2
máj
2018

“Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben” – a prosperitás teológia/jóléti evangélium tanítása és veszélyei

/Márkus Tamás András református lelkésszel a budapesti keresztyén ADNA Kávézóban ültünk le, hogy a prosperitás teológiáról, jóléti evangéliumról beszélgessünk/

Parti Benedek: Egy keresztyén üzleti vállakozás sikere mindenképpen azt jelenti, hogy Isten megáldotta ezt a vállalkozást, vagy a profitnak egyáltalán nincs köze Isten lelki-szellemi áldásához? 

Márkus Tamás András: Ez lényeges kérdés, és minden keresztyén üzletember szembesül előbb-utóbb vele, főleg ha sikeres. Sőt, a kérdés még inkább aktuális az olyan, direkt keresztyén tartalmakat áruló, propagáló vállalkozásoknál, mint pl. egy keresztyén könyvesbolt, vagy kiadó. Isten áldásáról árulkodik, ha financiális értelemben jól teljesítenek? Nagyon nehéz kérdés, mert a legtöbb sikeres vállalkozást nem keresztyének vezetik. Sőt, a vállakozások növekedésének a módja, tehát az, ahogy egyre nagyobb profitra tesznek szert, illetve a tartalom, amit árulnak, sok esetben etikailag is megkérdőjelezhető.

Vannak olyan, keresztyén szempontból szektának tekinthető, vallási tevékenységet folytató intézmények is, amelyek financiális szempontból rendkívül sikeresnek mondhatók, mint pl. a szcientológia egyház. Ha a “nagy profit, nagyobb áldás” logikát érvényesítjük, akkor ezekben az esetekben is Isten áldásának kellene tekintenünk mindent jelentősebb vagyongyarapodást?  Biztos, hogy nem!

A kifejezetten keresztyén tartalmakat árusító vállakozások esetében ráadásul az evangélium lényege sérülhet. Jézus azt mondja a tanítványoknak – amikor kiküldi őket azzal a céllal, hogy hirdessék, “elközelgetett a mennyek országa”, és ennek fényében meghagyja nekik, hogy gyógyítsanak betegeket, űzzenek ördögöket és tisztítsák meg a leprásokat -, hogy “ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” Nyilván ez Jézus szolgálatának egy sajátos időszaka, amikor a tizenkettőt kiküldi, de maga az elv minden keresztyén számára minden korban alapvető jelentőségű. Az evangélium az, hogy Isten az ő kegyelméből – anélkül, hogy bármit saját erőnkből tehettünk volna, – utánunk, bűnösök után jött, és ingyen megváltott minket. Tehát azt, amit kaptunk, mivel ajándék, ingyen kell továbbadnunk. Ez alap. Egy direkt keresztyén tartalmakat közvetítő könyvesbolt esetében, aminek a léte eleve missziós célzatú, alapvetőnek kellene lennie, hogy bizonyos profitnövekedésről lemond, vagy visszaforgatja, rászorultak javára fordítja, stb. Elvnek kellene lennie, hogy az evangéliumból senki se gazdagodjon meg. Megélhet belőle, ez nem vitás, de ne ebből gazdagodjon meg.

P.B.: Mikorra tehető a “prosperitás-evangélium” kialakulása? 

M.T.A.: Történelmét tekintve a prosperitás-teológia, vagy “jóléti evangélium” viszonylag fiatal. A 20. század elején jelent meg az USA-ban a pünkösdi mozgalom vadhajtásaként. Angolul definíció-szerűen így hangzik: “Health and Wealth Gospel”, tehát az egészség és a gazdagság evangéliuma. A “jóléti evangélium” kifejezés ezért is találó, mert vonatkozik mind a testi egészségre, mind az anyagi gazdagságra. A testi egészségre helyezett hangsúly elárulja, hogy milyen gondolatok állnak a hátterében: “Isten azt akarja, hogy egészséges légy” – tehát a testi egészség az evangélium szerves része, mondják. “Isten azt akarja, hogy gazdag legyél” – ahogy a testi egészség, úgy a gazdagság is része az evangéliumnak, állítják. És azért, hogy ezt az egészséget és gazdagságot el tudd érni, csodának kell történnie, Isten áldását kell elnyerned A jóléti evangélium képviselői szerint ez minden ember számára elérhető.

P.B.: Milyen veszélyek rejlenek benne? 

M.T.A.: E látásmód tragédiája éppen abban rejlik, hogy elvet gyárt az eleve téves összefüggésből, tehát abból, hogy Isten áldása minden esetben testi egészséget és jólétet eredményez. Megjelenik egy hamis automatizmus. Ennek az automatizmusnak a szellemi termékei azok a “keresztyén” könyvek, amelyek “kulcsokat”, különféle módszereket, metódusokat kínálnak az anyagi bővölködéshez. Ezért történhet meg az a szégyen, hogy bizonyos karizmatikusok bűntudatot éreznek amiatt, ha nem gyógyulnak meg, vagy szegények maradnak, mert azt hallják: “kevés a hited, nem imádkozol megfelelően, rejtett bűneid vannak, nem a megfelelő módszert alkalmazod”. Így aztán a szerényebb anyagi körülmények között élő keresztyének, vagy azok, akik egyenesen szegények és segítségre szorulnak, folyamatosan középszerűnek, bizonyos értelemben bűnösnek, elvetettnek érzik magukat, mert szegénységük hátterében az állítólagos szellemi deficitük áll.

