12
nov
2018

Beszélgetés négy felekezet lelkészével, teológusával a BPA-s tévtanításról és Krisztus váltsághalálának jelentőségéről

Érden találkoztam négy különböző felekezet lelkészével, teológusával, hogy beszélgessünk arról a BPA-s (Budapesti Autonóm Gyülekezet) téves tanításról, mely Krisztus váltsághalálát nagyon félreértelmezi. Rögtön az elején leszögeztük beszélgetőpartnereimmel (baptista, evangélikus, karizmatikus, református), hogy minket ebben a témában a BPA-s testvérek iránti aggódás, Isten Igéje iránti féltő szeretet, az egészséges tanítás megőrzése sarkall.

Hangsúlyozzuk, hogy sem ezzel az interjúval, sem más írásainkkal, nem szeretnénk mélyíteni a feszültséget és az ellenségeskedést felekezetek között. Beszélgetőpartnereim közül többen nem is ismerték a BPA és Hit Gyülekezet közti két évtizedes konfliktus történetét. Egyik gyülekezet oldalán sem állunk, mindkettőért imádkozunk.

Egyetlen célunk van tehát: az egészséges, biblikus tanítás védése, a hamis tanok leleplezése. Ennek kapcsán kérdeztem Márkus Tamás Andrást, Folk Ivánt, Kiss Mátét, Kiss Tamást.

Muzslai Bízik Bencze (teológus, újságíró): Kezdésként az elmúlt hetek, hónapok eseményei érdekelnek. Kérlek röviden foglaljátok össze – ha lehet minél objektívebben -, hogy mi történt?

Folk Iván (Szeretet-Közösség lelkipásztora, karizmatikus): A közelmúltban szembesültem a Budapesti Autonóm Gyülekezet vezetői által képviselt új tanítással Jézus megváltásával, véráldozatával kapcsolatban. Állításaik annyira meredekek voltak, hogy emiatt hosszú órákig tartó párbeszédet folytattam Görbicz Tamással, akit szeretek és tisztelek, próbálva megérteni, amit mondanak. Sajnos egyre világosabbá vált, hogy komoly nézetkülönbségek vannak közöttünk hitünk alapjait érintő kérdésekben. Ez nagyon fájt, hiszen Tamás közeli barátom, és még sokakat nagyon szeretek a BPA-ból.

Márkus Tamás András (református lelkipásztor): Nehéz elfogulatlanul nyilatkozni, és főleg objektíven, nehogy oda jussunk, hogy “úgy kezdődött minden, hogy a másik visszaütött.” Utólag a BPA presbiterei, vezetői beszélgetésén úgy értékelték a történteket, hogy nem lenne szabad amolyan “inkvizítorként” nekik esni, és leeretnekezni őket, hanem konstruktív párbeszédre kellene törekednünk. Ezzel egyébként egyetértek, mármint hogy a bibliai értelemben vett “intés” barátságos és udvarias jelzésekkel kezdődik. Ugyanakkor a történtek fényében kicsit álságos így értékelni az elmúlt hetek, hónapok eseményeit. Én magam úgy szálltam be a vitába, hogy észrevettem: Görbicz Tamás furcsa tanokat hirdet Krisztus váltsághalálának jelentőségéről, de ezt még elengedtem, bár a csoportunkban megvitattuk. Később láttam, hogy Lakatos Béla facebook oldalán goromba és durva jelzőkkel, propagandisztikus kiírásokkal és bejelentkezésekkel támadja és szidja a Krisztus váltsághalálával kapcsolatos “hagyományos” protestáns nézetet, implicite ezzel az egész magyar protestáns keresztyénséget. Tehát nem egy udvarias felvetés sarkallt arra, hogy szóvá tegyem neki, amivel nem értek egyet, hanem olyan meggondolatlan kijelentések, minthogy mi – és a hazai protestáns felekezetek szinte mindegyike – “Istent vérszomjas, dühöngő és haragvó entitásnak állítják be, Baalt fabrikálnak belőle, aki fia szenvedésein élvezkedik.” Vádként hangzott el, hogy “démonizáljuk az Istent.” Egy ilyen indítással nehéz a mi oldalunkról konstruktívnak lenni. Valaki bálványimádónak nevez, de utána elvárja, hogy udvariasan és barátságosan szólítsd meg, és kezdeményezz konstruktív párbeszédet vele. A mostani narratívájuk szerint már ők az áldozatok ebben a történetben. Nemrég Görbicz Tamás engem vádolt meg azzal a blogján, hogy kiforgatom a szavait. Utána pedig kifejtette ugyanabban a posztban, hogy valójában homlokegyenest mást vall, mint 500 éve a protestáns keresztyénség. Ha valaki veszi a fáradtságot, és elolvassa a tévtanításaival kapcsolatos bejegyzéseinket, láthatja, hogy mindig korrekten idéztük az általa mondottakat. Meg lehet nézni a videókat, Tamás bejegyzéseit, és el lehet olvasni a cikkeink alatti kommentjeit. Dokumentálva van minden. Görbicznek el kellene gondolkodnia azon, hogy minek köszönhető, hogy a hazai protestantizmus képviselői között – felekezettől függetlenül – példátlan összefogás alakult ki a tévtanaival szemben (reformátusok, evangélikusok, baptisták, pünkösdi-karizmatikusok között). Létezik, hogy mindenki félreérti őt, vagy pedig félreérthetően fogalmaz és bibliátlan tanokat hirdet? Szerintem ez utóbbi. A legszomorúbb az a büszke pökhendiség, amivel az igehirdetésében felszólítja a gyülekezete tagjait, hogy “küldjék el melegebb éghajlatra mindazokat, akik azt vallják, hogy Jézus az Atya bűnök feletti haragját és ítéletét vette magára.”

Kiss Máté (evangélikus lelkipásztor): Az Evangelikál Csoport facebook oldalán szembesültem Lakatos Béla egy megdöbbentő bejegyzésével, amit az egyik csoporttagunk osztott meg. A „démonizált isten”  címet kapta a posztja. Megdöbbenve olvastam az ottani leírást, és mivel általánosságban meg lettem szólítva, hiszen én mindazt vallom, ami ellen a poszt született, ezért felmentem Béla oldalára. Ott próbáltam Lakatos Bélától megtudni, hogy mire alapozza a kijelentéseit. Sajnos az ottani beszélgetések nem vezettek eredményre, rendre kitérő válaszok jöttek, sőt egyre meredekebb bejegyzések és bejelentkezések következtek. A „démonizált isten” posztból így aztán sajnos sorozat lett. Egy idő után Béla engem letiltott, (szerintem összekevert valakivel, mert az indok, amivel tiltott, nem állta meg a helyét velem szemben), így a párbeszéd megszűnt. Ezután került elém az interneten Görbicz Tamás „szolgálata”, és gyorsan világos lett, hogy Lakatos Béla honnan vette ezeket a hamis kijelentéseket, és hogy mire alapozza a tévtanítását. 

Kiss Máté evangélikus lelkipásztor

Kiss Tamás (baptista teológus hallgató): Az Evangélikál Csoport facebook oldalán szeptember 11-én osztották meg Lakatos Béla „A démonizált Isten!” című posztját. Nagyon felkavartak az abban megfogalmazott állítások. A BPA vezetősége által megfogalmazottak az  evangélium esszenciáját érintették, tehát az elsődleges hitigazságokat. Először a csoporton belül vitattuk meg a „démonizált Istenről” szóló posztot. Majd helyesnek láttam, hogy személyesen is reagáljak Béla posztjára. Próbáltam bibliai passzusok alapján rávilágítani az ellenkezőjére mindannak, amit állított. Számomra egyrészt bátorító volt, hogy több keresztény testvérem is szeretettel próbálta meggyőzni őt állításának helytelenségéről, másrészről viszont sajnálattal tapasztaltam, hogy Béla részéről a bibliai érvek érdemleges vizsgálata elmaradt, sőt, a sok segítő hozzászólást támadásnak vélte, és úgy értelmezte azokat, mint „Isten” elleni támadásokat. Ezek után érdekeltek az előzmények és tudomásomra jutott, hogy a BPA 2018. májusában tartotta az ún. “kegyelem konferenciát”, ahol szintén markánsan megjelent ez a gondolat: „Isten nem büntette a Fiát, hogy nekünk megbocsásson. Krisztus hite és nem vére engesztelte ki az Atyát. Jézus halála nem volt szükséges, és a szenvedése sem, az Atya megbocsátott volna nekünk anélkül is. A Sátán miatt volt szükséges, mert ő szabta meg az árat.”

MBB: Kérlek röviden foglaljátok össze, hogy mit állít Görbicz Tamás, illetve a többi BPA-s pásztor és vezető Krisztus szenvedéseivel és váltsághalálával kapcsolatosan.

FI: A következőket állítják: 1.) Nem Jézus vére, hanem a hite szerzett engesztelést, 2.) Jézus szenvedése nem volt az Atya akarata, erre nem is volt szükség, a Sátán szabta meg az árat, a szenvedés mértékét, 3.) Az áldozat a törvényszegésért történt, nem a bűn miatt, 4.) Isten nem haragszik a bűn miatt, 5.) A véráldozat csak a törvényhez kötődik (a törvényen kívüli népek bűnei nem érdekelték Istent).

Folk Iván (a Szeretet-Közösség lelkipásztora), és felesége Zsuzsa

MTA: Amiket Iván felsorolt, valóban mind elhangzottak a BPA vezetői szájából. Görbicz Tamás tagadja a Krisztus váltsághalálával kapcsolatos bibliai tanúságtétel legfontosabb aspektusát, mégpedig a helyettes bűnhődést – azt, hogy Krisztus a mi bűneink büntetését hordozta el mind a kereszt-eseményt megelőző szenvedéseiben, mind a kereszten való agóniájában és természetesen halálában is. Néha úgy tűnik, mintha Tamás csak Krisztus szenvedéseinek isteni nézőpontból való szükségességét próbálná cáfolni, de más nyilatkozatai alapján egyértelmű, hogy Krisztus halálának engesztelő jellegét is tagadja: azt, hogy Krisztus helyettesítő halálával az Atya Istent engesztelte volna ki, éspedig oly módon, hogy az Isten jogos haragját és ítéletét helyettünk és értünk hordozta el. A lényeg tehát, hogy a helyettes engesztelésről / bűnhődésről, és Krisztus vérének jelentőségéről szóló klasszikus protestáns tant expressis verbis tagadja. Legutóbbi írásából idézek:

Az alapvető nézetkülönbség abban van, hogy miről szól a vér. A hagyományos teológia szerint Istennek a bűnök miatt érzett haragjáról és annak büntetéséről, amely Jézusra sújtott le, hogy mi megmenekülhessünk. Aki így gondolkodik, mindenhol az Írásban, ahol csak vérről olvas, ez jut az eszébe. Ezért akarják azt, amit mondok, a vérről szóló Igékkel megcáfolni. „Ha vér van, az csak egyet jelenthet: haragot és bűnhődést.” De valóban igaz (biblikus) ez? Tényleg igaz, hogy Jézus kegyetlen szenvedéseit az Atya követelte meg, hogy megbocsáthasson? Csak azért bocsáthat meg nekünk, mert Jézus kegyetlen szenvedései kiengesztelték? Enélkül „lehetetlen” volna a megbocsátás? Tényleg ezt jelenti az az ige, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat”? Ez az Ige egy a Biblián átvonuló általános és megkerülhetetlen szellemi igazságot mond ki, ami arról szólna, hogy nem lehet megbocsátani csak akkor, ha valaki bűnhődik? Szerintem egyáltalán nem…”.

