11
nov
2018

Csak azért is exegézis! Válasz Sytka cikkére

Valószínűleg többen felfigyeltek arra a hírre, ami az utóbbi időben elárasztotta az evangéliumi médiát, miszerint Kentucky államban egy 1:1-es méretarányú bárkát építettek az 1Móz 6:9-22 alapján, amely a szemléltetés mellett Biblia-múzeumként és a kreacionizmust bemutató kiállításként is funkcionál.

Érdemes megnézni az Ark Encounter nevű keresztyén szervezet honlapján, hogy miként is néz ki belülről ez a grandiózus építmény, és milyen evangéliumi üzenetet szeretnének ezzel átadni. Ugyanis nem csak a bárka építéséről, hanem a teremtésről, az özönvíz előtti világ bűneiről, magáról az özönvízről, és a Noéval kötött szövetségről is találunk rövid bevezetőt. Ugyan családi programokat és interaktív kiállításokat is kínálnak, de még talán várni kell arra, hogy a jegyárak is családbarátok legyenek, ugyanis jelenleg 48 $ a legolcsóbb felnőtt belépő.

Természetesen sokakat zavart már az elejétől a Bárka-projekt. Legutóbb a „Tri-State Freethinkers” nevű ateista csoport pár fős megmozdulást tartott a múzeum mellett. Az egyik tüntető így fogalmazott:

Azt mondogatják az embereknek, hogy a Föld 6000 éves, és hogy a Grand Canyon 40 nap alatt alakult ki. Ez nonszensz. Ez szembe megy az alapvető tudománnyal. És ezt hazudják a gyerekeknek és az embereknek errefelé a tudományról, ami veszélyes és erkölcstelen.

Nyilvánvaló, hogy egy-egy ilyen vállalkozás – már csak a bibliai vonatkozása miatt is – nagy ellenszélben indul el. Viszont, ami igazán megdöbbentő, amikor keresztyének szólalnak föl ilyen vagy ehhez hasonló kezdeményezések ellen, mondván, hogy ezzel csak a hívőket, a Bibliát vagy a teológiát járatják le. Sajnálatos módon ilyen hang hallható Sytka legutóbbi cikkében is.

A fenti cikkel kapcsolatban szeretnék pár gondolatot és választ megfogalmazni. És egyúttal egyfajta vitába is szállnék Sytka véleményével és teológiai látásmódjával a téma kapcsán. Nem feltétlenül magát az Ark Encounter mozgalom vállalkozását szeretném védeni, hanem sokkal inkább azt az evangéliumi látást, ami emögött van.

Az első és talán leglényegesebb ellentét evangelikál szemmel nézve, amit a cikk írója megfogalmaz, így hangzik:

Nem kívánok most újra belefeledkezni abba, milyen problémás történet Noé narratívája a Bibliában. A csaknem gumicsontnak nevezhető témát számtalanszor rágcsáltam már én is, mert ezt tartom a Szentírás egyik legproblémásabb textusának – és nem feltétlenül a történetisége, hanem a szöveg istenképe miatt.

Nem igazán értem, hogy keresztyénként hogy lehet egy Igét „problémásnak” tartani. Ha valami problémás, akkor abban hiba van, helytelen, vagy téves. Isten Szava, a Szentírás, lehetséges, hogy sokakban kérdéseket vet föl, néhányan értetlenül állnak előtte, sőt akár lehet, hogy egyesek meg is botránkoznak rajta (1Kor 1:23-24), de – mint Isten írott igéje – semmiképpen sem „problémás”. Ez egyszerűen szembe megy a Biblia ihletettségének és tévedhetetlenségének tanával.

A cikk szerzője azzal indokolja állítását, hogy szerinte Noé történetében a „szöveg istenképe” nem illik bele a kegyelmes Istenről alkotott elképzelésébe. Ezt bővebben egy korábbi cikkében fejtette ki, ahol így részletezi látásmódját:

Becsületesen be kell vallanom, képtelen vagyok igazán jól megérteni, hogyan férhet össze Isten szerető jellemével egy teljes világ brutális elpusztítása. […] Ha Isten legalapvetőbb jellemvonása a szeretet, hogyan fér ez össze azzal a ténnyel, hogy – eufemisztikus finomítás nélkül – tulajdonképpen kiirtott mindenkit egy áradás segítségével? Mire volt ez jó, ha a pusztítás után éppen maga Isten állapítja meg, hogy az ember szíve ugyanolyan gonosz maradt? […] Ha ugyanis az özönvíz elbeszélését szó szerinti történelmi eseménynek vesszük, mely globális méretű volt (azaz szikár történeti beszámolónak, melyet pontosan úgy kell értenünk, ahogyan az le van írva), szerintem megmagyarázhatatlan erkölcsi dilemmába futunk bele Isten jellemét illetően. Ebben az esetben feldolgozhatatlan, nyugtalanító, becsületes ember számára emészthetetlen, amit ez a történet sugall Istenről.

