15
jan
2019

Jézus Krisztus evangéliuma: egy evangelikál olvasat (Nyilatkozat)

(1999-ben neves evangelikál egyházi vezetők és bibliatudosók (különféle felezeteket és teológiai hagyományt képviselve / reformátusok, evangélikusok, baptisták és pünkösdiek, karizmatikusok és antikarizmatikusok) közösen, nyilatkozat formájában megfogalmazták az evangélium lényegét. Ez a figyelemre méltó egység a különféle teológiai hagyományt képviselő teológusok között sarkalljon minket arra, hogy – felekezetre való tekintet nélkül – továbbra is ragaszkodjunk protestáns, történelmi keresztyén hitünk doktrinális oszlopaihoz. Ez különösen igaz a nyilatkozatban is kiemelten tárgyalt témák, úgymint az egyedül hit által való megigazulás és az engesztelés esetében.

A nyilatkozatot megfogalmazó szerkesztőbizottság tagjai: John N. Akers, John Ankerberg, John Armstrong, D.A. Carson, Keith Davy, Maxie Dunnam, Timothy George, Scott Hafemann, Erwin Lutzer, Harold Myra, David Neff, Thomas Oden, J.I. Packer, R.C. Sproul, John Woodbridge.

A nyilatkozatot jóváhagyó bizottság tagjai (többek között): Henri Blocher, Donald Gl. Bloesch, Jerry Falwell, Sinclair Ferguson, Wayne Grudem, Walter C. Kaiser, John MacArthur, Max Lucado, Pat Robertson, Russel Spittler, Jack W. Hayford, Chuck Colson.)

Nyilatkozat

Sokak által

“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
—Jn 3,16

Énekeljetek az ÚRnak, mert fenséges tetteket vitt véghez, hadd tudja meg ezt az egész föld!”

—Ézs 12,5

Bevezetés

Jézus Krisztus evangéliuma hír – jó hír: a legjobb és legfontosabb hír, amelyről ember csak hallhat e földön. 

Ez az evangélium fedi fel számunkra az egyedüli módját annak, hogy Istent – Jézus Krisztus, a feltámadt Úr engesztelő halála által – békességben, szeretetben és örömben ismerhessük meg.

Ez az evangélium a Szentírás központi üzenete, és a valódi kulcs annak megismerésében.

Ez az evangélium Jézus Krisztust, Izrael Messiását Isten Fiával és a Fiú Istennel, a Szentháromság második személyével azonosítja, akinek megtestesülése, szolgálata, halála, feltámadása és mennybemenetele beteljesítette az Atya üdvözítő akaratát. Bűnökért való halálát és halálból való feltámadását először a próféták jövendölték meg, majd pedig szemtanúk hitelesítették. Az Isten által ismert, valamint elrendelt időben és módon Jézus Krisztus dicsőséges Úrként és mindenek Bírájaként fog visszatérni (1Thessz 4,13-18, Mt 25,31-32). Most az Atyától kérve mindenkinek ad Szentlelket, aki valóban az övé. A Szentháromság személyei íly módon együtt vesznek részt a bűnösök megmentésében. 

Ez az evangélium úgy ábrázolja Jézus Krisztust, mint élő Megváltóját, mesterét, életét és reménységét mindazoknak, akik bizalmukat belé vetik. Közli velünk, hogy az emberek örökkévaló sorsa attól függ, hogy hogyan viszonyulnak Krisztushoz: megmentőjükként fogadják el, vagy sem. 

Ez az evangélium az egyetlen evangélium: nincsen másik, és nem tudjuk megváltoztatni tartalmát anélkül, hogy ne ferdítenénk el és végül ne pusztítanánk el azt. Ez az evangélium olyan egyszerű, hogy egy kisgyermek is megértheti, de közben annyira mély, hogy a legbölcsebb teológusok által írt tanulmányok sem meríthetik ki a benne rejlő összes kincset. 

Minden egyes keresztyén szeretetben és az igazságban való egységre kapott elhívást. Evangelikál keresztyénekként, mint akik nevüket az evangéliumból eredeztetik, ezt a jó hírt – Istennek Jézus Krisztusban való szabadító munkáját – a keresztyén egység valódi kötelékeként magasztaljuk, akár intézményes egyházak és felekezetek falain belül, akár számos, felekezetközi keresztyén együttműködés keretében.  

