12
ápr
2018

Házasság előtti szex, válás és újraházasodás – interjú Molnár Csaba Bertalan református lelkésszel

/Molnár Csaba Bertalant, tapolcai református lelkészt Márkus Tamás András kérdezi/

Márkus Tamás András: Egyre többen gondolkoznak úgy keresztyének között, hogy a házasság előtti szex nem bűn, hiszen – érvelnek – a Biblia nem ítéli el. Sőt, bizonyos keresztyén közösségekben lassan “hivatalos” állásponttá kezd válni, például a tizedikeseknek szóló (2015-ös verzió) evangélikus hittankönyben szerepel a mondat, hogy a házasság előtti nemi élet tiltására nincs jelentős teológiai ok. Ittzés István, evangélikus lelkipásztor viszont határozottan kiállt amellett, hogy “bűn”, sőt, paráznaság a házasság előtt nemi élet. Te is észleled ezt a tanításunk terén érvényesülő tendenciát, illetve hogyan vélekedsz róla? Mi lehet ennek az oka? Valljuk be, a gyakorlat eddig sem követte a “hivatalos tanítást”, de az viszonylag új, hogy az elvet is felül akarják írni. Miért pont most? 

Molnár Csaba Bertalan: Sajnálatos dolognak tartom, hogy az evangélikus egyházban nemcsak e téren, hanem másban is egyre liberálisabbá válnak a teológiai álláspontok, félig meddig hivatalosan is. A mi egyházunkban nem is annyira a tanítás, hanem a gyakorlat szintjén érzem látványosnak ezt a bibliátlan liberális vonalat. Csak egy példa: a közelmúltban egy esperes adott engedélyt arra egyik lelkészének, hogy vőlegényével a parókiára költözhessenek, hivatalos házassági szövetség nélkül. Nem akarok senkit megbántani, de ennyire komolyan van jelen ez a métely a gyakorlat szintjén a mi egyházunkban is.

Hogy miért most? Erre nehéz válaszolni, de tény, hogy az utóbbi másfél-két évben világszerte látványos támadások érték a hagyományos, bibliai alapokon nyugvó párkapcsolati modellt, minden szempontból. Egyházunkban ez a liberalizálódás már korábban elkezdődött, de ezeknek az elveknek egyre gyakoribb és nyíltabb kimondása „jól beleillik a sorba”.

M.T.A.: Milyen konkrét érveket tudnál felsorolni amellett, hogy a házasság előtti szex bűn? Végül is az igaz, hogy a szexualitásra vonatkozó ószövetségi rendelkezésekben nem olvasunk arról expressis verbis, hogy “házasság előtt ne élj nemi életet.” Viszont a házasságtörésről igenis szó van, és a Tóra keményen szankcionálja. De ha egyáltalán nincs házassági szövetség (az ember még nem házas, szingli), akkor hogyan lehet azt alkalmi szexuális kapcsolatokkal megtörni, ami még nincs is? 

M.Cs.B.: Megtörni azt, ami nincs, nem lehet, a házasság előtti szexuális életre ugyanis nem alkalmazhatóak a házasságtörésre vonatkozó explicit szabályok. Arra más, sok esetben csak implicit, de komolyan veendő szabályok vonatkoznak, amelyek részben tórai, részben újszövetségi igehelyek egyértelmű kontextusaiból vezethetőek le.

Először is Jákób példája! Ő hét esztendeig szolgált Lábánnál Ráhelért, és ennek leteltével kérte Lábánt, hogy „Add hozzám a feleségemet, mert letelt az időm! Hadd menjek be hozzá!” (1Móz 29,21b). Igaz ugyan, hogy Lábán aztán Leát adta hozzá, és Jákób még hét évig kellett, hogy szolgáljon Ráhelért, de ez csak kiemeli azt a tényt, hogy Jákób képes volt várni tizennégy évet arra, hogy bemehessen „Ráhelhez”. Miért? Nyilvánvalóan azért, mert nem tartotta volna helyesnek.