Tisztelem Sytka őszinteségét, hogy elmondja: nem érti jól a történet istenképét. De ha nem érti jól, milyen alapon állapítja meg, hogy a történet nem lehet úgy igaz, ahogy a Bibliában előttünk áll.

Úgy tűnik, hogy a szerzőt kizárólag saját szubjektív empirikus érzései vezetik a témában, ahelyett, hogy objektívan, az egész Szentíráson keresztül vizsgálná meg a kérdést. Való igaz, hogy „Isten legalapvetőbb jellemvonása a szeretet”, viszont emellett Isten türelmes, igazságos, szuverén, változhatatlan, sőt bosszúálló (Náh 1:2), de jóságos is. Alapvető hibába esik bele a szerző – saját istenképe alapján akarja az igeszakaszt magyarázni, nem pedig a Biblia istenképe szerint. Ugyanis nem létezik olyan, hogy a teremtés istenképe, vagy az özönvíz istenképe, vagy akár az Újszövetség istenképe. Ha elfogadjuk, hogy a „teljes Írás Istentől ihletett”, akkor a Szentírásnak egyetlen egy istenképe van, ami jóval összetettebb annál, hogysem le lehetne szűkíteni kizárólag a kegyelmes és jóságos nagyapó képére.

De ha ilyen az istenkép, milyen az emberkép? A legnyugtalanítóbb, hogy Sytka számára így néz ki a helyes emberi hozzáállás a Bibliához: „feldolgozhatatlan, nyugtalanító, becsületes ember(!) számára emészthetetlen, amit ez a történet sugall Istenről.” Ezzel azt a látszatot kelti, mintha az ember képes lenne becsületes és igaz módon hozzáállni az Igéhez, ráadásul, ha így tesz, mindenképpen el kell vetnie Noé történetének hitelességét, mert el tudja dönteni, hogy neki inkább igaza van, mint a Bibliának. Egy hitetlen vagy kereső ember írhat ilyet, de egy Istent feltétlen tekintélynek elismerő hívő keresztyén semmiképpen sem.

Noé bárkájának állítólagos helyszíne a mai Törökország területén

A következő problémás kijelentés így hangzik: „Noé történetét nem lehet szó szerint értelmezni.” Feltenném a kérdést: Ha nem szó szerint értelmezzük, akkor mi értelme van az egész szakasznak? Talán képletesen kezdett építkezni Noé? Képletesen értette azt Isten, hogy „Elhatároztam, hogy véget vetek minden élőlénynek, mert megtelt erőszakossággal miattuk a föld. Elpusztítom hát őket a földdel együtt.” Vagy az egész történet csupán egy „morálteológiai példázat”?

De ha még úgy is nézzük a történetet, ahogy azt sokan állítják, hogy csak egy „regionális özönvízről” volt szó, akkor minek gyűjtött be Isten – a bibliai narratíva szerint – a bárkába minden állatból kettőt, a tisztákból pedig hetet? Világos, hogy a történetet nem lehet máshogy értelmezni, csak szó szerint, mert ha akár egy részletet is képletesen értünk alatta, akkor a szöveg belső logikája elvész.

Természetesen érthető, hogy Sytka figyelembe akarja venni a régészeti, geológiai és más tudományterületek elméleteit. De valójában inkább kritika nélkül behódol ezeknek a Biblia ellenében. Hiszen így fogalmaz:

azért ha valaki elmélyed kicsit a bibliai írásmagyarázatban, az ókortörténetben, a mítoszok világában és a szentírási műfajokat is ismeri, akkor nehezen fog más végeredményre jutni, mint amire a meghatározó teológusok jutottak: hogy Noé történetét nem lehet szó szerint értelmezni.

Egyrészt ez egy bizonyítatlan állítás a szerző részéről, másrészt meghatározó evangelikál teológusok nem jutottak ilyen következtetésre. Lényegében a Szentírás tekintélyét igyekszik csorbítani azzal, hogy olyasmit állít: nem elég az Ige, szükség van a történetkritikára, irodalomkritikára, ókortörténetre, mitológiai ismeretekre, és még ki tudja mi másra, hogy „végre” fölfedezzük a több ezer éve rejtett igazságot, hogy (Uram bocsá’) a Biblia téved.

