24
ápr
2018

Martyn LIoyd-Jones: “Mi jellemzi az evangelikál hívőt?”

Korábbi írásunkban foglalkoztunk Martyn LIoyd-Jones (1899-1981) életével és munkájával. LIoyd-Jones egyértelműen egyike a 20. század legismertebb és legjobb igehirdetőinek. Igehirdetései magyarázatos igehirdetések, Isten központúak, dogmatikusak, de közben a bibliai igazságok megtapasztalására is nagyon nagy hangsúlyt fektetett, ezért rendkívük életközeliek. Láthattuk, hogy LIoyd-Jones John Stott mellett az evangelikalizmus vezető alakja volt Nagy-Britanniában. Mint ilyen, gyakran beszélt a keresztyének közötti helyes és helytelen egységről.

1971-ben egy érdekes előadássorozatot tartott az ausztriai Mittersillben “Mi jellemzi az evangelikál hívőt” (“What is an Evangelical?”) címmel. A három előadásban elhangzottakat a “Banner of Truth” kiadó jelentette meg “Knowing the Times” címen (az idők ismerete) 1989-ben. Alább e könyv oldalszámait tüntetjük fel.

Kevin DeYoung, református lelkész/teológus a Gospel Coalition oldalán 3+1 bejegyzésben összefoglalta LIoyd-Jones gondolatait. Ezekből mi is okulhatunk, ezért érdemes ezen előadások tartalmát és lényegét röviden bemutatnunk.

Mi jellemzi az evangelikál hívőt?

Első előadásában LIoyd-Jones leszögezi, hogy határozottnak és pontosnak kell lennünk, amikor megpróbáljuk definiálni, hogy mi is az az “evangelikál” (300). Ez azért fontos, mert a történelemben gyakori, hogy finom változások lassan erodálják bizonyos terminusok jelentését. Nem arról beszélünk, hogy mi “keresztyénnek” lenni. Természetesen keresztyének vagyunk, de az “evangelikál” jelző a keresztyének bizonyos tipusát jelöli. Az “evangelikál” ilyen értelemben és elsősorban doktrinális kifejezés, amelyet muszáj definiálnunk és “az utolsó lélegzetvételünkkel” megvédenünk (306).

Mindeközben két veszéllyel állunk szemben: az első veszély az, amikor túl szűk és részletes meghatározásra vállalkozunk. Ha így teszünk, akkor az skizmához, szakadáshoz vezethet, és ez bűn. Ezt nem tehetjük meg azokkal, akikkel egyetértünk a hit központi tételeiben. Mindig óvakodnunk kell a szakadásoktól, amikor másodlagos, harmadlagos kérdésekről van szó – sőt, sokszor csak húszad, vagy századrendű kérdésekről, ami ezek fontosságát illeti (309).

A másik veszély az, amikor túl széles és inkluzív meghatározással élünk, és olyanokat is magunkhoz ölelünk, akikkel nem vagyunk egy állásponton a hit alapjait érintően sem.

LIoyd-Jones több olyan faktort említ, amelyek – becslése szerint – hozzájárultak az evangelikalizmus túlságosan laza definíciójának elterjedéséhez és amelyek megnehezítették, hogy a kérdésre, “mi tesz valakit evangelikállá”, egyértelmű választ tudjunk adni.

  1. Billy Graham evangelizációs körútjai, amelyek sokszor emberek olyan csoportját hozta egy platformra, akik a hit alapkérdéseiben sem egyeztek.
  2. Arra irányuló próbálkozások, hogy a nem-evangelikálokat hozzánk tartozóknak tekintsük (ld. C.S. Lewis, Malcolm Muggeridge).
  3. A karizmatikus mozgalmak azon hajlama, hogy a Szentlélek keresztséget a doktrinális integritás, a tanbéli tisztaság elé helyezzék.
  4. Az a téves feltételezés, hogy az ökumenikus mozgalom nem-evangelikál ellenzői biztos evangelikálok, pusztán azért, mert ellenzik az ökumenizmust

A második előadásában LIoyd-Jones arra vállalkozott, hogy meghatározza, mit jelöl az “evangelikál” jelző. A téma nála két megközelítésből vizsgálandó: doktrinális szempontból, illetve az evangelikál “attitűd” szempontjából. Itt lényeges, hogy túl tudjunk lépni a puszta ortodoxián, ami lehet “halott” ortodoxia is. Úgy kell definiálnunk e fogalmat, hogy az túlmutasson tanbéli kijelentéseken. Legalább olyan fontos, hogy az evangelikál hitet egy bizonyos típusú protestantizmussal szemben (pl. a református skolasztikával) határozzuk meg, amilyen lényeges elhatárolni mindenféle, doktrinális és hitbeli értelemben vett heterodoxiától (317).