Ezek a szavak magukért beszélnek. 

MBB: – De Tamás, akkor Görbiczék szerint mi célja volt Krisztus halálának? Te hogy látod?

MTA: – Jó kérdés. Görbicz Tamás szerint Krisztus halálának – vére hullásának – egyetlen egy célja volt, az új szövetség ratifikálása. Arról nem szól egy árva szót sem, ugyan miért kellett éppen vérrel ratifikálni ezt a szövetséget (illetve a régit). Görbicz Krisztus vérének kiontására, halálára kvázi egyszerű vérszerződésként tekint. A Zsidó levél kapcsán a következőket mondja:

Amikor eleve úgy nézünk Istenre, mint a rómaiak a császáraikra, akik a legkisebb a hatalmukat ért kihívásra is azonnal súlyos büntetéssel csapnak le, akkor kezdjük ebbe a prekoncepcióba belelátni a „véres” igéket. A félremagyarázásokat azután számos Ige ebből fakadó helytelen értelmezése, és a szövegkörnyezetéből való kiemelése okozza.

Itt idézi a Zsid 9,22-őt: “A törvény szerint majdnem mindent vérrel TISZTÍTANAK meg, és vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat.” Tehát szerinte egyfajta “vérszerződés” kell a bűnbocsánathoz, Jézus halála ez a vérszerződés, de ennek semmi köze az Atya Isten kiengeszteléséhez. Magyarul Krisztus áldozati halálát, a bűnbocsánatot teljesen leválasztja a szent Isten igazságos követelésének és bűn feletti haragjának a kiengeszteléséről – ez utóbbi aspektust teljesen száműzi. Egyébként így – ha őszintén végiggondolná, amit állít -, ugyanahhoz a dilemmához jutna, amiért a vér engesztelő szerepét sem tudja elfogadni. Miért volt Istennek szüksége egy szerződéshez vérre – állati (Az Ószövetségben Mózes vérrel hintette meg a népet) és emberi  (Újszövetség) vérre -, miért kellettek szövetségkötésekhez állatok, majd pedig egy ember halála? Így nem vérszomjas az Isten, de ha azt állítjuk, hogy az engeszteléshez kell a vér, akkor már igen?

MBB: – Tamás, Református lelkészként, kérlek oszd meg, hogy Kálvin mit tanított erről.

MT: – Igen. Kálvin a Zsidókhoz írt levél kommentárjában így érvel a Zsid 9,13-14 kapcsán:

“…Krisztus nem azért mos meg minket, hogy azután újra szennybe kerüljünk, hanem hogy a tisztaságunk Isten dicsőségére szolgáljon. Ezenkívül azt tanítja, hogy semmi sem származhat tőlünk, ami Istennek tetszene, amíg Krisztus vére által meg nem tisztulunk. Ugyanis, minthogy a kiengesztelődés előtt mindnyájan ellenségei vagyunk Istennek, odáig cselekedeteinket is gyűlöletesnek tartja. Ezért a szabály szerinti istentisztelet kezdete a kiengesztelődés vagy megbékélés…(Kálvin János, A Zsidókhoz írt levél magyarázata).

Később a Zsid 9,22-ről pedig ezt mondja:

“Ilyen módon el vannak tiltva az emberek attól, hogy az Isten színe elé járuljanak: mert ha Isten mindnyájukra haragszik, nem várhatnak tőle semmi kegyelmet mindaddig, amíg ő meg nem békél. De a megbékítésnek egyetlen egy módja van: a vérrel való kiengesztelés: ezért a bűnbocsánat sem remélhető másképpen, csak úgy, ha vért hozunk. Ez pedig akkor történik, midőn hit által Krisztus halálához menekülünk.”

A megtisztítás és a kiengesztelés elválaszthatatlanok. Az új szövetség azért köttethetett meg, mert egyszersmind Krisztus engesztelő vére az alapja – és ez az engesztelés tökéletes, és soha nem kell megismételni.

MBB: – Görbicz Tamás azt tanítja, hogy “Jézus hite” engesztelte ki az Atyát. Erről mi a véleményed?

MTA: – Ezt nem tudom értelmezni, főleg annak fényében, hogy máshol azt mondta, a “megbocsátásnak éppen az a lényege, hogy nem kell érte fizetni.”  Láthatólag teljesen félreérti a hit általi megigazulást, hiszen mi éppen a Krisztus véráldozatába, váltságművébe való hit által igazulunk meg. Mivel Krisztus betöltötte a törvényt, és elhordozta a törvény bűnökkel kapcsolatos szankcióját és átkát, a testi halált és a kárhozat lelki kínjait, békességet szerzett köztünk és az Atya Isten között. Ezért ebben kell hinnünk – ezért Krisztus halála (és feltámadása) a hitünk középpontja. Azaz: mi nem azáltal igazulunk meg, hogy hiszünk abban, hogy Krisztus is hit által igazult meg. Ez egy teológiai bukfenc, értelmetlen szócséplés. Mi Krisztus helyettes bűnhődésében hiszünk, amivel megengesztelte az Atyát irántunk, és amivel betöltötte a törvényt – mi csakis az ebbe vetett hit által igazulunk meg.

Másrészt Tamás azt állítja – bár ez utóbbit, részben a mi kritikánk és mások visszajelzései hatására – utólag próbálja letagadni, hogy az Atya és a Fiú a Sátánt “engesztelte ki”, olyan értelemben, hogy megfizette neki a szabadulásunk árát, amit a Sátán “felsrófolt.” Félreérti a Mt 20,18-ban szereplő “váltságdíj” fogalmát, mert azt hiszi, hogy a Sátánnak járt a váltságdíj, ami a bűn és a halál rabságából való szabadulásunk ára. Erre azonban nincs szentírási referencia, egyetlen egy igehely sincs, ami alátámasztaná ezt a nézetet. A Sátán egy “trónbitorló”, nincsenek jogai. 

KM: Amivel én találkoztam, ugyanez: Jézus kínhalála ugyan váltsághalál elmondásuk szerint (bár nem tudom ez alatt mit értenek), de nem Jézus szenvedése és halála engesztelte ki az Atyát a bűneink miatt, hanem Jézus hite. Krisztus kínhalála azért történt, mert a Sátán “felhajtotta” az árat, amit Istennek ki kell fizetni értünk. Ezért aki azt mondja, hogy az Atyának szüksége volt Jézus kínhalálára, hogy meg tudjon bocsátani nekünk, az vérszomjasnak látja Istent. Idézet Lakatos Bélától:

„Azok, akik Jézus szenvedésének, halálának az okát Isten haragjának tulajdonítják, azok démonizálják az Istent, és úgy mutatják be, mintha elmebeteg lenne, aki halálra veri az egyik gyerekét azét, hogy a másiknak meg tudjon bocsátani. Ez az evangélumnak, a totális, démonikus, és sátáni meghamisítása! A riasztó az, hogy kb. 25-éve szinte csak ezt az evangéliumot hallom. Ezek után miért csodálkozunk azon, ha a keresztények félnek, már a KEGYELEM kifejezéstől is, mint a tűztől, nem beszélve az Istenről, és nem képesek elhinni, hogy Isten valóban feltétel nélkül, elkötelezetten szereti Őket!Nem csodálkozom, hogy Pál átkot mond a hamis evangéliumra.”

KT: Több igehirdetést hallgattam meg a BPA oldaláról (több napon keresztül), szerettem volna objektíven megismerni miben hisznek és mit tanítanak, és elkerülni annak lehetőségét, hogy  esetleg félreértsek valamit. A vezetőség körében szinte egységes Krisztus engesztelő áldozatának tagadása, tehát szerintük Krisztus nem azért halt meg, mert bűneik jogos büntetését szenvedte el. Görbicz Tamás szerint:

Jézusnak nem azért kellett ilyen brutális módon meghalni a kereszten, hogy az Atya nagy kegyesen megbocsásson nekünk, Ő megbocsátott volna nekünk anélkül is, hanem mert a rabszolgatartó (Sátán) ezt az árat szabta meg. Isten igazságát nem kellett kielégíteni, mert Isten igazságossága egészen más jelent: Isten igazságossága azt jelenti, hogy Isten igaznak bizonyult akkor, amikor hitt az emberben. Istent a hitünk “engesztelte ki”, vagyis békítette meg.

Kiss Tamás teológus hallgató

MBB: Többször ért bennünket a vád, hogy “külső” tekintélyekre hivatkozunk – nem a Szentírásra, hanem teológusokra, teológiai hagyományra, vagy éppen hitvallásokra. Ezért most arra kérlek titeket, hogy válasszatok ki két olyan igét a Szentírásból, ami szerintetek egyértelműen cáfolja a Görbicz Tamás és Lakatos Béla által hirdetett elképzelést, és fűzzetek hozzá egy rövid magyarázatot. 

FI: A bűnökért való helyettesítő véráldozat Isten akarata, tökéletes haditerve volt Fiával, Jézussal teljes egyetértésben. Ez több próféciából is jól látszik. Az Igében utalás sincs arra, hogy Sátán kedvéért szenvedett volna Jézus, amit a szerető Atya végignézett, hogy az ördögöt kielégítse. Jézus nem a hitével ment be a mennyei szentélybe, hanem a vérével, és annak szellemi erejével szerzett engesztelést. A két igehely a következő:

Zsidó 9:11-12: Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.”

Róma 3:25: Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt.”

A törvény előtt is mutattak be áldozatot a bűnökért, amit Isten elfogadott: pl. Jób 1:5: “Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.

KM: Én is azt az igét emelném ki, amit Iván is említett: az egyik legegyértelműbb igeszakasz ebben a kérdésben valóban a Zsidókhoz írt levélben található – a Zsid 9,11-28 -, és ehhez sok magyarázatot nem kell fűzni: „mennyivel inkább Krisztus vére, aki az örökkévaló Lélek által önmagát áldozta fel szeplőtelenül Istennek, és a törvény szerint csaknem mindent vérrel tisztítanak meg, és vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Nem is azért, hogy sokszor odaáldozza magát, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta. Most pedig csak egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. És amiképpen elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és azután lesz az ítélet, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét eltörölje.