Ez egészen szélsőséges kijelentésekhez vezethet. Például – nemrég olvastam -, hogy a német Wolfhard Margies, aki az extrém karizmatizmus képviselője, azt állította, hogy az egykori Szovjetunióban üldözést elszenvedő keresztyének maguk is hibásak mindabban, ami érte őket, mert egyfajta bibliátlan, Jézus akaratával szembemenő felfogást képviseltek, amikor pozitívan tekintettek az őket ért üldözésre.

Egyébként a témához szorosan kötődnek az ún. “Hit szava/igéje”, angolul Word of Faith mozgalom hamis elképzelései is. E mogalomhoz kötődő tanítók szerint elég valamiben erősen hinni, elég valamiért szívósan imádkozni, hogy a hőn áhított dolog valóra váljon. Ha valamit nagyon akarunk, Isten valóságossá teszi. Ez is egyfajta automatizmus, amelynek lényege: “name it and claim it”, tehát “nevezd meg/mondd ki, és vedd át.”  Kenneth Hagin volt ennek a legfőbb képviselője, jelenleg a pünkösdi-karizmatikus Kenneth Copeland és még mások is. Nem más ez, mint a vizualizáció okkult gyakorlatát követő “karizmatikus mágia” összekötve a vaskos, nyugati materializmussal.

P.B.: Honnan indult a mozgalom, hol hódított igazán teret, és kik a fő képviselői, akiket itthon is ismerhetünk? 

M.T.A.: A jóléti evangélium különösen is az USA-ban terjedt el nagyon. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert jól rímel az ún. “amerikai álomra”, melynek lényege: élvezd az életet és valósítsd meg a céljaidat. Tehát legyél földi értelemben gazdag és sikeres, hiszen meg tudod tenni. A jóléti evangélium ugyanez vallási köntösben: Isten segít neked abban, hogy elérd a kitűzött célokat, hogy megvalósítsd az álmaidat. És mi itt a földön az átlagember célja? Az, hogy gazdag legyen, hiszen pénzben mérjük a sikert, és Isten sikeressé tud tenni. Ez az egyik ok. A másik oka annak, amiért az USA megfelelő táptalajt jelenthet a jóléti evangélium számára, hogy – bár a legtöbb evangelikál az USA-ban van, – nagyon felszínes evangéliumértelmezés terjedt el. A lakosság nagy része újjászületett keresztyénnek tartja magát, mert egyszer, valamikor egy missziós ifjúsági konferencián magasra tartotta a kezét, vagy felhívásra előre ment, és valamiféle érzelmileg túlfűtött, de sematikus és gyors spirituális élményben volt része. A keresztyének nagyobb része látszatkeresztyén. Itt hiányzik a bűnökkel való szembenézés, a valódi gondolati, világnézeti és egzisztenciális vágányváltás, a valódi megtérés, tehát amiről Jézus beszél, önmagunk elvesztése. Itt valójában az ember a világot akarja megnyerni önmagának, és ebben Jézus – az a Jézus, akit elképzel -, a hit és az egész keresztyénség csak eszköz számára. A jóléti evangéliumot a többség örömmel fogadja, mert így az egoista életcélok vallási legitimizációt kapnak, mondván: “Isten is ezt akarja.”

Sőt, még “keresztyén” példaképek és vezető személyiségek is vannak előttük, akik “térdig gázolnak” a luxusban. Az egyik ilyen keresztyén vezető személyiség a hazánkban is jól ismert Joyce Meyer, akinek rendszeres műsorát a Pax Tv sugározza. Nem csak a hazai keresztyénekre gyakorol nagy hatást, hanem Németországban is az egyik legbefolyásosabb igehirdetőnek számít. Meyer széles körben ismert rendkívül hivalkodó életstílusáról.

Olvasod még a Bibliát, vagy már érzed Istent?

Egy német evangelikál/evangéliumi szerző, Thorsten Brenscheidt részletesen jellemzi Meyert könyvében, melynek címe “Olvasod még a Bibliát, vagy már érzed Istent?” Brenscheidt szerint Meyer egyértelműen a Hit szava mozgalom tanait képviseli mind az igehirdetéseiben, mind a könyveiben. Az életstílusa ábrázolja ki leginkább, hogy mit jelent “Isten által adott jólétben” élni. Meyer egy két millió dolláros villa felett diszponál, ezenkívül a tulajdonába tartozik egy tízmillió dolláros repülőgép és számos luxusautó. Persze mindezt az “Úr áldásának” tartja.

Egyébként Meyeren túl a mozgalom főbb képviselői közé tartozik a már elhunyt Kenneth Hagin, az ő tanítványa, aki jelenleg is szolgál, Kenneth Copeland, illetve Joel Osteen, akinek a könyveit a Hit Gyülekezete adja ki, illetve az afroamerikai Creflo Dollar. De még minimum tizenöt nevet fel lehetne sorolni.

