18
febr
2019

Jézus tanítása a házassági elválásról és az újraházasodásról

Az Evangelikál Csoport Egyesület hivatalos facebook csoportjában (Evangelikalizmus / protestáns ortodoxia – Teológusok párbeszédben) komoly vita bontakozott ki eltérő felekezetű evangelikál keresztyének között a házassági elválással kapcsolatban. A tisztánlátást többek között a következő tényezők nehezítik: 

  • bizonyos kimutatások szerint a keresztyének közötti válási ráta megegyezik a világiak válási arányával (habár hozzá kell tennünk, hogy az ezzel kapcsolatos kimutatások gyakran erősen túlzóak, és megkérdőjelezhető méréseken alapulnak, ugyanis rendszerint névleges keresztyénekkel számolnak,  lásd: https://www.christianitytoday.com/edstetzer/2014/february/marriage-divorce-and-body-of-christ-what-do-stats-say-and-c.html.) Akárhogy is, a keresztyének válási aránya így is magas (lásd: https://www.barna.com/research/new-marriage-and-divorce-statistics-released/)
  • a “klerikusok”, lelkészek, illetve az intézményes egyház vezetői közötti válási ráta ugyancsak magas.
  • az egyházi tisztségviselők válásai esetében sokszor elmaradnak a megfelelő egyházfegyelmi intézkedések, azaz minden komolyabb következmény nélkül szabad lelkészeknek elválni és újraházasodni (akár többször is), szolgálatuk hosszabb-rövidebb megszakítása nélkül is.
  • a válások okának kivizsgálása során túlsúlyba került a kegyelem hangsúlyozása: a válásban résztvevők felelősségének számonkérése helyett pusztán “áldozatként” tekintenek a felekre, mintha a válásnak nem tevékeny elkövetői, pusztán elszenvedői volnának.
  • az egyházfegyelmi intézkedéseket (presbiterségből, lelkészi tisztségből való felmentés, az aktív szolgálattól való időszakos eltiltás, az úrvacsorai közösségből való átmeneti kirekesztés) helytelen módon “törvénykezésnek”, vagy “ítélkezésnek” bélyegzik, szem elől tévesztve az ok-okozati relációra épülő (a bűn és annak következménye) világos apostoli passzusokat. 
  • az előzőekből fakadóan sokszor a válásban résztvevő felek felelősségét összemossák, relativizálják, vagy elkenik, mondván “egy válásban mindig mindkét fél hibás”. Így – bár az egyházfegyelmi intézkedések rendszerint elmaradnak – a bibliai értelemben vétlen felet is stigmatizálják, és rásütik az “elvált ember” bélyegét. 
  • Jól érzékelhető tendencia, hogy etikai határszituációk emlegetésével (“mi van akkor, ha az egyik fél fizikailag, érzelmileg abuzálja a másikat? Mi van akkor, ha visszautasítja a “házas életet”? Mi van akkor, ha az egyik fél hosszabb időre távol volt?”) a házassági elválásról szóló egyértelmű jézusi és páli (és szentírási) tanítás sarkosságát próbálják legömbölyíteni és a testi megcsalást (=házasságtörést) relativizálni, azt a látszatot keltve, mintha a tömeges válások hátterében rendszerint nem a másik féllel szembeni hűtlenség, megcsalás, vagy hűtlen elhagyás állna, hanem  valami más. 

Látjuk, hogy a bibliai elvek gyakorlatba való átültetése rendkívül problematikus. Azonban a bibliai parancsok egyszerűek és világosak. A következőkben röviden ezeket az elveket és parancsokat szeretnénk ismertetni Sam Storms, kálvinista-evangelikál teológus és lelkipásztor fejtegetéseit követve (Sam Storms: Though Topics 2 – Biblical answers to 25 challenging questions) úgy, hogy először Jézus, majd pedig Pál apostol házassággal/válással kapcsolatos tanítását nézzük meg közelebbről. 