Lehetne sorolni a liberális történetkritika bűneit, ám amit Sytka is kiemel maga számára, az a mitológiai folyamat. Így ír ezzel kapcsolatban egy másik cikkében:

Özönvíztörténetek a világ minden táján előfordulnak, mert a történetek az évszázadok során széles körben elterjedtek. Ezeket mindenki a maga szájíze szerint átalakította. A biblia történet ennek az áradó történetmesélésnek az egyik állomása, mely a jelek szerint a mezopotámiai Gilgames-eposz bázisán áll.

Azt nem tudom, hogy a szerző vajon a bultmann-i mitológiátlanítás híve-e vagy sem, de az egyértelmű, hogy súlyos prekoncepciója van Noé történetével szemben. Egyrészt azt mondja ezzel, hogy a bibilai történet csupán egy hosszan és sokszor átköltött mítosz, másrészt ebből következik az is, hogy valójában a Gilgames-eposz közelebb állhat az igazsághoz, mint a Biblia elbeszélése.

Sytka érvelése, miszerint Noé bibliai elbeszélését nem lehet szó szerint értelmezi, nemcsak hogy gyenge lábakon áll, de egyenesen botránkoztató egy következetes Biblia-olvasó ember számára. Már csak azért is, mert számos alkalommal állnak ki a bibliai szereplők és maga Jézus is az özönvíz történetisége és hitelessége mellett: „És amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit.” (Lk 17:26-27; lásd még: Ézs 54:9; 2Pt 2:5; Zsid 11:7).

Sajnos azt kell mondani, ezek alapján egyértelmű, hogy Sytka saját maga végez eiszegézist/belemagyarázást az Igébe, mégpedig úgy, hogy segítségül hívja az evolúció korántsem tényszerű elméletét, anakronisztikus módon más népek mítoszait, saját etikai dilemmáit, és a kreacionista teológusokkal szembeni vélt vagy valós előítéleteit.

Noé történetének hitelessége és történetisége, már csak a szöveg belső logikája alapján is kikezdhetetlen. Ugyan az özönvíz történetében való hit nem „üdvkérdés”, mégis a Biblia tekintélyét romboljuk akkor, ha elvitatjuk megbízhatóságát, vagy, hogy ne lenne összeegyeztethető a Szentírás egészének istenképével. Így lényegében az evangélium élét és komolyságát is csorbítjuk, hiszen Isten a Noéval kötött szövetségben az egész emberiség számára biztosította kegyelmét. Ha nincs globális özönvíz, nincs globális kegyelem sem.

Valójában az a rossz üzenet a szekuláris ember felé, ha maguk a keresztyének mondják azt, hogy a mi Bibliánk nem megbízható, és az özönvíz története is csak egy mítosz. Így teljes joggal kérdezhetik: Akkor miért kéne elhinnem a Biblia többi történetét, pl. Jézus feltámadását?

Ahelyett, hogy a Szentírás igazságát „divatosan” relatívvá tennénk, és az éppen aktuális tudományos (vagy kevésbé tudományos) elméletektől tennénk függővé, inkább hagyjuk, hogy a Biblia önmagát magyarázza. Mert bizony már sokszor valódi tudományos tényeken keresztül bebizonyosodott, hogy az Igének igaza van, míg az ember gyakran téved.

13 Responses

  1. Szabó Zoltán Csaba

    Érdemes elolvasni Walt Brown Kezdetben című könyvét ebben a témában. Szerintem hasznos. Bár biztos vagyok benne, hogy lehetetlen 100%-ban az Özönvíz történetét leképezni, de egy elképzelés közelebb visz.

  2. Érdemes lenne a szerzőnek megfogadnia Szabados Àdám gondolatait e témában, e cikk ugyanis jelen esetben nagyon félrement.

    “…egyértelmű számomra, hogy az özönvíz kiterjedése nem csak üdvösségkérdés, de még az ortodoxia tesztje sem lehet (mint mondjuk a Szentháromság tagadása), hanem pont olyan kérdés, amelyben a válasz a körültekintő bibliaértelmezés és a tudományos ismereteink valamiféle egészséges kölcsönhatásából kell, hogy megszülessen. Hasonlóan ahhoz, mint mikor a geocentrikus vs. heliocentrikus világkép volt a vita tárgya, vagy mint amilyen az a vita, hogy a zsidók Egyiptomból való kivonulása a Kr. e. 13. vagy 15. században zajlott-e le. Az özönvíz kiterjedéséről alkotott véleményünket becsületesen és körültekintően kell megformálnunk, és a konklúziónk nem szabad, hogy elválasszon bennünket más hívőktől.”