Két jelentős kázust is meg kell említenünk Mózes 5. könyvéből, a 22. fejezetből. Itt először is azt olvashatjuk, hogy ha valaki feleségül vesz egy asszonyt, de aztán meggyűlöli, és megvádolja, hogy nem volt szűz, a lány apja és anyja vigye a lány szüzességének bizonyítékait a város vénei elé a kapuba. Ha bebizonyosodik, hogy szűz volt, a férfinek száz ezüstöt kellett fizetnie büntetésként apósának, „mert rossz hírét terjesztette egy izráeli szűznek”. Ráadásul a Tóra – szinte példátlan módon – azt is megtiltja neki, méghozzá egy életre, hogy elbocsássa, tehát elváljon tőle! A szankció súlyosságából láthatjuk, hogy komoly bűnnel vádolta meg. Ha viszont az bizonyosodik be, hogy a férfi nem alaptalanul vádolt, és felesége már nem volt szűz, apja háza előtt kell megkövezni, „mert gyalázatot követett el Izráelben azzal, hogy paráználkodott apja házában” (5Móz 22,13-21). Ez még explicit szabálynak is mondható, mert ugyan sehol nem mondja ki a Tóra, hogy „házasság előtt ne élj nemi életet”, viszont látható, hogy súlyos a szankció mind arra, ha valaki elköveti, mind arra, ha valaki ezzel vádolja meg feleségét.

Még ugyanennek a fejezetnek a végén olvasunk arról a kázusról, amelyben egy férfi egy el nem jegyzett (az eljegyzésnek az ószövetségi jogban majdnem házassági jogkövetkezményei voltak), szűz lánnyal találkozik, megragadja és vele hál. Ha rajtakapják őket, akkor a férfi ötven ezüstöt kell, hogy fizessen a lány apjának, legyen a lány a felesége, „mert erőszakot követett el rajta”(5Móz 22,28-29). Mondanom sem kell, hogy a Tóra akkori végrehajtási utasításai, szankciói az újszövetségi hívő életében már nem érvényesek, de ez nem jelenti azt, hogy a benne lévő „jogi norma”, a törvény erkölcsi része ne lenne érvényes és kötelező a Krisztus testében is.

Ezt szemmel láthatóan Pál is evidensnek veszi az első Korintusi levél 7. fejezetében: „A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje” (1Kor 7,2). Az özvegyeknek és az egyedülállóknak ugyan azt javasolja, hogy maradjanak úgy, ahogy vannak, de hozzáteszi, hogy ha nem tudják magukat megtartóztatni, házasodjanak meg, mert jobb házasságban élni, mint égni (1Kor 7,9). Nem tudom, ki hogy van vele, de mindez számomra nem azt implikálja, hogy „semmi baj nincs a házasság előtti szexuális élettel”, ahogy sok liberális atyánkfia hangsúlyozza.

M.T.A.: A Mt 19-ben arról olvasunk, hogy farizeusok kérdezik Jézust a “házassági elválásról.” Azt kérdezik, hogy “szabad -e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Jézus válasza egyértelmű: nem, kivéve a paráznaság esetét?” Állítólag a kérdés hátterében két rabbinikus iskola válással kapcsolatos eltérő felfogása ált. Az egyik konzervatív volt, a másik liberális. Ezt bővebben ki tudnád fejteni nekünk? Egyáltalán mit jelent az itt szereplő “porneia” (=paráznaság) szó? Házasságtörést, vagy egyebeket is? 

M.Cs.B.: A kérdés hátterében közvetlenül nem a korabeli rabbinikus vita áll, hanem Jézus hegyi beszédbeli tanítása a válásról a törvény magyarázatának antitéziseiben: „Megmondatott ez is: ’Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet!’ Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét, paráznaság esetét kivéve, az házasságtörővé teszi őt, és aki elbocsátott asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el” (Mt 5,31-32). Itt Jézus az ószövetségi válás alappasszusát idézi: „Ha valaki feleségül vesz egy lányt, és a férje lesz, de később nem találja kedvére valónak, mert valami ellenszenveset talál benne, akkor írjon válólevelet, adja azt az asszony kezébe, és úgy bocsássa el a házától.” (5Móz 24, 1). A tórai passzus nehézsége abból adódik, hogy a nehezen értelmezhető „valami ellenszenves” (héber: „’ervat dábár”) kifejezésnek hiányzik a konkrét tartalma, definíciója. Ez adott lehetőséget az általad említett Jézus korabeli két legtekintélyesebb rabbinikus iskola – Bét Sámmáj és Bét Hillél – közötti markáns értelmezési különbségre.