Mindezt tekintetbe véve LIoyd-Jones négy alapelvet, vagy vezérelvet kínál, amelyek segítségünkre lehetnek definiálni a vizsgált fogalmat:

1.) LIoyd-Jones erőteljesen hangsúlyozza, hogy a téma tárgyalásánál nem lehet szempont pusztán a hagyományőrzés. (317). Nem lehet célunk, hogy a tradíciót ápoljuk és a hagyományt őrizzük “a hagyomány kedvéért”. Nem lehet cél az, hogy bizonyos embereket kizárjunk a köreinkből. Szándékunk nem lehet polemikus előjelű, hiszen itt férfiak és nők lelkéről, üdvösségéről van szó. Azért vagyunk, hogy terjesszük az üdvösségről szóló jó hírt, az evangéliumot. Ez az oka annak, hogy óvatosnak kell lennünk, amikor mérlegre tesszük a definicióinkat, és amikor az igazsgról beszélünk.

2.) Másodszor, érintve a módszert, LIoyd-Jones hangsúlyozza, hogy nem szabad a megközelítésünkben elszakadni a történelemtől (318), hiszen tanulhatunk belőle. Sőt, tanulnunk is kell, de anélkül, hogy alárendelnénk magunkat neki.

3.) A harmadik “vezérelv”, amely segíthet a meghatározásban, az, hogy helyet kell adnunk mind a “pozitív”, mind a “negatív megközelítéseknek” (319). Nem fogunk szilárdan megállni a hitben, ha csak “pozitív kijelentésekkel” tudjuk meghatározni az identitásunkat. Igen, tudnunk kell, hogy mi mellett állunk ki, de azt is meg kell tudnunk mondani, hogy mivel állunk szemben. Erre azért van szükség, mert még a helyes értékeket szem előtt tartó emberek is, ha gondolkozásuk inkonzisztens és ellentmondásos, gyakran végül olyan dolgokat fogadnak el, amelyeket nem lenne szabad.

4.)  A negyedik alapelv a következő: nagyon kell ügyelnünk akkor, amikor mások megfoglamazzák az igazságot, tömörítik, sűrítik, illetve levonnak belőle bizonyos konzekvenciákat (320). Másfelől rendkívül óvatosnak kell lennünk akkor is, amikor hozzátesznek az igazsághoz, vagy kiegészítik azt. Sokszor, szépen lassan éppen úgy távolodunk el az igazságtól, hogy nem vesszük észre, amikor tanáraink, számunkra kedves igehirdetők, vagy szerzők mellőznek bizonyos igazságokat. Mások híjával vannak a megkülönböztetés képességének: nem veszik észre azokat a “finom” kiegészítéseket, amelyeket az általuk tekintélynek tartott személyek illesztenek hozzá az evangéliumhoz. LIoyd-Jones szerint mindkét út halálos lehet, különösen azért, mert nagyon nehéz észrevenni.

Általános jellemzők

Mindezen vezérelveket szem előtt tartva LIoyd-Jones arra vállakozik, hogy ő maga definiálja az “evangelikált”, mint fogalmat, mégpedig úgy, hogy felhívja az evanglikál embertípus bizonyos általános jellemzőire a figyelmet (322).

