Krisztus váltsághalálának ortodox és heterodox értelmezései III.

Immár több hete folyik egy egyre inkább kiéleződő vita a Budapesti Autonóm Gyülekezet (autonóm = önálló, független, magának törvényt szabó) és a hitvallásos protestantizmus különféle felekezeteinek képviselői (reformátusok, evangélikusok, baptisták, pünkösdiek) között.

A vita lényegét jól és tömören összefoglalja blogján Szabados Ádám, evangéliumi lelkész-teológus, jól ismert keresztyén publicista:

Azt kérem, hogy most minden olvasóm figyeljen, mert a lényegről lesz szó. Hitünk misztériumáról, a mi Urunk Jézus Krisztus kereszthaláláról. Hagyományosan, évszázadokon keresztül úgy értettük Jézus halálát, hogy ő a mi bűneink jogos büntetését kapta meg, hogy nekünk Istennel békességünk lehessen. Ezt nevezik a helyettes bűnhődés tanának. A helyettes bűnhődés tana az evangélium szíve, a tannal szembeni kétely azonban újra és újra felüti a fejét. A helyettes bűnhődéssel szemben az egyik legfőbb ellenvetés a mai korban az, hogy a megváltásnak ez a magyarázata Istent „vérszomjas szörnyetegnek” mutatja, aki saját Fiát „kínozza”, holott az Atya meg tudna bocsátani vérontás nélkül is; neki nincs szüksége elégtételre, hiszen ő a szeretet.

(Forrás: http://divinity.szabadosadam.hu/?p=20866)

Krisztus áldozatáról így beszéltek hitvalló őseink, a reformátorok, de még olyan pünkösdi-karizmatikus tanítók is, mint Derek Prince – azaz a helyettes bűnhődés tanát vallották és képviselték. A BPA vezető presbiterei saját bevallásuk szerint hasonlóképpen értelmezték évtizedekig Krisztus váltághalálát és szenvedését, de az utóbbi pár évben „kijelentést” kaptak, „megvilágosodtak”, és immár elhatárolódnak mindattól, amit korábban képviseltek

Egészen pontosan – ha tovább szeretnénk szűkíteni a vitatott kérdést – Görbicz Tamás (és őt követve az autonóm gyülekezet többi vezető presbitere) két dolgot vitat: 1.) azt, hogy Krisztus szenvedésére szükség lett volna az engeszteléshez (azaz Krisztus szenvedését elválasztják halálától, mondván a „szenvedése nem volt szükséges”), 2.) másrészt – és ez a súlyosabb tévedés – a helyettes engesztelés értelmét, célját tagadja, illetve annak hagyományos nézetét átértelmezi. Görbicz szerint ahogy Krisztus egyszeri és tökéletes áldozatára utaló, az azokat előre „árnyékként” kiábrázoló ószövetségi áldozatok célja sem az volt már, hogy Istent megengeszteljék és az Ő bűn feletti haragját lecsillapítsák, úgy az ezek végérvényes betöltését jelentő, egyszeri, utolsó, teljes és végleges áldozatnak – Krisztus áldozatának – sem ez volt az értelme. Istent egyébként sem Jézus helyettes áldozata, hanem „hite” engesztelte ki – állítja Görbicz.

Ilyen alapon természetesen „Isten haragjával” sem tudnak mit kezdeni, hiszen – szerintük – ez ellentmond az Ő szeretetének. Isten mérhetetlen szeretetét nem abban látják, hogy maga Isten adta a Fiát, hogy a bűn feletti ítéletét és haragját maga hordozza el szenvedéseiben és halálában a kereszten (és az előtt) helyettünk, bűnösök helyett, hanem pusztán abban, hogy Jézus vállalva az áldozatot legyőzte a gonosz erőket, amivel kiszabadított minket a Sátán és a bűn hatalmából.