A rabbinikus vitát a Talmud Gittin traktátusában a 9. fejezet 10. misnája örökíti meg: „Sámmáj háza azt mondja: egy férfi csak akkor bocsáthatja el feleségét, ha valami erkölcstelenséget talál benne, mert meg van írva: ‘mert valami ellenszenveset talál benne’ (5Móz 24, 1 UF). Hillél iskolája azonban azt mondja: akkor is elbocsáthatja, ha odaégetett egy tál ételt, mert meg van írva, hogy ‘mert valami ellenszenveset talál benne’. Rabbi Akiba azt mondja: még akkor is elbocsáthatja, ha meglátott egy nála szebb nőt, mert meg van írva, hogy ‘de később nem találja kedvére valónak”. Sámmáj háza – a konzervatívabb iskola – a legtöbb mai rabbinikus szaktekintély szerint is nem mást értett az „’ervat dábár” alatt, mint a kizárólag házasságtörést. Jézus a Mt 5-ben és a Mt 19-ben is következetesen két egymástól eltérő szemantikájú szót használ: amikor azt mondja, hogy „házasságtörővé teszi őt”, illetve „házasságtörést követ el”, akkor a μοιχεύω igét használja, ami házasságtörést jelent, kevésbé testi felhanggal, úgymond „jogibb” kifejezéssel élve. Az úgynevezett mátéi klauzula – „paráznaság esetét kivéve” – esetében pedig a πορνεία szót, ami egy szélesebb jelentéskörű fogalom, jelenthet – csupán az újszövetségi szóhasználata alapján is – házasságtörést, prostitúciót, erkölcstelen kapcsolatot, vérfertőzést. Mire gondolhatott Jézus? Ha házasságtörésre, akkor lényegében Sámmáj házának felfogásával ért egyet, amit azért nem tartok valószínűnek, mert kihangsúlyozza: „ha a ti igazságotok nem múlja felül az írástudók és farizeusok igazságát, akkor semmiképpen sem mentek be a mennyek országába” Mt 5,20). Legvalószínűbbnek azt tartom, hogy Jézus itt kizárólag vérfertőzésre gondolt, vagyis olyan házasságra, amelyet a 3Móz 18 megtiltott. Ebben az esetben persze érvényes házasság létre sem jött, mivel – mai jogi kifejezéssel élve – ezek „abszolút házassági akadályok”. Tehát valójában a válás sem válás ebben az esetben, csak a törvénytelenül megkötött „házasság” utólagos érvénytelenítése, még ha a válólevél adása is annak jogi formája.

Magyarul: Jézus etikája válás tekintetében meglehetősen szigorú, gyakorlatilag nem engedi meg a válást. Erre utal az általad említett kérdés a Mt 19-ben a farizeusok részéről: „szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” (Mt 19,3). Tehát a kérdés közvetlen háttere éppen Jézus válást nem engedő etikája, szemben az övékével, amely – eltérő értelmezéssel, eltérő okokból – de mégis engedi. Megjegyzendő azonban, hogy a tanítványok megjegyzésére – „ha ilyen a férj helyzete a feleséggel, akkor nem érdemes megházasodni” – Jézus leszögezi: „Nem mindenki fogadja be ezt a beszédet, csak azok, akiknek megadatott… Aki el tudja fogadni, fogadja el!”. Jézus tehát ebben az egy esetben – a Tóra magyarázata tekintetében – megengedő. Ad egy magas etikát, hogy ezt kell megközelíteni, a lehető legjobban. Ezt a jézusi utat követve én is megengedem azt, hogy a házasságtörés is legitim oka lehet egy válásnak, de ennél engedékenyebbek semmiképp sem lehetünk.

M.T.A.: Pál mivel egészíti ki Jézus közvetlen tanítását a válás kérdésében? Van a hűtlenségen, azaz a megcsaláson kívül egyéb legitim ok a válásra és az újraházasodásra? 