A Szentírás kijelenti, hogy mindazok, akik bizalmukat valóban Krisztusba és az Ő evangéliumába vetik, kegyelemből Isten fiai és lányai, és így testvéreink Krisztusban. 

Mindenki, aki megigazíttatott, megtapasztalja az Atyával való megbékélést és a teljes bűnbocsánatot, valamint hogy átment a sötétség birodalmából a fény birodalmába. Megtapasztalja annak valóságát, hogy mit jelent, hogy Krisztusban új teremtés lett és megtapasztalja a Szenlélekkel való közösséget. Élvezi, hogy szabadon közeledhet az Atyához, és élvezi azt az örömet és békét, ami ebből a kapcsolatból származik.  

Az evangélium minden hívőtől megköveteli, hogy tisztelje Istenét: ez egyrészt folyamatos imádatot és hálaadást jelent, másrészt azt, hogy alávetjük magunkat mindannak, amit írott igéjében kijelentett számunkra, hogy imádságainkban rá hagyatkozunk, és éberen ügyelünk arra, hogy Isten igazsága még véletlenül se sérüljön vagy homályosuljon el. 

Megosztani ennek az evangéliumnak az örömét és reményét a lehető legnagyobb kiváltság. Ez állandó kötelességünk, hiszen a missziói parancs továbbra is érvényben van: hirdetni az evangéliumot mindenütt, ahogy Jézus mondta, tanítvánnyá téve minden népet, tanítva és megkeresztelve őket.

A következő nyilatkozat megfogalmazásával megerősítjuk elköteleződésünket e feladat mellett. Ezzel együtt megerősítjuk Krisztus, az evangélium és – evangelikál hívőként és testvérként – egymás iránti hűségünket is.

Az evangélium

Ez Jézus Krisztus evangéliuma, melyet Isten a tévedhetetlen Szentírásban tár elénk, ötvözve mindazt, amit Jézus Krisztus kijelentett Isten országáról és annak jelenvalóságáról, amiről az apostolok beszámoltak, beleértve mindazt, amit egyrészt Krisztus személyéről, jelentőségéről és munkájáról mondtak, másrészt azt, hogy mindebből milyen haszna van a bűnös embernek. E biliai üzenet lényegéről és tartalmáról tanúskodik az egyházatyák által képviselt hitszabály, erről tanúskodnak az egyetemes zsinatok hitvallásai, a reformáció korabeli protestáns hitvallások, valamint későbbi evangelikál testületek állásfoglalásai is mind. 

Az evangélium szíve, hogy a szent, szeretetteljes Teremtőnk, szembesülve az emberi ellenszegüléssel és lázadással, saját szabadságából és hűségéből szent, szerető Megváltónkká és Megmentőnkké lett. Az Atya elküldte a Fiút, hogy a világ Megváltója legyen (1Jn 4,14): Istennek egyedüli és egyetlen megváltási terve az egyedüli és egyetlen Fiú által került végrehajtásra. Péter a következőt jelenti be: „nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” (ApCsel 4,12). Krisztus maga tanítja: “Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6).

Az evangéliumon keresztül megtanuljuk, hogy mi, emberi lények, akik Istennel való közösségre teremtettünk, természetünknél fogva – vagyis “Ádámban” (1Kor 15,22) – halottak vagyunk a bűnben, és elszakadván Teremtőnktől megfeledkeztünk róla. Folyamatosan kiforgatjuk igazságát, áthágjuk törvényét, lebecsüljük céljait és mércéjét, szentségtelenségünkkel megsértjük szentségét, így “valóban reménység nélkül és Isten nélkül élünk a világban” (Róm 1:18-32, 3:9-20; Ef. 2,1-3, 12.). Isten azonban kegyelméből vállalta, hogy szeretetteljes Fia bűntelen élete és helyettesítő halála révén kibékít minket önmagával (Ef. 2, 4-10; Róm 3, 21-24).