A BPA tanítói, presbiterei sajnos nem értik, hogy Krisztus váltsághalálának több aspektusa is van, és a reformátori teológia szerint ezek kiegészítik (komplementerek), és nem kiszorítják egymást. A hitvallásos protestantizmus egyszerre vallja, hogy a.) Krisztus az áldozatával legyőzte a Sátán, a halál és bűn hatalmát, kiszabadított minket ezek „rabságából”, és azt, b.) hogy mindezt úgy tette, hogy megszabadított a Törvény átkától, úgy, hogy Krisztus helyettünk bűnhődött, elhordozva Isten – egyébként minket jogosan sújtó – bűn feletti haragját (és semmiképp sem úgy, hogy Isten így „fizetett” volna a Sátánnak).

A vita jelenleg ott tart, hogy BPA vezetőinek narratívája szerint ők „áldozatok”, akiket az intézményes egyházak képviselői „üldöznek”. Ezek „kiskorúságban akarják tartani híveiket”, ragaszkodnak a dogmákhoz, „túlzottan dogmatikusak”, de ha a „dogmákhoz rakaszkodunk, akkor megáll a fejlődés, és ezt tudomásul kellene vennie a keresztyéneknek és a keresztyénségnek, mert eltelt lassan kétezer év” – mondja Lakatos Béla, BPA presbiter (ld. https://www.youtube.com/watch?v=5T1cPuL4lRc).

Ez egy hamis narratíva, az elmúlt hetek eseményeinek téves interpretációja. Ezzel szemben a helyzet a következő: a BPA vezetősége egy olyan heterodox (a hit szabályától, a Biblia tanúságtételétől eltérő) tant kezdett el hirdetni, amely szembemegy a bibliai kijelentéssel és amely a keresztyén hitünk centrumát próbálja átértelmezni, kiforgatni. Erre rámutatni, ezt leleplezni, erre felhívni a keresztyén testvérek figyelmét sem nem „dogmatizmus”, sem nem „inkvizíció”, hanem egyértelmű apostoli felszólítások követése. Minden hívőnek fel kell ugyanis ismernie azt a felelősségteljes mandátumot, amit Krisztus és az apostolok ránk hagytak, ti. hogy a ránk bízott drága kincset megőrizzük a Szentlélek által (2Tim 1,14), hogy megmaradjunk abban, amit tanultunk és amiről megbizonyosodtunk (2Tim 3,14), és hogy ezt hirdessük, és álljunk elő vele “akár alkalmas, akár alkalmatlan időben” (2Tim 4,1-2).

Az egész történet legérdekesebb eleme, amikor Lutherre hivatkoznak, (ld. fentebbi link), aki „személyes kinyilatkoztatás kapott, majd pedig eretneknek lett nyilvánítva”. Lakatos Béla BPA presbiter szerint „ezen az emberen keresztül jött be egy csomó minden az egyházba. Sokat köszönhetünk az ő bátorságának, annak, hogy felvállalta azt, amit az Úr mutatott neki.” Örömteli, hogy Luther tevékenységét, személyét elismerik és kiemelik a BPA vezetői is, ugyanakkor egy fontos kiegészítéssel élnünk kell: Luther nem „új kinyilatkoztatásokat” kapott, hanem felismerte a Szentírás olvasása közben azt az igazságot, ami adott volt (ott állt mindvégig a Szentírásban), de az idők során elhalványult, mert emberek „új dolgokkal” egészítették azt ki. Ezt fontos hangsúlyoznunk, hiszen ha Luther példáját szeretnénk követni, akkor nem új kijelentésekre, bombasztikus újításokra kell törekednünk, hanem az apostoli igehirdetés tiszta forrásához – az írott kijelentéshez – kell újra és újra visszatérnünk.

De ha már Luther szóba jött, érdemes a reformátor szavait összevetnünk Görbicz Tamás gondolataival, meglátva, hogy milyen óriási ellentét feszül kettejük felfogása között, remélve, hogy a leírt szavak kommentár nélkül mindennél többet mondanak:

Luther Márton Krisztus szenvedéseiről és haláláról, a helyettes engesztelésről: 

(Elégtétel – Kol 1,13-14)

“Mivel a bűn felett elhangzott a kárhozatás örök, megmásíthatatlan ítélete – Isten ugyanis soha nem békülhet meg a bűnnel, s így vele szemben való haragja is visszavonhatatlan -, ezért a megváltás nem történhetett meg másképp, csak úgy, hogy valaki megfizetett és eleget tett a bűnért úgy, hogy a haragot magára véve kiegyenlíti a nagy tartozást. Teremtmény erre képtelen volt. Nem maradt más megoldás, Isten egyszülött Fiának kellett érettünk helytállni, hogy emberré lévén Isten félelmetes, örök haragját magára vegye, és érte tulajdon testét és vérét áldozatúl adja. 