M.Cs.B.: Pál az 1Kor 7,10-16-ban ad erre tanítást: „A házasoknak pedig nem én parancsolom, hanem az Úr, hogy az asszony ne váljon el a férjétől. Ha azonban elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki férjével! A férj se bocsássa el feleségét! A többieknek pedig én mondom, nem az Úr: ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el! És ha egy asszonynak hitetlen férje van, aki kész vele élni, ne hagyja el a férjét! Mert a hitetlen férj meg van szentelve hívő felesége által, a hitetlen feleség pedig hívő férje által; különben gyermekeitek is tisztátalanok volnának, így azonban szentek. Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve a hívő férj vagy a hívő feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk. Mert mit tudod te, asszony, vajon megmentheted-e a férjedet? Vagy mit tudod te, férfi, vajon megmentheted-e a feleségedet?”. 

A páli passzus első része (10-11.) lényegében megerősíti mindazt, amit az eddigiekben a jézusi tanítás kapcsán láthattunk: lényegében tilos a válás, ha az mégis bekövetkezik, akkor tilos az újraházasodás, marad a kibékülés lehetősége. Megerősíti ennek komolyságát az, hogy Pál a „nem én parancsolom, hanem az Úr” formulával vezeti be.

Ami ezután következik (12-14.), az már Páli ajánlás (én mondom, nem az Úr): Aki már házasságban élt, amikor megtért, de házastársa hitetlen maradt, ne hagyja el, mert meg van szentelve a hívő házastárs által (gyermekükkel együtt).

Végül az ezek után következő szakasz (15-16.) – amely privilegium paulinum néven ismert – leszögezi, hogy abban az esetben, ha a hitetlen fél kezdeményezi a válást, akkor a hívő fél nincs „szolgaság alá vetve”. Bár sok evangelikál magyarázó ezt úgy értelmezi, hogy ebben az esetben sem engedélyezett az újraházasodás, én úgy gondolom, hogy a privilegium paulinum ilyenkor felszabadítja a hívő felet az újraházasodásra.

Összegezve tehát: az újszövetség tanítása nem tolerálja a válást, két esetben tesz egyértelmű engedményt; a Tóra által megtiltott házasság esetén, a mátéi klauzula alapján, illetve a hitetlen fél válási szándéka esetén a privilegium paulinum alapján. Valószínűsíthető azonban, hogy a gyakorlatban mégis sokkal több esetben történt válás, ami nem járt a legszigorúbb büntetéssel (kiközösítéssel).

M.T.A.: Sokszor elhangzik, hogy nehéz megítélni a felek válásban való felelősségét, mert “mindkét fél bűnös”, legalábbis valamilyen szinten mindkét fél felelőssé tehető azért, hogy válásig fajulnak a dolgok. Nem lehet a jézusi és a páli (azaz az újszövetségi) tanítás alapján eldönteni, hogy végül is egy válás esetén ki a vétkes fél? Ez főleg akkor válik igazán fontossá – vagy lenne az -, ha lelkészek válását vizsgálják egyházfegyelmi szinten, hiszen a válást hogyan szankcionálják, ha a felelősség mindig egyenlőképpen oszlik el? Sőt, sokszor már csak lelkigondozói megközelítést alkalmaznak a válások kapcsán: itt úgy jelenik meg a válás folyamata, mint valami szükséges és feltartóztathatatlan tortúra, amelyet a házasfeleknek “el kellett szenvedniük”, akiket ezért utógondozni lehet maximum, felelősségre vonni és korholni viszont semmiképp. Mit gondolsz erről? 

M.Cs.B.: Az általad utóbb említett lelkigondozói megközelítést rendkívül károsnak tartom az evangélium igazsága szempontjából. Ez nem más, mint a jelenlegi világi nézőpont és a világi jog megengedhetetlen beszűrődése az egyházjogi, bírói gyakorlatba. Európa legtöbb államában körülbelül az 1950-es évektől a 70-es évekig bezárólag befejeződött a jogi elméletben és gyakorlatban az a folyamat, amely felváltotta a házasságjog válásra vonatkozó részeiben a szigorú vétkességi elvet a feldúltsági elvvel.