P.B.: Miért baj az, ha Joyce Meyer gazdag? 

M.T.A.: Ez jó kérdés, mert úgy tűnik, mintha az irigység mondatná sokakkal, hogy ez problémás. Fontos tisztázni, hogy Meyer nem egy megtért olajsejk, nem egy világi vállalkozó, mágnás, aki egyébként keresztyén. Ő elsősorban igehirdető, és ez a tevékenység volt az a szolgálata, ami ennyire gazdaggá tette. Való igaz, hogy Pál azt írja a Timóteusnak írt első levelében, hogy “a vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek; elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak”, de ez nem jelenti azt, hogy az egyházi szolgálóknak, igehirdetőknek mágnásokká kell válniuk. Ráadásul Pál itt nem valamiféle szabályról beszél, hogy az igehirdetőnek kétszeres bért kell adni, tehát kétszer annyit mindig, mint egyéb szolgálóknak a gyülekezetben. Általánosan arról ír, hogy mivel ennyit fáradoznak – többet, mint mások, – fáradozásaik mértéke szerint – a nekik járó különleges tiszteleten túl – kell őket megbecsülni, ami természetesen magába foglalja az anyagi természetű díjazást is. Ez eleve egy egyházi, gyülekezeti közösségben/rendszerben értelmezhető, és nem arról van szó, hogy valaki az evangéliummal megcsinálja a maga szerencséjét. Főképp nem arról, hogy valaki az evangélium hirdetésén keresztül válik mérhetetlenül vagyonossá, biztosítva maga és az egész családja számára a luxus életvitelt. Itt megint nem az a baj önmagában, hogy valaki gazdagabb, mint mások, hanem az, hogy teljesidejű keresztyén szolgálóként hogyan mutat példát másoknak abban, hogy milyen prioritásai vannak egy keresztyén embernek. Főleg mindannak fényében, amit Jézus mond a Hegyi beszédben: “Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok betörnek, és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem törnek be, és nem lopják el. Mert ahol a te kincsed van, ott lesz a te szíved is.” Ez nem azt jelenti, hogy minden keresztyénnek direkt szegénynek kell lennie, de azt igenis jelenti, hogy Isten országa lelki királyság, az üdvösségről szól a megváltás, és nem a pénz, és különféle földi javak mértéktelen szerzéséről Ha valaki igehirdetőként milliárdossá válik, akkor hogyan képes ebben a tekintetben példát mutatni? Egyébként gazdagon is folytathat valaki szerény életvitelt, rongyrázás helyett. Meyer és egyéb hitszónokok esetében mintha nem ezt látnánk. Úgy gondolom, erre, tehát a szerény életvitelre azért egy keresztyén igehirdetőnek minimum törekedni kellene, még ha az átlagnál vagyonosabb is.

Joyce Meyer

Meyernek – ezt le lehet ellenőrizni, – 2002/2003 környékén 900 ezer dolláros éves bevétele volt. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kritikák hatására ezt 250 ezer dollárra csökkentette, és elég komoly transzparenciát vállalt. Elismerte, hogy sokat keres, de keresetének nagy része könyveladásaiból származik. Végül is egy 74 éves asszonyról beszélünk, aki komoly írói tevékenységet tudhat maga mögött. Senki sem akarja elvitatni az érdemeit, csak keresztyén emberként mégis van talán egy határ.

De lehetne más példát is mondani. A német evangelizátor igehirdető, Reinhard Bonnke ugye az afrikai, többszázezres, vagy milliós tömegevangelizációiról híres. Egy-egy ilyen alkalom kezdete előtt már százezrek vannak az adott városban, vidéken, mielőtt Bonnke a luxuslimuzinjaival és a rendőri kíséretével befutna. Kereskedők tömkelege árulja a Bonnke “nagyipar” termékeit, pólókat és mindenféle kiegészítőket. Persze az afrikaiak számára, akik egyébként is hajlamosak a gyökereik miatt a mágikus fétis-hitre, ezek a Bonnke arcképekkel ellátott tárgyak különleges erővel bírnak. Bizonyos kereskedők arról számolnak be, hogy az emberek rögtön megveszik az ingeket, pólokat, ha meglátják rajtuk Bonnke képét, hiszen számunkra Bonnke egyet jelent az örömüzenettel. Ez az evangélium – ahogy egy evangelikál szerző fogalmaz – nem más, mint pogány fetisizmus. Egyébként egy-egy világi vállalkozás is profitál az afrikai pünkösdi jellegű tömegrendezvényekből. Az egyik német rádió arról tudósított, hogy számos egyházi közösség szorosan összefonódott a politikával és a gazdasággal. Olyan nemzetközi vállalkozások, mint a Coca Cola vagy a Nestlé összekötik reklámtevékenységüket e vallási csoportosulások “spirituális kínálatával.” A Bonnke evangelizációk óriásplakátokra kiírt kampányszövege a következő: “vedd át a mai csodádat!” Jogosan felmerülő kérdés: miért kell az evangelizációból bizniszt csinálni? Miért kell a lehető leértékesebb dolgot marketizálni? Miért kell a “csodát” úgy reklámozni, mint valami üdítőt, amit bármikor leemelhetsz egy szupermaket polcáról?