János első leveléből is idézhetek két részt, ami szintén az engesztelésről, vagy más szóval Jézus bűnhődésről tanúskodik. Márpedig ebből is egyértelművé válhat, ahogy a Zsidókhoz írt levélből is, hogy az Atyát kellett kiengesztelnie Jézusnak a kereszthalállal:

1Ján 2:2 „mert ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világéért is.”

1Ján 4:10 „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” 

Péter apostol pedig azt mondja az Apostolok cselekedetében, hogy már előre kijelentette Isten, hogy ezt Jézusnak el kell szenvednie, tehát nem valami felhajtott ár volt, hanem Isten terve szerint ment végbe, nyilvánvalóan felhasználva a bűnös, megtévesztett embereket is.

Apcs 3:17: De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miként vezetőitek is. Isten azonban így töltötte be mindazt, amit előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusának szenvednie kell.” Egyébként még számtalan ószövetségi és újszövetségi ige is beszél erről, és tulajdonképpen ez a szíve közepe az evangéliumnak. 

KT: A helyettes bűnhődés motívuma, valósága az egész Szentíráson keresztül nyomon követhető. A helyettes bűnhődéssel biztosította Isten, hogy miközben megbocsát nekünk, Ő igaz maradjon és mi pedig igazakká lehessünk. A bűn következményeként az első fizikai halál (ami egyébként az emberé kellett volna legyen) egy helyettes „áldozathoz” köthető, Isten bőrruhát készít Ádámnak és Évának. Annak az előképe volt ez, hogy Isten egy nap majd egy helyettes áldozaton keresztül fedezi el az ember bűneit, hogy örök életet adjon. Gondoljunk csak a pászkabárányra: a bárány vérével elfedezettek megmenekültek. A helyettes halál meg nem érdemelt kegyelem. 

Később az engesztelés napján a két kecskebaknak központi szerepe volt. Az egyiket megölték a nép vétkei miatt, és vérével meghintették az engesztelés helyét (kapporeth), a szövetség láda fedelét. A szövetség megszegéséért átok járt és halál. Azért nevezték az engesztelés helyének, mert Isten jogos haragja a bűn miatt itt engesztelődött ki a bemutatott vér által. Ezután vágja le a bakot mint a nép vétekáldozatát, vigye be a vérét a kárpiton belülre, és úgy cselekedjék ezzel a vérrel, ahogyan a bika vérével cselekedett: hintse a fedélre és a fedél elé. Így végezzen engesztelést a szentélyért, Izráel fiainak a tisztátalansága miatt és minden vétkes hitszegése miatt. Így cselekedjék a kijelentés sátráért is, amely köztük, tisztátalanok között van.” (3.Móz 16:15).

A másik állatot azonban elengedték a pusztába, miután a főpap szimbolikusan rátette az állat fejére a kezét és megvallotta a nép minden bűnét. Így a bak eltávolította, magával vitte a nép bűneit egy kietlen vidékre, távol Isten jelenlététől, amit a szent sátor képviselt, és szenvedett a pusztában. Ezt az állatot bűnbaknak is nevezték.

Az Úr Jézusban pontosan ezeknek az előképeknek a beteljesülését láthatjuk, aki mint az Isten báránya helyettünk elszenvedi a nekünk járó jogos büntetést, hogy nekünk a benne való hit által már ne keljen. Jézus nem “rá akarta venni” az Atyát, hogy szeressen minket – Jézus az Atya szeretete miatt volt a kereszten. “Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.” (1Ján. 4:10)

MTA: Mind a kettő újszövetségi: az első Pál egyik leveléből származik, a másik pedig az egyik evangéliumból. Az első igehely a 2Kor 5 utolsó verse: “Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne” (21.) Az itt szereplő megfogalmazás annyira világos, hogy nem lehet félreérteni. Az engesztelő áldozatról beszél, annak funkciójáról: “bűnné tette” Jézust az Atya, tehát a bűneinket neki számította be. Rá helyezte, és benne megítélte azokat. Ez a vers megmutatja, hogy Krisztus a helyettesítőnk, hiszen az egyébként nekünk járó büntetést vette magára és hordozta el. Továbbá világosan kifejezi Krisztus áldozatának “teocentrikus” voltát: az Atya Isten tette őt bűnné értünk – az Isten intézte úgy, ő rendelte el, hogy ez így történjen. Mindeközben ez nem mentesíti azokat, akik tevékenyen, rossz szándéktól vezérelve megkínozták és megölték Jézust. Itt az isteni akarat és eleve elrendelés és az emberi felelősség párhuzamosságát kell látnunk, különben nem értjük meg ezt az igét sem. 

Márkus Tamás András – református lelkipásztor

A másik igehely Mk 15,34. Mit mond itt az Úr Jézus: “Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet?” Krisztus áldozatának egyéb értelmezései nem adnak megfelelő magyarázatot az itt elhangzó drámai kérdésre. Itt egészen világosan láthatjuk, hogy Urunk kereszten való halála feltétlenül szükséges volt. Indokolatlan azt feltételezni, hogy a testi, fizikai fájdalmai sarkallják az Urat e felkiáltásra. Itt valami egészen másról van szó. Már Jézusnak a Gecsemáné kertben való kérdése is erre a momentumra vonatkozik: “Atyám, ha lehet távozzék el tőlem ez a pohár.” (Mt 26,39). Martyn LIoyd-Jones, a nagy evangelikál igehirdető és tanító a következőképpen fogalmaz: “az Úr számára egyértelművé válik, hogy az Istentől való elhagyatottságot kell átélnie. Erre sor is került. A mennyei Atyával való kapcsolata egy időre valami módon megtört. Ő, aki az Atya kebeléről jött, aki öröktől fogva közösségben volt vele, most nem látja Isten arcát. Ennek egyetlen egy oka volt: az, hogy ennek így kellett lennie.” Ezt nevezi Kálvin János Krisztus valódi lelki “pokolra szállásának”. Ez fontos, mert az elégtétel és a váltság gondolatához szervesen kapcsolódik. Ez a jelenet mutatja meg igazán – amit Tamásék megpróbálnak cáfolni -, hogy Krisztusnak igenis el kellett hordoznia Isten haragját, amely ha Ő nincs, akkor minket érintett volna. Ez volt tehát az egyetlen módja annak, hogy a teljes engesztelést és váltságot megszerezze. Ezt nevezi  Kálvin “közbevettetésnek”, (latinul intercessio): Krisztus “közbeveti” magát Isten haragjának.

MBB: – Hasonlóan tanít Arnold Fruchtenbaum zsidó-keresztyén tanító is, akit pár éve még maga a BPA látott vendégül.

MTA: – Igen, csak kicsit más megfogalmazásban: valakinek, akinek soha meg nem szűnő kapcsolata volt az Atyával, most a kereszten elszenvedi az Atya haragját, elszakad Istentől. Az Úr átéli “Isten haragjának időszakát.” Ez Jézus által a kereszten idézett 22. zsoltár magyarázata. Fruchtenbaum megemlít még három nagyon lényeges momentumot: az egyik, hogy a Szentírásban ez az egyetlen pont, amikor az Atyát ezekkel a szavakkal szólítja meg Jézus: “Istenem, Istenem.” Ezzel kapcsolatban mondja, hogy ott és akkor az Atya-Fiú kapcsolat helyett pusztán csak egy jogi viszony maradt. Másrészt Jézus kereszten való ötödik kijelentése is sokatmondó, “szomjazom”.  Ez azért érdekes, mert a Lukács 16-ban Jézus elmondja a szegény Lázár és a gazdag ember történetét. Amikor a gazdag ember elszenvedte a pokolnak és Isten haragjának fájdalmait, akkor ezt kifejezendő ugyanezt mondta: “szomjazom.” Fruchtenbaum szerint ez természetes reakció volt annak részéről, aki Isten haragját érzékeli. Továbbá – ez a harmadik pont – nagyon beszédes Jézus kérdése/imádsága még a kereszt-esemény előtt a Gecsemáné kertben. Itt Jézus azt kéri az Atyától, hogy múljon el tőle ”ez a pohár”, amennyiben lehetséges. Az Ószövetségben a legtöbb esetben a pohár Isten haragjának a szimbóluma. Isten haragja az ítéletet jelenti, a kárhozatot, a szellemi halál állapotát, amit valamiképpen a Messiás is megtapasztalt. 

MBB: – John Stott, a 20. századi evangelikalizmus egyik meghatározó alakja is hasonlóképpen értelmezi Jézus szavait.

MTA: – Igen, a 22. zsoltárból vett idézettel kapcsolatban ezt írja:

…vegyük csak szó szerint ezeket a szavakat! Krisztus, mint más esetekben, úgy most is az Írást idézte, mégpedig azért, mert hitte, hogy ő maga teljesíti be azt. Krisztus a mi bűneinket hordozta, a bűn pedig elszakít, elválaszt Istentől. Bűneink az Atya és Fia közé kerültek. Az Úr Jézus, akinek öröktől fogva, még földi élete alatt is töretlen közössége volt Atyjával, most egy pillanatra mégis megtapasztalja az elhagyatottságot. Krisztust bűneink a pokolba juttatták. Átélte az Istentől elszakadt lélek gyötrelmeit. Amikor bűneinket magára vette, a mi halálunkat viselte el, és így elszenvedte helyettünk az Istentől való elszakadás büntetését, amit mi érdemeltünk volna meg bűneink miatt. Ezek után – látjuk, hogy nem alaptalanul – hozzáteszi ehhez Stott: “Manapság nem örvend valami nagy népszerűségnek ez az egyszerű, csodálatos történet Isten bűnhordozó Fiáról. Vannak, akik egyenes erkölcstelennek, méltatlannak, igazságtalannak tartják azt, hogy Krisztus vegye magára bűneinket és azok büntetését.” (John Stott: Hinni Jézusban, a kereszténység lényege, 107.)

MBB:Tudjuk, hogy Isten nem haragudott meg személyesen Jézusra. De akkor mégis mit értünk “harag” alatt?

MTA: – Kálvin is egyértelműen hangsúlyozta azt, hogy mikor Jézus Isten haragját, és a kárhozatra jutott ember szenvedését megtapasztalta, nem jelenti azt, hogy  Isten személyesen megharagudott volna Jézusra. Sajnos itt csúsznak félre nagyon a BPA presbiterei, mert nem értik, miről van tulajdonképpen szó akkor, amikor haragról beszélünk. Isten nem haragudott meg az “ő szeretett Fiára, akiben kedvét leli.” Amikor azt mondjuk, hogy Jézus elhordozta az Atya haragját, akkor arra célzunk, hogy – Kálvin szavaival – “magára vette Isten szigorúságának a súlyát” (ld. Genfi Káté), mindazt, amit elkárhozottként lenne kénytelen elviselni az Istentől eltaszított bűnös ember. Tehát elhordozta értünk és helyettünk Isten ítéletének rettenetes voltát. Ez az engesztelésben a csodálatos. 