  1. Az evangelikál ember teljesen aláveti magát a Biblia tekintélyének.
  2. A másik jellemzője, hogy a terminust (“evangelikál) nem utótagként, hanem előtagként használja. Lehet baptista, lehet presbiteriánus, lehet episzkopális, de elsősorban és mindenekelőtt evangelikál (322-323).
  3. Az evangelikál ember mindig éber. Képes különbséget tenni a dolgok között és mindent megvizsgál.
  4. Az evangelikál “bizalmatlanság” oka az ész és a filozófia határaiban keresendő. Amikor az evangéliumról van szó, az ész és a tudományosság nem tekinthető mindenek felett állónak. Csak “szolgák” lehetnek, de nem válhatnak “mesterré” – magyarul mind a kettő csak eszköz, és nem cél. Az ész megtaníthat arra, hogyan higgyünk, de arra nem, hogy miben higgyünk. Nem szabad félnünk a tudománytól, de nem is kell kétségbeesnünk, ha hiányzik az akadémikusok jóváhagyása. Ne felejtsük el, hogy az egyházat érő támadások nagyobb része az elmúlt két évszázadban a teológiai szemináriumokon keresztül jött.
  5. Lényeges az evangelikálok sákramentumokkal (=szentségek) kapcsolatos nézete: csak két sákramentumuk van, és nem teszik azokat gondolkozásuk és imádatuk középpontjává (329).
  6. Az evangelikálok kritikusan tudják szemlélni a történelmet és a hagyományt is (329). Egy evangelikál észrevezi az egyház történelmében a töréspontokat, ahogy azokat a foltokat is, ahol az egyház megkeményedett, és azt is, hogy utána Isten kegyelméből hol ragyogott fel újra tiszta fényében.
  7. Az evangelikáloknak mindig késznek kell lenniük arra, hogy megcselekedjék, amiben hisznek (330). Mi nem csak beszélünk, cselekszünk is.
  8. Az evangelikál ember olyan valaki, aki mindig mindent leegyszerűsít (331). Tiszta gondolkodás jellemzi. Egyértelműen képes kifejteni az evangéliumot. Istenimádata egyszerű, mindenféle cicomát és formát mellőző. A formalizmus tehát nem evangelikál jellegzetesség, a szabadság ezzel szemben az.
  9. Egy evangelikál mindig szívén viseli az egyházról szóló tanítást (332). Elveti az államegyház gondolatát. Nem csak a mozgalmak kezdeti fázisában érdekelt, hanem abban is, hogy ezek a mozgalmak egyházzá fejlődnek.
  10. Az evangelikálok óriási hangsúlyt helyeznek az újjászületésre (332). A megtérés elsődleges prioritású az evangelikál gondolkodásban. Előrébb van, mint a helyes tan. Erőre, imára és pietásra van szükségünk. A pietizmus LIoyd-Jones szerint sajnos mára pejoratív kifejezéssé vált, és könnyen vissza lehet vele élni (saját vallomása szerint nagyon szomorú, amikor az evangelikálok támadják a pietistákat). Azonban az igazi evangelikál mindig “pietista”, és ez az, ami megkülönbözteti őt azoktól, akik a halott ortodoxiát követik (333).. Az evangelikálok számára igenis fontos, hogy hogyan élnek az emberek.
  11. Másik jellemzője az evangelikáloknak, hogy érdekeltek az ébredésben. LIoyd-Jones szerint egyedül az evangelikálok érdekeltek az ébredésben, sőt, mindig is ők voltak érdekeltek benne (334.).
  12. Egy evangelikál számára mindig elsődleges az igehirdetés (334).
  13. Utolsó pontként említi LIoyd-Jones a következőt: az evangelikál ember számára mindig lényeges az evangelizáció (335).

Az utolsó és harmadik előadásában LIoyd-Jones kifejti, hogy miben kell hinnie egy evangelikál meggyőződésű hívőnek, és azt is, hogy miben nem muszáj egyetérteniük az evangelikáloknak.

Előadását azzal kezdi, hogy különbséget tesz elsődleges és a másodlagos hitigazságok között. Szerinte olyan inkluzíveknek kell lennünk, amennyire csak tudunk, és mégis határozottan meg kell húznunk bizonyos vonalakat, hiszen az esszenciális hitigazságokat alapvető fontosságúnak tartjuk és ezekről nem tudunk lemondani (336). Itt azonban vigyáznunk kell, mert ahogy elhatároljuk magunkat a heterodox tanítást képviselőktől (vagy azoktól, akik tulajdonképpen nem is hisznek), akkor egy következő problémába ütközünk (337-338). Miután elhatároljuk magunkat a hitetetlenektől, vagy a hamis tanítóktól, meg kell küzdenünk az egység megtartásának problémájával.