Az Atya elküldte a Fiút, hogy megszabadítson minket a bűn és a Sátán uralmától, és hogy Isten gyermekeivé és barátaivá tegyen. Jézus a kereszten megfizette helyettünk büntetésünket, vérének hullatásával eleget tett az isteni, megtorló igazságosság követeléseinek, lehetővé téve a megigazítást mindazok számára, akik hisznek benne (Róm 3,25-26). A Szentírás ezt a hatalmas, helyettesítő tranzakciót a váltságdíj, megbékítés, megváltás, bűnhődés, és a gonosz hatalmak feletti győzelem megszerzéseként ábrázolja (Mt 20,28, 2Kor 5,18-21, Róm 3,23-25, Jn 12,31, Kol 2,15). Ez biztosítja számunkra a helyreállított kapcsolatot Istennel, amely Isten részéről megbocsátást, békét, elfogadást, szabad odajárulást Őhozzá és Isten családjába való befogadást eredményez (Kol 1,20, 2,13-14, Róm 5,1-2, Gal 4,4-7, 1Pt 3,18). Az Istenbe és a Krisztusba vetett hit, amelyre az evangélium hív minket, szívbéli bizalom, amivel megragadjuk ezeket az ígéreteket és felkínált ajándékokat. 

Továbbá ez az evangélium Krisztus feltámadását, mennybe menetelét és uralkodását hirdeti. Mindez bizonyítéka Krisztus értünk hozott, egyszer és mindenkorra érvényes áldozatának és értünk végzett jelenlegi, személyes szolgálatának, valamint annak, hogy a jövőben biztos visszatér, azzal a céllal, hogy megdicsőítsen bennünket (1Kor 15, Zsid 1,1-4, 2,1-18, 4,14-16, 7, 1-10,25). Az evangélium szerint a hívők a hitben egyesülnek a feltámadt Úrral, az úrvacsorában táplálkoznak vele és bűnbánattal tekintenek rá – azzal a reménnyel, hogy a Szentlélek erőt ad nekik ahhoz, hogy ezentúl ne vétkezzenek és hűen szolgáljanak neki. 

Isten megigazítja azokat, akik bizalmukat belé vetik. Ez az evangélium szerint pillanatok alatt végbemenő, végleges átmenet a kárhozat és a harag állapotából – amelyben a bűneink miatt van részünk – egy olyan állapotba, amelyben Isten elfogadását és irántunk tanusított jóindulatát tapasztaljuk. Mindez Krisztus tökéletes és önként vállalt engedelmessége révén lehet a miénk, amely bűnöket elhordozó halálában csúcsosodott ki. Isten “megigazítja az istentelent” (Róm 4,5) azáltal, hogy az igazságot beszámítja (=tulajdonítja, jóváírja, beszámolja) nekik, és többé nem tulajdonítja nekik bűneiket (Róm 4,1-8). A bűnös egyedül a Jézus Krisztusba vetett hite által részesül az “igazság ajándékában” (Róm 1,17, 5,17, Fil 3,9), aki így “Isten igazsága lesz őbenne” – Benne, akit Isten bűnné tett értünk (2Kor 5,21). 

Ahogy a bűneink beszámíttattak Krisztusnak, úgy Krisztus igazsága beszámíttatik nekünk. Ez a megigazulás: Krisztus igazsága nekünk tulajdoníttatik. Amivel hozzá tudunk járulni ehhez a tranzakcióhoz, az semmi más, csak a rászorultságunk. A Szentháromság Istenben való hitünk is Isten kegyelmének a gyümölcse. A hit üdvözítő módon Krisztushoz kapcsol minket, de csak annyiban, amennyiben ez tartalmazza annak elismerését, hogy nincs semmi érdemünk, és amennyiben megvalljuk, hogy ez nem a mi fáradozásaink eredménye. 

Az evangélium biztosítja mindnyájunk számára, akik életünket Krisztusra bíztuk, hogy Isten újjászületett gyermekei vagyunk (Jn 1,12). A Szentlélek belénk költözik, megerősít és biztosít minket Krisztusban való státuszunkról és reménységünkről (Róm 7,6, 8,9-1). Abban a pillanatban, amikor hitünket valóban Krisztusba vetjük, az Atya igaznak nyílvánít bennünket és elkezdünk elváltozni az ő hasonlatosságára. Az élő hittel rendelkező ember Jézust Úrának ismeri el, tisztában van vele, hogy mindenben tőle függ, az isteni parancsolatoknak pedig egyre inkább képes lesz engedelmeskedni. Azzal is tisztában van, hogy ez az engedelmesség semmit nem tesz hozzá megigazításához (Jak 2,14-26, Zsid 6,1-12).