MBB: Most arra kérlek titeket, hogy foglaljátok össze a történelmi, hitvallásos protestantizmus nézetét, ha lehet, reflektálva saját felekezetek hitvallásos irataira, passzusaira is. Több érvet is felsorolhattok.

KT: – Fontosnak tartom megjegyezni a hitvallásokkal kapcsolatban, hogy gyakran a formális elfogadása egy ortodox tannak egy eretnekségre való reakcióként született meg. Nem arról volt szó, hogy az igaz hitet vallók szerettek volna egy zsinatot szervezni, hanem például Arius nyíltan tanított egy súlyos eretnekséget, mellyel szemben az egyház fellépett. Valójában semmi újjal nem állt elő a Niceai zsinat, hanem az írások alapján megerősítették azt, amit az apostolok tanítottak Krisztus személyéről.

MBB: – Idáig rendben. De mit mond például a második Londoni Baptista hitvallás (1869) az ember bűnösségéről, és hogyan definiálja a megigazulást? Ezeket mindenképp tisztáznunk kéne, ahhoz, hogy Krisztus kereszthalálát helyesen értelmezzük.

KT: – A második Londoni Baptista hitvallás 6. fejezetének a címe: “Az ember bűnesete: a bűn és büntetése”. Itt ezt olvassuk: “Minden ember meghalt bűneiben, és teljesen megromlott teste-lelke minden képességében és részében egyaránt . Mivel Ádám és Éva az emberiség gyökerét képezték és az egész emberiség helyét foglalták el [képviselték], Isten határozata által ez a bűn imputálódott [tulajdoníttatott], megromlott természetük pedig átadódott összes, természetes úton [születés által] tőlük származó utóduknak. Ezért utódaik bűnben fogannak és természetüknél fogva a harag fiai (8), a bűn szolgái, a halálnak és minden egyéb lelki, időszakos és örök nyomorúságnak alárendelve, hacsak az Úr Jézus Krisztus meg nem szabadítja őket.

Később, a 11. Fejezetben a “megigazítás” kapcsán a következőket olvassuk: “Mivel az Atya érettük adta ide Krisztust és mivel az Ő engedelmességét és engesztelő áldozatát fogadta el az övéké helyett (szabadon és nem azért, mert talált volna valami érdemeset bennük), ezért teljes mértékben és kizárólag ingyen kegyelemből igazíttatnak meg, hogy Isten megkövetelt igazsága és gazdag kegyelme dicsőüljön meg a bűnös megigazításában.”

FI: – A helyettesítő véráldozat tana hitünk alapja, a Bibliából ered. Ezt lényegében ugyan úgy hirdette Kálvin, Spurgeon, Tozer, Ravenhill, Derek Prince és más karizmatikus teológusok, stb. A tanítás lényege, hogy a bűn büntetést érdemel, a halál a végső fizetség a bűneinkért. (A bűn zsoldja, díja a halál Róma 6:23) Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat (Zsid 9:22), nem a hit, hanem a vér szerez jóvátételt a benne lévő élet által. Jézus szenvedése szükséges volt, ebben egyetértett a Fiú és az Atya. “…az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.  Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.“ (Ézsiás 53:6-7) Jézus egyszeri és tökéletes áldozata nem csupán a törvényhez kötődik (előképe, a pászka még a törvényadás előtt volt), ez a véráldozat minden emberért, a tórán kívül élőkért is adatott. A vér. “…(Jézus) a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett.” (Zsidó 9:12) A vér szellemi jelentősége az úrvacsora egyik központi része az újszövetségben. 

KM: Mivel evangélikus vagyok, itt segítségül hívom az Ágostai hitvallást. Ezelég egyértelmű állásfoglalás a kérdésben.

Tanítják továbbá, hogy az Ige, azaz Isten Fia, a boldogságos Szűz Mária méhében magára vette az emberi természetet, hogy a két természet – az isteni és az emberi – elválaszthatatlanul legyen össze kötve a személy egységében, az egy Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember, szűz Máriától született, valóságosan szenvedett, keresztre feszíttetett, meghalt és eltemettetett, azért, hogy kiengesztelje irántunk az Atyát, és áldozattá legyen nem csak az eredeti vétekért, hanem az emberek minden elkövetett bűnéért is. Ugyan Ő alászált a poklokra, és valóban feltámadt a harmadik napon, majd felment a mennybe, hogy az Atya jóbbjára üljön, és mindörökké országoljon és uralkodjék minden teremtményen, és megszentelje azokat, akik benne hisznek, a szívükbe küldött Szentlélek által, hogy vezesse, vigasztalja, megelevenítse őket, és védelmezzen az ördöggel és a bűn hatalmával szemben. Ugyanez a Krisztus egyszer majd nyilvánvalóan visszatér, hogy megítélje az élőket és a holtakat stb. az Apostoli hitvallás szerint.” (Ágostai hitvallás- Fő hitcikkek III.-ik rész Az Isten Fiáról)

Továbbá a csoportunk oldalán elérhető egy írás, ami összeveti Luther tanítását (igehirdetéseit) és Görbicz tanítását (igehirdetéseit): http://www.evangelikalcsoport.hu/2018/10/05/krisztus-valtsaghalalanak-ortodox-es-heterodox-ertelmezesei-iii/

MTA: A protestáns reformáció, majd pedig az arra épülő evangéliumi (evangelikál) keresztyénség Krisztus halálát mindig is helyettes bűnhődésként értelmezte. Krisztus halálával kapcsolatosan léteztek más elképzelések is, de ez bizonyult messze a legbiblikusabbnak, nem véletlenül ragaszkodtak ehhez a legnagyobb hitvallók és legkiemelkedőbb teológusok. Szabados Ádám evangéliumi teológus a blogján részletesen bemutatja, hogy az apostolok kora utáni teológusok, az ún. apostoli atyák, majd azok után a korai és későbbi egyházatyák is a helyettes engesztelés azon nézetét vallották, amit mi is hangsúlyozunk, tehát a helyettes bűnhődés tanát. Fontos ezt hangsúlyozni, mert ha valaki számára nem meggyőző az, hogy a protestáns reformáció legnagyobb alakjai is ezt vallották, akkor talán ezen a tényen elgondolkodnak. Természetesen a Magyar Református Egyház két hivatalos hitvallási irata, a Heidelbergi Káté és a II. Helvét Hitvallás is Krisztus váltsághalálának ezt az értelmezését adja elénk.

Az 1563-ban megjelent Heidelbergi Káté nagyon világosan fogalmaz, amikor felteszi a kérdést: “Mit értesz azon, hogy szenvedett?” Azt, hogy földi életének egész idejében, különösen annak végén, testében-lelkében elhordozta Istennek az egész emberi nemzetség bűne elleni haragját, hogy szenvedésével, mint egyetlen engesztelő áldozattal testünket-lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa, és Isten kegyelmét, az igazságot és az örök életet elnyerje nekünk.” (37. kérdés-felelet). 

A 39. kérdés-felelet ezt a tételt azzal is bizonyítja, hogy elmagyarázza a kereszthalál jelentőségét, azt, hogy Krisztusnak miért éppen így, egy fán függve kellett szenvednie és meghalnia: “… ez tesz bizonyossá afelől, hogy ő magára vette azt az átkot, amelynek súlya rajtam volt. A kereszthalált ugyanis Isten megátkozta.” A 40. kérdés-felelet pedig igazolja azt – természetesen két igével, az 1Móz 2,17-el és a Zsid 2,9.14-15-el alátámasztva -, amit Görbiczék tagadnak, nevezetesen, hogy Isten igazságosságának másként nem lehetett eleget tenni: “Miért kellett Krisztusnak a halált is elszenvednie? Azért, mert Isten igazságossága és igazsága miatt mással nem lehetett eleget tenni az ember bűnéért, csak Isten Fiának halálával.” 

MBB: A kérdésem az, hogy miért olyan veszélyes a BPA vezetősége által propagált tan, és milyen további negatív, romboló tanbeli és kegyességi következményei lehetnek e heterodox tanításnak? Illetve mi lehet az oka ennek?

KM: Véleményem szerint azért veszélyes ez a tanítás, mert azt sugallja, mintha lett volna más út Isten előtt a megváltásra. Pedig a Szentírásból egyértelműen következik, hogy nem volt más út. Gondoljunk csak a Gecsemané kertbeli jelenetre. Nem múlhatott el Jézustól az a pohár.  Éppen a kereszt-teológiáját támadja meg ez a hamis tan, mondván nem lett volna szükség a keresztre (szenvedéses halálra), ez nem Isten akarata volt, csak a Sátán hajtotta fel az árat. 

MBB: – Értem. De szerinted annak a tanításnak, amit a BPA képvisel, van bármilyen igei alapja?

KM: – Egyáltalán nincs. Éppen ezért, ez további teret adhat arra, hogy „igén-kívüli” emberi bölcselkedéshez folyamodjunk, saját istenképet alkossunk (Isten nem haragvó, csak kizárólag szerető Isten), így aztán hamis bálvány isteneket építhetünk. Persze ezek tetszetősek lehetnek a mai poszt-posztmodern embernek, hiszen ez a tanítás kikerüli a közvetve a bűn kérdését, és ez vonzó. Hiszen így a megváltás kapcsán csak arról kell beszélni, hogy a gonosz Sátán miatt szenvedett Jézus, nem az én bűneim miatt, és tulajdonképpen mi emberek csak áldozatok vagyunk – a sátán áldozatai, túszai -, akiket annyira szeretett Isten, hogy még a gonosszal is képes volt alkudozni értünk. Szerintem egyfelől Isten hatalmát csökkenti ez az istenkép (alkudozás miatt), másfelől pedig az embert tulajdonképpen felmenti a felelősség alól (csak a gonosz áldozatai vagyunk). Ez által megnehezíti azt a folyamatot, hogy Isten szeretetének és kegyelmének mélységét megérthessük, ami pont arról beszél, hogy a mi bűneinket szegezte Jézus a keresztfára, így lehet nekünk szabad utunk az Atyához, mert az Atya megbékélt a Fia engesztelő halála, drágán hullajtott vére, árán. 

