10
jan
2019

Leon Morris: mit értünk evangelikál alatt?

(Leon Morrisra, az Újszövetség professzorára a nemzetközi evangelikalizmus egyik legmeghatározóbb képviselőjeként tekintünk. Morris Ausztráliában született, ott is szolgált anglikán lelkipásztorként. 1938-ban szentelték fel lelkésznek. Doktori fokozatát a Cambridge-i Egyetemen, az Egyesült Királyságban szerezte meg. Dolgozatának címe: “A keresztről szóló apostoli igehirdetés” (The Apostolic Preaching of the Cross). 1960-64 között a cambridge-i Tyndale House, 1964-1979 között a melbourne-i Ridley College igazgatója, mindeközben a Trinity Evangelical Divinity School vendégprofesszora. Több mint 51 kötet szerzője, melyek közel kétmillió példányban kerültek kiadásra.

Alább az Ausztrál Evangelikál Aliansz (Australian Evangelical Alliance) magazinjának (Working Together) 1998/4-i számában megjelent rövid írását foglaljuk össze.)

Az evangelikál ember:

Evangelikálnak nevezhető az a férfi vagy nő, aki az evangélium alapján él. Az “evangelikál” kifejezés az “evangel” szóból vezethető le – magából az evangéliumból. Definíció szerint az az evangelikál, aki törődik/foglalkozik az evangéliummal. Ez többet jelent annál, hogy valaki hébe-hóba beszél az evangéliumról. Ez azt jelenti, hogy az evangelikál ember számára Krisztus evangéliuma központi jelentőségű. Természetesen üzenet is számára, amit folyamatosan hirdet, de mégis több ez, mint igehirdetésének tárgya. Az evangélium gondolkodásának és életének centruma.

Pál apostol úgy emlékezteti a korinthusiakat az evangéliumra, amit elsősorban ő adott át nekik, hogy hangsúlyozza: a legfontosabb, “hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint” (1Kor 15,3). Úgy tűnik – mondja Morris -, hogy minden, ami az evangelikálok számára lényeges, ebből az alaptételből fakad.

“Krisztus meghalt.” A kereszt Isten hatalmas és alapvető jelentőségű cselekedete. “A mi bűneinkért.” Ez az a makacs tény, ami szükségessé tette a keresztet. Arra az igazságra mutat, hogy az emberi faj minden egyes tagja inkább a rosszat választja, mintsem a jót. Karikaturisztikus összefoglalása ennek, hogy az evangelikálok szerint az emberi faj minden tagja olyan rossz, amilyen rossz csak lehet. Ez nem igaz. Az evangelikálok azt mondják, hogy egyikünk sem tökéletes. Egyikünk sem teszi mindig azt, amiről mélyen a szívében tudja, hogy tennie kellene. Egyikünk sem felel meg Isten mércéjének.

Ebből következik Morris szerint az, hogy az evangelikálokat nem lehet levenni a lábukról mindenféle földi utópia ígéretével. Mindenesetre ebből nem következik, hogy az evangelikál ember ne munkálkodna másokért. A keresztben megértett szeretet alapján cselekvővé válik. Napjainkban jobban tudatosul bennünk keresztyéni kötelességünknek azon része, ami a felebarátra vonatkozik, mint korábban. Ez eddig rendben is van, de az evangelikál hívő nem emberi törekvésekbe veti bizalmát. Ilyen értelemben pesszimista. Látja mind a baloldali, mint a jobboldali diktatúrák elnyomó természetét. Látja, hogy a demokráciák gyakran túlságosan is zavaros és lélektelen bürokráciába süppednek. Az evangelikál ember mindent megtesz annak érdekében, hogy bármilyen rendszerről is legyen szó, az megfelelően működjön, de bizalmát nem rendszerekbe veti. Hiszen minden rendszernek muszáj a ”bűnösök nyersanyagából” építkeznie. Ez a világos evangéliumi látásmód. Az ember bűnösségének ténye egyértelműen korlátozza az evangelikál ember jóra irányuló erőfeszítéseit. Ez az akadálya annak, hogy már itt, ebben az életben képes legyen az ember elérni a végső jót. A tényből, hogy bűnös, következik, hogy nem tud semmit sem tenni azért, hogy megszerezze az üdvösséget. A bűn rombolását már ebben az életben is tapasztalhatjuk, de kihat a túlvilági életre is. 

A hatalmas és csodálatos igazság azonban az, hogy “Krisztus meghalt a bűneinkért”. Ami lehetetlen volt az embernek, azt Isten tökéletesen véghezvitte Krisztusban. Egyszer és mindenkorra legyőzte a bűnt. Az evangélium a megváltásról szóló üzenet, aminek mind időbeli, mind örökkévaló konzekvenciái vannak.  

Morris hangsúlyozza: az evangelikálok ragaszkodnak a Szentírással együtt ahhoz, hogy az engesztelés – Krisztus engesztelő munkája – egyrészt objektív, másrészt szubjektív. Hatással van ránk, de hatása nem korlátozódik szubjektív tapasztalatunkra. Tucatnyi könyvet írtak már az engesztelésről, és nyilvánvalóan addig fognak köteteket szentelni a témának, amíg Krisztus vissza nem tér. Ezek mindegyike segít egy picit jobban megérteni az engesztelés hatalmas cselekedetét, de egyik sem képes teljesen megmagyarázni azt. Hogy lehet ez? – teszi fel a kérdést Morris. Ezeket a könyveket is bűnös emberek írják – olyan emberek, akik maguk is ennek a bűnös világnak a részei, és akik hozzájárulnak annak fenntartásához. Nem tudnak kívülállók lenni, és felülről, elfogulatlanul ránézni, hogy mit kellene vele tenni. De az evangelikál ember nem erre helyezi a hangsúlyt. A lényeg számára az, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért. Amit meg kellett tennie, azt megtette, és semmivel sem lehet kiegészíteni ezt a tökéletes isteni tettet. 

Emiatt az evangelikálok néha úgy érzik, hogy protestálniuk kell olyan, időről-időre felbukkanó rendszerek ellen, amelyek ugyan magukról azt állítják, keresztyének, azonban Krisztus munkájához megpróbálnak hozzátenni valamit – úgy, hogy az üdvösség feltételeként felszólítják az embert jó cselekedetek, vagy különféle rítusok, szertartások elvégzésére. Krisztus nem kevesebbet, mint önmagát adta értünk. Semmilyen ütött-kopott sibbóletünk nem érhet nyomába ennek az önfeláldozó szeretetnek. 