Irántunk való szeretetének mérhetetlen irgalmasságából, ezt meg is cselekedte, s a halálos harag ítéletét elválallta. E megfizető áldozat oly drága Istennek – hiszen egyetlen szerelmes Fia hozta, ki maga is Isten -, hogy kiengesztelődve bűnbocsátó kegyelmébe fogad mindenkit, aki Fiában hisz. Mi tehát csak élvezői vagyunk Krisztus érettünk megfizető drága érdemének, amelyet megmérhetetlen és kibeszélhetetlen szeretetből Ő szerzett meg nekünk ajándékul, hogy egyikünk se dicsekedhessék magával, hanem teljes örömmel néki adjon örök hálát, aki ekkora árat sem sajnált, hogy minket, elveszett és elkárhozott bűnösöket megváltson.” 

(Krisztus áldozata – Róm 5,8)

“Feláldozta magát a keresztfán – bűnössé és átokká lett. Így hát ő az, aki megváltott bűntől, haláltól. Két lator közt függ a keresztfán, s közéjük számlálva hal gyalázatos halállal. Mindezt az egész emberi nem javára teszi, hogy megváltsa az örök átoktól. Az Úr Jézus tehát egyrészt a világ legnagyobb és egyetlen “bűnöse”, mert hiszen mindnyájunk bűne rajta van, másrészt pedig az egyetlen igaz és szent, mert hiszen senki sem lehet Isten előtt igaz és szent, hanem csak ő általa. 

Aki hiszi, hogy bűnét és az egész világét a mi áldott Urunk hordozza, s hogy Megváltónk azért engedte magát megkeresztelni, keresztre szegezni, drága vérét azért ontotta, hogy mint egyetlen bűnbak és vezeklő minden bűnünkből megtiszítson, megigazítson és üdvözítsen: azé a bűnök bocsánata, az örök élet, s övé lesz a Krisztus keresztsége, keresztje és vére.” 

(Miattam, helyettem, érettem – Ézs 53,4)

“Milyen világos és hatalmas ige ez! Krisztus szenvedését a mi betegségünk és fájdalmunk okozza. Amit nekünk kellett volna örökké hordoznunk, azt ő hordozta. A fájdalom, amit mi érdemeltünk, hogy örök halállal haljunk, étlen-szomjan kínlódjunk, mind-mind őrajta van. Szenvedése engem, téged – valamennyiünket – illet, mert hiszen értünk történt, s nekünk vált javunkra. Mi pedig azt hittük, hogy Isten ostorozza, veri, kínozza. 

Úgy is van. Hiszen Mózes maga mondja: “Átkozott minden, aki fán függ!” Ezért szidalmazták kárhozottnak, átkozottnak. Magán sem tud segíteni, hogyan tudna másokon?! De rosszul látták. Mert hiszen a mi fájdalmainkat hordozta. Külső látszatra mintha átkozott lett volna. Voltaképpen pedig a mi fájdalmainkat hordozta. “Azért van rajta büntetés, hogy békességünk legyen, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.” Ő bűnhődik, miénk a béke. Mi haragítottuk meg Istent, s ő vezekel érte, hogy bűneinktől megváltva, békességhez jussunk. Néki szenvedni kell, mi pedig megmenekültünk. Míly gyalázatos volna ekkora szeretetet és irgalmasságot csak úgy elfelejteni!”

