20
ápr
2018

Evangelikál példaképek: Martyn LIoyd-Jones

David Martyn Lloyd-Jones (1899, Cardiff – 1981, London) wales-i származású református igehirdető és orvos. A 20. században az igehirdetésein kereszül jelentős befolyást gyakorolt Nagy-Britanniában az evangelikál mozgalom református szárnyára. Csaknem harminc éven át volt a londoni Westminster Chapel igehirdetője. LIoyd-Jones határozottan szembefordult a liberális teológiával, azt tévútnak tekintette. Ellenezte az anglikán “népegyház” liberális, toleráns egyházfelfogását és gyakorlatát, ezért – szemben John Stottal – arra bátorította az evangelikál meggyőződésű keresztyéneket, hogy hagyják ott felekezetüket, ha az már elhagyta az apostoli tanításhoz való ragaszkodását. Nézete szerint valódi keresztyén közösség csak olyan keresztyének között lehetséges, akik közös hittételeket vallanak és képviselnek.

Fiatal kora, munkája, elhívása

LIoyd Jones LIangeitho-ban (Cardingshire) nőtt fel. Édesapja élelmiszerekkel kereskedett. Két bátyja közül az egyik, Harold 1918-ban spanyol náthában elhunyt. Másik bátyja, Vincent később a legfelsőbb bíróság (High Court of Justice) bírája lett. [1] LIangeitho városa a korábbi századokban a wales-i metodista ébredéssel (Welsh Methodist revival) került kapcsolatba, jórészt azért, mert ebben a városban prédikált Daniel Rowland (1711-1790). Az egykori wales-i ébredés olyan evangelikál ébredési mozgalom volt, melynek következményeképp Wales egyes részein a metodizmus kálvinista ága terjedt el. Az ébredési hullám a korábbi anglikán gyülekezetekbe lehelt új életet. Daniel Rowland ennek, a metodista ébredés kálvinista ágának volt vezető alakja. Igehirdetései nyomán Liangeitho a kálvinista metodizmus egyik centrumává vált. A város és annak lakosságának “kegyességi gyökerei” meghatározó hatással voltak LIoyd Jones-ra.

LIoyd-Jones a gimnáziumot 1914 és 1917 között végezte, majd a St. Bartholomew’s Korházban kezdett dolgozni, mint orvostanhallgató. 1921-ben Sir Thomas Horder királyi orvos asszisztensorvosa lett. Később a Londoni Egyetemen (University of London) doktori fokozatot szerzett. [2] Ekkor kezdett először elhívást érezni az igehirdetésre. 1927-ben Aberavonba ment (Wales). Meghívást kapott egy gyülekezettől, hogy a köreikben prédikáljon. Közben házasságot kötött Bethan Phillips-szel. Két leánygyermekük született: Elizabeth és Ann.

Westminster Chapel

Az Aberavonban töltött évtized után 1939-ben visszatért Londonba, ahol a Westminster Chapel segédlelkészének nevezték ki. G. Campbell Morgan, neves brit evangélista, igehirdető és bibliatanító mellett szolgált. Beiktatása napján tört ki a Második Világháború.

Ugyanebben az évben a Diákok Inter-Varsity Szövetségének (Inter-Varsity Fellowship of Student/IFES) lett az elnöke. Az IFES jelenleg több mint 160 evangelikál keresztyén egyetemi diákmozgalmat tömörít magába az egész világra kiterjedően. Főbb tevékenységi körébe az egyetemisták közötti evangelizáció, misszió és tanítványozás tartozik.

A világháború alatt LIoyd-Jones családjával a Surrey-beli Haslemere-be költözött. 1943-ban Morgan nyugdíjba vonult, és LIoyd-Jones-ra hagyta a Westminster Chapel vezető pásztori tisztségét.

LIoyd-Jones különösen egyéni igehirdetői stílusa miatt vált széles körben ismertté, ahogy a Szentírást a saját szavaival magyarázta (lásd: expository preaching). Vasárnap reggeli és esti igehirdetései tömegeket vonzottak, ezrek hallgatták azokat. De a péntek esti “bibliaóráira” is  (amelyek tulajdonképpen igehirdetések voltak) embertömegek tódultak. Általában hónapokig, valamikor évekig tartott, amíg egy-egy bibliai könyv összes versét végigmagyarázta. Igehirdetései általában ötven percig tartottak, de előfordult hogy egy egész órán át prédikált. Ugyanakkor igehirdetései annyira lebilincselőek voltak, hogy gyakran vettek részt rajtuk egyetemisták és főiskolások is. Az igehirdetéseinek a leiratait és utánnyomásait a Westminster Records jegyzi.