Ha szembesülök a kereszttel, válaszolhatok Isten szeretetére. Hitben és szeretetben odafordulhatok Krisztushoz, vagy dönthetek úgy, hogy megkeményítem a szívem. Ha valaki válaszol Krisztus szeretetére, más emberré válik. Életének minden eleme megváltozik. Mindig is ragaszkodtak az evangelikálok ahhoz, hogy ez az átalakulás, átformálódás elengedhetetlen. Ez történhet hirtelen,  “vakító” megtapasztalás keretében (ahogy tarzuszi Saullal történt), vagy fokozatosan (amit Timóteus esetében látunk). Az idő lényegtelen, a fordulat a döntő. Ez történik mindazokkal, akik Krisztushoz jönnek. Az evangelikál ember optimista, senkit sem ír le.

Morris valós veszélyre figyelmeztet: ha a keresztre nézünk, könnyen lustává válhatunk. “Krisztus mindent megtett. Én semmit sem tehetek, tehát nem is teszek semmit.” Az Újszövetség azonban nem így tekint Krisztus keresztjére. János ezt írta: “Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent (soha nem fogjuk megérteni a szeretetet, ha az embertől kezdjük), hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” Aztán így folytatja: “Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást.” (1 Jn 4,10-11) Figyeljünk János szavaira: “tartozunk” azzal, hogy egymást szeressük. A szeretet – mondja Morris – nem a kissé szentimentális, érzelgős állampolgárok elfoglaltsága, akik képtelen a határozott cselekvésre. A szeretet válasz Isten népe részéről az Ő nagy szeretetére, és – ahogy arról az 1Kor 13 beszél – a másokért való cselekvésben ölt testet. A szeretet elvárható. Ahogy egyszer valaki megfogalmazta: Krisztus nem a tiszteletreméltó keresztyénség üres szólamaiért halt meg (lásd Helmut Thielicke). Távol álljon tőlünk ez a tévedés! Krisztus meghalt a bűneinkért – meghalt, hogy eltüntesse azokat az útból, és hogy szeretni képes emberekké váljunk. 

A vonzó, szép embereket szeretjük, azokat, aik minket is szeretnek – mondja Morris. Krisztus azonban a bűnösöket szerette (Róm 5,8). Ez a szeretet, ami félreállítja az útból a bűnt, képessé tesz minket arra, hogy ne magunk körül forogjunk és ez válik legfőbb hajtóerőnkké. Ez először is azt jelenti, hogy szeretjük a többi hívőt, a testvéreinket. Az evangelikálok úgy tekintenek az egyházra, mint olyan szeretetközösségre, amely Isten céljainak szerves részét képezi. Másodsorban azokat is szeretjük, akik (legalábbis egyelőre) az egyházon “kívül” vannak. Azért szeretjük őket, mert annak a Krisztusnak vagyunk a követői, aki meghalt a bűnösökért. Ebből fakadóan az evangelizáció nem jelent mást, mint hogy a bűnösöknek elvisszük a legcsodálatosabb ajándékunkat. 

Néha az evangelikálokat sajnos olyan keményvonalas embereknek bélyegzik, akikből hiányzik a szimpátia azok irányában, akik eltértek a számukra oly tiszteletre méltó ortodoxiától. A bűntudatot nem nélkülözhetik az evangelikálok sem. De éppen az evangelikálok hangsúlyozzák leginkább, hogy az irígység, a gyűlölet, a rosszindulat és mindenféle bizonytalanság az egész emberi fajt jellemzi, és mindezekben együtt osztozunk. Az evangelikalizmus szerves részét képezi az is, hogy megbánjuk múltbéli bűneinket, és hogy megtaláljuk a módját annak, hogy felmutassuk az újszövetségi kereszt-eseményből fakadó szeretetteljes választ.

A kereszt azonban nem csak a szeretetről, hanem az alázatosságról, illetve szerénységről is beszél. Manapság sokan mondják, hogy a kis dolgokban kell keresni a szépet. Ebben a formában kifejezve lehet, hogy ez új gondolat, de amire utal, mindig is része volt az evangelikalizmusnak. A kereszt elítéli az önmagunk körül való forgást. Lehetséges, hogy azok után, hogy valaki felismerte a kereszt igazságát, magának gyűjtsön “nagy dolgokat”? Az evangelikál ember Isten népének, az egyháznak szolgája, és mint ilyen, a közösséget szolgálja. Az “evangelikál” olyan valaki, aki meghallotta a kereszthordozásra való felhívást (Luk 9,23). A kereszt miatt – amiatt, amit a kereszt jelent számára – más az életformája.  

De más következményt is látunk: az előtte lévő eszményt soha nem érheti el, és ezzel tisztában is van. De tudja azt is, hogy Pünkösd napján a Szentlélek kiáradt a megszülető újszövetségi egyházra tisztító tűzláng és erőteljes szél alakjában. “Mert még nem adatott a Lélek” – írja János Jézus életére vonatkozóan -, “mivel Jézus még nem dicsőült meg” (Jn 7,39). De miután Jézus elvégezte megváltói munkáját, eljött a Lélek. A Szentlélek bennünk lakozása, és az, hogy felruház minket erővel a keresztyén élet szerves része evangelikál értelmezés szerint. Az evangelikál teológia olyan kifejezéseket használ, mint “megszentelődés” és “szentség”, amelyek a szükséges mércéről beszélnek, amit azonban képtelenek vagyunk saját erőnkből elérni, de amelyek mégis azt jelölik, amit a Szentlélek maga kimunkál és elvégez a hívőkben. 

“Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint.” Az “írások” kifejezés ebben mondatban arra utal, hogy Krisztus halála összhangban volt az Atya akaratával. Az engesztelésben annak a nagy isteni tervnek a megvalósítását látjuk, amit a Szentírás kijelent számunkra. 

Az evangelikálok mindig is nagy hangsúlyt helyeztek a Biblia tekintélyére. Itt nem valami túlzott dogmatizmusról van szó, hanem egyszerűen arról a meggyőződésről, hogy ez (a Biblia tekintélyének hangsúlyozása) lényeges a keresztyén hit szempontjából. Vannak vallások Morris szerint, amelyeket az “ötletek, ideák vallásának” lehet nevezni. Azt mondják, hogy ezekben nem az emberek, hanem az eszmék a meghatározók. Tehát, végső soron nem számít, hogy Gautama Buddha vagy Mohamed történelmi személyek voltak-e, hiszen a nevükhöz kapcsolódnak olyan örökérvényű gondolatok, bölcsességek, vagy eszmék, amelyek szerint embertársaink millió élik ma is az életüket. 