Megszentelő kegyelméből Krisztus hit által munkálkodik bennünk, megújítja bukott természetünket és elvezet minket a valódi érettségre. Az érettség legmagasabb fokát nevezi a Szentírás “Krisztus teljességének” (Ef 4,13). Az evangélium arra hív minket, hogy úgy éljünk, mint Krisztus engedemes szolgái, és mint az Ő világba kiküldött megbízottai cselekedjünk igazságosan, szeressünk irgalmasan, és segítsünk minden szükséget szenvedőnek, így téve tanúságot Krisztus királyságáról. A halál pillanatában Krisztus magához veszi a benne hívőket (Fil 1,21), hogy kimondhatatlan örömben vég nélkül dicsőítsék Istenüket (Jel 22,1-5). 

Ha az üdvösségre annak teljes értelmében tekintünk, a következőket foglalja magában: egyrészt, hogy megszabadultunk a múltbéli bűnök felett érzett bűntudattól, másrészt, hogy a bűnnek a jelenlegi életünkön nincs többé hatalma, harmadrészt pedig, hogy nem kell számolnunk a bűnök jövőbeni jelenlétével. Így aztán, miközben a hívők elővételezetten már most élvezik üdvösségük gyümölcseit, még mindig várják a végső teljességet (Mk 14, 61-21, Zsid 9,28). Az üdvösség a Szentháromság munkája, amelyet az Atya kezdeményezett, a Fiú  hajtott végre és a Szentlélek tett jelenvalóvá a hívők számára. Kiterjed az egész világra, hiszen Isten terve az, hogy hívők minden törzsből és nyelvből üdvösséget nyerjenek (Jel 5,9) és egyháza tagjává, új emeriséggé, Isten népévé, Krisztus testévé és vőlegényévé és a Szentlélek közösségévé váljanak. A végső üdvösség minden örököse itt és most arra kapott elhívást, hogy Urukat és egymást szeretetben szolgálják, hogy Jézus szenvedéseiben közösen osztozzanak, és hogy közösen munkálkodjanak azon, hogy ismertté tegyék Krisztust az egész világ számára. 

Az evangéliumból megtanuljuk, hogy amiként mindenki vétkezett, úgy minenki, aki nem fogadja be Krisztust, megítéltetik érdemei szerint Isten szent törvényének mércéje alapján és szembesül Isten örök, megtorló büntetésével. 

Evangéliumi egység

A keresztyének parancsba kapták, hogy szeressék egymást függetlenül eltérő faji, nemi, társadalmi, poltikai és gazdasági hátterüktől (Jn 13,34-35, Gal 3,28-29), és hogy amennyire csak lehetséges, egy akaraton legyenek (Jn 17, 20-21, Fil 2,2, Róm 14,1-15,13). Tisztában vagyunk azzal, hogy a keresztyének közötti megosztottság akadályozza a tansúgtételünket a világban. Arra vágyunk, hogy jobban megértsük egymást, és hogy az igazságot szeretetben tudjuk közölni egymással. Tisztában vagyunk azzal is, hogy Isten kijelentett igazságainak sáfáraiként nem képviselhetjük a doktrinális közömbösség, doktrinális relativizmus vagy pluralizmus semilyen formáját sem, amely által némelyek Isten igazságát a hamis béke oltárán akarják feláldozni.

Vitákra van szükség a doktrinális nézeteltérések miatt. Lényeges a kölcsönös megértés céljából folytatott dialógus, és, amennyiben lehetséges, a különbségek szűkítésére tett kísérlet. Mindezek kétszeresen fontosak, ha a kitűzött cél az elsődleges dolgokban az egység, a másodlagosakban a szabadság, mindenekben pedig a szeretet.  