A téma szempontjából legfontosabb igehely 

Jézus onnan elindulva elment Júdea határába és Jordánon túlra; újra sokaság gyülekezett hozzá, ő pedig szokása szerint ismét tanította őket. Farizeusok is mentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a férfinak elbocsátania a feleségét: ezzel kísértették Jézust. Ő azonban visszakérdezett: „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azok ezt mondták: „Mózes megengedte a válólevél írását és az elbocsátást.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Szívetek keménysége miatt írta nektek Mózes ezt a parancsolatot, mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért elhagyja az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” Otthon ismét megkérdezték őt erről a tanítványai. Ő ezt mondta nekik: „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el feleségül, házasságtörést követ el ellene; és ha az asszony bocsátja el férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el.” (Mk 10,1-12)

1.) Kezdjük két célkitűzéssel: egyrészt hangsúlyoznunk kell a házasság értékét és méltóságát. Jézus is ezt teszi. A Mk 10,1-12-ben a házasság isteni eredetéről beszél, hiszen azt mondja, hogy amit Isten egyszer egybekötött, azt ember szét ne válassza. A nyugati társadalmakban azonban a házasság enyhén szólva sem örvend túl nagy megbecsülésnek. A házassággal kapcsolatos erkölcsi mércénk hatalmasat zuhant, a házasság intézménye az emberek szemében devalválódott. Két ember tartós szövetsége helyett úgy gondolnak a házasságra, mint ami maximum két személy közötti időszakos egyetértést és együttélést jelent. Két ember együttmaradásával (vagy éppen szétválásával) kapcsolatosan a legfontosabb szempont az azonnali boldogság és kielégülés, semmiképpen sem az Isten igéje iránti engedelmesség. Először tehát mindenképpen azt kell kiemelnünk, hogy a házasság egy egész életre szóló, Isten által rendelt intézmény egy férfi és egy nő között. 

Sam Storms

2.) Másrészt az elvált emberek gyakran stigmatizálódnak, permanens szégyenben élnek különféle egyházi közösségekben. Mintha elvárt volna, hogy az elvált embereknek Isten országában másodrendű állampolgárnak kell érezniük magukat, hiszen mégiscsak olyan bűnt követtek el, amelyre helyrehozhatatlan. 

Tény, hogy a ma egyházában mindkét tendencia jelen van. Sőt, implicit módon az egyik a másikból fakad: minél jobban hangsúlyozzuk a házasság isteni eredetét – és ebből fakadóan isteni nézpontból való felbonthatatlanságát -, annál inkább felerősítjük az elvált emberekkel kapcsolatos ítélkező magatartást, ellehetetlenítve az egyházban való szolgálatukat. Az utóbbit viszont nyilván el szeretnénk kerülni. 

Mit lehet tenni? Könyörületet és irgalmat kell tanúsítanunk a váláson átment személyek irányában, ugyanakkor soha nem szabad elhallgatnunk Isten igazságát – ugyanúgy kell hirdetnünk azt az elváltaknak is. A kérdés tehát a következő: hogyan lehet anélkül hangsúlyozni a házasság jelentőségét, hogy ítéletet mondanánk az elvált emberek felett? Vagy megfordítva: hogyan szerethetem elvált embertársamat – és biztosíthatom őt az elfogadásomról – anélkül, hogy elnézném, bagatellizálnám bűnét és elhallgatnám annak romboló következményét? 

A kérdésre megpróbálunk adekvát válaszokat keresni, de előtte tekintsük át a házassággal-válással kapcsolatos alapvető megfontolásokat:

1.) A házassági elválás összehasonlíthatatlanul jobban rombol, mint más bűnök. Sokszor évek, évtizedek vezethetnek el a válásig. A válás érzelmileg jobban felőröl, mint bármi más. Sokszor évekig tartó fájdalom és kín tetőzése. Együtt jár rendszerint a bűntudat, a szégyenérzet és az elutasítottság megtapasztalásával. Gyakran az elhagyatottság, az elárultság és a reménytelenség érzésével jár kéz a kézben. A válóper rendszerint további ellenségeskedést, ármánykodást jelent, és a gyermekek gyámsága feletti harcot hozza magával. Az egyháznak nyilvánvalóan valamit kezdenie kell ezzel a helyzettel – kell, hogy legyen erre válaszai. 

2.) A házasság – válás – újraházasodás során hűségről és hűtlenségről van szó: fogadalmakról és fogadalmak megszegéséről. Az ember a házasságban megszentelt fizikai kapcsolatra lép a másik féllel, a válás során pedig ezt a  hűségre épülő kapcsolatot szakítja ketté. A hűségesküjét szegi meg.

3.) A házasság az emberek közötti kapcsolat/realáció minden típusa közül kiemelkedik egyediségében: maga Isten rendelte el abból a célból, hogy kiábrázolja Krisztus és az ő egyháza közötti szoros kapcsolatot. A Szentírás Krisztus és az egyház kapcsolatát direkt a házasság képével írja le – nem a barátok közötti kapcsolattal, nem is a szülő-gyermek kapcsolattal, és nem a testvérek közötti viszonnyal. Ebből következik, hogy ennek a kapcsolatnak a szétszakítása és megtörése minden egyéb kapcsolat szétesésénél rombolóbb, negatívabb üzenet a világ számára is. 