De Morris szerint ezt az érvelést nem lehet a keresztyénségre vonatkoztatni. Természetesen a keresztyénségben is lehet találni időtlen elképzeléseket, tanításokat, amelyeket függetlenül azok eredetétől elfogadhat és tisztelhet bárki. De Pál tejesen mást mond. Pál arról beszél, hogy valami történt. Krisztus meghalt, és ez nem eszme, vagy bölcsesség. Ez egy történelmi tény. Az evangélium üzenete az, hogy egyszer Isten belépett a történelembe Jézus Krisztus személyében. Azért jött, hogy alázatosan szolgáljon és meghaljon a Kálvária keresztjén a “bűneinkért.” 

Morris szerint a keresztyénség olyan értelemben történelmi vallás, ahogy egyik más vallás sem az. Ha lemondunk a történelmi tényekről, elszakítjuk magunkat gyökereinktől. E gyökerekhez való hozzáférésünk viszont az “írások”, tehát csakis a Szentírás által valósulhat meg. A Szentírás az az eszköz, amely által Isten eljuttatja hozzánk az evangéliumot. Az evangelikálok ezért mindig örömmel fogadták Isten e nagyszerű ajándékát, és mindig is rendkívül fontosnak tartották, hogy a kezünkben lehet a Biblia és mindig támaszkodhatunk rá. Az evangelikálok mindig is úgy utaltak a Bibliára, mint ami maga Isten, az Úr és az apostolok tanítása, és amely szükséges ahhoz, hogy az evangélium tényeit igazolni tudjuk. 

Vannak persze egyéb dolgok is, amelyekhez az evangelikálok ragaszkodnak. Maga Morris sem akar kimerítő listát adni az evangelikál meggyőződésekről. Csak annyit mond, hogy az evangelikálok minden meggyőződése magából az evangéliumból fakad. Az evangelikál ember egész rendszere kizárólag az evangéliumon alapszik. 

Az evangelikál ember – legyen férfi vagy nő – mindenekelőtt az evangélium “terméke”, és az evangélium hordozója. 

23 Responses

  1. Iványi Balázs

    “Krisztus meghalt, és ez nem eszme, vagy bölcsesség. Ez egy történelmi tény.”

    “Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint.” Az “írások” kifejezés ebben mondatban arra utal, hogy Krisztus halála összhangban volt az Atya akaratával. Az engesztelésben annak a nagy isteni tervnek a megvalósítását látjuk, amit a Szentírás kijelent számunkra.”

    Önmaga farkába harapó kígyó, önhivatkozás, körkörös érvelés, paradoxonhoz vezető gondolkodás. Mindez elvek, nyilatkozatok, dogmák, és önigazolás miatt.

    A történelem és a múlt két különböző dolog. A történelem dokumentált (írásos vagy tárgyi emlékekben) dokumentált múlt (ebből a szempontból a Krisztus valóban tény), nem maga a múlt. A múlt komplexebb mint a történelem. A múlt egésze megismerhetetlen, a történelemből nem ismerhetjük meg a múltat, de következtethetünk belőle a múlt egy szeletére. De még így sem biztosan a pontos múlt tárul elénk.

    Hiába gazdag egy könyv kéziratos hagyománya, a könyv tartalmának bizalmassága nem kapcsolódik ehhez. A (kéz)iratos hagyomány lehet “szörnyű” (pl Ciceró De re publikájának csak egy töredékes példánya van); de amit ebből a szerző a könyvben elmondott, teljesen igaz lehet. Másrészt a (kéz)iratos hagyomány lehet “kiváló” (pl. A kommunista kiáltványnak vagy a Mein kampfnak nagyszerű a (kéz)iratos hagyománya), de a szerző(k) gondolatai a könyvben teljesen hibásak lehetnek. Egy könyv tartalmát a (kéz)iratos hagyomány nagyságától függetlenül kell megítélni, és ez igaz a bibliára is.
    A könyv tartalma viszont félreérthető lehet. Az olvasó félreértheti, amit a szerző (legyen az akár Isten) mondani akar. Ennek lehetnek szubjektív (szövegértési nehézség stb) és objektív (rossz fordítás/másolás, interpoláció stb) okai.
    A biblia esetében pont a kiváló kéziratos hagyomány miatt fontos a szövegkritikai módszer, a szöveg- kritikusok munkája: mi volt az, amit egy szerző eredetileg (lehetőleg a legpontosabban) írt, mondani akart. Mi a könyv pontos tartalma.

    Amikor evangélikál elvek, dogmák és nyilatkozatok alapján olvassák a szentírást, teljesen elszegényítik annak szövegét, elpusztítva minden olyan értelmezést, amelyet csak történelmi kritikus megközelítéssel lehet elérni.
    Ha már feltárult a szerzői szándéknak megfelelő gondolat- hű szöveg, akkor fundamentalista oldalon két dolog történhet: a bizonyítékokat (feltárt szöveget) figyelmen kívül lehet hagyni (jelenleg ez az evangelikál válasz), vagy fel lehet hagyni a fundamentalizmussal/evangelikalizmussal.

    1. Szabó László

      Tisztelt Iványi Balázs!

      Sorait olvasva részben örülök, részben értetlenül állok. Örülök, mert látom önben az igazság szeretét, valamint az igazság kutatásához szükséges kognitív képességeket és állhatatosságot. Nem az – egyébként elvárható – udvariasság mondatja ezt velem, tényleg így gondolom. A valóság (ez esetben a múlt) és annak bennünk való lenyomata (amit ugyancsak ebben az esetben történelemnek nevezünk) valóban nem ugyanaz. Nem is lehet ugyanaz, hiszen az egyik egy történés, a másik annak emlékezete és értékelése. Persze értem, mire gondol. Ez utóbbi minden esetben hiányos, esetenként pedig egyenesen téves, amennyiben a múlt eseményeiről beszámoló szöveg pontatlan vagy annak olvasója rosszul értelmezi azt. A szövegkritika és a hermeneutika tehát megkerülhetetlenek, minden embernek, a teológusnak is – tárgyának jelentősége miatt elsősorban neki – törekednie kell a legjobb szöveg elérésére és a legpontosabb értelmezés megtalálására. Ha jól értem szavait, akkor eddig egyetértünk.