Az is egy veszélyes eleme ennek a tanításnak, hogy olyan, mintha nem „számolna” a Szentháromsággal. Mintha Jézus csupán csak ember lenne, és szükséges lenne hinnie (miben-kiben?), és ők ezt a „hitet” teszik meg az engesztelés alapjának. Olyan, mintha megfeledkeznének róla, hogy mikor Jézus a keresztre megy, akkor tulajdonképpen a Szentháromság Isten viszi véghez a megváltást. Ehelyett egy érzelmeket befolyásoló, humánus istenképet mutat be ez a tan, ami abból indul ki, hogy én mit várnék a gyerekemtől, meg én mit tennék a gyerekemmel stb… Véleményem szerint ez is veszélyes terep, hiszen itt a saját emberei tapasztalataim alapján akarom Istent bemutatni, és nem a Szentírás kijelentése alapján. Hiszen Jézus nem olyan értelemben volt Isten Fia, mint ahogyan nekem vannak gyermekeim, hanem a csodálatos és titokzatos Szentháromság részeként. Összességében ezekért tartom veszélyesnek ezt a tanítást.

FI: A megváltás körülményeinek újragondolása, a Biblia világos és egyszerű kijelentéseinek felülírása új, Isten Igéjén túli kijelentésekkel, hitünk alapjait sérti. Az alapokat nem lehet “újra rakni”, logikai eszmefuttatások tárgyává tenni. Számomra érthetetlen, hogyan gondolhatják azt a testvéreink, hogy eddig mindannyian téves dolgokban hittünk. Hogyan tértünk akkor meg? Mivel Baál imádóknak, a “vérszomjas isten” tisztelőinek nevezik azt, aki az eredeti tanokban hisz, gyakorlatilag az üdvösségünket kérdőjelezik meg. Véleményem szerint Isten humanizálása, az istenkép egyoldalú eltorzítása van a háttérben (“Isten nem tehet ilyet”). A kegyelem kiegyensúlyozatlan tanítása szükségszerűen elvezet az ilyen tanításokhoz. Amikor a bűn csak “céltévesztés” bukás helyett, Isten Igéje csupán javaslatok gyűjteménye azért, hogy jobban éljünk, Isten kizárólag szerető apuci. Így észrevétlenül az ember válik a középponttá, minden az emberért van és nem Istenért, az istenkép az emberek elképzelése szerint alakul. Isten viszon ezt mondja:

Ézsaiás 55:8 “…nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!

KT: Az első komoly tévedés amit érdemes megvizsgálni, az a BPA által képviselt Isten-ember közötti kapcsolat megkülönböztetésének hiányából ered. Amikor azt állítják, hogy Isten nem öli meg az egyik fiát azért, hogy megbocsásson a másiknak, elfelejtik, hogy emberi megbocsátás normákat alkalmaznak Isteni megbocsátás és engeszteléssel kapcsolatban, és emberi kapcsolatok dinamikáján keresztül értelmezik az Atya és Fiú kapcsolatát anélkül, hogy realizálnák magunkban, hogy Istenről beszélnek és nem egy földi atyáról! Ezzel degradálják a Teremtő és teremtmény megkülönböztetését.Isten haragját sem tudják éppen ezért értelmezni mert emberi haragra gondolnak mikor a biblikus tanításokkal szemben foglalnak állást. A BPA az anthropomorphismus hibájába esik: emberi vonásokat, tulajdonságokat vetít Istenre, ebből következik aztán, hogy Isten nem haragszik a bűn miatt, mint ahogy egy édesapa sem haragszik a gyermekére. Isten haragszik jogosan a bűneink miatt – „aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem Isten haragja marad rajta.”(Ján. 3:36)! Isten haragja a bűn irányába lényéből adódik mivel Ő tökéletes, nem szegheti meg a saját törvényét, mivel az Ő törvénye a természetét tükrözi. Isten szent és igaz és nem hagyja a bűnt büntetés nélkül, mivel ez ellentétes lenne a természetével. Hogyan lehet Isten hűséges szentségéhez anélkül, hogy sérülne igazsága? Ha mindenkinek megkegyelmez akkor sérül az igazsága. Ha mindenkinek igazságot szolgáltat nem jelenik meg a kegyelme. A válasz az evangélium, akik hisznek azok kegyelmet kapnak, akik nem hisznek igaz ítéletüket.

A második komoly probléma Isten-ember közötti különbség tudatos felcserélése! Többször tisztán és tudatosan fogalmazódik meg a következő tanítás: “Nem az a biblikus hit, hogy az ember hisz Istenben, hanem, hogy Isten hisz az emberben!” (Lakatos Béla: Szemfényvesztés / Piszter Ervin: A Jézus hitéből valók) A Teremtő hisz a teremtményében a tanításuk szerint. Ezek után nem meglepő, hogy konkrétan arról tanít Lakatos Béla, a „Teljesen más!” című tanításában, hogy az ember olyan mint Isten, és hogy ő maga is olyan mint Isten. Szerintük a bűneset tragédiája az volt, hogy Éva hitt a Sátánnak, hogy ő nem olyan mint Isten?!

Valóban „Teljesen más!” evangélium az, amit a BPA hirdet: „A harag nélküli Isten, a bűn nélküli embert, bevitte az ítélet nélküli királyságába, egy kereszt nélküli Krisztus szolgálatán keresztül.”H. Richard Niebuhr

MTA.: – Először is azért veszélyes, mert masszív bibliaismereti, bibliai és rendszeres teológiai restanciából fakad. Aki szerint Krisztus halála nem helyettes engesztelés olyan értelemben, hogy helyettünk, bűnösök helyett egy ártatlan szenvedi el azt a büntetést, amit egyébként a bűnösök érdemelnének, tehát aki szerint Krisztus áldozata nem “bűnhődés” és nem “vezeklés”, az nyilvánvalóan egy sereg dolgot sem ért: nem érti, hogy mit jelent a Pászka, miért történt, miért kellett az Exodus előtt egy bárányt leölni és bekenni vele az ajtófélfát a zsidó családoknak, hogy elkerülje őket a halál. Nem érti, hogy a tizedik csapást Isten rendeli el, mint büntetést, és nem érti, hogy az ártatlan bárány halála kell ahhoz, hogy “elkerülje” Isten ítélete a zsidókat. “Elkerülés”, ezt jelenti a pászka. Ki rendelte el a Pászkát? Isten. Ki küldi a csapásokat? Isten. Ki küldi az utolsó csapást? Isten. Ha ezeket a kérdéseket feltesszük, és őszinte, biblikus választ adunk rá, akkor tisztán látható, hogy Jézus az igazi pászkabárány – így is beszél róla az ige -, akit Isten ad, mégpedig azért, hogy a végső “csapástól”, a végső és jogos büntetéstől és ítélettől megmentse az általa kiválasztott népet. Hogyan? Úgy, hogy az ártatlan “bárányt” – Krisztust – éri a “csapás”, a halál, Ő vezekel értünk, a mi bűneinkért. 

MBB: – Viszont aki nem érti a helyettes bűnhődést tanát, sőt, tagadja, annak igazából fogalma sincs arról, hogy miről szól a harmadik mózesi könyv, a Leviticus.

MTA: – Így van. S nem érti az áldozati rendszert: nem tudja, vagy nem akar tudomást venni arról, hogy Isten rendeli el az egészet, a legkisebb rendelkezésig bezárólag, mint egyetlen módot, amivel rendezni lehet mind az egyén, mind a közösség Isten előtt való helyzetét.

Nem érti, hogy Isten adja az áldozati állatot, és azt sem, hogy a bűnök ideiglenes “elfedezése” érdekében ezt állatot kell leölni, aki a bűnösök helyettesítője, reprezentánsa. Nem érti azt sem, hogy konkrétan Istennek mutatják be az áldozatot, és nem a Sátánnak. Nem érti, hogy a Törvényt, a Tórát maga Isten adta mind a 613 parancsolatával együtt. Nem érti, hogy Krisztus passzív és aktív engedelmességével mind tetteiben, mind halálában betöltötte a Törvény követelését. 

MBB: – De aki nem akarja megérteni, hogy Krisztus halála a kereszten helyettes bűnhődés, nem fogja megérteni azt sem, hogy mi értelme volt annak, hogy a Messiás egy fán hal meg.

MTA: – Pontosan. És nem érti azt sem, hogy mit jelent az átokhalál a törvény szerint és hogy miről szól ez a mondat: Krisztus ezt az átkot hordozta el helyettünk. Pedig éppen ez a helyettes bűnhődés lényege: a törvény által előírt büntetést, az Isten által adott Tóra szankcióját veszi magára és hordozza el Krisztust. Egyébként aki nem érti, hogy Isten bűnök feletti haragját hordozza el Krisztus, az nem érti, hogy Isten szuverén cselekvése és az emberi felelősség hogyan működhet együtt: hogyan lehet azt mondani, hogy minden éppen úgy történt, ahogy Isten akarta és elrendelte, és közben miért viselik a tetteik felelősségét azok, akik Krisztust elárulták, gyalázták, mocskolták, átkozták, kínozták, majd pedig megölték. 

MBB: – Aki ezeket nem érti, az nem érti a helyettes engesztelést és a megigazulás lényegét sem.

MTA: – Pedig mindkettő – erről már korábban említést tettem – a legközvetlenebb kapcsolatban van egymással. Erről beszél Luther, amikor “szent”, vagy “boldog cseréről” beszél. Elsősorban nem mi engesztelődtünk ki Istennel, hanem Isten engesztelődött meg irányunkban, Jézus Krisztus által. Krisztus igazsága hit által lesz a miénk, tehát – bár a bűn még bennünk van természet szerint – Isten Krisztus érdeméért igazként tekint ránk. Ez a megigazulás forenzikus, jogi nézete. Krisztus engesztelő, bűnelhordozó halála tehát a megigazításunk objektív alapja. Na és itt van a valódi probléma mindazzal, ahogy Görbicz Tamásék beszélnek Krisztus haláláról, hiszen ha Krisztus szenvedése és halála “csak” arról szól, hogy legyőzte a Sátánt, “kivásárolt” minket tőle, akkor miért lennénk igazak Isten előtt? Rendben van, hogy nem jutnánk kárhozatra, mert nem lennénk a Sátán, a bűn és a halál hatalma alatt, de nem is lennénk igazak, hanem valami semleges mezőbe kerülnénk. Az ember legnagyobb problémája – erről szól a bűneset is – az Istennel szembeni lázadásban állt. Krisztus a tökéletes élete, szenvedése és halála révén Isten előtt tesz minket – jogilag – igazzá, ez a megigazítás, és ez az Istennel való megbékítés. És éppen ez által szabadít meg minket a Sátán, a bűn és a halál rabságából.

MBB: – S mi a helyzet az utolsó ítélettel? Azt vajon értik?

