bemerítését és megkülönböztette a „partikuláris” baptistákat az „általános” baptistáktól azáltal, hogy fejezeteket tartalmazott a kiválasztásról, a választottaknak szóló megváltásról, az emberi akarat bukott állapotáról és a szentek állhatatosságáról. A Londoni Hitvallásként ismertté vált tantételeket revideálták 1651-ben (amelyben szerepeltek olyan tételek is, amelyek a quakereknek a „belső világosságra” épülő írásértelmezési tanát igyekeztek elhárítani. Ez a tanítás később a megszentelődési mozgalmakban tért vissza).

Az angliai „Hosszú Parlament” (miután megszüntette az Anglikán Egyház papi hierarchiáját) összehívta a Westminsteri lelkészi tanácskozást, hogy megfogalmazza az egyház új kormányzását, istentiszteletét és tanait. A kiváló puritánokból összetevődő testület 1645 elején látott hozzá a Hitvallás megfogalmazásához. Az ülésszakokon résztvevő lelkészek és hittudósok száma hatvan és nyolcvan között ingadozott.

A Hitvallás megfogalmazása egy évre terjedt ki, amelyet a Parlament visszaküldött a testületnek, hogy lássák el széljegyzetekkel, „hogy minden pontját a Szentírással igazolják.” Ez a munka 1647 áprilisában fejeződött be.

A kongregacionalisták (akik a Savoy konferenciára gyűltek össze 1658-ban) a Westminsteri Hitvallást vették saját hitük alapjául miután különféle módosításokat eszközöltek.

Majd 1677-ben a partikuláris baptisták is a Westminsteri Hitvallást vették alapul saját hitvallásuk megfogalmazásánál. Módosították az egyházról, az újszövetségi jegyekről, a polgári hatóságokról szóló fejezeteket (többször is a Savoy Nyilatkozatot követve), de enyhén módosítottak vagy kibővítettek egyéb szakaszokat is. Ezt az anyagot úgy adták ki (heves üldöztetések időszakában), mint A Második Londoni Hitvallás …, amelyet a (személyes vallomásuk alapján bemerített) keresztyének gyülekezeteinek vénei és testvérei terjesztettek elő Londonban és vidéken.

A partikuláris baptisták képviselői a baptisták üldöztetésének leállítása után azonnal, még 1689-ben összegyűltek Londonban, és elfogadták, megerősítették ezt a hitvallást. Ez lett ezután a kegyelem tanait hirdető partikuláris baptisták maradandó zsinórmértéke.

Az amerikaiak híres Philadelphiai Hitvallása az 1689-es Hitvallásra épült. A Philadelphiai Baptista Hitközség hivatalosan is megerősítette az 1689-es Hitvalláshoz történő csatlakozását 1724-ben. Majd 1742-ben a Hitközség hozzáfűzött két fejezetet, kisebb módosításokat eszközölt, aztán újból kiadta a Hitvallást (Benjamin Franklin volt a nyomdász). Az Egyesült Államokban „A Philadelphiai Hitvallás” néven terjedt el. 

M.T.A.: Mely egyházak fogadják el az 1689-es Baptista Hitvallást?

C.M.: Ezt a hitvallást rendszerint a kegyelem tanait (közérthetőbben a kálvinista üdvösségtant) elfogadó baptisták és egyéb hitvalló bemerítést gyakorló evangéliumi közösségek tartják sajátjuknak. Ezek többnyire nem a hagyományos értelemben vett felekezetek intézményes keretei között működnek, hanem inkább önálló helyi gyülekezetekként vagy laza testvéri egyesületekben (angolul „association”). Ezek a közösségek többnyire angol nyelvterületen találhatók.

Magyar nyelvterületen a reformált baptista gyülekezetek és néhány hitvalló kálvinista érzelmű csoport vagy közösség azonosul vele. De vannak többen, aki egyénekként ehhez a hitvalláshoz állnak közelebb, mint saját felekezetük hitvallásához.

M.T.A.: Formai szempontból mi jellemző a hitvallásra, az artikulusai milyen sorrendet követnek? A stílusát, tónusát mi jellemzi, mennyire polemikus, antitetikus, milyen szinten vitatkozik más nézetekkel?

C.M.: Formai szempontból a megszokott protestáns hitvallások, főleg a már említett Westminsteri Hitvallást követi. Fejezetei nagyjából megegyeznek az előbbinek számával és sorrendjével. Tehát először a Bibliáról, majd Istenről, a teremtésről, az emberről és a bűnről, Krisztusról, a megváltás munkájáról és alkalmazásáról, aztán az egyházról és végül az utolsó időkről szóló fejezetek találunk benne. Valójában a klasszikus dogmatikák (rendszeres teológiák) is ezt a sorrendet szokták követni. 