Onnantól kezdve lett legitim jogi alapja annak, hogy akár egy elfelejtett házassági évforduló is válóok lehessen. Ezt az egyházi bírói gyakorlatban nem szabadna megengedni. Még ha kicsit kegyetlenül hangzik is, még ha ellene is van a köztudatban és a világi emberek életében szinte kizárólagosan érvényesülő feldúltsági elvnek, az újszövetség tanítása – ahogy láttuk – ebben a kérdésben egyértelmű: az a vétkes fél, aki hajthatatlanul válni akar. Ezzel nem azt mondom, hogy a megromlott házassághoz vezető út nem kettőn áll, és a válni nem akaró félnek nincs szüksége komoly bűnbánatra és megtérésre.

M.T.A.: Tegyük fel, hogy egy házasság zátonyra fut, mert az egyik fél házasságtörést követett el, azaz megcsalta szexuális értelemben a párját. Az ártatlan fél újraházasodhat az ige szerint. A kérdés az, hogy muszáj kilépnie a “megtört” szövetségből, vagy akár meg is bocsáthat a vétkes félnek? Van erre valamiféle igei útmutatás? Ha nem bocsát meg, pedig a vétkes valóban bűnbánó és rendezni akarja, és kilép a házasságból, akkor ő is vétkesnek tekinthető?

M.Cs.B.: Egyértelműen igen! Az egész szigorú jézusi és páli tanítás válás kérdésében egy alapon nyugszik, mégpedig azon, hogy a megbocsátás a keresztyén ember számára nem jog, nem lehetőség, nem kedvem szerinti kegy, hanem hitemből fakadó kötelezettség, ha a másik fél őszintén megbánja. Jézus indulata a megtört nádszál gyógyításának indulata. Isten indulata a számtalanszor hűtlenné vált Izráel megigazításának az indulata. „Az az indulat legyen bennetek, ami Jézus Krisztusban is megvolt” (Fil 2,5).

M.T.A.: Ha a vétkes felet “elhagyja” az ártatlan fél (és ezt az Ige szerint megteheti), akkor a vétkes fél a jövőben újra házasodhat, vagy önmegtartóztató életet kell élnie haláláig? 

M.Cs.B.: Szigorúan véve mindkét félnek házasság nélkül kell maradnia a páli útmutatás alapján. Mindazonáltal ha a vétkes fél Isten elé vitte az ügyét, megkapta Isten bocsánatát, de sajnos emberi részről ez nem történt meg, véleményem szerint újra házasodhat a paráznaság (házasságon kívüli szexuális élet) veszélye miatt is, de hangsúlyozni kell: nem ez Isten tökéletes erkölcsi akarata! Itt megint csak a jézusi indulat lehet útmutató a kérdés eldöntésében.

M.T.A.: Kiosztanád az “Úr testét és vérét”, tehát a sákramentumokat válásban lévő egyháztagoknak? Milyen következményei lehetnek egy válásnak a gyülekezetben? Egyáltalán, szükség van “egyházfegyelmi” következményekre?

M.Cs.B.: Igen, szükség lenne! De nem lelkészi egyháztagok esetében ez – jelenlegi népegyházi kereteink – között megoldhatatlan. Ha egy lelkész megpróbálná, megeshet, hogy ő kerülne egyházi bíróság elé.

M.T.A.: Mit tegyen az a fiatal, aki több szexuális kapcsolaton van túl, és most házasodni készül? Hogyan vélekedjen a korábbi szexuális kapcsolatairól? Hogyan lehet a házassága Isten által megszentelt, ha – bibliai értelemben – eleve “parázna”? 

M.Cs.B.: Mint minden bűnre, erre is van bocsánat. De mindenképpen tartsa bűnnek, ha valódi megtérésen és újjászületésen ment át. Ha vétke skarlátvörös is volt, Krisztusban hófehér lehet. Lehet Isten által megszentelt a házassága, ha előző életét elutasította, megtagadta.

M.T.A.: Köszönöm az interjút!

Hozzászólás