(Átokká lett éertünk – Gal 3,13)

“Ki bontránkoznék meg ezek után a kereszten? Ki állítaná Krisztus halálát csúfosnak? Ki ne adna hálát szívből az Istennek, hogy Fia kereszten függ, és az átkot, mely bűneink miatt minket illetne, magára veszi?! Függ, mint egy elátkozott, kinek ellensége az Isten, s engedi, hogy gyalázatos nyomorúságba és szorongattatásba jusson. Mindez azonban értem és érted történik, hogy miénk legyen az áldás. Tanulj meg hát különbséget tenni, s ne aszerint ítélj, amit a szemed lát, hanem amit Isten Igéje mond. Látszatra Krisztus halála gyalázatos, sőt átkozott halál. A fa, melyen meghal, átkozott fa. De csak azért, mert minden mi bűnünk rajta van. Átkozott fa, átkozott, aki rajta függ, mert átkozott az ok, amely rá juttatta. Az átok a bűnt illeti, s minél többet hordoz az Úr, annál nagyobb az átok is. Számunkra azonban üdvösséges a halála, mert leveszi rólunk az átkot, s áldást ad helyébe.” 

(Az Atyához ment – Jn 16,5)

“Mikor Krisztus azt mondja, hogy az Atyához megy, akkor ezzel összefoglalja megváltásunk egész művét, mindazt, amiért jött, amit értünk tett s tesz végiglen – szenvedését, halálát, feltámadását s az egyházban való egész országát. Mert ez az Atyához való menetel azt jelenti, hogy magát vérehullásával és halálával áldozatúl adja, hogy megfizessen a bűnért, s azután diadalmas feltámadásával hatalma alá verve bűnt, halált, poklot, üljön az Atya jobbjára, honnét élő Úrként láthatatlan uralkodik égen-földön, gyűjti, terjeszti evangéliumának hirdetésével a kereszténységet, a benne hívőket közbenjáró örök főpapként képviseli az Atyánál, s könyörög értük, mivel hogy még mindig van még gyarlóságuk és bűnük, aztán adja a Szentlélek erejét, bűn, ördög és halál legyőzésére. 

A keresztyény embernek Isten előtt való megigazulása tehát, lám, azt jelenti, hogy Krisztus az Atyához megy, azaz értünk szenved, feltámad, s ezzel kiengeszteli Istent, hogy őérette kegyelmet és bűnbocsánatot nyerjünk, s hogy ez éppen nem a mi művünk vagy érdemünk, hanem egyedül Krisztus érettünk az Atyához való menetelének műve és érdeme. Mi tehát más valakinek az igazságát kapjuk ajándékba tulajdonul, hogy a saját igazságunkká válva, Isten kedvét találja bennünk, édes gyermekei, örökösei legyünk.”

(Megoltalmaz, Zsid 9,12)

“Krisztus a sok mindenféle földi gonosztól királyi tisztével oltalmaz meg. Azzal, hogy ő Úr. Bűneinktől és Isten haragjától azonban papi tisztével oltalmaz meg. Úgy, hogy közbenjár, feláldozza magát, kiengeszteli Istent, hogy benne legyen bizodalmunk Istenhez, és lelkiismeretünk Isten haragvó ítéletétől ne féljen. Mint ahogyan Pál mondja a Római levél 5. fejezetének 2. versében: “aki által van a menetelünk is hitben a kegyelemhez.”

S hogy Isten felől megnyugtat, az sokkal nagyobb dolog, mint az, hogy földi bajoktól megoltalmaz. Mert a vétek nehezebb, mint a fájdalom, s a bűn rosszabb, mint a halál. Hiszen a halált is a bűn nemzi, és bűn nélkül halál nem is volna, vagy ha volna is, nem ártana. 

Felséges egy vígasztalás az, hogy bűnünkkel, lelkiismeretünk furdalásával, Isten haragjával és ítéletével szemben Krisztusra hivatkozhatunk, s azt mondhatjuk: te vagy a mi örök főpapunk.” 

Forrás: Jer, örvendjünk keresztyének, Luther Kiadó, Budapest 2011

Görbicz Tamás:

“Azon az éjszakán, amikor Jézus ki lett szolgáltatva, akkor nem az történt, hogy Isten igazsága megkövetelte a bűnhődést, és ezért Istennek nem volt más választása. Ha ezt hallod, küldd el már melegebb éghajlatra azt a drága atyafit… Kinek nem volt más választása, kinek, a mindenható Istennek? Beszorult a sarokba, mert nincs más választása? Nem, pontosan abban van az értéke és a nagysága annak, amit az Isten tett, hogy volt más választása de ő mégis ezt tette. Minthogy a feleséged szeretetének is az az értéke, hogy van más választása. Ő faképnél hagyhatna téged, de nem teszi. Hacsak egy guminő van melletted, annak nincs más választása, és a szeretete sem ér semmit.”