    1. Márkus Tamás András

      Szia!

      Félreértetted szerintem Dávidot, ha az alapintenciójának azt véled, hogy az özönvíz kiterjedéséről értekezzen, vagy vitatkozzon. Ő elsősorban a történetiség mellett foglal állást, illetve Sytka cikkének furcsa kijelentéseire reflektál, nevezetesen: “számomra problémás a szöveg.” Evangelikálok között vannak, akik a globális, vannak, aki a helyi özönvizet tartják elfogadhatónak. Keller számára pl. a helyi özönvíz elmélete a megbízhatóbb, MacArthur számára, úgy tudom, a világra kiterjedő – de ez utóbbiban nem vagyok biztos. Tehát a cikk nem ment félre, amennyiben nem tekintjük félremenetelnek azt, hogy a szerzőt most Nagy Dávidnak, és nem Nagy Gergőnek hívják.

      1. Pedig ugy tunik, hogy eleg hatarozottan foglal allast a kerdesben:

        “De ha még úgy is nézzük a történetet, ahogy azt sokan állítják, hogy csak egy „regionális özönvízről” volt szó, akkor minek gyűjtött be Isten – a bibliai narratíva szerint – a bárkába minden állatból kettőt, a tisztákból pedig hetet? Világos, hogy a történetet nem lehet máshogy értelmezni, csak szó szerint, mert ha akár egy részletet is képletesen értünk alatta, akkor a szöveg belső logikája elvész.”

        Szerintem ez problemas kijelentes, ezert is hoztam Adam gondolatait.

        Tovabba a szerzo helytelenul hasznalja a literalis ertelmezes fogalmat. Szo szerint ertelmezni a szoveget azt jelenti, hogy azt ugy ertelmezem, amilyen az eredeti szerzo szandeka volt.
        Akik a lokalis ozonviz mellett teszik le a voksukat szinten szo szerint ertelmezik a tortenetet.

        1. Márkus Tamás András

          Szabad rá, teljes mértékben, hogy határozottan állást foglaljon a kérdésben. Ahogy R.C.Sproul is az volt, amikor élete vége felé átértékelte a Gen 1 értelmezését a teremtési napokkal kapcsolatban, és elfogadta a 6×24 órás változatot, és aztán érvelt mellette. Nincs ezzel semmi probléma. A literális értelmezést lehet tágabb és szűkebb értelemben venni. Hadd mondjak egy példát: a diszpenzacionalizmust szövetség teológiai oldalról azzal támadják, hogy túlontúl is literálisan értelmezi a próféciákat, bizonyos szimbolumokat, egybeket. Amire te utalsz, azt helyesebb lenne a “szerzők intenciójának megfelelő” értelmezésnek hívni, de szűkebb értelembem a teológiában a “szó szerinti értelmezés” azt jelenti, hogy ezt a szakaszt nem allegorikusan, nem szimbolikusan, hanem “szó szerint” értelmezem. Dávid így utal rá. Egyébként ez megint mellékvágány, mert ezeket a distinkciókat tudja ő pontosan, csak nem ez a lényeg Sytka írásával kapcsolatban. Keller is, amikor tárgyalja egyébként a teremtés napjait, akkor elkülöníti a tisztán szó szerinti, és átvitt értelemben vett értelmezéseket. Konzervatív alapon azt mondjuk, hogy mindkettő értelmezés “hibátlan”, “tévedhetetlen” és “igaz”, csak műfajilag más besorolás alá esnek.

  3. Halász Zsolt

    Az én olvasatomban Sytkának nem a magyar szöveg megértésével van gondja, hanem értelmezésével. Ráadásul J és P forrás szinte versenként váltakozik az özönvíz narratívájában. Én személy szerint kifejezetten jogosnak érzem Sytka úr polémiáját.

    1. Márkus Tamás András

      Az a baj, hogy kb. a 70-es évektől megkérdőjeleződött az ősforrás hipotézis. Az újabb eredmények szerint nem beszélhetünk önálló E és J forrásról, legfeljebb “hatásról.” Igazából egyetlen forrást emlegetnek (már akik a forráshipotézist elfogadják), a papi forrást. Eszerint minden szöveg, amelyet korábban E-vel és J-vel azonosítottak, utólagos redakció eredménye. Természetesen ez csak egy hipotézis csokor, de már ez is jelentős változásokon ment azóta keresztül, amióta megszületett. Sajnos Soggin még a kutatás korábbi állapotait adta közre.