      Értetlenségem oka az, hogy nem látom tisztán az összefüggést az eddig kifejtett gondolatai és a konklúziója között, amely körülbelül úgy foglalható össze, hogy az evangelikál bibliaértelmezés szükségszerűen helytelen. Tudomásom szerint az evangelikalizmus sokat tett és tesz a szövegkritikai kutatások fellendítése érdekében, ezen felül pedig egyre több és hermeneutikai szempontból – más álláspontot képviselők által is – elismert kommentárirodalmat hoz létre. Ezt a körülményt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha jól értem, bár erről igen szűkszavúan szól, akkor az a problémája, hogy előfeltevésekkel közelítünk a Biblia szövegéhez. Ezt elismerem, ugyanakkor két megjegyzést szükségesnek tartok kiegészítésként hozzátenni. Egyrészt mindenki előfeltevésekkel közelít nemcsak a Biblia szövegéhez, de mindenféle szöveghez. Feltételezem, ön is ismeri a vonatkozó filozófiai és hermeneutikai szakirodalmat, ezért ennél többet most nem mondok, de ha szükséges, bővebben is kifejtem. Tehát abszolút értelemben vett objektivitás emberi szinten nem létezik, ilyesmivel közel másfél évszázada már csak a hozzá nem értőket próbálják elkápráztatni. Másrészt az evangelikalizmus előfeltevései a tárgy természetéből fakadnak, azaz a) Isten önfeltáró szándékára, ebből fakadóan pedig b) kijelentésének megbízható voltára vonatkoznak, valamint arra irányulnak, hogy c) ha Isten ki akarja jelenteni magát valakinek, akkor megadja neki a megértés képességét. Ezek nélkül az előfeltevések nélkül a Biblia tanulmányozása véleményem szerint értelmét veszti és a korlátozott, autonóm emberi értelem játszóterévé válik. Az evangelikál szerzők nem tartják magukat tévedhetetlennek, mi sem vindikálunk magunknak ilyesmit. Ha rámutatna az előfeltevéseink között vagy konkrét bibliamagyarázatunkban található hibára, azt éppen ezért örömmel vesszük. De kérem, hogy mindezt a kellő tisztelet megadása és a konkrétumok megnevezése mellett tegye. Üdvözlettel: Szabó László

      1. Iványi Balázs

        Kedves László!
        Újraolvasva a fenti kommentemet igaza lehet, az itt kifejtett gondolataim és a konklúzió (miszerint az evangelikál bibliaértelmezés szükségszerűen helytelen) között valóban nem egyértelmű az összefüggés.
        Ahelyett, hogy belemennék bármiféle magyarázatba, az első linkeken olvasható beszélgetést, valamint a második linken olvasható beszélgetés vége felé tett, ugyanakkor cáfolat nélkül maradt értelmezést ajánlom válaszul. Szerintem ezekből érthető lesz mire is gondolok, ráadásul konkrét példába ágyazva.
        Igazán és valóban kellő tisztelettel: Iványi Balázs

        http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/11/23/john-stott-isten-magat-adta-hogy-megvaltson-minket-onmagatol-megigazitas-es-engeszteles/

        http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/07/03/krisztus-halalanak-ortodox-es-heterodox-ertelmezesei-ii/#comment-13992

          1. Szabó László

            Kedves Balázs! Arra talán még futja az időmből és az erőmből, hogy egy-egy jól körülhatárolt felvetésre válaszoljak, hosszú levelezések áttanulmányozására azonban jelenleg nincs lehetőségem. Sajnálnám ugyanakkor félbehagyni ezt a beszélgetést. Nem tudná röviden és tömören összefoglalni a máshol elhangzott álláspontját és fontosabb érveit? Üdvözlettel: Szabó László

  2. Iványi Balázs

    Kedves László!
    Megértem Önt, talán Ön is megérti, hogy én viszont (egyéb kihívások és munkahelyi feladatok miatt) már kezdem elveszíteni az érdeklődésemet a téma iránt. Szóval nekem sincs kedvem belemenni hosszabb vitába, egymás győzködésébe. Nem tudok jelenleg mást tenni, mint ideidézem azt az exegezist, ami sztem kulcsa a páli teológia megértésének, (és aminek következményeit, az abból fakadó következtetéseket még maga az exegétor, Bart Ehrman sem vonta le, tudom, mert a blogján többször szóba hoztam:-) és ami egy olyan értelmezést tár fel, amit vagy figyelmen kívül lehet hagyni, vagy tényleg fel lehet hagyni az evangélikál értelmezéssel. Illetve van még egy lehetőség: megcáfolni az értelmezést és az exegezist. Szívesen olvasnám akár az Ön “tollából”, de körkörös érvelést nem igazán tudok elfogadni. Íme:

    A hiteles páli levelek alapján elmondható, hogy Pál szerint valóban Isten adta halálra Jézust, mégpedig “…azon az éjszakán, amikor vette a kenyeret…” (1Kor 11:23-24). Tehát mégegyszer: Pál szerint Isten adta halálra Jézust, ezt Isten tette meg az emberek üdvéért, “…azon az éjszakán, amikor vette a kenyeret…”.
    Az idézett levél részletének mai értelmezése és fordítása szerint az utalás arra vonatkozik, hogy Iskarióti Júdás elárulta Jézust, Pál ebben a részben erről beszél. Bart Ehrman kiváló exegezise alapján viszont a szakasz ezen értelmezését el kell vetni. A gond a Pál által használt görög szóval van, amivel leírja, hogy Jézust „elárulták”. Ehrman a következőképpen magyarázza ezt a részt:
    “A gond a Pál által használt görög szóval van, amivel leírja, hogy Jézust „elárulták”… A szó gyakran előfordul az Újszövetségben, egyedül Pál több mint tizenöt alkalommal használja a leveleiben, abban a fejezetben is még egyszer, amit az imént idéztem. Amikor Pál azt mondja, hogy az információ, amit átad, ugyanaz, amit korábban már „közölt” a korinthosziakkal, ugyanazt a szót használja, mint amikor Jézus „elárulásáról” beszél. A görög szó a ’paradidomi’, és szó szerint azt jelenti, „átadni vagy odaadni valakit vagy valamit valaki másnak. Pál ezek szerint arra utal, hogy Iskarióti Júdás átadta Jézust az uralkodó hatóságoknak, hogy elítéljék? Valószínűleg nem, mivel minden más esetben, amikor Pál Jézusra vonatkozóan a paradidomi szót használja, azzal Isten tettére utal, aki az emberek üdvéért a halál kezére „adta” Jézust.”Ehrman a következő fordítást javasolja:

    „Mert én az Úrtól vettem, amit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen (Isten által a halál kezére átadatott), vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Iskarióti Júdás elveszett evangéliuma, Gold Book, Debrecen).

    Tehát minden esetben, vagyis minden esetben, amikor Pál Jézus halálára utal, vagy arról beszél, akkor Isten tettéről beszél. Nem arról van szó Pál szerint, hogy a zsidók vagy a rómaiak adták halálra Jézust, hanem arról, hogy Isten tette ezt meg, mégpedig “…azon az éjszakán, amikor Jézus vette a kenyeret…” vagyis vacsora előtt, közben vagy után, de más írásrészekből inkább arról lehet szó, hogy vacsora után, még a keresztrefeszítést megelőző éjszaka folyamán, vagyis a Gecsemáné kertben. Ha az evangéliumi beszámolóknak hitelt adhatunk, a Gecsemáné kertben nem ácsoltak keresztet angyali seregek azért, hogy Isten ezt megtehesse a fiával:-) Persze mindezekhez érteni kell Pál élet/ és halálértelmezését, hiszen ezután “az aktus” után, nyilvánvalóan Jézust nem temették el.