A következő paragrafusokkal kísérletet teszünk arra, hogy meghatározzuk, melyek az evangélium elsődleges és létfontosságú elemei az evangelikál értelmezés szerint. A hasznos párbeszéd ugyanakkor nem csak irgalmas hozzáállást igényel, hanem világos fogalmazást is a részünkről. Az egyedül hit által, egyedül Krisztusban történő megigazulásunk kiterjedt elemzése azt a meggyőződésünket tükrözi, hogy az evangélium igazságának ez az eleme döntő jelentőségű, és hogy ezt nem mindig értelmezik, és nem mindig fogalmazzák meg helyesen. Az egyértelműség kedvéért, Isten igazsága és Krisztus egyháza iránti szeretettől vezérelve, most konkrét megerősítések és tagadások formájában vetjük fel azokat a kulcstémákat, amelyekről az evangéliummal és a Krisztusban való egységünkkel kapcsolatosan beszéltünk. 

Megerősítések és tagadások

1. Megerősítük, hogy az evangélium, amely az egyházra bízatott, elsősorban Isten evangéliuma (Márk 1,14, Róm 1,1). Isten a szerzője, és ő jelenti ki számunkra Igéjében és Igéje által. Tekintélye és igazsága egyedül Benne nyugszik. 

Elutasítjuk, hogy az evangélium tekintélye vagy igazsága levezethető volna bármilyen emberi bölcsességből vagy felfedezésből (Gal 1,1-11). Tehát tagadjuk, hogy az evangélium tekintélye vagy igazsága bármilyen konkrét egyházi vagy emberi intézményen és szervezeten alapulna.

2. Megerősítjük, hogy az evangélium Isten üdvözítő ereje, és kivétel nélkül mindenki számára üdvösséggel jár, aki hisz (Róm 1,16). Az evangélium Isten erejének köszönheti hatékonyságát (1Kor 1,18).

Elutasítjuk, hogy az evangélium ereje az igehirdető ékesszólásán alapulna, vagy azon, hogy az evangelizáció során milyen technikákat alkalmazunk, vagy hogy racionális érveink mennyire meggyőzőek (1Kor 1,21, 2, 1-5)

3. Megerősítjük, hogy az evangélium valós képet ad az emberiség egyetemes állapotáról: az ember Isten elleni, bűnös lázadásban él, és ha ezen nem változtat, Isten ítélete alatt örök kárhozatra megy.

Elutasítjuk az ember bukott állapotának bármiféle tagadását, és minden érvet az emberi faj természetes jósága vagy kiválósága mellett.

4. Megerősítük, hogy Jézus Krisztus az üdvösségre vezető egyetlen út, és Ő az egyedüli közvetítő Isten és az emberiség között (Jn 14,6, 1Tim 2,5)

Elutasítjuk, hogy lehetséges lenne Jézus Krisztus és az Ő evangéliuma nélkül, bármilyen más módon elnyerni az üdvösséget. A Biblia semmilyen reményt nem ad arra vonatkozóan, hogy más vallások igaz követői üdvözülhetnének a Jézus Krisztusba vetett személyes hit nélkül. 

5. Megerősítjuk, hogy az egyháznak Isten a feje, így Isten által rendelt kötelessége hirdetni az evangéliumot minden élő embernek (Luk 24,47, Mt 28,18-21). 

Elutasítjuk, hogy ignorálhatnánk vagy figyelmen kívül hagyhatnánk az evangélium hirdetése során konkrét embercsoportokat vagy társadalmi osztályokat, akármilyen is legyen etnikai és kultúrális identitásuk (1Kor 9,19-22). Istennek az a célja, hogy az egész világra kiterjedt egyházát minden törzsből, nyelvből és nemzetből valók alkossák (Jel 7,9). 

6. Megerősítjük, hogy Jézus Krisztusban úgy kell hinnünk, mint az isteni Igében (vagy Logos, lásd Jn 1,1), a Szentháromság második személyében, aki az Atyával és a Szentlélekkel egylényegű és velük együtt örökkévaló (Zsid 1,3), és hogy ez az evangéliumba vetett hit szempontjából alapvető jelentőségű. 

Elutasítjuk, hogy bármely, Jézus Krisztussal kapcsolatos nézetre, amely leértékeli vagy tagadja teljes istenségét, evangéliumi hitként tekinthetnénk, vagy hogy az üdvösségre vezetne.