4.) Amennyiben a világ előtti tanúságtételről beszélünk, az egyház stabilitása és növekedése  nagyrészt azon alapul, hogy miként vélekedik a házasságról. Kiáll-e mellette, illetve hogy az egyház tagjai – és a látható intézmény képviselői és szolgái – hogyan élik meg házasságukat, hiszen a család a társadalom alapsejtje. 

Ezek után tekintsük át a válással kapcsolatos nézeteket. A különféle keresztyén közösségekben a házassági elválással kapcsolatban általában két álláspont jelenik meg: 

1.) A válás sohasem megengedett, tehát semmilyen körülmények között nem lehet elválni – sem paráznaság (=házasságtörés), sem semmilyen más bűn esetében. A házasság lényegéhez tartozik e nézet szerint, hogy lényegileg felbonthatatlan. Természetesen a férfj és feleség jogilag, “hivatalosan” (= tehát az adott állam törvényei szerint) felbonthatja házasságát és új kapcsolatba kezdhet, sőt, akár még újra is házasodhat, azonban Isten szemében mindez paráznaság, az első és érvényes házassági szövetség lábbal tiprása. Két lehetőség marad: vagy kibékülnek a felek, vagy pedig életük végéig egyedül maradnak. Ha közben újraházasodtak, el kell válniuk új partnerüktől, aki ugyancsak vétkes a paráznaság bűnében, hiszen egy paráznával (házasságtörővel) egyesült. E szigorú nézet képviselői szerint a válás áldozata (tehát a vétlen fél) sem házasodhat újra. Akármennyire is keménynek tűnik e felfogás, számos evangelikál vallja. 

Itt a következő kérdés merül fel: valóban felbonthatatlan a házasság – kvázi szubsztanciálisan -, vagy csak “ideálig esetben” felbonthatatlan? Akik szerint a házasság lényegénél fogva felbonthatatlan, azt mondják, hogy a házassági szövetségnek semmi esetre, semmilyen módon nem lehet ebben az életben véget vetni. 

Mások szerint viszont különbség van a “nem szabad” és a “nem lehet” kifejezések között. Ugyan a házassági szövetséget nem szabad felbontani, de bizonyos esetekben, tekintetbe véve a körülményeket, mégiscsak el kell ismernünk, hogy felbomlik, szétszakad. Jézus azt mondja: “Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza”. Tehát – érvelnek e nézet képviselői – Jézus sem mondja, hogy “nem lehet”, pusztán csak arról beszél, hogy azt nem szabad szétválasztani. Tehát, következtetnek, a házassági szövetség szubsztanciális értelemben nem tekinthető felbonthatatlannak.  

2.) A válás néha, bizonyos esetekben megengedett: Itt is két további véleménnyel találkozunk. Vannak, akik amellett érvelnek, hogy a válás ugyan bizonyos esetekben megengedett, az újraházasodás viszont nem. Csahogy ez a nézet sem tűnik igazán konzekvensnek. Ha Isten engedélyezi, hogy a házasság adott esetben válással véget érjen, akkor nincs ok arra, hogy ne engedélyezze az újraházasodást is. Ha az első házasság véget ért, és a házassági szövetség megtört/megszakadt, akkor – érvelnek – a válásban bűntelen “áldozat” egyedül lévén szabad arra, hogy újra házasságra lépjen valaki mással. 

A legfőbb kérdés természetesen az, hogy milyen esetekben engedélyezi Isten a válást és az újraházasodást. Előre is érdemes leszögezni: a válás soha nem kötelező. Egy opció, lehetőség, de mindenképpen az utolsó lehetőség. 

A Szentírás témával kapcsolatos igeversei, útmutatásai és rendelkezései alapján léteznek bizonyos legitim okok a válásra és újraházasodásra: 

1.) paráznaság (házasságtörés, megcsalás)

2.) paráznaság hűtlen elhagyással párosulva

3.) paráznaság hűtlen elhagyással és abúzussal (a másik emocionális vagy fizikai bántalmazása) párosulva

A házasságtörés tudjuk micsoda, de mit jelent a hűtlen elhagyás, vagy az abúzus? Erre majd később részletesebb választ adunk. Előbb azonban nézzük meg azokat a válóokokat, amelyeket biztosan nem támaszt alá a Szentírás válással kapcsolatos összefüggő tanítása: 

„Nem volt bennünk semmi közös a céljainkat, értékeinket, hobbijainkat, az általunk űzött sportokat stb. tekintve.”