MTA: – Azt sem. Nem véletlenül beszélünk ítéletről: ez nem egyszerűen “Isten kezének végleges elengedése”, nem csak “elsodródás” – ahogy a BPA vezetői utalnak rá -, hanem Isten aktív cselekvése, ítélete, büntetése. Akik Krisztusba vetik hitüket, ezért menekülhetnek meg ettől az utolsó és végleges ítélettől, mert Krisztus elhordozta helyettük a bűneiket és a bűneikért járó ítéletüket. Ne felejtsük el, hogy ezt már az első emberpár esetében is látjuk: Isten több konkrét dologgal is megbüntette a férfit és a nőt. Ádám és Éva nem kisodródtak a paradicsomból, Édenből, hanem “kiűzettek.” 

MBB: – Egyetértek veled abban, hogy a felsoroltak mind rendkívül lényeges dolgok, de mi van akkor, ha azt nem értjük, hogy Jézus a mi büntetésünket hordozta el?

MTA: – Pedig az a legfontosabb! Mert ha ezt nem értjük, akkor valójában Isten szeretetének és kegyelmének mértékéről sem lesz tudomásunk. Érdekes, hogy a BPA presbiterei éppen Isten szeretetének és kegyelmének csorbulását látják abban, hogy Istennek meg kell büntetnie a bűnt. Ők azt mondják, hogy a megbocsátás lényege az, hogy “nem kell érte fizetni.” Ez a bibliai tanúságtételnek – de egyébként a mindennapos emberi tapasztalatainknak is – teljesen ellentmondó kijelentés: a bűnt Isten mindig megbünteti, a bűnnek mindig vannak következményei – erről szól az áldozati rendszer, amit Isten rendel el -, a kegyelem pedig az, hogy nem az fizet érte, aki elkövette, hanem van egy másik mód. Isten mérhetetlen szeretete nem abban áll, hogy “könnyelműen” elengedi a vétkeket, hanem abban, hogy maga hordozza el azok jogos büntetését. Értjük, hogy ez milyen hatalmas szeretet? 

Amikor pedig Görbicz felhevülten és értetlenkedve azt kérdezi, hogy “micsoda dolog, hogy egy Atya megbünteti az egyik fiát azért, hogy a másiknak megbocsásson”, akkor megfeledkezik arról, hogy Isten Fia maga Isten, és hogy Isten nem egy másik teremtményre testálja a mi bűneinket és azok ítéletét, nem az emberek egy csoportját bünteti meg azért, hogy az emberek egy másik csoportjának megbocsásson, hanem Ő maga hordozza el és eliminálja a bűnt, de úgy, hogy igazsága ne sérüljön. Két fél áll egymással szemben: Isten és az ember, és Isten mindent vállal azért, hogy az ember ne jusson kárhozatra. Ez a kegyelem, és semmi más. 

MBB: A BPA vezetői videóbejegyzéseikben nehezményezik, hogy más teológiai tradícióval rendelkező gyülekezeti vezetők “beleszólnak” abba, hogy mit tanítanak, és illetéktelenül próbálják őket “fegyelmezni”. Mi a véleményetek erről, illetve miért tartjátok fontosnak egységesen fellépni az ilyen tanítások ellen, akkor is, ha nem az általatok vezetett közösségekben ütik fel a fejüket? 

FI: Én abban hiszek, hogy egyetlen Egyház van. Ebbe beletartozik minden újjászületett hívő felekezettől függetlenül. A nyilvánosan  elhangzott, vagy publikált tanításokat  kötelességünk megvizsgálni, ha kell megfeddni azokat, akik hamis dolgokat hirdetnek. Nagy bajnak tartom, hogy a megítélést sokan összekeverik az elítéléssel, puhán és cinikusan állnak hozzá a hitvédelemhez.  Pál, Péter, János, Jakab apostol vajon mit tenne a helyünkben?  S ez az egész nem felekezetek mellett, és nem gyülekezetek ellen szól. Ha a saját gyülekezetem kezdene gondolkozni így, akkor is ilyen harcosan lépnék föl.

KT: – Egy központi kérdésben tanítanak a bibliától és hitvallásos keresztény értelmezéstől eltérően. Az emberek az igaz evangélium nélkül elkárhoznak. Ne gondoljuk, hogy ez fenyegetőzés. A pokol nem az ijesztgetés eszköze, hanem a valós desztináció, amelyet egyébként mindenki, minden ember érdemelne a bűnei miatt.

Itt egyben szeretném leszögezni, hogy az evangélium nem a miénk (Róm 1:1)! Ajándék számunkra, és vigyáznunk kell rá. Ha valóban az életet jelenti számunkra az Isten igaz ismerete, akkor nem hagyhatjuk szó nélkül, amikor téves tanításokat hirdetnek. Egyébként az újjászületett természet egyik bizonyítéka, hogy az Isten igéjének enged, alázatos, amikor megfeddik, és megvizsgálja a történteket. Az igazság természeténél fogva megosztó, elválasztja a hamist az igaztól. Ahogy Francis Schaeffer fogalmazott: „Az igazság magában hordozza a konfrontációt. Az igazság megköveteli a konfrontációt; a szeretet teljes konfrontációt, de konfrontációt mindazonáltal.” Imádkozom a BPA gyülekezeti tagokért, hogy tegyék próbára a szentírás alapján a gyülekezetben hallottakat.

MTA: – Én azért tartottam fontosnak jelezni ezt az általam, általunk “kisiklásnak” vélt folyamatot, mert a BPA honlapján szereplő bemutatkozóban az “evangéliumi” keresztyénséghez sorolják magukat. Ez nem korrekt,  mert az evangéliumi keresztyénség doktrinális tengelyéhez tartozik a helyettes bűnhődés tana. Krisztus váltsághalála nem olyan kérdés, amiben az egyik közösség így, a másik meg úgy gondolkodhat. Meg kell értenünk, hogy ez nem adiafora, tehát nem közömbös kérdés, de nem is másodlagos, nem is harmadlagos. Ez a hitünk szíve. Reformátusként nem vegzáljuk a baptistákat, ők sem a reformátusokat, hogy lenyomják egymás torkán a csecsemő keresztségről vallott felfogásukat. De ez – bár fontos kérdés a keresztség – az üdvösség szempontjából másodlagos, mert hit által üdvözülünk, és nem a keresztség által. Azonban az, hogy hogyan gondolkodunk a váltsághalálról, az a hit központja. Persze értem, miért zavarja a BPA vezetőit, hogy ezt jeleztük: nyilván kényelmetlen számukra, ha egy félrecsúszásra felhívja valaki a figyelmet. A honlapjukon úgy fogalmaznak, hogy abban hisznek, amiben a vezető presbiterek hisznek, de hitvallást nem találunk. Ezzel az a probléma, hogy ha nincs valami külső “tekintély”, egy általuk elfogadott hitvallás, amit közösen elfogadnak és amihez közös elhatározásukból tartják magukat, akkor nem lehet – vagy nagyon nehéz – észrevenni az  “egyszerű” gyülekezeti tagoknak, hogy a gyülekezet vezetői/tanítóik eltérnek a bibliai tanítástól. Mivel a tanítókra felkent vezetőként tekintenek, akiknek nyilván nagyobb a bibliaismeretük, teológiai tudásuk, ezért az “átlagos” gyülekezeti tagnak nagyon össze kell szednie a bátorságát, hogy jelezze az averzióit, vállalva a konfrontálódás kényelmetlenségét és következményeit. De még ez sem garancia semmire, mert a vezető – valószínűleg nagyobb bibliaismerete, tanítói tapasztalata, eleve meglévő tekintélye miatt – könnyen megmagyarázhatja a bizonyítványát. Amikor erre felhívtuk a figyelmüket, indulatosan azt a választ kaptuk, hogy őnekik nem kell külső tekintély, hitvallás, irat, emberi gondolatok stb. a Szentírás helyett, ne is hivatkozzunk rá. Ez nagyon jól hangzik – és valóban a Szentírás a legfőbb és megkérdőjelezhetetlen tekintély -, csak mi van akkor (ez van most), amikor az egyik gyülekezeti vezető a Szentírásra hivatkozva kezd el bibliátlan tanokat hirdetni? Nyilván ő jobban ismeri a Szentírást, mint a nem tanító, nem lelkész minőségben ott ülő gyülekezeti tag, aki hallgatja az igehirdetéseket, ezért, még ha ellenérzései is vannak, nem lesz bátorsága jelezni, hogy valami nem stimmel. Ha viszont a kezében lenne egy korábban a gyülekezet elfogadott hitvallás, akkor rá tudna mutatni: “Béla, te már mást hirdetsz, mint amit 10-20 éve elfogadtunk, hogy is van ez?” Egyébként könnyen modellezhető a folyamat, hiszen a BPA vezető presbiterei maguk vallanak róla: régebben Krisztus váltsághalálával kapcsolatosan a biblikus nézetet képviselték, majd jó pár éve közösen arra a felismerésre jutottak, hogy el kell mozdulniuk más irányba, nekik a “kegyelem evangéliumát” kell hirdetniük, jobban, mint más gyülekezeteknek. Szubjektíve egy ilyen “vezetést” kaptak. Majd szépen lassan átértékelték azt, amiben korábban ők is hittek. A gyülekezet pedig mindenféle benső kontroll nélkül arra megy, amerre a vezetőség kormányozza a hajót, ők csak “élvezik az utazást”, miközben már “idegen vizeken hajóznak.” Nagyon veszélyes ez. Ilyenkor már nincs más megoldás, csak a “külső kontroll.” A formálódó egyház első négy évszázadában éppen az ilyen külső kontroll szavatolta az apostolok által hirdetett evangélium ferdítésektől mentes megőrzését – gondoljunk a teológiai vitákra és az egyetemes zsinatokra, illetve azok határozataira. A mi szavunk – kis túlzással – ilyen külső kontroll, bár az eredményességében kételkedem. Egy BPA-s gyülekezeti tag valószínűleg nem a jó szándékot látja majd, hanem azt, hogy a hőn szeretett tanítóját támadják, szavát megkérdőjelezik, kétségbe vonják. Összezárnak, gondolván, hogy a másik felekezet lelkésze biztosan rosszat akar, támadja őket stb. Most már az egész a reputációról szól.