    Pál szerint tehát Jézust Isten adta a halál kezére, azt is pontosan elmondja, hogy mikor és hol. Ennek viszont semmi köze a kereszthalálhoz. Ebből (az egyébként “kijelentésből” vett elképzelésből) alakult ki az úrvacsora hagyománya: Jézusnak (mint a bűnös hústest hasonlatosságában elküldött Isten fiának Róm8:3; Fil2:6-8) a Isten általi halálára adására kellett emlékezniük a páli gyülekezetekben, és nem a kereszthalálára. Ez a folyamat, ami Pál szerint Jézus Isten általi halálra adásáról szól, nagyon szépen látszik a Filippi 2:6-8 versekből is:
    “Aki, mikor Istennek formájában vala (preegzisztenciában, mint egy angyal?? Gal4:14), nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
    Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén (Jézus a bűnös hústest hasonlatosságában elbocsátott Isten Fiaként (Róma8:3);
    És mikor olyan állapotban találtatott mint ember (Isten által a halálra adva, “as antroposz”, Krisztusban/ként)
    megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig (krisztus keresztje).

    Három különös rész van Lukácsban, ami arra engedi következtetni az embert, hogy ez tényleg valós teológia volt.

    1. A Getsemánéban történtek
    2. A kárpit kettéhasadása
    3. a százados szavai a keresztnél

    1. A Gecsemánéban történtek.
    A Gecsemánés sztori mindhárom szinoptikus evangélium részét képezi, viszont a Lukács hozzátesz egy különös részt, amiről sem a Márk, de sem a Máté nem beszél. Ez a rész így hangzik:

    “És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.” (Lukács22:44)
    Szerintem nem kell magyarázni a fentiek ismeretében, hogy ez mit akar jelenteni. Jézus haláláról beszél, ugyanúgy, mint Pál. A vércseppek hangsúlyozásával pedig egyértelművé teszi, hogy itt Jézus (aki nem volt részese húsnak és vérnek) meghalt.

    2.A kárpit kettéhasadása.
    Márk evangéliumában a templom kárpitja a keresztrefeszített Jézus halálát követően hasad ketté, azzel jelezve, hogy Jézus kereszthalála az, ami elhozta az üdvösséget. Máté nem változtat ezen, Lukács viszont ismét belenyúl a szövegbe:
    “És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada.
    És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.” (Ha elvetjük a másolói tévedés és/vagy az interpoláció lehetőségét, akkor felvetődik a kérdés, hogy vajon miért változtatott Lukács, miért Jézus “kereszthalálát” megelőzően szakad ketté a kárpit?) A kérdésre a választ a harmadik változtatás adja meg sztem.

    3. A százados szavai a keresztnél.
    Ez annyira egyértelmű, hogy csak egyszerűen idemásolom a három evangélium részletét:
    “Bizony, ez az ember Isten Fia vala!”(Márk15:39)
    “Bizony, Istennek Fia vala ez!” (Máté27:54)
    “Bizony ez ember igaz vala.” (Lukács23:47)
    Lukácsnál a kereszten Jézus már nem Isten Fia. Hiszen Isten Fia (Jézus) már az előző éjszaka átadatott a halálnak.

    1. Iványi Balázs

      Az idézett és szóban forgó versben a Jézus testére vonatkozó: “…mely ti érettetek megtöretik;…” kifejezés egyértelmű betoldás, a Kódex Sinaiticus nem is tartalmazza, a helyes fordítás:
      “az én testem értettetek”

        1. Iványi Balázs

          “Ha Isten maga nem mentette meg a saját fiát a szenvedésből és a halálból, hanem inkább átadta neki (paredokan) mindnyájunkért, akkor hogyan nem adná nekünk a kegyelmét, hogy mindent megosszon a fiával?” (Róma 8:32)

          1. Iványi Balázs

            Az idézett vers az ÚSZ „SCRIBE” elnevezésű közelgő (angol) fordításából való. Mindenesetre vagyunk/vannak akik igyekszünk olyan őszinték lenni, amennyire csak tudunk/tudnak azzal, amit a szövegekből kinyerni lehet.

  3. Iványi Balázs

    Kedves László!

    Egy dolgot értenie kell. Természetesen nem a saját meggyőződésemről beszélek. Arról beszélek, hogy a történelmi hitelesség (tehát van róla korabeli feljegyzés) miatt, vagyis a Páltól fennmaradt hiteles levelek alapján következtethetünk arra, hogy Pál részesült “kinyilatkoztatásokban”, olyan élményekben, “kijelentésekben”, amik alapján megpróbálta megerősíteni hatalmát a gyülekezeteiben. A “kijelentések”, (rossz kifejezéssel élve hallucinációk) azok, amik nagy bizonyossággal és valószínűséggel a múlt részét képezték, amik akár valóságosan is megtörténhettek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a kijelentés TARTALMA is megtörtént úgy, és ahogyan azt a “kijelentésből” tudni lehet. Magával a “kijelentéssel” kapcsolatosan mindenkinek joga van a saját meggyőződésére, vagy véleményére, elhiheti ezek valóságtartalmát, de senki sem jogosult ebből múltbeli eseményekkel kapcsolatos tényközlésre.

    Én személy szerint úgy gondolom, hogy ezek a szövegek rendkívül problémásak, zavaróak és rossz hatással vannak az elménk és pszichénk egészségére.