Az evangelikál vita

LIoyd-Jones 1966-ban heves vitát váltott ki, amikor az Evangelikálok Nemzeti Gyűlésén (National Assembly of Evangelicals) minden evangelikál meggyőződésű vezetőt felszólított, hogy hagyja el felekezetét – azokat a felekezeteket, amelyekhez liberális és evangelikál meggyőződésű gyülekezetek is tartoztak. LIoyd-Jones felhívása egyértelműen a veszélyesen liberalizálódó Church of England tagjait célozta meg, habár nem egészen világos, hogy ez volt-e a valódi intenciója. A szabadegyházakban lévők számára iránymutató és befolyásos személyiségként LIoyd-Jones szavai bátorítást jelentettek, hiszen a “hit szabályát” nem képviselő közösségektől való elhatárolódásukat nem önmagáért való szeparatizmusnak, hanem – Jones nyomán – szükséges és elkerülhetetlen lépésnek tekinthették.

Martyn LIoyd-Jones és John Stott

LIoyd-Jones-t azonban más evangelikálok, akik nem kívántak kilépni az anglikán egyházból, például John Stott, erős kritikával illették. Habár Stott neve a konferencián nem szerepelt a felszólalók listáján, vezető pozícióját és ismertségét kihasználva felszólalt a gyűlésen, azért hogy nyilvánosan reagáljon LIoyd-Jones szavaira. Megállapította, hogy LIoyd-Jones véleménye ellentmond a történelemnek és a bibliai tanúságtételnek (ugyanakkor Stott nagyra becsülte LIoyd-Jones-t, és gyakran idézete őt). A két brit, vezető evangelikál személyiség közötti nyilvános pengeváltás a keresztyén sajtóban nagy visszhangot keltett és széles körben elterjedt, jelentős vitákat generálva az evangelikál világon belül.

Ezen események után egy évvel került sor az első Nemzeti Evangelikál Anglikán Kongresszusra (National Evangelical Anglican Congress), amelyet a Keele Egyetemen rendeztek meg. A konferencián – főként Stott befolyására – az evangelikál anglikánok elkötelezték magukat a Church of England szolgálatára és elutasították LIoyd-Jones szeparatista irányát. [3]

E két konferencia tematikája meghatározó volt az egész brit evangelikál közösség számára, és kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy két, egymással szembenálló evangelikál csoportra szakadt szét a brit evangelikalizmus. Ezek a nézetkülönbségek mai napig léteznek a két csoport között. [4]

A szolgálat vége

LIoyd-Jones 1968-ban fejezte be igehirdetői szolgálatát a Westminster Chapel-ben, miután egy nagyobb operáción esett át. Utolsó péntek esti bibliaóráján arról beszélt, hogy Isten még hagyja neki, hogy a Római levélről prédikáljon, mert személyesen keveset tud a “Szentlélekben való örömről”. Ez volt hát következő igehirdetésének a textusa (Róm 14,17). Élete hátralévő részében leginkább az írásra koncentrált. Megjelentette műveit, más igehirdetőket ajánlott, élénk levelezést folytatott és különféle keresztyén konferenciákra lágogatott el. Egyik leghíresebb műve a 12 kötetes Római levél kommentárja, amelynek első kötete 1970-ben jelent meg.

Habár életének és szolgálatának nagy részét Angliában töltötte, LIoyd-Jones büszke volt wales-i gyökereire. Ennek az elköteleződésnek legszebb példája, hogy támogatta a Wales-i Evangelikál Mozgalmat (Evangelical Movement of Wales), amelynek konferenciáin rendszeresen részt vett előadóként. [5] Ezeken az alkalmakon angolul és wales-i nyelven is hirdette Isten igéjét. Halála óta a mozgalom művei közül többet is megjentetett angol és wales-i nyelven egyaránt.

LIoyd-Jones utoljára 1980 június 8-án prédikált a Barcombe Baptist Chapel-ben. Kemény munkával töltött életét 1981 március 1-én zárta le Ealing-ben. A rá emlékező hálaadó istentiszteletet 1980 április 6-án tartották a Westminster Chapel-ben. LIoyd-Jones halála után számos publikáció jelent meg életéről és szolgálatáról, ezek közül a leghíresebb talán Iain Murray kétkötetes biográfiája.