Stílusára, tónusára jellemző a tömörség, a tanok kifejtése és, csak ahol szükséges, a polemizálás. Nyilván igyekszik válaszolni a tizenhetedik századot uraló téves dogmákra. Érződik a katolikus tanokkal való szembeszállás, de ugyanúgy a népegyházi szervezkedés és a csecsemőkeresztség ellen való érvelés. Részletekbe nem megy bele, de rendszerint megadja az alapvető szentírási helyeket, amelyekre támaszkodnak.

M.T.A.: Milyen tartalmi sajátosságai vannak, amelyeket mindenképp kiemelnél? Melyek azok a hitvallási pontok, részek, amelyek megkerülhetetlenné teszik, sőt, amiért ezt a hitvallást preferáljátok minden más hitvallással szemben?

C.M.: Jelzem újból, hogy az 1689-es Baptista Hitvallás nagy mértékben követi a Westminsteri Hitvallást. Ez azt jelenti, hogy a Bibliával, Istennel, az emberrel és a bűnnel, Krisztus munkájával és az üdvösség alkalmazásával kapcsolatos tanításában teljesen egyetértenek. Az eltérések mutatják hitvallásunk sajátosságait. Mivel a hitvallást megszerkesztő elődeink komolyan vették a Bibliának a hitvalló egyháztagságra és bemerítésre utaló tanításait, ezért természetesen azokat a részeket módosították a Westminsteri Hitvallásból, amelyek eltérnek a Biblia tiszta tanításától a csecsemőkeresztség és a népegyházi jelleg irányába. 

Ezért hitvallásunkban módosították, sőt nagy részét ki is hagyták az ún. „cselekedetek szövetségére” utaló résznek. Noha ezt megemlítik, azonban elutasítják a westminsteri értelmezést, amely ott a csecsemőkeresztséget hivatott megalapozni.

Ezen a vonalon tovább haladva módosították és kibővítették az egyházról szóló fejezetet, majd teljesen átfogalmazták a keresztségről szóló részt és egyébként is bemerítésnek nevezték el.

Mivel a Westminsteri Hitvallást követő presbiteriánusok az ószövetségi körülmetélés gyakorlatára próbálják felépíteni a keresztségről és a népegyházi jellegről való tanításukat, nyilván prominens helyet biztosítanak általában az ószövetségi törvénynek megfeledkezve arról, hogy pontosan tisztázzák a törvény és az evangélium viszonyát, azaz hogyan viszonyuljon az újszövetségi keresztyén ember az ószövetségi törvényhez a krisztusi szabadság fényében. Ezért a Westminsteri Hitvallás 19. (Isten törvényéről) és 20. (A keresztyén szabadságról és a lelkiismeret szabadságáról) fejezetei közé beékeltek egy fejezetet „Az evangélium és kihatása” címen. Érdemes ezt egészében idéznem:

1. Mivel a „cselekedetek szövetsége” az ember bűnesete folytán felbomlott és így alkalmatlaná vált az életre [használhatatlan az élet közlésére], tetszett Istennek, hogy megígérje Krisztust, az asszony magvát [1Mózes 3-ban] a kiválasztottak elhívásának eszközéül, hogy életre keltse bennük a hitet és bűnbánatot [megtérést] (1). Ebben az [a legelső] ígéretben jelentette ki az Evangélium lényegét [annak magvát és lényegét], mint a bűnösök megtérésére és üdvösségére vezető hatékony [érvényes és eredményes] eszközt.

1) 1Móz 3,15; 2) Jel 13,8.

2. Krisztus és az általa szerzett üdvösség ígéretét egyedül Isten Igéje jelentette ki (3). Sem a teremtés, sem a gondviselés cselekedetei a természet világosságában nem képesek Krisztust és kegyelmét még általános vagy akár homályos [részleges] módon sem kinyilatkoztatni (4). Ezért azok, akik nélkülözik az Evangélium kinyilatkoztatását az ígéretben, annyival inkább képtelenek, hogy pusztán a természet világosságánál [stb.] eljussanak az üdvözítő hitre és bűnbánatra [megtérésre] (5).

3) Róm 1,17; 4) Róm 10,14-17; 5) Péld 29,18; Ézs 25,7; 60,2-3.

[A következőkben érintetlenül hagytuk az eredeti szöveget, amelyet majd egy magyarázó paragrafus követ.]