  4. Iványi Balázs

    Kedves László!
    Még egy utolsó megjegyzést teszek aztán átadom a szót Önnek. Bart Ehrman blogjának követőjeként éppen most olvastam legújabb bejegyzését, ami a fundamentalizmus veszélyeiről szól, ebből idéznék egy mondatot:
    “…a fundamentalisták … nem csak azt gondolják, hogy a Szentírás megfogalmazott NÉZETEI teljesen igazak (#6 napos teremtés, globális vízözön, stb), hanem azt is, hogy a Szentírás (akár evangélikál) ÉRTELMEZÉSEI (#pl. az Ördög szórta a fosszíliákat a kőzetekbe, mindenki aki nem hiszi azt és úgy, amit az értelmezésük alapján kellene, akkor elkárhozik, Jézus elhordozta helyettünk bűneink jogos büntetését, mivel Khámot Noé megátkozta, ezért a Khám leszármazottainak tartott négerek nyugodtan élhetnek rabszolgasorban stb.) is teljesen igazak…”.
    Ez az igazi probléma, és ez az, ami miatt most Ehrmant ideidéztem, és ami miatt megírtam amit megírtam. Nem célom egy (Önnek/Önöknek) nyilván még újszerű szentírási NÉZETET (hiszen Pál fent kibontott és kiexegetált nézeteit is tartalmazza a biblia), igazságként felmutatni. Nem gondolom ugyanis, hogy Pál nézetei igazak, csak azért, mert a biblia tartalmazza azokat. Arról viszont nem tehetek, hogy mindez evangelikál ÉRTELMEZÉSek, meg dogmák igazságtartalma mögé kérdőjelet tesz. Addig minden bizonnyal, ameddig nem cáfolják meg egyértelműen, hogy nem a fentieket olvashatjuk. Most már tényleg Ön jön:-)
    #beszúrás tőlem

  5. Szabó László

    Kedves Balázs! Elnézését kérem a hosszú hallgatásért, de az időt nem áll módomban megszaporítani. Felvetéseire igyekszem egyszerre válaszolni.

    1. Azt kéri, hogy az érvelésem ne legyen körkörös, azaz ne magyarázzam az egyik – feltehetően homályosabb – bibliai részletet egy másik – feltehetően világosabb – bibliai részlettel, holott – ezt mind a ketten tudjuk – ez a protestáns bibliaértelmezés egyik alapelve. Érdemes itt megállni egy kicsit és végiggondolni a kérése mögött álló előfeltevéseket. Ön szerint a bibliai szövegek nem feltétlenül helyesen számolnak be a múlt eseményeiről, valamint a bennük szereplő értelmezések sem minden esetben helytállóak. Ha így gondolja, akkor érthető, hogy elveti a Scriptura Sacra sui ipsius interpres elvét. Csakhogy – és ez itt a lényeg – ez is csupán egy minden magyarázatot nélkülöző meggyőződés, egy axiomatikus állítás, tehát végső soron körkörös érvelés, csak az ön keretrendszerét nem a kijelentés egésze, hanem az autonóm emberi értelem ítélete képezi. Mit szólna hozzá, ha én is arra kérnem, hogy ne érveljen körkörösen, azaz ne erőltesse rá a bibliai szövegre a saját tapasztalatait és a saját valóságról alkotott meggyőződését? A helyzet az, hogy minden emberi érvelés hátterében apriori meggyőződések állnak. Ezeket a meggyőződéseket lehet kritizálni, de azt mondani, hogy semmiféle ilyen alapvetés ne legyen, értelmezhetetlen elvárás. Ha viszont a kritika útjára lépünk, akkor bizonyítsa be, hogy a protestáns bibliaértelmezés alapvetése hamis, azaz nem létezik és nem is létezhet olyan rendszer, ami a különböző bibliai kijelentéseket egységes, ellentmondásoktól mentes keretbe foglalja. Tudom, hogy ez fáradságos filozófiai munka, de minthogy már itt más irányba megy az érvelésünk, nem megkerülhető. Zárójeles megjegyzés, inkább megfigyelés, hogy ön is hivatkozik az egyik bibliai kijelentés vizsgálata során egy másik bibliai kijelentésre, csak ön nem az összes bibliai kijelentést próbálja egy nevezőre hozni, hanem válogat belőlük, és azokat felhasználva alkot rendszert.
    2. Egy másik érvelését azzal indítja, hogy mi olvasható a hiteles páli levelekben. Mi a probléma? Az, hogy ez az állítás is az autonóm emberi értelem ítéletét tükrözi. Honnan tudja, melyek a hiteles páli levelek? Onnan, hogy némelyek ezt állítják? És miért állítják ezt? Mert van egy önkényesen kialakított képük Pálról, amellyel a szövegek egy része harmonizálni látszik, egy másik része azonban nem. De miért ne lehetne az összes Pál neve alatt futó levél alapján megkonstruálni azt, hogy ki volt Pál? Miért kell a magunk előítéletét ráerőltetni a szövegre? Hol van itt a kutatói alázat, amely elsősorban a szöveg értelmezésére, nem pedig annak kritikájára törekszik? Tehát itt is egy magyarázat nélküli előfeltevés található.
    3. Ismerteti Bart Ehrman értelmezését Jézus elárulása/átadása vonatkozásában. Érdekes felvetés, különösen annak tükrében, hogy Jézus emberek által történő elárulása és Isten általi átadása nem szükségszerűen egymásnak ellentmondó állítások. A Biblia legalábbis mind a kettővel számol. Érdekes ehhez elolvasni Péter pünkösdi beszédéből azt a részletet, amely egymás mellé helyezi Jézus halálának isten és emberi okait, tehát az isteni elrendelést és az emberi gonoszságot. Egyébként az érvelés nem győzött meg. Egyrészt abból kiindulni, hogy egy szó Jézusra vonatkoztatva általában mit jelent, nem vonja maga után azt a szükségszerű következtetést, hogy akkor minden esetben azt jelenti. Ráadásul a többi bibliai kijelentés – még az ön által gyakran idézett Lukács evangéliuma is – beszél róla, hogy Júdás megállapodott a papokkal, hogy a kezükre adja Jézust. Ugyanaz a görög szó, ami egybecseng Pál leírásával. Ez meggyőző. Ehrman érvelése nem több egy – egyébként ingatag alapokon álló – értelmezési lehetőségnél.
    4. Nem világos számomra, mit gondol Jézus halálával kapcsolatban. Hol halt meg? A kertben vagy a kereszten? Úgy tűnik, mintha mind a kettővel számolna, mintha a Jézusnak nevezett személy már meghalt volna az előbbi helyen, de az utóbbin is, de ott már csak emberként volt jelen. A lényeget szem előtt tartva azonban nem igazán értem, hogyan lehet komolyan venni a kert alternatíváját. Ez csak egy nyelvtani zsonglőrködésen alapuló, de nem bizonyított feltevés, aminek maga a páli leírás is ellene mond. Tehát Pál magával sem ért egyet, nemcsak a többi szentíróval?
    5. A kárpit hasadása kapcsán én össze tudom egyeztetni a különböző leírásokat azáltal, hogy azt a megváltás következményeként tartom számon. A megváltás pedig a kereszten megtörtént. Minden egyes leírásnak ez a lényege még akkor is, ha nem pontosan ugyanúgy számolnak be ugyanarról az eseményről.
    6. Az utolsó felvetése, miszerint a bibliai szövegek rossz hatással vannak ránk, egészen értelmezhetetlen számomra. Akkor miért foglalkozik velük? Mindenesetre ahogy ön értelmezi a Bibliát, az valóban nem fejt ki jó hatást a lélekre. Az evangelikál értelmezés azonban megújítja az ember kapcsolatát Istennel, kifejezetten felüdítő.