Hatása:

LIoyd-Jones és a karizmatikus mozgalom

Martyn LIoyd-Jones-nak különféle felekezetből voltak és vannak tisztelői. Munkásságának, annak hatásának sokat tárgyalt aspektusa a karizmatikus mogalommal való kapcsolata. LIoyd-Jones tisztelettel viszonyult a karizmatikus mozgalomhoz, és azt tanította – szemben sok konzervatív evangelikállal , akik szerint a Lélekkeresztség a megtérés/újjászületés idejével egybeeső, ezekkel tulajdonképpen megegyező munkája a Szentléleknek -, hogy a Szentlélek keresztség egy meghatározott tapasztalat. [6] LIoyd-Jones, főképp az élete vége felé, egyre inkább arra bátorította hallgatóit, hogy keressék a Szentléleknek eme megtapasztalását. Az Ef 6,10-13-at a következőképpen magyarázta:

Tudsz erről a tűzről bármit is? Ha nem, valld meg Istennek és ismerd el. Bánd meg, és kérd őt, hogy küldje el Lelkét és szeretetét árassza ki rád, míg fel nem olvadsz és meg nem mozdulsz, míg meg nem telsz isteni szeretettel, és amíg nem tudod magadénak az Ő szeretetét és nem leled örömöd benne, az Ő fiaként, és míg nem tekintesz eljövendő dicsőségének reménységére.” [7]

Loyd-Jones azzal érvelt, amikor a Lélekkeresztség szükségességét hangsúlyozta, hogy az nem más, mint Isten szeretetének túláradó bizonyossága, egy konkrét tapasztalat, amely a keresztyéneket felvértezi arra, hogy nyiltan vallást tegyenek hitükről egy hitetlen világban. [8]

Amellett, hogy LIoyd-Jones hangsúlyozta, hogy a Szentlélek keresztség Jézus Krisztus azon munkája, amely különbözik a megváltástól, szembement azzal a nézettel is, hogy a Szentlélek ajándékai, munkái – például a nyelveken szólás, a profetikus szó, vagy a gyógyítás -, az apostolok halálával megszüntek volna. Azt állította, hogy a szesszacionizmus nézete nem a Szentírás tanúságtételén alapszik.

Arról is gondoskodott, hogy a neves konzervatív protestáns kiadó, a Banner Of Truth, amelynek egyben társalapítója is volt, e témával kapcsolatos műveit csak halála után jelentesse meg. Odáig ment, hogy kijelentette: azok, akik a szesszacionizmust rendszerűszerűen képviselik, mint pl. Benjamin Warfield, a “Lelket megoltják.” Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Isten a világban ma is aktívan cselekszik, és hogy hatalmát csodáin kereszült demonstrálja, és hogy ezáltal az igehirdetők halló fülekre találnak ebben a világban, amely lényegénél fogva ellenségesen viszonyul az élő Istenhez és a keresztyénséghez [9]

Úgy gondolom, hogy minden bibliai alapot nélkülöz, aki azt mondja, hogy mindezen ajándékok az apostolokkal, illetve az apostoli idő elmúltával véget értek. Hiszem, hogy azóta is  történtek csodák kétséget kizáró módon. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy a legtöbb a csoda, amelyekről a pünkösdiek és mások valódi csodaként számolnak be, nem tartoznak ebbe a kategóriába, és pszichológiailag, vagy egyéb módon megmagyarázhatók. Azon a véleményen vagyok, hogy a legtöbb, ha nem az összes ember, aki manapság azt állítja, hogy nyelveken szól, inkább pszichológiai, mintsem lelki befolyás alatt áll. És ennek ellenére mégsem merném azt állítani, hogy a “nyelveken szólás” ma már nem lehetséges.” [10]

Igehirdetései

Loyd-Jones nem igen volt hajlandó televíziós igehirdetéseket vállalni. Nem véletlen, hogy csak egy-két felvételt találunk tőle. [11] Döntését azzal indokolta, hogy az igehirdetésnek ez a “kontrollált” formája, amely időkorláthoz kötött, a “Lélek szabadsága ellen harcol”. Azt gondolta, hogy a prédikátornak teljesen szabadnak kell lennie a külső körülményektől, hogy valóban csak a Szentlélek vezetésére tudjon hagyatkozni az igehirdetés hosszát és idejét illetően, amelyre az adott helyzetben szükség van. Feljegyzett egy jelenetet, amikor az egyik televíziós vezetőtől, aki arra kérte, hogy a televízióban prédikáljon, a következőt kérdezte: “Mi történne a programjával, ha a Szentlélek hirtelen leereszkedne az igehirdetőre és betöltené? Na vajon mi történne vele?” [12]