Reinhard Bonnke Afrikában

Akármilyen csodáról is legyen szó – gyógyításról, vagy meggazdagodásról -, ugyanaz a motívum lapul a háttérben: nem a lelki üdvösség, hanem a földi jólét. Ez egy “világias” evangélium.

P.B.: Ez azt jelenti, hogy a gazdagság önmagában rossznak tekinthető? 

M.T.A.: Nem, a gazdagság semmiképp sem rossz önmagában. Ugyanakkor a gazdagság, a vagyonosság gyakran kéz a kézben jár valamivel, ami viszont már igenis rossz: a pénz szeretetével. Az 1Tim 6,10-ben azt olvassuk, hogy “minden rossznak gyökere a pénz szerelme.” Ez természetesen nem csak a gazdagokra jellemző. Ugyanúgy megtalálható azok között, akiknek kevés a pénzük, de többre vágynak. Pál egyértelműen fogalmaz a 9. versben: “Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.” Igazából teljesen felesleges magyarázni, annyira egyértelmű. A konklúzió is világos a 11. versben: “Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket.” Ezek után különösen furcsa, amikor keresztyén tanítók és vezetők tüzelik fel a hívőket arra, hogy gazdaggá akarjanak válni.

Összefoglalva a lényeget: az, hogy vagyonos valaki, tehát a gazdagság önmagában nem bűn, viszont komoly veszélyei és buktatói lehetnek. Jézus szavai komoly figyelmeztetést jelentenek minden keresztyén számára: “Bizony mondom nektek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába. Ismét mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.” (Mt 19,23) Nem lehet szó nélkül elmenni a tény előtt, hogy a földi értelemben vett gazdagságról Jézus általában pejoratívan beszél. Ennek az az oka az, hogy Jézus az ember Istentől, a mennyei Atyától való abszolút függőségét hangsúlyozza, és a jólét, a gazdagság sokszor éppen az ellenkezőjét eredményezi: megtévesztő és mámorító, mert elhiteti velünk, hogy önmagunk erejéből is boldogolunk, elbizakodottá tesz és eltereli a lényegről a figyelmet. Ehhez nem kell ténylegesen gazdagnak lenni, elég arra vágyni. Vagy gondoljunk a Lk 16-ban szereplő Gazdag és Lázár történetére. Ez a történet kiváló példa a gazdagság veszélyeire. Egyébként az sem véletlen, hogy a gazdag ember esetében hiányzik a konkrét személynév. Ezt az embert a gazdagsága határozta meg. Ennyi volt ő, “a gazdag”. Elképesztő luxusban élt, és nem foglalkozott senki mással.

P.B.: Miért baj az, ha valaki azért adakozik, hogy Isten megáldja őt? 

M.T.A.: Egyrészt ez nem ilyen mechanikusan működik. Lehet adakozni helytelen módon is. Az adakozást az Isten ingyen való kegyelme iránti hála motiválja, és nem az, hogy – köznapian fogalmazva, – még nagyobbat kaszáljak. Eleve furcsa, amikor Isten áldását kizárólag pénzben mérjük. Sajnos ez a tendencia hazai karizmatikus gyülekezetekben is megjelent: minél több pénzt adsz be, annál többet veszel majd ki – gondolják sokan. Így az adakozás nem az Isten szeretete, a Krisztus megváltói munkája iránti hála kifejeződése, hanem egyfajta “befektetés”, konkrétan anyagi befektetés. Egyébként a feltett kérdés is sántít egy picit, hiszen hitünk szerint Isten hozzánk lehajló ingyenes kegyelmét tapasztaltuk meg akkor, amikor elfogadtuk, hogy Jézus mit tett értünk, amikor befogadtuk az evangéliumot. Hiszünk, és tudjuk, hogy örök életünk van. Ez a legnagyobb áldás. Ez sarkall a hálára. Ez egyfajta nyugodt, békés és szerény mentalitást eredményez, hiszen keresztyénként tudjuk, hogy – bár a megszentelődésben előre kell mennünk, és továbbra is oda kell figyelnünk a világ, a test és a Sátán felől érkező támadásokra, – az ügyünk el van intézve, a jövőnk felől biztosítva vagyunk. Ez teljesen szembenáll azzal a nyughatatlan mentalitással, ami Isten áldását hajszolja és azt az anyagi javak felhalmozásában méri. Ez teljesen “világi” gondolkodás, vallásos szósszal leöntve.

P.B.: Említettél bizonyos jóléti evangéliumot képviselő vezető személyiségeket. Nem lehet, hogy ők valóban őszintén hisznek abban, amit képviselnek? Mármint lehet, hogy nekünk furcsa, amit ezekről a dolgokról gondolnak, de emiatt nem feltételezhetjük, hogy ők direkt megvezetik az embereket.