KM: – Végül is egyfelől megértem, hogy nehezményezik ezt a fellépést ellenük, és bizonyos értelemben akár elfogadható lenne az érvelésük, ha például egy olyan dolog miatt lenne „külső” felháborodás, ami nem a keresztyénség lényegi kérdését érinti. Akkor én is azt mondanám, hogy „illetéktelen beavatkozás történik, és mindenki sepregessen a saját portáján”. Viszont itt most arról van szó, hogy egy magát keresztyénnek tartó közösség kikezdte a keresztyénség középpontját, a keresztet. Itt már nem csupán a BPA-ról van szó, hanem az evangélium üzenetéről. Itt most nem egy másodlagos kérdés van előttünk, mint például, hogy lehet-e dob a gyülekezetbe vagy sem, hanem itt már a kereszténység közepe, a biblikus megváltástan kérdőjeleződik meg, egy magát keresztyénnek tartó közösségben. A kérdés szerintem már az is, egy ilyen tanbéli elhajlás után, hogy nevezhető-e még egyáltalán keresztyén közösségnek a BPA? Éppen ezért tartom szükségesnek, hogy ez ellen akár „kívülről” is először jelzést kell adni, hogy nem helyes ez az út, és ha süket fülekre talál ez az intés, akkor deklarálni kell, hogy a BPA tanítása letért a keresztyén útról, és hamis evangéliumot hirdet. 

Muzslai Bízik Bencze és Kiss Máté

MBB: – Hogyan lehetne elejét venni annak, hogy protestáns gyülekezetekben ilyen tanokat kezdjenek el egyik napról a másikra tanítani? Lehet ez ellen bármit tenni “kívülről”, vagy hagyni kell, hogy hagy “fussa ki magát” és “fulladjon ki” minden ilyen jellegű elhajlás?

KM: Részben már válaszoltam erre korábban. Sajnos egyre több olyan hamis tan üti fel a fejét, újra meg újra a keresztyénségben, ami eltér az eredeti evangéliumi üzenettől. Sokszor amikor ezekkel találkozom, akkor azt tapasztalom, hogy igazából nincs új a nap alatt. Azok a hamis tanítások, amik újra meg újra erőre kapnak, azok már a régmúltban is jelen voltak, esetleg pár apróbb eltéréssel. Éppen ezért szerintem nem lehet igazán ezt kordában tartani. Ma, amikor annyira individuálisak vagyunk, nem tudunk őrködni minden egyén felett. Szerintem inkább arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy sokkal többet tanítsunk a Szentírás alap kijelentéseiről. Azokról a fundamentumokról, amire az egész keresztyénség épül. Tanítanunk kell a hívő testvéreket, és természetesen emellett pedig mindig jelezni, ha valami hamis tanítást észlelünk. Éppen ezért tartanám fontosnak ebben az esetben is, ha nem mennénk el szó nélkül a történtek mellett, és a keresztyén – evangelikal – protestáns közösség kilökné magából ezt a tévtanitást, és segítené az adott gyülekezet helyreállását, s konkrétan állást foglalna a megváltásunkról (engesztelő áldozat miben létéről).

FI: – Legfontosabb eszköznek a teljes igazság kompromisszum mentes hirdetését tartom. Ezen kívül szeretettel próbáljunk beszélni azokkal, akikről úgy látjuk, eltértek az igazságtól. Lehetőleg kerüljük el a személyeskedést. Rendszeresen imádkozzunk értük, hogy meglássák a tévedéseiket.

KT: Tanítsuk nekik a teljes szentírást, és romboljunk le minden biblikusnak látszó „keresztény” fél igazságot. Például a következőt: „Isten szereti a bűnöst és gyűlöli a bűnt.” Az első ötven zsoltárban tízennégyszer beszél arról a Szentírás, hogy Isten gyűlöli a bűnöst, és hogy a haragja van a hazugon, és a vérszomjas emberen stb. A Biblia szerint Isten haragja mind a bűnön (Róm. 1:18), mind a bűnösön ott van (Ján. 3:36). Tanítsunk az ember bukottságáról, és arról, hogy mi a különbség Isten és ember között. Tanítsunk Isten szentségéről, és hogy miért csak egy módon tudta megbékéltetni önmagát a bűneink miatt, úgy, hogy közben ő igaz maradjon és megigazítson minket is.

Tanítsunk egyház történetet, hadd értsék meg, hogy ezek a tévtanítások már korábban is jelen voltak a kereszténységben. Például Fausto Sozzini a következőt fogalmazta meg a Kálvinnal folytatott vitájában: „Isten vagy drága áron bocsátja meg az embernek a bűneit vagy ingyen.” Itt is az volt az alaptézis, hogy az emberi társadalomban, ha én ingyen megbocsátok neked, akkor erkölcsileg felsőbb rendű vagyok ahhoz képest, aki csak a bűn kiegyenlítése, vagy megfizetése árán képes megbocsátani! Sozzini azt gondolta, hogy Isten ingyen bocsátja meg. Kálvin a következőt válaszolta: „Teljesen félreérted, hogy mi történt a kereszten! Az Atya a fia engesztelő áldozatában a legdrágábbat adta oda….ingyen! Ő állta az árát és neked pedig ingyen adta ezt!”

MTA: – Részben ez elkerülhetetlen. Már Pál apostol idejében, az ősgyülekezetben is megjelentek a tévtanítók – az apostoli levelek nagy része éppen ebből az okból született meg -, pedig akkor maguk személyesen az apostolok tanították, képezték és nevezték ki városonként a presbitereket, a presbiterek-vének, püspökök, felvigyázók pedig első kézből kapták a tiszta tanítást. Abban töretlenül bíznunk kell, hogy Isten meg fogja őrizni a maga egyházát, még akkor is, ha az, amit látunk, ellentmondani látszik ennek. A Szentlélek szerepe éppen az, ezért küldi el az Úr, hogy emlékeztessen minket mindarra, amit az Úr tett és mondott, hogy “eszünkbe jutassa” mindazt. Ebből kiindulva biztosak lehetünk benne, hogy a Szentlélek nem támogatja a tévtanítást. Az a közösség, ahol hitvallás-, vagy evangélium-ellenes tanokat hirdetnek, egy idő után óhatatlanul szétesik, szétforgácsolódik, elfogy, vagy belső viszályok szakítják szét. 

Fausto Sozzini (akiről fentebb már szó esett), az unitarizmus egy oldalágának lett a vezetője, az ún. socinianizmusnak. Görbicz Tamás – többek között – az általa hirdetett tévtant “melegíti fel”: a socinianizmus ugyanis tagadja Isten megtorló igazságosságát, amely szerint a bűn büntetést kíván. Krisztus halála ennélfogva nem engesztelte ki Istent a bűnért és nem is indította őt megbocsátásra – állították a sociniánusok. Tehát előttünk van egy tanító, aki sociniánus “beütésekkel” átértelmezi Krisztus váltsághalálát, a hit általi megigazulást, a kegyelmet és Isten szeretetét.

Az embereknek persze “viszket a fülük”, mindig vágynak valami új és bombasztikus dologra, szenzációra, de az újdonság ereje maximum tiszavirág életű fellendüléseket eredményezhet, tartós növekedést semmiképp. Azt mondtam, hogy részben ez feltartóztathatatlan. Tehát nem kell kétségbe esni. Másrészt viszont küzdenünk kell azért, hogy amit az apostolok ránk bíztak – azt a drága kincset – megőrizzük, és ahogy Júdás, az Úr testvére, illetve a nevét viselő bibliai könny szerzője mondja, tusakodnunk kell a hitért. Itt hit alatt nem csak az Úr Jézusba vetett bizalmunkra kell gondolni, hanem mindarra, amit a Biblia szerzői, elsősorban az evangélisták és az apostolok tanítottak, amit írásba foglaltak és amit ránk bíztak. Ez minden keresztyén felelőssége, nem csak a presbitereké, pásztoroké, vezetőké. A BPA tagságának is tusakodnia kell a hitért. Ha én keresztyén testvéreimnek tekintem a BPA tagságát – márpedig annak tekintem, mert bár különféle közösségekhez tartozunk, de Krisztus egy, szent, apostoli és egyetemes egyházának vagyunk együtt részei -, akkor felelősséget kell éreznem irántuk is. Nyilván meg kell állni egy ponton, és ehhez a ponthoz szerintem már eljutottunk. Szóltunk, figyelmeztettük őket, innentől kezdve az ő felelősségük, mit akarnak meghallani mindebből.

MBB: – Igazatok van. Imádkozzunk továbbra is ezért a helyzetért, és ne lankadjunk benne!

Muzslai-Bízik Bencze

10 Responses

  1. Varga Tamás

    Sziasztok! Szerintem a csoportotoknak tennie kell többször is kísérletet arra, hogy az ilyen beszélgetésekhez meghívjátok a Bpa egyik presbiterét, vagy leginkább Görbicz Tamást. Vele kellene lefolytatni ,akár nyílvánosságra hozva korrekt , érdemi vitát, mindenfajta negatív előítélet nélkül. Ehhez időre van szükség. Akár több vitára is, akár hónapokat is vitázva, érvelve. Időre van szükség, hogy Görbicz Tamás kifejthesse a gondolatait (lásd Blog), értékelhesse, átgondolhassa azokat! Isten nem rohan, nem azé a hit, aki fut… Nem mögöttes háttérbeszélgetésekre van szükség, hanem velük együtt lévő eszmecserékre. Nem Facebook-os hozzászólásokra van szükség, hanem élő, személyes beszélgetésekre! Ha valóban féltitek a hamis tanoktól a Bpa testvéreket, valóban segíteni szeretnétek nekik, akkor írjatok hivatalos levelet a Bpa gyülekezetnek , hivatalos meghívót beszélgetésekre! Időre , türelemre, szeretetre van szükség mindkét oldalon! Isten adja meg ezeket! Üdvözlettel! Varga Tamás

      1. Bolyki Gyuri

        Kedves Márkus Tamás András!

        A blog működése kapcsán általában is javaslom a sokkal nyíltabb, testvéribb és korrektebb hozzáállást. Ebben a témában (is) már olyan botorságok hangzanak el, amit ha Görbicz Tamás hallana, kapásból elhatárolódna tőle. De mivel – az általam egyébként tisztelt – beszélgetőpartnerek vagy nem teljesen értik, vagy máshogy értelmezik a szavakat és gondolatmeneteket, egy olyan döglött lovat rugdosnak, amin Tamás sosem ült. Részetekről ugyan ezt a metodikát tapasztaltam a “hiperkegyelem” kapcsán írt cikkben is: ahelyett, hogy megkérdeztétek volna Kubinyi Kareszt vagy Piszter Ervint, miről mit gondol, jót beszélgettetek a Golgota gyüliből valakivel, aki elmondta, milyen veszélyes dolgokról ír egy ázsiai atyánkfia. Aztán anélkül, hogy ismertétek volna Karesz vagy Ervin álláspontját, jól megbeszéltétek, hogy ez az “izmus” milyen borzasztó veszélyes. Az már fel sem merült bennetek, hogy az adott könyvben írtaktól őket is kirázza a hideg, vagy hülyeségnek tartják. Egyszerűbb betuszkolni egy dobozba őket, aztán a dobozt rugdosni, amihez valójában nekik semmi közük. Én is azt tanácsolom, hogy legyetek korrektebbek és nyitottabbak. Nem állítom, hogy így minden kisimul, és mindenki egyet fog érteni, de legalább tisztább lesz a helyzet, és nem jönnek létre a másikat lenácizó nyilatkozatok, és ti sem fogtok feleslegesen írni, mi pedig feleslegesen olvasni:-) Arról nem is beszélve, hogy a Szentírást ilyen szinten vizsgáló és értelmező blogtól alapból ezt várja az ember.
        Szeretettel: Bolyki Gyuri

        1. Márkus Tamás András

          Kedves György!