LIoyd-Jones egy meglévő jelenségre próbálja felhívni a figyelmnüket. Ha az emberek komolyan veszik a doktrinákat, hitigazságokat, megjelenhet közöttük egy tendencia: a másodlagos és harmadlagos dolgok is túl fontossá válnak, és így a nem esszenciális igazságok is az alapvető jelentőségű dolgok kategóriájába kerülhetnek (338).

Itt muszáj felidéznünk Kálvin bölcs meglátását:

Nem egyformák ugyanis az egyház igaz tanításának főtételei. Némelyiket feltétlenül ismerni kell, mert ezeknek, mint a vallás tulajdonképpeni tanításainak, mindenkire nézve vátozatlanoknak és kétségbevonhatatlanoknak kell lenniük. Ilyenek: Isten egy, Krisztus Isten és Isten Fia, üdvösségünk Isten könyörületességén alapszik és hasonlók. Vannak más tantételek, melyeken vitatkoznak az egyházak, a hit egységét azonban nem törik meg. (…) Az apostol ezt mondja: “annak okáért mi, akik tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk: ha valamit másképpen értetek, az Úr azt is ki fogja jelenteni nektek.” (Fil 3,15) Vajon nem azt jelzi világosan, hogy ezekben a nem feltétlenül szükséges dolgokban a nézetkülönbség nem lehet elválasztó ok a keresztyének között? A legjobb persze az lenne, hogy mindenben egyetértsünk, de mivel senki sincs, akit ne borítana el a tudatlanság valamiféle köde, vagy nem kellene meghagyni semmiféle egyházat, vagy el kell néznünk a képzelgést az olyan kérdésekben, melyeknek mellőzése nem sérti az egyház lényegét, és nem veszélyezteti az üdvösséget.” (Inst. IV.i.12)

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a doktrinák számunkra közömbösek volnának (339). Távol álljon tőlünk. A doktrina (hitigazság) létfontosságú és nélkülözhetetlen. Ezért is ellenzik evangelikálok az ökumenikus mozgalmat. Ugyan – képmutató módon (mondja LIoyd-Jones) a mozgalomhoz tartozók azt állítják, hogy ragaszkodnak a hitvallásokhoz, valójában az egész mozgalom egyfajta doktrinális közömbösségen alapszik.

Eszenciális/elsődleges igazságok

Nos tehát melyek azok a tantételek az evangelikálok számára, amelyek megkülönböztetik őket más keresztyénektől?

  1. Az első a Szentírással kapcsolatos doktrina (340). A Biblia számukra az egyedüli és legfelsőbb tekintély, Isten teljesen megbízható kinyilatkoztatása önmagáról. Az evangelikálok hisznek a kijelentett igazságokban, a Biblia csodáiban, a Szentírásban ábrázolt történelemben és a Biblia didaktikus tanításában. A Bibliának nem csak a hitre vonatkozó részei igazak számukra, hanem az egészet megbízhatónak tartják. Minden, amit állít hiba és tévedés nélküli. Ez azt jelenti, hogy az evangelikálok hisznek Ádám és Éva történetiségében. Sőt, elvetnek minden pre-ádámi emberrel kapcsolatos feltételezést, hiszen az ellentmond a Szentírás tanításának (343). Mózes első könyvét (Genezis) történelemként/történeti beszámolóként kell elfogadnunk, és nem lehet aláásni az evolúciós elméletre épülő teoriákkal.
  2. Mi, evangelikálok hiszünk a gonosz, ártó lelkek létezésében.
  3. Az ember spirituálisan/lelkileg halott és teljesen képtelen saját erejéből bármiféle, spirituális értelemben vett jóra.
  4. Az evangelikálok hisznek az engesztelésben (=Krisztus engesztelő váltsághalálában), különösen is annak büntetést elhordozó, helyettesítő természetében.
  5. Az evangelikálok a megigazulás speciális értelmezéséhez ragaszkodnak: megigazulás hit által, és egyedül csak hit által. Amellett is ki kell tartaniuk, hogy a megigazulás nem az újjászületés eredménye, és nem is függ az újjászületéstől (349).
  6. Egy evangelikál valószínűleg nem hisz az államegyház modellben (349).
  7. Hiszünk a tan és egyházfegyelem fontosságában.
  8. Elutasítjuk az apostoli utódlás (apostolica successio) minden fajtáját.
  9. Hiszünk a szentségekben, de elutasítjuk a sacerdotalizmus minden típusát (tehát azt az elképezlést, mely szerint a szentségi cselekmény, vagy maguk a szentségek önmagukban rejlő hatákonysággal bírnának)