„Többé nem szeretem őt…”

„Ha együtt maradnánk, többet ártanánk a gyerekeknek, mintha elválnánk.”

„Soha nem volt közöttünk szexuális interakció.”

„Ő nem hívő..”

„Kivagyok, hiszen soha nem fog megváltozni, reménytelen az egész…”

„Nem illünk össze.”

Jézus a válásról és az újraházasodásról

Hogy a korábban feltett kérdésekre választ kapjunk, kezdjük Jézus házassággal és válással kapcsolatos tanításával. Ahhoz azonban, hogy jobban értsük Jézus szavait, érdemes áttekintenünk a Jézus korabeli rabbinikus zsidóság válással kapcsolatos eltérő igeértelmezését és álláspontjait. Alapvetően két rabbinikus iskola egymástól eltérő véleményéről van szó – mindkettő egy-egy neves rabbi véleményét követte, akik a Deut 24,1-4-et különböző módon magyarázták. A tárgyalt igerész a következő: 

Ha valaki feleséget vesz, s azt a magáévá teszi, de az valami rút dolog miatt nem talál kedvet a szeme előtt, akkor írjon válólevelet, adja a kezébe, s bocsássa el házából. Ha azonban az elmegy és más férfihoz megy feleségül, s az is meggyűlöli, s válólevelet ad neki, s elbocsátja házából, vagy pedig, ha az meghal: akkor előbbi férje nem veheti vissza feleségül, mert tisztátalanná lett, s utálatossá vált az Úr előtt. Ne tedd bűnössé földedet, amelyet neked az Úr, a te Istened birtokul adni fog.

A kérdés akörül forgott, hogy mit takar pontosan a „valami rút dolog” kitétel? Shammai rabbi (Kr.e.50 körül – Kr.u.30 körül) szerint a paráznaságra vonatkozik, azaz a válás csakis házasságtörés esetén engedélyezett. Ezzel szemben Hillél rabbi (Kr.e.110 – Kr.u.10 körül) és követői azt mondták, hogy nem csak a paráznaságról van itt szó, hanem minden esetről, amikor a férj elégedetlen a feleségével. Például a feleség elsózta vagy odaégette a kosztot, vagy a férfj észrevett valamit a feleségén, ami nem tetszett neki, esetleg talált valakit, aki attraktívabb a feleségénél. Ez a Hillél-féle értelmezés később “minden esetben válás” néven híresült el. A tárgyalt téma szempontjából fontos információ, hogy az első században, amelyben Jézus is élt, ez a nézet volt a rabbik között az uralkodó. A zsidó emberek között a válás valószínűsíthetően mindennaposnak számított, és ebből fakadóan alkalmat teremtett a folyamatos paráznaságra. Ezekkel a tényekkel muszáj tisztában lennünk, amikor a Máté és Márk-féle szöveget vizsgáljuk. 

Máté 19,3: „Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: „El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból? 

Sokan azt gondolják, hogy ebben a jelenetben a farizeusok arra kérdeztek rá, hogy törvényes -e egyáltalán bármikor is elbocsátani valakinek a feleségét. De nem ezt kérdezték. A farizeusok itt tulajdonképpen a Hillél rabbi-féle liberális irányzatra gondoltak. Mintha azt kérdezték volna Jézustól, hogy mi a véleménye arról, ahogy Hillél és követői értelmezik a Deut 24-et. Ha ezt tekintetbe vesszük, Jézus válaszát is jobban megértjük. Lényegében Jézus a következő választ adja: “Hillél és követői félreértik az Ószövetséget. Mózes soha nem mondta, hogy “bármilyen okból” elbocsáthatod a feleségedet. Mózes a szívetek keménysége miatt engedélyezte a valólevél kiállítását.

Jézus a Máté19,9-ben adja meg a konkrét választ a kérdésükre: „Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör.” Aki bármilyen más okból elválik, az parázna, tehát házasságtörő. Az ilyen ember Isten szemében továbbra is házas, illetve továbbra is az elvileg érvényben lévő házasságát “töri”. A szakasz alapján Jézus szerint az egyetlen legitim ok a válásra csakis a házasságtörés lehet. 

Megjegyzendő, hogy a Márk-féle verzióban némileg eltér a szöveg a Máté evangéliumban található szövegtől, ugyanis  “a bármilyen okból” kitétel hiányzik a farizeusok kérdéséből. Arról olvasunk, hogy a farizeusok odajárulnak Jézushoz, és hogy próbára tegyék, megkérdezik tőle: “Szabad-e a férfinak elbocsátani a feleségét?” (Márk 10,2) Jézus válasza: „Azt felelte nekik: »Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör.”