“Az Isten mit választott? Azt választotta, hogy azt mondta az ördögnek, hogy itt van a Fiam, akit magamnál is jobban szeretek. Itt van egy emberi testben. Ha igaz, hogy minden ember bűnös, ha igaz, hogy minden ember selejt, ha igaz, hogy minden ember gonosz, akkor az ördögnek volt egy anti-hite az ember ellen. Hogy ember nem lehet igaz az Isten előtt. Ember, csak elbukásra van ítélve. Ember nem lehet engedelmes. Ember nem gyakorolhat hitet. Ember nem állhat meg az Isten színe előtt – ez volt az ördögnek a hite. Ezért elfogadott egy egyszerű cserét. És azt mondta Isten: Figyelj ide, azokat, akik hisznek az Újszövetségben, szabadon kell engedned, cserébe megkapod a fiamat. Ez egy ilyen túszcsere. Mert a túsz (sic!) mit csinál? Úgy próbál feletted hatalmat gyakorolni, hogy túszul ejti azt, aki neked fontos, és akit te szeretsz. Mert a bűneink kiknek adtak el? Persze, megsértettük Istent, de nem ez volt a dolog lényege. Ki az, aki a bűnben leledzik, aki a bűn által uralkodik rajtunk? Ki az, aki úr a halál és a sötétség fölött? (…) És Isten odaadta a Fiát értünk cserébe (…). Nem Isten haragja mutatkozott meg akkor, hanem a Sátán gonoszsága mutatkozott meg akkor.” 

Forrás: https://youtu.be/vJ_-0AmKH7o

“A kérdés továbbra is csak az, hogy azért szenvedett-e (=Jézus), mert az Atya bűnök miatt haragját  csak a korbácsolással, megalázással, csúfolással és a kereszten szenvedett kínlódásaival engesztelhette ki?….”

“A vita azon van, hogy Jézus szenvedéseire szüksége volt-e az Atyának ahhoz, hogy megbocsáthasson és kiengesztelődjön és az igazsága megmaradjon?” 

“Miért engesztelte volna ki Istent Jézus szenvedése? Hol beszélnek erről az apostolok? Ehelyett mindenhol Isten szeretetéről szólnak…”

“Az pedig, hogy sem a pogányok, sem a zsidók között nem volt egy igaz sem, nem áll semmilyen kapcsolatban azzal, hogy Jézusnak az Atya haragja miatt kellett volna szenvednie. Ezek semmilyen formában nem érvek az ellen, hogy Istennek nem volt szüksége Jézus szenvedéseire ahhoz, hogy megbocsáthasson, és hogy nem a szenvedés engesztelte ki Istent, hanem a hit (sic).”

“Az én fantáziám valóban jó, mert abban hiszek, hogy Isten nem vérszomjas. Szerintem azoké rossz, akik ennek ellenkezőjében hisznek, egy olyan Istenben, akinek nem volt elég fia halála, hanem még a kínszenvedései is kellettek neki, hogy megengesztelődjön. (…) Amiben nem értünk egyet, az az, hogy miért volt szükség Jézus kínszenvedéseire. Azért, mert az Atya az emberek bűnei miatt ezt kívánta meg azért, hogy megengesztelődjön, vagy azért, mert az ördög, amikor kezébe kaphatta Isten Fiát, mint embert, megmutatta valódi embergyilkos arcát…”. 

“Abszurd azt állítani, hogy az univerzumban csak úgy állhatott helyre a rend, ha Jézust megkínozzák.”

“……..Nem a helyettes elégtétel tanával van bajom, hiszen Jézus nyilván – ártatlan lévén – helyettünk szenvedett. Hanem azzal, hogy erre az elégtételre Istennek szüksége volt ahhoz, hogy megbocsáthasson…….”

