13
aug
2018

A hiper-fundamentalizmus jellemzői

Kevin T. Bauder a kortárs konzervatív keresztyénség fundamentalista ágának meghatározó képviselője. 2003 és 2011 között a Central Baptist Theological Seminary of Minneapolis elnöke, ugyanitt 2011 óta a rendszeres teológia kutató professzora. Doktori címeit a Trinity Evangelical Divinity School-ban és a Dallas Theological Seminary-n szerezte.

Bauder személye azért érdekes számunkra, mert a Four Views of The Spectrum of Evangelicalism (Négy nézet az evangelikalizmus spektrumáról) című többszerzős műben az evangelikalizmust fundamentalista szemszögből elemzi. 

Kevin T. Bauder

Habár ma sokan a keresztyén fundamentalizmust egyenlővé teszik bizonyos progresszív etikai nézetek militáns elutasításával (például az abortusz-ellenességgel és a homoszexualitás/azonos nemű párok házasságkötésének harcos negligálásával), a fundamentalizmus ennél jóval több.

A keresztyén fundamentalizmus megszületése a 19. század végére és a 20. század elejére tehető, amikor túlnyomórészt brit és amerikai protestánsok reagálni próbáltak a teológiai liberalizmus és a kulturális modernizmus terjedésére. A fundamentalisták szerint a 19. század modernista teológusai alapvető keresztyén doktrinákat magyaráztak félre vagy utasítottak el, különösképpen a bibliai inerranciát (=tévedhetetlenséget), mely a fundamentalisták szerint egyike a keresztyén hit fundamentumainak. 

A fundamentalizmus mint mozgalom számos felekezetben és egymástól eltérő teológiai tradícióban öltött testet – felekezeti tekintetben leginkább a presbiteriánusok/reformátusok és a baptisták, teológiai értelemben pedig túlnyomórészt a klasszikus szövetségteológiát vagy az újkeletűbb diszpenzacionalizmust képviselők körében. 

A fundamentalizmus történetének egyik meghatározó állomása a Fundamentals (Fundamentumok) címet viselő 12 kötetes esszésorozat megjelenése volt 1910 és 1915 között. E köteteknek a stílusa, melyeket konzervatív protestáns teológusok fogalmaztak meg, és amelyekben a protestáns ortodoxiát, annak hitigazságait vették védelmükbe, rendkívül polemikus és apologetikus. 

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy amikor a fundamentalista mozgalom történetét vizsgáljuk, akkor egyben az evangelikalizmus történetéről is beszélünk. Később persze a szűkebb értelemben vett fundamentalista mozgalom útjai elváltak a belőle kisarjadó evangelikalizmusétól, a kettő között azonban jelentős átfedések maradtak, olyannyira, hogy sokan ma is vitatkoznak arról, hogy az “evangelikál” és “fundamentalista” jelzők mennyire tekinthetők szinonimnak. 

Kevin T. Bauder korábban említett essszéjében a fundamentalizmus/fundamentalista mozgalom oldalhajtásaként megjelenő hiper-fundamentalizmust is elemzi.

Azért érdemes ezt a felsorolást röviden áttekintenünk, mert általában a hiper-fundamentalizmus jellemzőit teljes mértékben társítják a keresztyén fundamentalizmussal, téves színben tüntetve fel egy olyan mozgalmat, amely születésétől fogva jóval több és jóval értékesebb, mint amit ma sokan gondolnak róla. 

A hiper-fundamentalizmus azonban létező jelenség (hazánkban is, mégha annak képviselői nem is így azonosítanák magukat), és sajnos beszélnünk kell róla. Bauder szerint a hiper-fundamentalisták valójában nem is fundamentalisták (a szó eredeti értelmében), pusztán csak “paraziták” a fundamentalista mozgalom testén. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy maguk a fősodratú, mainstream fundamentalisták is elhatárolódnak a hiper-fundamentalizmus képviselőitől.

Ugyanakkor evangelikál keresztyénekként a fundamentalizmusról – ha a fundamentalista mozgalom eredetére és kezdeti céljaira tekintünk – nem beszélhetünk dehonesztálóan. Erre fokozottan kell ügyelnünk, ugyanis a hazai teológiai közbeszédben sajnos tendenciózusan tévesen, szitokszóként használják a “fundamentalizmus/fundamentalista” kifejezéseket – valójában a hiper-fundamentalizmust jelölve velük. Máskor tudatosan akarják hírbe hozni az evangelikalizmushoz sorolható konzervatív világnézetet és teológiai meggyőződéseket úgy, hogy a “fundamentalista” jelzőt, amelyhez – mint láttuk – számtalan téves asszociáció kötődik, szándékosan aggatják az evangelikalizmusra. 

(A felsorolás Bauder pontjait parafrazálva tartalmazza, ugyanakkor azokat több helyen a jelen cikk írója kiegészítette és saját magyarázatával látta el, tekintetbe véve a hazai kontextust)

1.) A hiper-fundamentalisták a fundamentalizmuson (tehát szerintük igaz hiten) egy szervezethez, mozgalomhoz vagy valamely vezető személyiséghez való hűséget értik. Nem általánosan a hit fundamentumai iránt tanúsítanak lojalitást, hanem az azokat – helyesen vagy helytelenül, kiegyensúlyozottan vagy kiegyensúlyozatlanul – zászlóra tűző konkrét szervezethez ragaszkodnak foggal-körömmel. Ezért a hitvédelmet egyenlővé teszik az általuk preferált szervezet vagy annak vezetője jóhírének védelmezésével. Bárki, aki kritikával illeti a szervezetet vagy annak vezetőit, könnyen az üdvözítő hiten kívülre rekesztheti magát a szemükben.