          Egyetértek veled abban, hogy meg kell hallgatni egymást és békességre kell törekedni, csakhogy – különösen ebben a kérdésben – amikor az okokat és okozatokat vizsgáljuk, tovább kellene horgolni azt a bizonyos terítőt. Az interjúból is kiderül, hogy a BPA presbitere durván, keresetlen jelzőkkel “nekirombolt” az engesztelés “hagyományos”, hitvallásos protestáns nézetének, sátáninak titulálva azt, és az abban hívőket gyakorlatilag Baal hívőnek nevezte. A józan hangnemből, amit használsz, úgy gondolom, te ezzel sem értenél egyet. Elfogadom a kritikád, amennyiben mindkét oldal irányában megtörténik. A golgotás interjú kapcsán, amiben a hiperkegyelem “tanítása” került terítékre: szerintem nem hangzott el benne személyeskedés, de lehet én emlékszem rosszul. Esetleg – ha lesz időd – tudnál konkrétumot említeni, ami sértő volt?

          Szeretettel
          Márkus Tamás A.

  2. Bolyki Gyuri

    Kedves Tamás!
    A beszélgetésben, és fenti válaszodban is intézményesíted azt, ami személyes. A BPA-ból két külön személyről beszélünk, akik közül az egyik a személyes FB oldalán osztott meg olyan dolgokat, amit a másik nem mondott, és nem is biztos, hogy egyet ért vele (mint ahogy én sem). A BPA nem egy történelmi egyház, sokkal nagyobb szabadsága van egy-egy presbiternek, és nem tekintik a másik szavát “közösségi” állásfoglalásnak. Ti tekinthetitek annak, de ezzel még messzebb kerültök a problémás helyzet megoldásától. Ha Tamással van vitátok, azt Tamással beszéljétek meg, ha Bélával, azt Bélával. De ne toljátok egybe őket anélkül, hogy ők vállalnák a másik mondataiért a felelősséget! Az, hogy valaki nekimegy egy másik egyház tanításának, szerintem nem baj, ha megfelelően teszi. Nekem személy szerint Tamás kicsit provokatív volt, ezt személyesen el is mondtam neki, de azért koránt sem annyira, hogy ez el kéne terelje a figyelmet magáról a kérdésről, és annyira pedig végképp nem, hogy emiatt szóba se’ álltok vele, hanem négyen leültök megbeszélni, miről mit gondol.
    A “hiperkegyelem” interjúban nem a személyeskedést említettem problémaként, hanem, hogy egy kívülálló elmagyarázta, miért veszélyes, amit a “kegyelmes testvérek” tanítanak, de mind ezt úgy tette, hogy gőze nem volt arról, hogy az érintett testvéreknek miről mi a véleménye (meg nektek sem volt, mivel nem kérdeztétek meg őket). Helyette előhozakodott egy ázsiai testvér könyvével, az abban leírtakat úgy tekintette, mint a magyar “kegyelmes testvérek” véleményét, aztán jól megmondta erről a véleményét.
    Erre mondtam, hogy
    1. Nem korrekt dolog személyekett bizonyos “izmusok”-ba bezárni, aztán az “izmust” rugdosni.
    2. Egy minőségi blogon, alapvetően azt tartom helyesnek, ha veszitek a fáradtságot, és megkérdezitek az érintetteket, mondják el ők, miről mit gondolnak. Vitázzatok velük, biztos lesz, amiben engedni fognak, biztos lesz, amiben ti fogtok engedni, és testvéri módon, egymás épülésére lesz a beszélgetés, vita. De az, hogy egy kívülálló föléjük helyezkedik, besorolja őket valahova, aztán megbírálja annak az irányzatnak egy tízezer kilométerre lévő képviselőjét, azért az necces.
    Mindazonáltal, szerintem nincs veszve semmi, kellő bölcsességgel és higgadtsággal hasznos vágányra lehet terelni az ügyet, hiszen mindannyian azt szeretnénk, ha a Szentírás igazságain keresztül épülhetnénk és gazdagodhatnánk.

    Szeretettel: Bolyki Gyuri

    1. Kiss Máté

      Kedves György!

      Köszönjük a korrekt hozzászólást, de sajnos attól félek itt nem csupán eébeszélés van egymás mellett. Csak példa kedvéért írom Görbicz Tamás tegnapi kommentjét: “Görbicz Tamás Amikor valaki azt állítja, hogy az Atya szentsége és igazsága megkövetelte, hogy Jézust péppé verjék, megalázzák, és kínos halálra ítéljék, különben sérült volna bírói mivolta, különben nem bocsáthatott volna meg, különben megbomlana a harmónia az univerzumban és egyéb hasonló okokból, akkor bizony azt állítják, hogy csakis ez a szadizmus volt méltó Istenhez, mindenek alkotójához és éltetőjéhez. Szerintem meg nem. Lehet ezt szépen megfogalmazni, de amikor azt állítjuk, hogy Isten a lángoló haragját töltötte ki Jézusra, akit előbb bűnné tett és ez engesztelte ki, akkor bizony egy szadista képét festjük róla. Ez igazságtalan és nem is Biblikus. A harag és a szadizmus az embergyilkosban volt. Az Atyában és a Fiúban pedig irgalom, szeretet és megbocsátás. Nem is értem, hogyan mondhatja valaki, hogy bűnhődés nélkül nem lehet megbocsátani? Aki bűnhődik, annak nem bocsátottak meg és fordítva. Az egyik kizárja a másikat.”
      Egyébként pedig a nyilvános igehirdetéseiben és a blogjában is ugyan ezt a tanítást vallja.
      Ha van nyitottság, részemről nincs akadálya annak, hogy megbeszéljük a nézeteit személyesen.

      Szeretettel Kiss Máté

  3. Varga Zoltán

    Görbicz Tamás, és a BPA vezetősége egy nagyon fontos tényről elfeledkezett, vagy helyesebben mondva, a kegyelemorientált tanrendszerük igazolása miatt teljes mértékben ignorált. A tény a következő: Isten valóban a kegyelem királyi székén ül, viszont az Ő királyi székének Igazság és Jogosság az alapja. Tehát minden olyan „kegyelem”, alaptalan, és érvénytelen, amely nem igazságon, és jogosságon alapul. Istenben tökéletes az egyensúly, Isten mindent mérlegre tesz, mindent megvizsgál, az Ő rendelkezései és ítéletei tökéletes összhangban állnak az Ő igazságával, és a legbensőbb lényével, jellemével. Isten tökéletes matematikus, az Ő mérlege nem csal, egyetlen pikogramm eltérés sincs annak két serpenyője között. A bibliában hajszálpontosan szerepel az, hogy minek, mi a következménye, tehát milyen cselekedet, milyen jutalmat, vagy ítéletet eredményez. „Figyeljetek rám! Hamarosan eljövök, és magammal hozom a jutalmatokat! Mindenkinek megadom, amit a tettei szerint megérdemel.” /Jelenések 22, 12./
    Mind a BPA vezetősége, mind az ő tanításukat bírálók megegyeznek abban, hogy Jézus kifizette a szabadulásunk, megváltásunk árát, a vita „csupán” abban áll, hogy ki felé állt fenn a tartozás, és mi volt ez az ár. A jó hír az, hogy a Biblia nem hagy minket kétségek között a felől, hogy egészen pontosan megfelelhessünk erre a kérdésre. Tehát, ha ezt a történetet egy „egyszerű” adósságrendezésnek tekintjük, akkor felmerül három kérdés: 1. Ki tartozott? 2. Kinek tartozott? Mivel tartozott?
    A Biblia szerinti válaszok: 1. Én tartoztam (pontosabban minden ember, de mindenki a saját tartozásáért felel)./Róma 5, 12/ 2. Istennek tartoztam (mindenki Istennek tartozik). /5 Mózes 10, 14/Zsolt 22, 28-29/ Zsolt 24/ Zsolt 24, 1/ Zsid 22, 13/ 3. Az életemmel tartoztam (mindenki az életével tartozik). /Róma 5, 12/ Róma 6, 23/
    Ezeknek a fényében, most válaszoljuk meg a következő kérdéseket: 1. Ki fizetett? 2. Kinek fizetett? 3. Mivel fizetett?
    A válaszok: 1. Jézus fizetett. /Zsidó 9, 24/ Zsid 9, 12/ Titus 2, 14/ Róma 3, 24/ Ef 1, 7/ 2 Tim 1, 10/ 2. Istennek fizetett. /Zsid 9, 14/ Zsid 9, 12/ 3. Az életével fizetett. /Zsid 9, 27/ Zsid 9, 12/ Zsid 9, 14/ Máté 26, 28/
    Mindazoknak, akik egyetértenek a BPA tanításával, azt javaslom, hogy olvassák el hangosan a Zsidókhoz írt levél kilencedik fejezetét, és kezdjenek el sürgősen AZZAL egyetérteni, és mindazoktól a tanításoktól elhatárolódni, amelyek az Isten kijelentett igazságának ellentmondanak, mert ha nem ezt teszik, akkor a vezetőikkel együtt végérvényesen elvesznek!

  4. Kelár György

    Kedves Testvérek! Nekem személy szerint nagyon tetszik Bolyki Gyuri hozzászólása. Nem is értem mire ez a nagy összefogás a BPA ellen, a Protestáns teológiai vélemény egy a sok közül, nem mindent eldöntő igazság. Szerint a BPA-ban nem került ki a kereszt a centrumból, lehet egy más rálátás történt. Az Ige mindent magyaráz, de annak magyarázata félre vihet. Én tiszteletbe tartom a ti megnyilatkozásotokat is az igei látással kapcsolatban, de nem osztom a pellengérre állítást. Üdvözlettel: Kelár György

  5. dzsaszper

    Még egy szempontot szeretnék behozni a képbe: Krisztus kereszthalála kapcsán Isten jótetszését. (Ld. különösen is Kol 1, 12-20!)

    Nem tudom, honnan jön Görbicz Tamásnál, hogy egyesek szerint Istennek ne lett volna más választása… a helyettes bűnhődés, engesztelés, elégtétel miértje kapcsán legyen elég Isten jótetszése, amelyet a Szentírás egyértelműen tanít.

Hozzászólás