  4. Somorjai László

    Nem vagyok teológus, csupán teológus hallgató. Az én istenképembe sem fér bele az, hogy Isten bármit, ami jó, elpusztítson, mert ez a természetével ellentétes – azonban meggyőződésem, hogy erről nincs is szó sem Noé történetében, sem másutt a Bibliában. Nézzük, mit ír a Biblia erről az eseményről: “4. Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.5. És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz…” (I.Mózes 6. 4-5).
    Noha csak egy mondatban, de a szöveg megemlíti, hogy itt genetikai keveredés történt a bukott angyalok és az emberek között. Az én értelmezésemben ez a keveredés, hibridáció volt az oka annak, hogy az egész föld megromlott, nemcsak bűnök tekintetében, hanem genetikailag is. Csupán Noé és családja maradt meg “tisztán” embernek. Isten üdvterve azonban KIZÁRÓLAG az emberi fajnak adatott. Ezért úgy vélem, hogy akik elpusztultak az özönvízben, azok genetikailag már nem emberek voltak, hanem gonosz angyalok és emberek keverékéből, illetve azok leszármazottaiból létrejött, hibrid lények. Isten az üdvtervében elhatározott programja szerint “nem tehetett mást”, mint hogy kimentse a tiszta (emberi) géneket hordozó Noét és családját. Ha ezt nem teszi meg, akkor az egész emberiség a hibridáció áldozatává válik. Más szavakkal: az özönvíz ítélete nélkül ma már nem lenne ádámi ember, s nem tudott volna megvalósulni az Ádámnak adatott, a megváltás ígéretét magában foglaló ősevangélium. (Még egy gondolat: mivel Isten jó és nincs benne semmi, de semmi gonosz, ezért az Ő ítélete a látszat ellenére is a szeretetéből és jóságából fakad – erre is példa Noé története. Amikor pedig az ember a Mindenhatóra gyanakszik, valami gonosz mögöttes szándékot feltételez, akkor csupán a saját romlott ádámi természetét vetíti ki a Teremtőjére, akitől mindig és kizárólag csak jót kapott. )

  5. A cikkben mélyen elitélitek azt, hogy Sytka problémásnak tekinti az özönvíz beszámolóját, ami alapján a lokális özönvíz mellett döntött. Utána pedig egy kommentben megvéditek azokat az evangelikál teológusokat, akik szintén a lokális mellett szállnak síkra. Ám mégis az egész világra kiterjedő özönvíz mellett érveltek. Na most, ha ti is úgy látjátok, hogy valaki a szöveg alapján dönthet így is, meg úgy is, akkor az nem azt jelenti, hogy a szöveg problémás, mivel nem lehet határozottan meglátni benne vagy az egyik, vagy a másik véleményt?
    Aztán felhozzátok a “Teljes írás istentől ihletett” érvet is. Ha az írásotok belső logikáját szeretném követni, azaz szó szerint értelmezzük a Szentírást, akkor meg kell kérdeznem, hogy szerintetek mire gondolt Pál, mikor ezt írta?

    1. Nagy Dávid

      Kedves Sefatias!
      Félreértés ne essék, Sytka nem a lokális és globális özönvízelmélet ellentéte miatt tartja problémásnak az igeszakaszt, hanem bevallottan azért, mert az ő “személyes” istenképébe nem fér bele az özönvíz szó szerinti, történeti értelme. Ezzel pedig súlyos hermeneutikai hibát vét, mert nem a Biblia belső logikáján alapuló istenkép szerint tekint a történetre, hanem – úgy vélem – saját egyéni érzései szerint.
      A lokális és globális özönvízről alkotott álláspontomat leírtam. Természetesen lehet akár evangelikál teológusoknak is más véleménye az Igéről, viszont csak úgy lehet erről érdemi vitát folytatni, ha ezt a szakasz a Szentírás alapján és nem valamiféle behozott intenció szerint értelmezzük.
      A második kérdésre a Szentírás ihletettségéről és a hermeneutikáról a Chicagói Nyilatkozatokat ajánlanám. Egyébként konkrétan válaszolva: Pál többször a szó szerinti értelmet (sőt a betű szerinti értelmet is) vette alapul – pl. Gal 3:13 és 16. Valamint Péter levelében még egyértelműbbé válik az, hogy mit jelent ez az ihletettség: “Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szóltak az Istentől küldött emberek.” (2Pt 1:20-21)

Hozzászólás