7. Megerősítjuk, hogy Jézus Krisztus megtestesült Isten (Jn 1,14). Dávid szűztől született leszármazottja (Róm 1,3), aki valódi emberi természettel rendelkezett, és Isten törvényének volt alávetve (Gal 4,5). Mindenben hasonlatos volt hozzánk, kivéve a bűnt (Zsid 2,17, 7,26-28). Megerősítjük, hogy a Jézus Krisztus valódi emberi természetével kapcsolatos meggyőződés az evangéliumba vetett hitünk elengedhetetlen része. 

Elutasítjuk, hogy bárki üdvösséget nyerhetne, aki tagadja Jézus emberi természetét, megtestesülését, vagy bűntelenségét, vagy aki azt állítja, hogy mindezek nem lényeges elemei az evangéliumnak (1Jn 4,2-3).

8. Megerősítjük, hogy az engesztelés az evangélium szerves része. Eszerint  Krisztus – Isten örökkévaló tervét követve – engedelmességet tanúsítva tökéletes áldozatot mutatott be az Atyának, hogy megfizetve bűneink árát és eleget téve az isteni igazságosságnak kiengesztelje az Istent.

Elutasítjuk, hogy az engesztelés bármely nézete összeegyeztethető volna az evangéliumi tanítással, mely tagadja, hogy az isteni igazságosságot ki kellett elégíteni, és hogy ezt a hívők helyett kellett végrehajtani.

9. Megerősítjük, hogy Krisztus szabadító munkája magában foglalja mind életét, mind értünk való halálát (Gal 3,13), Kijelentjük, hogy a Krisztus tökéletes engedelmességébe vetett hit – mely engedelmesség által Isten törvénye minden követelésének eleget tett helyettünk – az evangélium lényeges eleme.  

Elutasítjuk, hogy üdvösségünk megvalósulhatott volna pusztán, vagy kizárólag Krisztus halála által, az ő tökéletes igazságban leélt élete nélkül. 

10. Megerősítjük, hogy Krisztus halottak közül való testi feltámadása a bibliai evangélium lényegéhez tartozik (1Kor 15,14)

Elutasítjuk az olyan ún. “evangélium” érvényességét, amely tagadja Krisztus testben való feltámadásának történelmi valóságát. 

11. Megerősítjük, hogy az egyedül hit által, egyedül Krisztusban történő megigazítás bibliai tantétele az evangélium esszenciális része (Róm 3,28, 4,5, Gal 2,16).

Elutasítjuk, hogy bárki hihet úgy a bibliai evangéliumban, hogy közben tagadja az egyedül hit által, egyedül Krisztusban való megigazításról szóló apostoli tanítást. Tehát elutasítjuk, hogy az egy igaz evangéliumon kívül volna más evangélium (Gal 1,6-9). 

12. Megerősítjuk, hogy a beszámításról (tulajdonítás, odaítélés) szóló tantétel  a bibliai evangélium lényegéhez tartozik. Eszerint a mi bűneink Krisztusnak, az Ő igazsága pedig nekünk számíttatik be, melynél fogva elnyerjük a teljes bűnbocsánatot és azt, hogy Isten elfogad bennünket (2kor 5,19-21).

Elutasítjuk, hogy Krisztus igazságának belénk áradása révén igazulnánk meg, vagy bármilyen más igazsággal, amiről azt állítják, hogy belőlünk fakad, illetve természetünk része.

13. Megerősítjük, hogy Krisztus igazsága, amely által megigazulunk, szigorúan az ő saját igazsága, amelyet nélkülünk ért el az ő tökéletes engedelmessége révén. Ez az igazság számíttatik be és tulajdoníttatik nekünk Isten forenzikus (jogi) határozata által. Ez megigazításunk egyedüli alapja. 

Elutasítjuk, hogy létezésünk bármely szakaszában véghezvitt teljesítményünk hozzáadna bármit is Krisztus érdemeihez, vagy hogy bármilyen érdemmel kiegészíthetnénk megigazulásunk alapját (Gal 2,16, Ef 2,8-9, Tit 3,5). 

14. Megerősítjük, hogy bár minden hívőben benne lakozik a Szentlélek és közreműködik a szentté válásunk, és Krisztus hasonlatosságára történő elváltozásunk folyamatában, ezek mind csak a megigazítás következményeinek tekinthetők, és nem az alapjának. Isten egyedül kegyelemből, egyedül hit által, és egyedül Krisztusért nyilvánít minket igaznak, engedi el vétkeinket, és fogad minket örökbe gyermekeiként, miközben mi még mindig bűnösök vagyunk (Róm 4,5). 