M.T.A.: Tulajdonképpen mindegy, hogy őszintén gondolják, vagy nem, mert ők elvileg Istent képviselik, az ő szavát hirdetik, az igazságot. Akár tisztában vannak vele, akár nem, bűn Isten igazságát hamissággá változtatni. Az “írástudóknak” mindig nagyobb a felelőssége, mert több bizatott rájuk.

Másrészt rendre ezek a jóléti evangéliumot hirdető, mágnás pásztorok, gyülekezet vezetők és teleprédikátorok azok, akiknek a válogatott botrányaitól hangos a sajtó. Egészen elképesztő történetek keringenek róluk. Vegyük például a 2013-ban elhunyt Paul Crouch-ot, aki a világ egyik legnagyobb keresztyén műsorszolgáltatójának, a Trinity Broadcasting Network-nak (TBN) volt az alapítója és vezetője. 2013-ban vezércikkekben számolt be botrányairól mind az amerikai, mind a német sajtó. A német Spiegel-Online “Szex, drog, halleluja” címen közölt egy összeállítást a Crouch család vesszőfutásáról. Érdemes elolvasni. Crouch a TBN által elképesztő vagyont halmozott fel, 827,6 millió dollárt. Ennek az összegnek a nagyobb része adományokból származik, másik része pedig filmgyártásból és különféle befektetésekből. Azért, hogy az adományokat felpörgessék, a televíziónézőket különféle ígéretekkel bombázták: “küldj nekünk pénzt, és Isten még több pénzzel áld majd meg!” Crouch a TBN milliót persze saját luxus életvitelének a finanszírozására költötte. Vett egy ötvenmilliós repülőgépet magának, a feleségének pedig egy nyolcmilliósat. Szerette a luxusautókat is, több is volt neki, például egy Bentley. A kutyái – két máltai selyemkutya -, akiket kétségkívül nagyon szeretett, kaptak egy 100 ezer dolláros, klimatizált lakókocsit. A New York Times arról írt, hogy Crouch két éven át bérelt magának és két kutyájának szomszédos szobákat egy luxus szállodában, a Loews Portofino Bay Hotelben, amíg Orlando államban a bibliai időket megidéző parkjuk épült. És még lehetne sorolni.

Peter és Jan Crouch

Később kiderült, hogy Crouch házas emberként homoszexuális viszonyba bonyolódott az egyik alkalmazottjával, akinek később 425 ezer dollárt fizetett peren kívül, csak hogy elhallgattassa. Felesége, Jan Crouch az általuk építtetett park egyik munkatársát zaklatta szexuálisan, amit később eltussoltak.

Érdemes John MacArthur “Idegen tűz” című könyvét fellapozni, mert részletesen beszámol ezekről az esetekről, jól dokumentálva. MacArthur pontosan feltárja azokat a trükköket, amelyek segítségével a teleprédikátorok pénzt tudnak kisajtolni az emberekből. Minden adásban szinte már-már kényszerítik a nézőket, hogy a “magokat szórják szét”, és megígérik, hogy Isten cserébe csodálatos módon gazdaggá fogja tenni őket. Amit szétszórnak, azt később “betakaríthatják.”

Ezt a “módszert” hívják más néven “seed faith-nek” is, ahogy a nagy karizmatikus tanító és a nevét viselő egyetem alapítója, Oral Roberts nevezte. Ez az egész egy komplett filozófia, amely a már korábban említett elvre épül. Oral Robertsnek egyébként sok szempontból pozitívan értékelhető a szolgálata és az öröksége, de itt mintha kisiklott volna. Roberts állította, hogy Jézus maga jelentette ki számára, mi az a “seed faith”, mint elv, és hogy hogyan működik. Jézus állítólag felfedte neki az ApCsel 20,35 valódi értelmét. Itt a következő olvasható: ”jobb adni, mint venni”. Roberts szerint ez a fordítás nem megfelelő, szerinte ez a mondat a következőt jelenti: “jóval produktívabb, gazdaságosabb adni, mint venni.”

P.B.: Konkrétan milyen elemekből áll ez a filozófia? 

M.T.A.: A következőképpen néz ki: a keresztyén ember nagylelkű adományokkal támogatja a gyülekezetet,  vagy valamilyen “ministry”-t. Közben sziládran kell hinnie abban, hogy Isten ezt a gesztust az eredeti adománynál nagyobb összeggel fogja honorálni neki. Ez végbe is megy: Isten valóban megjutalmazza a hitét és nagyobb áldásban lesz része. A megnövekedett bevételeivel a keresztyén újrakezdheti ezt a folyamatot, még nagyobb összegekkel támogatva a gyülekezetet. Tehát minél több vetőmagot szórunk el, annál nagyobb termést takaríthatunk be. A nagyobb betakarítást követően, a megnövekedett pénzmennyiségből még nagyobb támogatást adhatunk a gyülekezetnek, és így tovább a végtelenségig. A folyamat során az adakozó keresztyén és az általa támogatott gyülekezet is egyre gazdagabbá válik.

P.B.: És nem működik? 