2.) A hiper-fundamentalisták néhány Biblián kívüli (sőt, néha a Bibliával egyenesen ellentétes) tanítással kapcsolatosan gyakran egyfajta “militáns” hozzáállást képviselnek – harcosan védik azokat. Számos fundamentalista például elkötelezett bizonyos történelmi bibliafordítások iránt – angolszász területeken vannak, akik a King James-féle bibliafordítást jóformán ihletettnek tartják, és minden egyéb fordítást lelkiismereti okokból határozottan elutasítanak. 

3.) A hiper-fundamentalisták körében a csoportoktól, egyénektől való elhatárolódás asszociatív módon történik: kevésbé nívós fundamentalista kiáltványokból és röplapokból ismerős lehet az az érvelés, hogy valakitől azért kell végképp elhatárolódni, mert dialógust folytatott egy, a fundamentalisták által megbélyegzett személlyel, azonos rendezvényen jelent meg vele, vagy csak azonos helyszínen tartózkodtak ugyanabban az időben. Ha valaki összefüggésbe hozható egy olyan személlyel, akire valamilyen hamis tan, tévedés, vagy bibliátlan nézet ráolvasható, az egyenlő azzal, mintha ő maga is egyetértene e téves nézetekkel.

4.) A hiper-fundamentalisták gyakori ismertetőjegye, hogy képtelenek elfogadni a kritikát. Számukra bizonyos dolgok megkérdőjelezése nem más, mint a gyengeség és a kompromisszum jele. Mindenféle kritika – főként az, ami a nyilvánosság előtt történik – támadás számukra. Más szavakkal: a hiper-fundamentalizmust gyakran extrém védekező reakció jellemzi. 

5.) A hiper-fundamentalizmus képviselőit vaskos anti-intellektualizmus jellemzi. Számos hiper-fundamentalista úgy tekint az oktatásra, a bibliai stúdiumokra, a biblikus irodalmakban való elmélyedésre, mint amelyek károsak az egészséges spiritualitásra. Ebből az attitűdből aztán valamiféle hamis büszkeség és masszív tájékozatlanság fakad. A hiper-fundamentalisa teológiai szemináriumok – már ha egyáltalán beszélhetünk ilyenekről, mert inkább a bibliaiskolákat pereferálják -, egyértelműen csak a gyakorlatra helyezik a hangsúlyt. 

6.) A hiper-fundamentalizmus olykor-olykor hajlamos a keresztyén hit nem esszenciális, nem lényegi elemeit a fundamentalizmus kizárólagos jellemezőinek tekinteni. Vannak olyan hiper-fundamentalisták, akik csak a baptistákat fogadják el hithű fundamentalistáknak, de vannak olyanok is, akik szerint csak a diszpenzacionalisták tekinthetők annak, a fundamentalizmus körén kívűlre rekesztve ezzel a szövetségteológia pártolóit. Más hiper-fundamentalisták Biblián kívűli – vagy a Biblia számára adiafora – személyes és közösségi gyakorlatot próbálnak esszenciális tényezővé tenni, például ruházkodásra vagy zenei stílusra vonatkozó elvárásokat.

7.) Más hiper-fundamentalisták a militáns politikai szerepvállalást teszik a fundamentalizmus legfőbb kritériumává. Az USA-ban az 1960-as és az 1970-es években voltak, akik a harcos antikommunista hozzáállásra tekintettek úgy, mint a fundamentalizmus elengedhetetlen jellemzőjére. Ma sokan vannak, akik az abortusz-ellenességre, vagy a homoszexuális és gender propagandával szembeni aktivizmusra tekintenek így. Való igaz, hogy az attitűd, amelyekből az ilyen irányú politikai aktivizmus fakad, biblikus, de a közéleti/politikai szerepvállalás szintje – az, hogy a keresztyén ember mennyire vonódik bele a napi politikába – nem lehet a hit elsődleges mércéje. 

8.) A hiper-fundamentalisták sokszor kettős etikát képviselnek – persze nem hivatalosan: a felekezeti háborúban sokszor olyan eszközökkel élnek, amelyeket a személyes életükben mellőznek. Azaz bizonyos szituációkban számukra a cél szentesíti az eszközt. A gúnyolódást, mások hiányos információkon alapuló megbélyegzését, a féligazságokkal dobálózást, a rágalmazást legitim “fegyvereknek” tekintik.  

Mi, az Evangelikál Csoport Egyesület vezetői és tagjai óva intjük magunkat és minden keresztyén testvérünket, hogy miközben az igaz hitért küzdünk és annak fundamentumait próbáljuk megőrízni, ne essünk a hiper-fundamentalizmus szélsőségeibe.

Ez is érdekes lehet

Martyn LIoyd-Jones: “Mi jellemzi az evangelikál hívőt?”
Evangelikál példaképek: Martyn LIoyd-Jones
Az evangelikál hittartalom meghatározása / “triage” modell
A hiperkegyelem tanának bemutatása és kritikája – interjú