3. A bűnösök részére kijelentett Evangélium, akár egyének, akár nemzetek számára lett adva, különböző időkben és különféle részletekben, ígéreteinek és az engedelmesség követelményeinek hozzáadásával, kizárólag Isten szuverén akaratából és tetszéséből származik (6). Nem bővült semmilyen ígérettel, amely az emberi természetes képességek kellő tökéletesítésére utalna, a természet világossága folytán sem jöhet ilyesmi létre, amire eddig senki sem volt képes és nem is lehet (7). Így a különböző korokban az Evangélium prédikálása Isten örök és bölcs tanácsvégzése nyomán különböző egyéneknek, népeknek, különböző kiterjedésben és változatos módon vált elérhetővé.

Magyarázó paragrafus: –

3. Az Evangélium kinyilatkoztatása a bűnösöknek különböző időkben és sok különálló részletben történt, míg végül kiegészült a megkívánt választ körülíró ígéretekkel és útmutatásokkal, amelyeket kizárólag Isten egyeduralkodó [szuverén] akarata és jótetszése biztosított a nemzeteknek és egyéneknek. (6)

Soha nem annak folytán adatott nekik az Evangélium, hogy megígérték volna (vagy bármilyen jó szándékot mutattak volna ez irányba) hogy életüket a helyes dolgoknak szánják és megváltoztatják útjaikat egyedül a józan észtől vezetve. Ilyen ígéretet soha senki sem tett ilyen körülmények között és nem is tehet. (7)

Ezért minden időben Isten akaratának tanácsvégzése határozta meg (számottevő variációkban), hogy kihez jut el az Evangélium prédikálása, akár egyénekről, akár nemzetekről legyen szó.

6) Zsolt 147,20; ApCsel 16,7; 7) Róm 1,18-32.

4. Noha az Evangélium az egyedüli külső eszköz Krisztusnak és megmentő kegyelmének kijelentésére, s mint ilyen tökéletesen elegendő e cél megvalósítására, mégis többre van szükség, hogy a bűneikben halott emberek újjászülethessenek – azaz újjáteremtessenek vagy életre keljenek. Ez a Szentlélek hatásos [hatékony] és ellenállhatatlan munkája, mely kiterjed az ember egész lelkére [minden egyes részére], s mely által új szellemi élet keletkezik benne. Rajta kívül semmilyen más eszköz nem képes az embert Istenhez téríteni.

8) Zsolt 110,3; 1Kor 2,14; Ef 1,19-20; 9) Jn 6,44; 2Kor 4,4-6.

Valójában a „kegyelmi szövetséget” és az evangélium kapcsolatát akarták ezzel a fejezettel megerősíteni.

Végül még megjegyzem, hogy a hitvalló és gyakran önálló, független helyi gyülekezetekben gondolkodó atyák teljesen kihagyták a Westminsteriből az egyházi rendelkezésekre és a zsinatokra vonatkozó fejezeteket.

M.T.A.: Melyek azok a hitvallási pontok, amelyekkel ma egy átlag keresztyén a legkevésbé van tisztában, amelyet a legkevésbé ismernek, ahol a keresztyén meggyőződést, teológiát leginkább támadások érik, tehát melyek azok a részek, ahol ma leginkább jelentkeznek a teológiai elhajlások, de a hitvallás egyértelműen artikulálja ezeket a területeket?

C.M.: Erre a kérdésre nem lehet egyszerű és egyértelmű választ adni, mert az emberek nagyon különböznek hitfelfogásaikban attól függően, hogy milyen felekezeti háttérből jönnek. Mondhatnám, hogy van, aki nincs tisztában a Biblia szó szerinti ihletésével és tévedhetetlenségével. 

Aztán vannak sokan, akiknek kevés fogalmuk van az üdvösség kegyelmi tanairól, a kiválasztás és predesztináció biblikus tanáról és együtt úsznak az arminianizmus felszínes áradatával.

Továbbá, egyértelmű hiányok jelentkeznek Isten törvényének mai alkalmazásával kapcsolatosan. Sokan nem ismerik pl. a Tízparancsolat jelentőségét és helyét az emberiség életében általában, és az egyház helyzetében specifikusan.

Aztán az üdvösség alkalmazásának területén, a megtérés gyakorlati folyamatának elképzelése és megtapasztalása esetében mutatnak jelentős tudatlanságot. Egyébként saját meglátásom szerint egyik gond az, hogy jelentős szakadék mutatkozik a hitvallások tanítása és az emberek gyakorlati élete között. Ahol beszélhetünk is ortodoxiáról (helyes hitfelfogásról), gyakran hiányzik a helyes gyakorlat. Ezeket látom ma olyan dolgoknak, ahol jelentős javulásra van szükség.