“……A megbocsátásnak éppen az a lényege, hogy nem kell “fizetni”.

“…Istent az ember iránt Jézus hite békítette ki.”

“Az a hit engesztelte ki az Atyát, melyet Jézus szenvedő emberként, a kínhalál és a lelki gyötrelmek ellenére mindvégig tanúsított. Ez a hit mutatkozott meg az engedelmességében, abban, hogy felment a keresztre és abban, hogy nem jött le róla.”

“…Nem Isten vérszomját kellett kielégítenie. Istent nem a bűnös bűnhődése békíti meg, mert nem gyönyörködik a meghaló halálában (sem). Ez egy igazságtalan és abszurd kép Istentől.”

“…mikor az ember (a Törvény ellenére is) menthetetlen állapotba került, Isten volt az, aki az ember szabadságának az árát kifizette (váltságdíj), hogy sátánnak ne lehessen hatalma az ember felett.”

“Nem Isten haragja a bűn iránt mutatkozott meg Jézus szenvedésében, hanem a sátán haragja (gonoszságának ereje) mutatkozott meg. És Istennek szeretete mutatkozott meg abban, hogy mindezt eltűrte. A szeretet ereje, hogy lett volna más választása, mégis ezt válaszotta.” 

“Egyrészt Isten azzal üzletel (utalva a Sátánra), akivel akar, ki kérhetné számon? Másrészt a bűnnek nem az a lényege, hogy sérti Istent…”

“Jézus halála szükségszerű volt, enélkül nem léphetett volna hatályba az Új Szövetség (Héb 9,16). A szenvedése nem. Én sem követelem meg a gyerekemtől, hogy valaki bűnhődjön ahhoz, hogy megbocsássak neki. Csak azt követelem meg, hogy “magába szálljon” és legyen őszinte, amikor beismeri a hibáját. Ez önmagában ad garanciát arra, hogy a közösség helyre állhat és újra édes bizalomban lehetünk együtt.”

“Bármennyire nagy hagyományokkal rendelkezik, továbbra is abszurdnak tartom azt az elképzelést, hogy Isten akarta Jézus kegyetlen szenvedéseit, hogy megbocsáthasson. A megbocsátásnak éppen az a lényege, hogy nem kell “fizetni”. (…) Vagy az Atya azért bocsát meg, mert a saját fiát már jól elagyabugyálta? Azt, hogy az árat az ördög szabta, nem úgy értem, hogy diktálhatna Istennek, hanem úgy, hogy jó alaposan felsrófolta a maga gonosz módján, de mind az Atya, mind a Fiú kész volt kifizetni értünk, bármibe is kerül.”

“amikor valaki eladósodott, eladták rabszolgának, és aki annyira eladósodott, az egész életében rabszolga volt, és egy adós rabszolgát ki lehetett váltani, ha kifizették az adósságát. Csakhogy nem volt olyan egyszerű a dolog, mert ha a rabszolgatartó ragaszkodott hozzá, akkor nem volt elég, ha az adósságát kifizetted, hanem azt az árat kellett kifizetni, amit a rabszolgatartó szabott, hogy a szolga szabad legyen. Mi is így vagyunk. Jézusnak a kereszten nem azért kellett ilyen brutálisan meghalnia, hogy az Atya nagy kegyesen megbocsásson nekünk. Az Atya megbocsátott volna nekünk a Fia szenvedései nélkül is. Jézusnak azért kellett ilyen brutálisan szenvednie, mert a rabszolgatartó ezt az árat szabta értünk. Ő ezt az árat szabta, és a brutalitás az ő embergyilkos hajlamait mutatja, amibe a kereszt került. Ezt az árat szabta az ördög a mi szabadságunkért. Az Atya is kifizette ezt az árat – neki volt nehezebb -, és a Fiú is kifizette.”

Forrás: https://www.evangelikalcsoport.hu/2018/06/28/krisztus-valtsaghalalanak-ortodox-es-heterodox-ertelmezesei/ és https://www.evangelikalcsoport.hu/2018/07/03/krisztus-halalanak-ortodox-es-heterodox-ertelmezesei-ii/ (ld. a cikkek alatt található kommenteket, hozzászólásokat)