Másodlagos igazságok

A nem esszenciális doktrinák is rendkívül lényegesek, és az evangelikáloknak beszélniük is kell ezekről, de testvérként kell megvitatni a velük kapcsolatos nézeteltéréseket. Nem nevezhetjük őket elsődlegesnek, mert nem nélkülözhetetlenek a megváltás tekintetében (351). Ezek a doktrinák nem olyan egyértelműek, mint az elsődlegesek tanok. Ennélfogva lelkiismeretes keresztyének is olykor eltérő álláspontra helyezkedhetnek ezekben (353). Itt rendkívül fontos tétel, hogy különbséget kell tennünk az igazság hiányos ismerete és annak pozitív tagadása között.

Melyek azok a tantételek, amelyek LIoyd-Jones szerint másodlagosnak tekinthetők?

  1. Az egyik ilyen a kiválasztásról, eleve elrendelésről szóló tan (352). A pelagianizmust el kell vetnünk, de nem az evangelikál arminiznizmust. Habár LIoyd-Jones maga meggyőződéses kálvinista volt, ezt a kérdést mégis a “nem lényegi tanok” kategóriájába helyezte, mivel a kálvinisták és az arminiánusok csak az üdvösség mechanizmusát érintően gondolkodnak másképp, azonban az üdvösség módjáról ugyanazt vallják.
  2. Ide tartozik a keresztség módjának és idejének a kérdése is. Nem lehet bizonyítani minden kétséget kizáróan egyiket sem a Szentírásból.
  3. LIoyd-Jones szerint az üdvbizonyosság kérdését is ide kell sorolnunk, tehát nem vezethet szakadáshoz, ha az evangelikálok eltérőképpen gondolkodnak erről (353).
  4. Hasonlóképpen, az egyházfelfogással (presbiteriánus, episzkopális, kongregacionalista stb) kapcsolatos eltérő nézeteink sem vezethetnek szakadáshoz (353).
  5. Másodlagosnak kell tekintenünk bizonyos proféciák, profetikus szövegek magyarázatait is, és az ezekre visszavezethető eltérő eszkatológiai modelleket is – premillenizmus, amillenizmus, postmillenizmus (353).
  6. A megszentelődéssel kapcsolatos különféle nézeteink sem lehetnek elsődlegesek.
  7. Ide sorolandó a Szentlélek keresztség, illetve a karizmák/lelki ajándékok egész témája is (354).

LIoyd-Jones szerint a cél mindig az evangélium megőrzése, az evangélium tiszta tanításához való ragaszkodás. Ez a motivációnk, amikor definiálni próbáljuk, hogy ki tekinthető “evangelikálnak.” Másrészt mindig tisztában kell lennünk azzal, hogy egyikünk sem juthat tökéletes megértésre.

Forrás:

https://www.thegospelcoalition.org/blogs/kevin-deyoung/martyn-lloyd-jones-what-is-evangelical/

https://www.thegospelcoalition.org/blogs/kevin-deyoung/lloyd-jones-what-is-evangelical-2/

https://www.thegospelcoalition.org/blogs/kevin-deyoung/martyn-lloyd-jones-what-is-evangelical_05/

Ez is érdekes lehet

A hiper-fundamentalizmus jellemzői
Pro-kontra evangelikál érvek a női lelkészséggel kapcsolatban
Martyn LIoyd-Jones / Interjú
Evangelikál példaképek: Martyn LIoyd-Jones

Hozzászólás