Itt azt látjuk, hogy Jézus teljes mértékben tiltja a válást. A szövegben még a “paráznaság kivételével” rész sem szerepel. Vajon miért hagyta ki Márk ezt a részletet a szövegből? Többféle magyarázat is szóba jöhet. Az egyik, hogy az első században mindenki eleve a Hillél rabbi által tanított “bármilyen okból válás” nézetre gondolt. Mintha azt kérdeznénk ma, hogy törvényes-e egy 16 év alatti embernek “inni”. Ha feltesszük ezt a kérdést, senki sem gondol szóda, vagy gyümölcslé fogyasztására – mindenki tudja, hogy az “inni”-vel az alkoholra utalunk. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a szöveg nem tartalmazza a “paráznaság esetén” kivételét, hiszen annyira egyértelmű volt az akkori hallgatóság számára a kontextust. 

Egyébiránt Jézus válasza akkor válik igazán világossá, ha megnézzük a Deut 24,1 értelmésével kapcsolatos farizeusok által megfogalmazott kérdést. Summázva az eddigieket Jézus válasza implicite a következő állításokat tartalmazza: ha a Deut 24,1-ről beszélünk, akkor igen, szexuális kihágásról, praráznaságról, házasságtörésről van szó. Egyedül ez lehet legitim ok a válásra. Mindazok, akik más okból válnak el és vesznek el utána mást, házasságtörést követnek el. 

Jézus a válaszában nem utal etikai határszituációkra – nem megy bele abba, hogy az abúzus, vagy az elhagyás legitim oka lehet-e a válásnak. Egyszerűen csak annyit mond, hogy ebben a kérdésben, a Deut 24,1 kapcsán Shammai rabbival ért egyet.

Mindezek túl három releváns kérdés marad hátra:

1.) Jézus a Mt 19-ben a “porneia” görög szót használja – innen ered a modern “pornó/pornográfia” szavunk. Viszont Jézus idejében ez szó szűkebb jelentéstartománnyal bírt, mint ma – ma több mindent beleértünk. Némelyek szerint Jézus mindenféle szexuális erkölcstelenségre utal vele: homoszexualitásra, incesztusra (családon belüli szexualitás), bestialitásra (állatokkal való szexuális érintkezés), házasság előtti szexre stb. A kérdés, amely igazán aktuális a mai társadalom kontextusában, az, hogy egy férj (vagy egy feleség) pornográfiához való vonzódása, mondjuk úgy, pornófüggősége elegendő ok lehet-e a válásra? 

2.) Kérdéses, hogy Jézus válaszából következik -e, hogy nincs más ok a válásra. Valószínűsíthető, hogy nem egy, minden vitás kérdést felölelő, részletes tanítást nyújt számunkra Jézus válasza, pusztán csak a válással kapcsolatos Hillél-féle értelmezés negligálása. Viszont ha a teljes Újszövetség házassággal-válással kapcsolatos tanítására tekintünk, látni fogjuk, hogy kicsit komplexebb a kérdés, Pál apostol ugyanis legitim oknak tekinti azt is, ha valakit hűtlenül elhagynak. 

3.) Kérdéses az is, hogy ha megtörténik a válás – paráznaság, vagy hűtlen elhagyás miatt -, akkor a vétlen fél újraházasodhat-e. A Szentírás témával kapcsolatos tanítása arra enged következtetni, hogy a válasz igen. Az Újszövetség ezekben az esetekben mindig csak a vétlen fél, az “áldozat” jogairól értekezik. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a bűnös félnek ezek után soha ne lenne erre szabadsága (bűnbánat után, észlelve azt, hogy helyrehozhatatlan és visszafordíthatatlan károkat okozott), csak explicit módon erről nem beszél a Biblia. 

Konklúzió

Térjünk vissza a bevezetőben említett két célra: ki lehet állni a házasság isteni eredete, szentsége mellett? Ki lehet mondani, hogy a házassági szövetség két ember közötti életreszóló kapcsolat? A válasz: igen! Biztosíthatjuk szeretetünkről azokat, akik elszenvedték a válás romboló következményeit, szégyent éreznek és szolgálatra képtelennek érzik magukat? A válasz ugyancsak az, hogy igen!  Négy kijelentésben foglaljuk össze az eddigieket:

1.) A házasság ideális esetben tartós és állandó.

2.) Válni sohasem szükséges. 

3.) A válás esetenként lehetséges. 

4.) Az újraházasodás lehetőség azok számára, akik biblikus okból váltak el. 

Folytatjuk!

Hozzászólás írása