LIoyd-Jones kétségtelenül az igehirdetéseivel gyakorolta a legnagyobb hatást az emberekre. Nem véletlen, hiszen a 20. század egyik legbefolyásosabb igehirdetőjeként tartják számon. [13] Az igehirdetéseiből készült köteteket a Banner of Truth és egyéb evangéliumi kiadók jelentették meg. Igehirdetésről szóló , “Preaching and Preachers” címet viselő könyvében [14] LIoyd-Jones leírja, hogy mit vall a prédikálásról, és részletesebben kifejti homiletikai nézeteit. Itt definiálja az igehirdetést úgy, mint “Logic on fire” (“tüzes logika”, vagy “élőn égő logika”)

Különféle nézőpontokból lehet ezt a meghatározást az igehirdetéseire alkalmazni: egyrészt azt gondolta, hogy a logika nélkülözhetetlen az igehirdető számára. Ugyanakkor nem a felvilágosodás értelmezésével közelített a logika fogalmához. Ez az oka annak, hogy a homiletikáját “logic on fire”-nak nevezte. A “tűz” a Szentlélek munkájából fakad. LIoyd-Jones szerint az igehirdetés nem más, mint a Szentírás adott szakaszának logikus bemutatása, azonban mindig a Szentlélek segítségével, annak “kenetével.” [15] Az igehirdetésről kialakított nézetéről saját prédikációi tanúskodnak leginkább. A valódi prédikáció számára mindig magyarázó, tisztázó jellegű. Az igehirdetés legfőbb célja egy-egy bibliai szövegrészlet fő mondanivalójának a feltárása és kifejtése. Amint a szöveg fő üzenete, mondanivalója napvilágra került, el lehet kezdeni a témát, azaz egy-egy bibliai tant logikusan bemutatni. Mindeközben a Szentírás egyéb részeit kell segítségül hívni, illetve a logikát kell használni, azért hogy az üzenet hallgatókra vonatkozó gyakorlati konzekvenciáit fel tudjuk mutatni. E hermeneutikai meggyőződéséből fakad, hogy az említett, igehirdetésről szóló művében óvja a fiatal prédikátorokat attól, hogy kommentár jellegű, vagy témaprédikációkat tartsanak. [16]

LIoyd-Jones prédikációs stílusát egyértelműen szenvedély jellemezte, és nem utolsó sorban rendkívüli alaposság a bibliai tanok kifejtésében. A puritán hagyományt képviselte az ún. “experimental preaching”-el (“kísérleti prédikáció”). [17] Ugyanerre szoktak “experiental preaching”-ként is hivatkozni. Az “experimental” a latin “experimentum” szóra vezethető vissza, ami “próbát/kísérletet” jelent, a latin “experientia” pedig (tapasztalatból nyert) tudást.

Már Kálvin is felcserélhető módon használta e két fogalmat, a tapasztalatot és a tudást, és ez nem véletlen, hiszen a kettő összetartozik. Az experimental preaching célkitüzése, hogy a valódi keresztyén tanok, doktrinák megtapasztalhatóvá váljanak a hívők életében, a kipróbálásuk, megélésük folytán. Ez a típusú prédikációs stílus tehát a tudás megtapasztalására törekszik, a tan megélésére, vagy mondhatnánk úgyis, hogy a tapasztalat által nyert tudásra.

J. I. Packer, a nagy puritán tanító, aki egyszer azt írta, “soha nem halott korábban ilyen prédikációkat”, a következőképpen jellemzi LIoyd-Jones igehirdetéseinek emberekre gyakorolt hatását: “mint az elektromos áramütés ereje, ami hallgatói közül legalább az egyiknek többet mutatott Istenből, mint bárki más korábban.” [18]

LIoyd-Jones egyik igehirdetésében maga beszélt arról, hogyan éli meg a Szentlélek munkáját az igehirdetés közben:

Isten dicsőségére elismétlem: ez a szószék az univerzum legromantikusabb helye, amennyiben rólam van szó. Azért, mert soha nem tudom, mi fog történni, ha ideállok. Soha. Elképzeléseimre gyakran két oldalról érkezik cáfolat. Ez csodálatos. Nézzék, az igehirdetők számára kísértés, hogy azt gondolják, mindaz, amivel felkészültek egy jó prédikációra, egy csodálatos istentiszteletet fog majd eredményezni. Csakhogy néha nem is lehetne rosszabb. Másrészről megtörténhet, hogy a szegény ember mögött egy igazán nehéz és nagy megpróbáltatásokkal teli hét van. Lehet, hogy nagyon beteg, és ezernyi dolog történt vele, ami miatt félelemmel és reszketve áll a szószékre, azzal az érzéssel, hogy nem végezte el a dolgát. Mintha nem lenne semmije. És ennek ellenére az egyik legdicsőségesebb istentisztelet születhet meg, amiben kiváltsága volt valaha is közreműködni. Miért? Azért, mert nem kontrollálta a Szentlélekben való erejét, hanem az változtatta meg. És nem csak az igehirdetésben, hanem a mindennapokban is, a mindennapi tapasztalatok terén. Ez a vízforrás, amely bennünk van és amit nem kontrollálhatunk. Ő kontrollál minket.” [19]

1. Eveson, Philip H (2004), Travel With Martyn Lloyd-Jones, Day One, 7-8.

2. Eveson, Philip H (2004), Travel With Martyn Lloyd-Jones, Day One, 41.

3. Taylor, Justin. “50 Years Ago Today: The Split Between John Stott and Martyn Lloyd-Jones”

4. Thirty Years of Hurt? Alan Gibson, Evangelicals Now

5. The Living God. In: The Evangelical Magazine of Wales,1981 április

6. John Piper: A Passion for Christ-Exalting Power, Bethlehem Conference for Pastors: Desiring God (https://www.desiringgod.org/messages/a-passion-for-christ-exalting-power)

7. “Do you know anything of this fire? If you do not, confess it to God and acknowledge it. Repent, and ask Him to send the Spirit and His love into you until you are melted and moved, until you are filled with his love divine, and know His love to you, and rejoice in it as his child, and look forward to the hope of the coming glory.”

8. https://www.desiringgod.org/messages/a-passion-for-christ-exalting-power

9. The Living God, In: The Evangelical Magazine of Wales, 1981 április

10. “think it is quite without scriptural warrant to say all these gifts ended with the apostles or the apostolic era. I believe there have been undoubted miracles since then. At the same time most of the claimed miracles by the Pentecostalists and others certainly do not belong to that category and can be explained psychologically or in other ways. I am also of the opinion that most, if not all, of the people claiming to speak in tongues at the present time are certainly under a psychological rather than a spiritual influence. But again I would not dare to say that “tongues” are impossible at the present time.” Lloyd Jones Dr. Gerald Goldennek írt leveléből, 1969. September

11. The Power Within (audio) (sermon), MLJ trust.

12. LIoyd-Jones, Preaching & Preachers, 248. (Zondervan 1971)

13. http://www.jmm.org.au/articles/8527.htm

14. LIoyd-Jones, Preaching and Preachers,

15. LIoyd-Jones, Preaching and Preachers, 304—325.

16. LIoyd-Jones, Preaching and Preachers, 64-80.

17. https://www.desiringgod.org/messages/a-passion-for-christ-exalting-power

18. “never heard such preaching.” It came to him “with the force of electric shock, bringing to at least one of his listeners more of a sense of God than any other man”

19. “I say it again to the glory of God, this pulpit is the most romantic place in the universe as far as I’m concerned, and for this reason, that I never know what’s going to happen when I get here. Never. My anticipations are often falsified on both sides. This is wonderful. The temptation for the preacher, you see, is to think that if he has prepared what he regards as a good sermon, it’s going to be a wonderful service, and it sometimes can be a very bad one. On the other hand, the poor man may have had a very difficult and a trying week. He may have been very ill, a thousand and one things may have happened to him, and he may go into the pulpit with fear and trembling, feeling that he hasn’t done his work; he’s got nothing. And it may be one of the most glorious services he has ever had the privilege of conducting. Why? Because he doesn’t control the power [within of the Holy Spirit]. It varies. And not only in preaching but in daily life and experience. It is the well of water that is within us and we don’t control it.” It controls us. Lloyd-Jones, The Power Within

Ez is érdekes lehet

“A kontextualizálás nem hiba, hanem a reformátori teológia öröksége szerint kötelesség” – interjú Dr. Literáty Zoltánnal a Langham igehirdetői műhelyről, Tim Keller prédikációiról és a magyar igehirdetői gyakorlatról
Martyn LIoyd-Jones / Interjú
Martyn LIoyd-Jones: “Mi jellemzi az evangelikál hívőt?”
Az evangelikál hittartalom meghatározása / “triage” modell

Hozzászólás