M.T.A.: Mindez nagyon jól hangzik, de ha ez a módszer működne, a legtöbb gyülekezetben csak milliárdosok ülnének és minden gyülekezet gazdag lenne. Másrészt ez az elv kiválóan alkalmas arra, hogy megkopasszák az embereket. Tulajdonképpen olyan, mint egy piramisjáték. A már említett Crouch és mások számára, akik a piramis csúcsán vannak, a prosperitás teológia, vagy jóléti evangélium kifogástalanul működik. Ez az egész nem más, mint hitről és nagyvonalúságról szóló szólamokba bugyolált csalás vagy trükk, amivel a kapzsi embereket meg lehet vezetni és a naív keresztyéneket át lehet verni.

P.B.: Nem tűnik fel az “egyszerű” hívőknek, hogy a pásztoraik milyen gyorsan gazdagodnak és milyen fényűzően élnek, míg ők csak fizetnek?

M.T.A.: Nem, és ez éppen a jóléti evangélium rendszeréből fakad. Ugyanis a lelkész, aki egyre gazdagabbá válik, a legjobb példa arra, amit el lehet érni. Az ő élete a cél. Tehát nem is merül fel a hiteltelenség, mert a lelkész csak azt hirdeti, ahogy él: “te is lehetsz ilyen gazdag és sikeres, mint én. Látod, nekem sikerült.” Sőt, minél vagyonosabb, annál hitelesebb. Annál nagyobb csoda, ahogy Isten megáldotta. Csak az nem tűnik fel az embereknek, hogy a gyülekezetvezető nem adakozásból gazdagodott meg, hanem abból, hogy a prosperitás evangéliumot hirdette, és a felajánlásokat, adakozásokat elfogadta, és saját magára és élete finanszírozására költötte.

P.B.: Léteznek egyéb praktikák is, amivel ki lehet sajtolni keresztyénekből a pénzt?

M.T.A.: Némelyik televíziós prédikátor a “műsorában” tesz ígéretet arra, hogy ha elküldik levélben a nézők az imakéréseiket – természetesen a borítékban bizonyos pénzadománnyal együtt -, akkor imádkozni fognak értük és a kéréseikért.

Az 1990-es években így lett multimilliomos Robert Tilton televíziós evangélista. MacArthur a már említett “Idegen tűz” című könyvében leírja – de az akkori lapok is cikkeztek erről -, hogy Tilton missziós hálózatának éves bevétele 80 millió dollárra rúgott. Elképesztő összeg. Később kiderült, hogy a beküldött több ezer nézői imakérést olvasatlanul kihajítják a szemétbe, persze előtte kivették a borítékból a levelekhez mellékelt pénzt.

P.B.: Sokszor időbe telik, amíg kiderül, vagy az emberek számára egyértelművé válik, hogy milyen hamis üzenetről van szó? Hogy lehet ezt leleplezni? 

M.T.A.: Elég hamar elárulják magukat ezek a mozgalmak és igehirdetők. Egyszerűen nem lehet véka alá rejteni, ha valakinek világias, testies prioritásai vannak, ha ez a fő motíváció. A puritán Jonathan Edwards írta: ahol a Lélek a Sátán birodalmának érdekeltségei, a bűn és a világias kívánságok ellen dolgozik, biztos jele annak, hogy valóban a Szentlélek, és nem valamiféle hamis, gonosz lélek munkálkodik. A Szentlélek biztos nem a világ számára értéket jelentő dolgokra irányuló vágyainkat erősíti fel, hanem a személyes megszentelődésben vezet, arra sarkall, éppen a testies, világias vágyakkal szemben.

Ezzel szemben a jóléti evangéliumot hirdetők gyakorlatilag ugyanarról beszélnek, mint a világi életmód tanácsadók, befektetési ügynökök. Itt és most valósítsd meg magad. Csak az számít, hogy itt és most sikeres legyél – világi mértékkel mérve. Ez a retorika könnyen leleplezhető.

Egyébként az egyik legfeltűnőbb jel – erről már beszéltünk -, az igehirdető/pásztor túlzó költekezése, luxus életmódja. Az, hogy egyre többet és többet akar, egyre többet és többet gyűjt, halmoz fel. Mintha megfeledkezne arról, hogy ő Isten szolgája. Egyre nagyobb “világi” hatalmat akar.

Nem is a konkrét kereset a lényeg, hanem az, hogy a látszatra sem ad. Általában nélkülözik a szerénységet, mert azt hiszik, hogy mindaz, amit kapnak, jogos jussuk.

Talán általános elv lehet – bár itt nagyon óvatos lennék -, ha a gyülekezeti tagok, a gyülekezetet látogatók financiális állapotát átlagolnánk, és ehhez mérnénk az igehirdő helyzetét, vagyongyarapodását. Ha a gyülekezetvezető vagyoni helyzetét tekintve fényévekre van az átlag gyülekezeti tagtól, az mindenképpen kérdéseket vet fel. Szerintem ide sorolható az is, hogy az ilyen igehirdetők, gyülekezetvezetők élete, költekezése “magánügy”. Úgy érzi, senkinek semmi köze hozzá. Ha számon kérik, megsértődik. Hiányzik mindenféle transzparencia.