    1. Iványi Balázs

      Kedves László!
      Az “…akkor miért foglalkozik velük…” cinikus megjegyzését most figyelmen kívül hagyom:-)
      Ha jól értem, akkor Ön (az ide vonatkozó kérdései alapján úgy tűnik, azért mert nem érti Pált) elveti a szöveg azon olvasatát, ami egyébként oda van írva (a Biblia önmagát magyarázza elv miatt:-).
      Pontosítsunk. Sem Ehrman, sem a SCRIBE idézet, szóval egyik sem értelmezés László:-) Nem értelmezést ismertettem, hanem exegezist, a szó azon értelmében, ami feltárja az eredeti szöveget. Ez nem értelmezés. Ez maga a páli szöveg. Én még eddig egy szóval nem értelmeztem, hogy ezekből a feltáruló szövegekből mi következik, milyen értelmezése lehet, vagy hogy mi az oka annak, hogy ezeket Pál leírta. Nem értelmezést adtam, ugye érti. Persze nevezheti “nyelvi zsonglőrködésnek”, csak ennek az így önmagában álló kijelentésnek nem sok haszna és értelme van.
      Lukács evangéliuma valóban tartalmazza a Júdás árulásáról szóló történetet, Lukács maga mondja, hogy utána járt sok mindennek, így ennek is, és még másnak is, ami miatt különbözhet a többi szinoptikustól (még Márktól, az egyik forrásától is). pl azokban a részekben, amiket idéztem az evangéliumtól. Hiába tartalmazza azonban a Lukács evangéliuma a Júdásról szóló történetet, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Júdás személyéről, vagy árulásáról Pál tudott. Pál nem Júdás árulására utal az 1Kor11ben, nem arról beszél.
      Azt senki nem gondolhatja komolyan (sztem Ön sem tesz így), hogy Pál homályosan, kétértelműen fogalmazott volna meg bármit is a leveleiben azért, mert majd amikor a bibliába kötve lesz a kanonizációt követően, akkor majd az egybekötött könyv mindenre magyarázatot fog adni, hiszen úgyis önmagát fogja magyarázni:-) Ez nyilvánvalóan nem így volt. Pál olyan világosan fogalmazott azzal kapcsolatosan amit gondolt, hogy a khorintoszi híveknek kétségük se legyen arról, hogy ő miről is beszél. Ez az (eredeti) üzenetet tárul fel véleményem szerint.

      Ez a feltáruló szöveg, vagyis bibliai NÉZET az, ami nem fejt ki jó hatást a lélekre. Legyen hálás, hogy nem érti:-) Ha úgy áll ki valami mellett, hogy nem is érti, vagy félreérti azt, ami mellett kiáll, az lehet felüdítő, elismerem.

      1. Iványi Balázs

        ui.: Ha valaki azt feltételezi, hogy az “elárulta” (1Kor11-ben) azt jelenti, amit más környezetben is jelent (elárul), annak szembe kell néznie azzal, hogy akkor Isten elárulta a fiát. Ugyanakkor az is világos más szövegrészekből, hogy Isten a fiát „uralkodók” meggyilkolására szánta (az, hogy milyen fajta uralkodók nem kifejezetten kijelentettek – emberi vagy démoni- Pál nem említi), és ezt a Fia halála által érte el (aminek Pál szerint ő maga adta át?).
        Szóval az exegeziseket nem látom “ingatag alapokon” alapuló feltételezésnek, hanem inkább átgondolt és alázatos kutatási eredményeknek.

        1. Iványi Balázs

          Még valami:
          “Ráadásul a többi bibliai kijelentés – még az ön által gyakran idézett Lukács evangéliuma is – beszél róla, hogy Júdás megállapodott a papokkal, hogy a kezükre adja Jézust. Ugyanaz a görög szó, ami egybecseng Pál leírásával.”

          Igaza van, ez így van ahogyan mondja.
          Csakhogy Lukácsban ismerjük a cselekvés alanyát, tudjuk, hogy Júdás az, aki “átadja” a főpapok kezébe Jézust. A Kor 11ben viszont Pál nem adja meg a cselekvés alanyát, ezért fordul elő sok angol és magyar fordításban az “elárult” kifejezés, hiszen valószínűleg az evangéliumi szövegek ismeretében minden fordító Júdásra gondolt). (Pál viszont nem olvasott evangéliumokat, ő maga hirdette a sajt evangéliumát.:-)
          A vitatott kérdés az, hogy KI az, aki a cselekvést végzi a páli szövegben? Isten önmaga, a saját “kezével”, vagy Isten Júdás által? Nem a Lukács evangéliuma a perdöntő ebben a kérdésben (a történelmi időbeli és térbeli távolság miatt), hanem a páli levelek. A Róma 8:32-ben nagyon világos mutatónk van arról, hogy KI adta át Jézust és arról is, hogy kinek, vagy minek adta át. Itt rátaláltunk a cselekmény alanyára is, aki nem más, mint Isten. Júdás nélkül, főpapok nélkül, júdáscsók és minden nélkül. Pált nyilván nem érdekelte a biblia önmagát magyarázza elv, a khorintoszi hívekkel egyetemben, valószínűleg nem is tudott Júdás személyéről, vagy árulásáról, illetve arról, hogy Júdás a főpapok kezére adta Jézust.

          A tényeknél már csak az elvek a makacsabb dolgok:-)

  6. Iványi Balázs

    Kedves László!
    Az “…akkor miért foglalkozik velük…” cinikus megjegyzését most figyelmen kívül hagyom:-)
    Ha jól értem, akkor Ön (az ide vonatkozó kérdései alapján úgy tűnik, azért mert nem érti Pált) elveti a szöveg azon olvasatát, ami egyébként oda van írva (a Biblia önmagát magyarázza elv miatt:-).
    Pontosítsunk. Sem Ehrman, sem a SCRIBE idézet, szóval egyik sem értelmezés László:-) Nem értelmezést ismertettem, hanem exegezist, a szó azon értelmében, ami feltárja az eredeti szöveget. Ez nem értelmezés. Ez maga a páli szöveg. Én még eddig egy szóval nem értelmeztem, hogy ezekből a feltáruló szövegekből mi következik, milyen értelmezése lehet, vagy hogy mi az oka annak, hogy ezeket Pál leírta. Nem értelmezést adtam, ugye érti. Persze nevezheti “nyelvi zsonglőrködésnek”, csak ennek az így önmagában álló kijelentésnek nem sok haszna és értelme van.
    Lukács evangéliuma valóban tartalmazza a Júdás árulásáról szóló történetet, Lukács maga mondja, hogy utána járt sok mindennek, így ennek is, és még másnak is, ami miatt különbözhet a többi szinoptikustól (még Márktól, az egyik forrásától is). pl azokban a részekben, amiket idéztem az evangéliumtól. Hiába tartalmazza azonban a Lukács evangéliuma a Júdásról szóló történetet, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Júdás személyéről, vagy árulásáról Pál tudott. Pál nem Júdás árulására utal az 1Kor11ben, nem arról beszél.
    Azt senki nem gondolhatja komolyan (sztem Ön sem tesz így), hogy Pál homályosan, kétértelműen fogalmazott volna meg bármit is a leveleiben azért, mert majd amikor a bibliába kötve lesz a kanonizációt követően, akkor majd az egybekötött könyv mindenre magyarázatot fog adni, hiszen úgyis önmagát fogja magyarázni:-) Ez nyilvánvalóan nem így volt. Pál olyan világosan fogalmazott azzal kapcsolatosan amit gondolt, hogy a khorintoszi híveknek kétségük se legyen arról, hogy ő miről is beszél. Ez az (eredeti) üzenetet tárul fel véleményem szerint.