M.T.A.: Kálvinista meggyőződésű emberként miért ezt a hitvallást fogadjátok el, sok más református hitvallással szemben (Helvét Hitvallás, Belga, Skót, Ír hitvallások…) Esetleg mely részei azok, amelyeket a korábbi református hitvallások még nem hangsúlyoztak, vagy nem ennyire pontosan, részletesen beszéltek az adott kérdésekről? Mely pontján mutatható ki, hogy a korábbi hitvallásokhoz képest „fejlődött” a kálvinista teológia, hogy bizonyos kérdéseket tovább gondoltak, egyértelműbben fogalmaztak meg? Mely hitvallási pontokban érvényesül leginkább a baptizmus sajátos hatása?

C.M.: Hitvalló gyülekezetben és bemerítésben hívő keresztyénként egyértelműen olyan hitvalláshoz ragaszkodom, mint az 1689-es Baptista Hitvallás, mert ez az egyetlen, amely hűségesen ragaszkodik a kálvinista érzelmű hitvallásokhoz, tehát ahol csak lehet követi azokat, és csak ott tér el tőlük, ahol feltétlen szükség volt a hitvalló jelleg kiemelésére. A kimutatható eltéréseket vagy „fejlődéseket” már megfogalmaztam az előbbi kérdésekre adott válaszokban. 

A baptizmus sajátos hatása egyértelműen az egyházról és a bemerítésről szóló fejezetekben érvényesül.

M.T.A.: Esetleg van olyan pontja a hitvallásnak, amelyet te személyesen részletesebben magyaráznál, kiegészítenél, vagy amit ma már – tekintetbe véve, hogy a 21. század embere olvassa – nem tartasz annyira hangsúlyosnak?

C.M.: Úgy gondolom, hogy ma már szükség lenne egy fejezet az istentiszteletről, amely érdemben válaszolna a modern dicsőítés elhajlására és tévedéseire.

Amit pedig nem tartok annyira hangsúlyosnak, és már évtizedek óta gyakorlatilag zárójelbe tettek a legtöbben reformált baptisták, az a passzus, amely a római katolikus pápát azonosítja az utolsó, nagy Antikrisztussal.

M.T.A.: Köszönöm a beszélgetést! 

2 válasz

  1. Bagoly Gyula

    Kedves Miki
    Köszönjük a tartalmas bemutatását az 1689-es baptista hitvallásnak. Csak egy pontosítást szerettem volna fűzni a következő megjegyzésedhez: „Ezért hitvallásunkban módosították, sőt nagy részét ki is hagyták az ún. „cselekedetek szövetségére” utaló résznek. Noha ezt megemlítik, azonban elutasítják a westminsteri értelmezést, amely ott a csecsemőkeresztséget hivatott megalapozni.”
    A cselekedeti szövetséget valóban kihagyja a Baptista hitvallás, de a Westminsteri hitvallás sehol nem kapcsolja a cselekedeti szövetséget a gyerekkeresztséghez. Csupán ennyi szerepel: „Az első szövetség, amelyet Isten az emberrel kötött, egy cselekedeti szövetség volt.Ez által Ádámnak és őbenne az ő utódainak a tökéletes engedelmesség feltétele mellett Isten az életet ígérte.”
    Tehát a csecsemőkeresztséget mi (a Westminsteri hitvallás is) a kegyelemi szövetségből vezetjük le, amelynek különböző megnyilvánulásait látjuk már az ószövetségben is. Ebben tényleg van vélemény különbség a református baptista testvérekhez képest, de még a Baptista hitvallás is elismeri, hogy a kegyelmi szövetség folyamatosan lett kijelentve Ádámtól kezdve, de természetesen nem pontosít („3. Isten szövetsége az Evangéliumban van kijelentve; elsőként Ádám kapott ígéretet „az asszony magva” általi szabadításról (5), majd később folyamatosan, lépésről-lépésre adta Isten az embernek az üdvösség és a megváltás kijelentését, egészen addig, míg az Újtestamentumban végső formáját el nem nyerte”).
    Amúgy híres kálvinista baptisták mint Gill vagy Bunyan pl. elfogadják a cselekedeti szövetség létjogosultságát. Erről Bunyan még könyvet is írt (https://www.monergism.com/doctrine-law-and-grace-unfolded-ebook).
    Nem vitázni szerettem volna, hanem egy kicsit pontosítani a cselekedeti szövetség kapcsán. Természetesen megértem a csecsemőkeresztség elutasítását baptista szemmel.

  2. Miki

    Kedves Gyula,

    Köszönöm a pontosítást. Teljesen helyénvaló, amit megjegyeztél. Egyébként mi is elfogadjuk a cselekedetek szövetségének létjogosultságát, hiszen nyilvánvaló, hogy e nélkül a kegyelmi szövetséget nem tudnánk hova tenni. A kegyelemnek csakis a törvény hátterében van értelme.

Hozzászólás írása neki: Miki Hozzászólás visszavonása