Elutasítjuk, hogy a megigazítás feltétele lenne, hogy a hívők még az előtt, hogy Isten igazzá nyilvánította őket, természetüket tekintve is igazak legyenek, amivel aztán Isten életváltoztató kegyelme együttműködhetne. Úgy vagyunk igaznak nyilvánítva, hogy közben (természet szerint/szerk.) bűnösök vagyunk még mindig. 

15. Megerősítjuk, hogy az üdvözítő hit megszentelődéshez vezet. Életünk a Szentlélek ereje által megváltozik, úgy, hogy egyre inkább hasonlóvá válunk Krisztushoz. A megszentelődés folyamatos bűnbánatot jelent. Olyan élet, amelyet a bűntől való elfordulás és Krisztus szolgálata jellemez, hálatelt bizalommal Urunkban és Mesterünkben (Gal 5,22-25, Róm 8,4, 13-14). 

Elutasítunk minden olyan megigazítással kapcsolatos nézetet, amely leválasztja azt a Krisztussal való megszentelő uniónkról és arról a folyamatról, amelyben egyre inkább elváltozunk az ő ábrázatára az imádság, a bűnbánat, a kereszthordozás és a Lélekben való járás által.  

16. Megerősítjük, hogy az üdvözítő hit magában foglalja az evangélium tartalmának értelmi elfogadását, bűnösségünk és rászorultságunk elismerését, és azt, hogy bizalmunkat és reményünket személyesen Krisztusba és az Ő művébe vetjük. 

Elutasítjuk, hogy az üdvözítő hit pusztán csak az evangélium értelemmel való elfogadását tartalmazná, és azt is, hogy a megigazítást biztosítaná a hit külső megvallása. Továbbá elutasítjuk, hogy az üdvözítő hit egyetlen eleme is érdemszerző lenne, vagy olyan, mint amivel elnyerhetjük az üdvösséget. 

17. Megerősítjük, hogy bár az igaz tan létfontosságú a spirituális egészség és lelki jólét szempontjából, a doktrina nem ment meg. A doktrinára azért van szükség, hogy informáljon minket a Krisztusban való megváltásunk módjáról, de Krisztus az, aki üdvözít. 

Elutasíjuk, hogy az evangélium tantételeit következmények nélkül lehetne tagadni. Az evangélium elutasítása lelki pusztulást eredményez, és Isten ítéletét hozza ránk. 

18. Megerősítjük, hogy Jézus Krisztus arra utasítja követőit, hogy minden egyes élő embernek hirdessék az evangéliumot, evangelizálva mindenhol mindenkit, és hogy tegyék tanítvánnyá a hívőket az egyház közösségén belül. A Krisztus melletti teljes és hű tanúságtétel magában foglalja a személyes bizonyságtételt, a kegyes életet, az irgalmasság és szeretet cselekedeteit a felebarát irányában, melyek nélkül az evangélium hirdetése önmagában terméketlen. 

Elutasítjuk, hogy a személyes bizonyságtétel, a kegyes élet, az irgalmasság és a szeretet cselekedetei a felebarát irányában az evangélium hirdetése nélkül kimerítené az evangelizációt.  

Hivatásunk

Evangelikálként az evangélium talaján összefogva fogadjuk, hogy figyelünk és vigyázunk egymásra, imádkozunk egymásért és megbocsátunk egymásnak, és hogy szeretetben és igazságban kinyújtjuk kezünket Isten népének tagjai után, akárhol is éljenek, hiszen egy család vagyunk, egyek a Szentlélekben és a Krisztusban. 

Évszázadokkal ezelőtt valóban azt mondták, hogy a lényeges dolgokban egységnek, a kevésbé lényegesekben szabadságnak, de mindenben szeretetnek kell lennie. Mi az evangéliumnak ezeket az igazságait mind lényegesnek látjuk. 

Legyen disőség Istennek, dicsérvén Őt, a kegyelem és az igazság evangéliumának szerzőjét, Jézus Krisztus, a mi Urunk által, akiről szól ez az evangélium, örökkön örökké, Ámen! 

Fordította: Márkus Tamás András, református lelkész

Hozzászólás írása