P.B.: Miért van, hogy általában a jóléti evangéliumhoz köthető karizmatikus pásztorok, evangelizátorok munkáját kísérik igazán nagy megtérések, mármint a számokat tekintve? A harmadik világban, Afrikában Bonnke evangelizációs rendezvényei milliókat vonzanak. 

M.T.A.: Jó kérdés, MacArthur is felhívja erre a tendenciára a figyelmet. Ráadásul egy további jól érzékelhető tendencia, hogy a jóléti evangélium inkább karizmatikus körökben terjed, de ez nem véletlen. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a karizmatikus mozgalom az elmúlt évtizedekben miért növekedett ilyen robbanásszerűen. Ez egy szerencsétlen házasság, mert ezzel könnyen lejáratják a karizmatizmust magát is. A harmadik világban a karizmatizmus majdnem mindig szorosan kapcsolódik a jóléti evangéliumhoz. Az ilyen igehirdetők mindent odaígérnek az embereknek, amire csak vágynak, anélkül, hogy megkövetelnék a valódi megtérést és szentségre való törekvést. A teljesen világi vágyakkal rendelkező embert így “csont nélkül” sikerül integrálni a keresztyénségbe. Ezzel a módszerrel persze hihetetlenül magas számadatokat lehet produkálni, csak hogy ez már nem Jézus Krisztus evangéliuma.

Az egészben az a legszörnyűbb, hogy állítólag a pünkösdiek 90%-a szegénységben él, és ezek előtt, a szerény anyagi erőforásokkal rendelkező emberek előtt mindig el lehet húzni a mézesmadzagot. Vegyük Afrikát: MacArthur szerint – és egyetértek vele -, minél szegényebb a kultúra, annál könnyebb a jóléti evangélisták helyzete. Ez az egyik magyarázat arra, miért terjed szélsebesen az evangélium Nigériában, Dél-Afrikában, Indiában. A nekik szóló igehirdetésekben nem az “örök életen” van a fő hangsúly, hanem az Isten által garantált anyagi jóléten, és a hiten, amivel ezt az áldást “át lehet venni.” Mivel kecsegtet ez a hit? Szép házzal, jó autóval, és jól fizető állással. Ehhez hozzákapcsolják persze a testi gyógyulást és a boldog élet lehetőségét is. MacArthur szavaival élve: “a jóléti evangélium világra szóló sikere az amerikai álom exportslágere.”

MacArthur úgy fogalmaz, hogy ez az egész erkölcsileg még inkább elvetendő, mint egy Las Vegas-i casino, mert álcázza magát Jézus Krisztus nevét használva. Ugyanúgy, mint egy casino, sok fénnyel, villogással, látvánnyal hívogat, és gyors, könnyű nyereséggel kecsegtet. A jóléti evangélium olyan, mint egy szellemi szerencsejáték automata, ami az utolsó fillért is kivarázsolja a tárcánkból.

P.B.: Ezt értem, de a kérdés továbbra is aktuális: a karizmatikus teológia miért fonódik össze szükségszerűen a jóléti evangéliummal? 

M.T.A.: Fontos, hogy nem szükségszerűen. Az igaz, ahogy láttuk is, hogy gyakran összekapcsolódik a kettő, de sok kivétel is van. Semmiképp sem szabad kiönteni a gyereket a fürdővízzel együtt. Az ősegyház is karizmatikus volt, talán annál jobban soha nem volt az egyház “karizmatikusabb”, és nem más, mint az apostolok hirdették az igét és nem jóléti igehirdetők, tele-evangelisták.

Némelyek szerint a karizmatikus teológia szubjektív és misztikus természete ideális táptalaj a jóléti evangélium csalói számára. Tehát éppen a pozitívuma, a szellemi megtapasztalásokra való nyitottsága hordoz magában veszélyeket, hiszen bárki felléphet prófétának kiáltva ki magát, állítva, hogy Isten felkentje és teljhatalommal szól, a sok szellemileg kiéhezett ember pedig mindenféle szűrő nélkül aláveti magát ezek irányításának.

Jellemző, hogy magukat erkölcsileg diszkreditáló vezetők, lebukásuk után (például kiderül, hogy félreléptek a házasságukban, prostitutáltakhoz jártak, sikkasztottak,) rövid idő elteltével újra szolgálatba állnak, mintha mi sem történt volna, sőt, olyan is előfordul, hogy meg sem szakítják a szolgálatukat. Ezzel azonban gyakorlatilag az egész keresztyénséget hírbe hozzák. Azok az igényesen gondolkodó és őszintén kereső emberek, akik még nem keresztyének, ezt látva jó, ha nem fordulnak el örökre a keresztyénségtől.

P.B.: Általános kérdés: probléma az, ha egy keresztyén több bevételt szeretne, mint amennyit kiad, tehát probléma az anyagi gyarapodásra irányuló vágy keresztyén szempontból? 