    Ez a feltáruló szöveg, vagyis bibliai NÉZET az, ami nem fejt ki jó hatást a lélekre. Legyen hálás, hogy nem érti:-) Ha úgy áll ki valami mellett, hogy nem is érti, vagy félreérti azt, ami mellett kiáll, az lehet felüdítő, elismerem.

  7. Szabó László

    Kedves Balázs! Úgy látom, igen nagy közbevettetés van kettőnk gondolkodásmódja között. Értem, amit mond, de nem értek egyet vele. Feltételezem, Ön is így van ezzel. Szerintem kihoztuk, amit ebből a beszélgetésből ki lehetett hozni, ezért a magam részéről nem írok többet. Köszönöm az energiát, amit belefektetett az eszmecserébe. Üdvözlettel: Szabó László

    1. Iványi Balázs

      Kedves László! A “nem értek egyet vele” kijelentésén nem csodálkozok, nem is vártam ezt, de érvként kevésnek tartom a cáfolatra. Mindenesetre köszönöm a válaszát. Üdvözlettel: Iványi Balázs

  8. Iványi Balázs

    Üdvözlet!
    Most így újraolvasva az egész beszélgetést, megfogalmazódott bennem tanulságként néhány gondolat, gondoltam megosztom, hátha elolvassa valaki.
    Arra jöttem rá, hogy talán nem is a biblia önmagát magyarázza elv téves, hanem az elv alkalmazása:-) Vagyis hogy evangelikál oldalon az (évszázadok során kialakult) ÉRTELMEZÉSEK ellentmondás- mentességének igazolására “alkalmazzák” a fenti elvet, és nem a bibliai NÉZETEK (vagy azok igazságtartalmának) feltárására. A biblia nem “értelmezéseket” tartalmaz, hanem “nézeteket”. (Nem a bibliai “nézetek” okozzák a felekezetek közti nézeteltéréseket, hanem a különböző “értelmezések”.)
    Ennek a meg nem értése mondatja Lászlóval azt, hogy én szerintem a bibliai szövegekben “szereplő ÉRTELMEZÉSEK sem minden esetben helytállóak”, minősíti az ismertetett exegeziseket “értelmezésnek”, valamint szólít fel annak bizonyítására, hogy “nem létezik és nem is létezhet olyan rendszer, ami a különböző bibliai kijelentéseket egységes, ellentmondásoktól mentes keretbe foglalja.”
    (Valaminek a nem létét felesleges és talán nem is lehet bizonyítani, de nem ezt akarom mondani.)
    Amit mondani akarok az talán a fentiekből már érthető: az, hogy az evangelikál “értelmezés” ellentmondásoktól mentes keretbe foglalására alkalmazzák a bibliai önmagát magyarázza elvet, nem bizonyítja, hogy a bibliai “nézetek” is ellentmondás mentesek. Ugyanis nem azok.
    A történelem kritikai megközelítésnek nem a biblia “értelmezése” a feladata, hanem a bibliában található “nézetek” tisztázása, amiből persze értelmezés is születhet. Ez a (László szavaival élve) “fáradtságos… munka”, és nem az, amit nemrég tapasztaltam egy evangélikál oldalon, hogy magát a szöveget is megváltoztatják annak érdekében, hogy a helyettes bűnhődés tana (egy evangelikál értelmezés) igazolva láttassék. Szegényítve, átalakítva a szöveget, elpusztítva minden olyan értelmezést, amelyet csak történelmi kritikus megközelítés alapján tárulhat fel.

    1. Iványi Balázs

      ui.: hadd mutassak egy példát (csak hogy érthetőbb legyek) mindarra amit írtam.

      “Kik a törvényt angyalok rendelésére (διαταγὰς diatagás) vettétek, és nem tartottátok meg.” (ApCsel 7:53)
      “Micsoda tehát a törvény?…rendeltetvén (διαταγεὶς diatageís) angyalok által, közbenjáró kezében.” Gal3:19

      Vannak tehát elég világos mutatóink arra nézve, hogy Pál és más szerzők szerint is, a zsidók angyalok (tehát nem Isten) rendelésére, és utasítására kapták a törvényt közbenjárón (azaz Mózesen) keresztül. Ez egyébként a páli teológia megértése után egyértelmű, nem okoz problémát, teljesen jól beleilleszthető Pál rendszerébe.

      De mi történik? Jönnek az “értelmező”, apologetikai “fordítások”, és egyszer csak mit olvashatunk?

      “…ti, akik angyalok szolgálata által kaptátok a törvényt…” (ApCsel 7:53)
      “Mi tehát a törvény?…Angyalok által hirdették ki, közvetítő útján.” (Gal 3,19)

      Erről van szó:-)

  9. Iványi Balázs

    “Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd (vagyis a törvény:-) erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését:” (Zsid2:2)

    Ez kimaradt:-)

  10. Iványi Balázs

    Hadd kérdezzek még valamit. Miért nem fogadható el az, hogy Pál szerint angyalok (saját maguk, és nem Isten rendelésére) adták a törvényt? Miért nem lehetséges az, hogy Pál ìgy gondolta? Azért, mert a Tórában nem így olvasható, ezért Pál sem gondolhatta így, annak ellenére hogy ezt írja, (vagyis Pál ezen nézete sérti a biblia önmagát magyarázza elvet), vagy azért, mert ez sérti az önök hitét?
    Mit gondolnak, melyik a kettő közül? Harmadik opciót nem látok, ezért kérdezem, de ha létezik, akkor felvilágosíthatnának.

Hozzászólás