M.T.A.: Természetesen mindez önmagában nem probléma. A lényeg a motiváció, a kérdéshez való alapvető hozzáállásunk. A pénzkérdés nyilvánvalóan érinti az imaéletünket is, főként ha másokért is – családunkért, gyermekeinkért – felelősséggel tartozunk. Nincs abban semmi rossz, ha az előmenetelünkért, munkahelyért, tisztességes fizetésért imádkozunk. Jakab is a helytelen motivációt ítéli el: “ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.” (Jak 4,3)

Aki a jóléti evangélium rendszerét, elveit magáévá teszi, az a bűneset utáni renden akar átlépni. Az első mózesi könyvben azt olvassuk, hogy az embernek életét, életfeltételeit kemény munkával kell megteremtenie. Ez egy sajnálatos tény, de Pál is ennek szellemében beszél, amikor azt mondja, hogy “aki nem dolgozik, ne is egyék”. Ezt nem szabad félreérteni a másik irányba sem, Pál nem valami marxista kiskátéból idéz, de a létfeltételek megteremtésért végzett munkát pozitívan értékeli és általános rendként beszél róla. A jóléti evangélium ezt akarja megspórolni, abban bízva, hogy Isten majd a mennyből – soron kívül – leküldi a milliókat.

Természetesen át lehet esni a ló túloldalára is. Az sem jó, ha a szegénységet tesszük az igaz kereztyén ismertetőjelévé, mintha egy igaz keresztyént arról lehetne felimserni, hogy direkt a legolcsóbb és legrégibb autóval jár és a legolcsóbb mobiltelefont használja. Ez egyszerűen nem biblikus. A keresztyén identitásról a Lélek gyümölcsei tanúskodnak elsőrenden, ahogy arról a Gal 5,22-ben olvasunk. Ettől függetlenül lehet szándékosan szegénységben élni, de nem szabad bálvánnyá válnia, és nem tehet büszkévé: “bezzeg én lemondok mindenről, tudok így is élni…” Ez nem helyes.

Tulajdonképpen – és itt most békeidőről beszélünk, amikor a keresztyénséget/keresztyéneket nem üldözik, és szabadon tudnak élni, dolgozni, – a keresztyének tehetősebbek lehetnek, mint a nem keresztyének. Max Weber szociológusnak éppen ez tűnt fel, hogy a protestáns keresztyének általában jólétben élnek, és ez a megfigyelés vezetett a híres téziséhez, amely a kálvinizmus és a kapitalizmus közötti összefüggésről szólt. Részben igaza volt: a keresztyének sokszor magasabb életszínvonalat érnek el, mert egyszerűen megbízható munkaerőt jelentenek, szorgalmasak, pontosak és felelősségteljesek, jobban spórolnak, szerények stb. Legalábbis ez az elv, de az újjászületéssel valóban megjelennek ezek a tulajdonságok.

P.B.: Akkor mi az szint, amire törekednie kell egy keresztyénnek? Hol van az a “finom” határ, ahol meg kell állni? 

M.T.A.: Spirituális értelemben helyes és legitim az, hogy egészségesek akarunk lenni, és nem szeretnénk nélkülözni – financiálisan sem. De nekem úgy tűnik, hogy keresztyénként nem legitim arra vágyni, hogy gazdagok legyünk. Hans Werner Deppe, egy német szerző szerint ugyanúgy illegitim a gazdagságra irányuló vágy, mint ahogy az is, ha valaki egy szupermodell testére vágyik. Deppe mond valamit, amit érdemes megfontolnunk: Jézus számtalan betegeket gyógyított, de soha nem varázsolt elő egy aranytallérokkal teli kincsesládát. Ugyanakkor az emberek aktuális szükségleteiről mindig gondoskodott. Ott van a templomadó példája, ami egy kifogott hal szájából kerül elő. Egyértelmű csoda. Vagy gondoljunk egy ószövetségi történetre, a sareptai özvegyre. Nem tette Isten gazdaggá, de az asszony életfeltételeiről, szükségleteiről gondoskodott a prófétáján kereszült.

P.B.: Nem lehet azt mondani, hogy Isten országának a része – amit Jézus saját szolgálatával elkezdett és aminek a folytatását a tanítványokra bízta – a testi és anyagi bővölködés is? 

M.T.A.: Jézus valóban Isten országáról, Isten “királyságáról” beszélt, ami már megjelent, de még nem teljesedett ki. Jézus betegeket gyógyított, démonoktól szabadított meg sokakat, gondoskodott az emberek alapvető igényeiről. De Isten országa nem egyenlő a jólétnek azzal a mai, alapvetően nyugati értelmezésével, amely nagy házban, jó kocsiban, és sok pénzben mérhető. Isten országa Pál apostol szavaival a következő: “…nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,7). Az abszolút szellemi, lelki és testi “jólét” pedig a feltámadás, az új ég és az új föld jövőbeli reménységéhez kapcsolódik. Ebben hittek a mártírhalált szenvedő apostolok és a folyamatos egzisztenciális fenyegettetésben élő első századi keresztyének is.

Ez is érdekes lehet

A hamis és halálos bővölködés-teológia

Hozzászólás