30
márc
2018

R.C. Sproul: A bizonyságtételed nem az evangélium

„Odahívták tehát másodszor is azt az embert, aki nemrég még vak volt, és ezt mondták neki: Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös. Ő így válaszolt: Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” (Jn 9,24-25)

A fenti igében megjelenő felszólítás („Dicsőítsd az Istent”) pozitívnak tűnik, egészen addig, amíg el nem olvassuk a mondat második felét. Itt válik világossá, hogy a farizeusok szerint Jézus bűnös, tehát nem is vihette véghez ezt a csodát. Azt mondták a gyógyult vaknak, hogy Istent dicsőítse, ne Jézust. Ő a válaszában egyértelműen fogalmazott: „Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.”

Ezekkel az egyszerű szavakkal Krisztusról tett bizonyságot, az Ő szabadítása mellett tanúskodott, azonban nem az evangéliumot hirdette. De hogy hová is szeretnék kilyukadni? Az evangelikál keresztyén közösségekben néha olyan nyelvezetet használunk, ami nem mindig helytálló vagy biblikus. Biztosan te is hallottál már hasonlót, például ilyesmit: „Evangélista szeretnék lenni, hogy Krisztusról tehessek bizonyságot.” Vagy néha azt mondjuk, „Tegnap bizonyságot tettem”, arra gondolva, hogy valakinek beszéltünk az evangéliumról. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az evangélium hirdetését és a bizonyságtételt szinonimaként használjuk, pedig nem azok. Ha valakinek Krisztus személyéről és munkásságáról beszélek, akkor Róla teszek bizonyságot, de ez nem ugyanaz, mintha az evangéliumot hirdetném.

Több mint harminc éve az Evangelism Explosion nevű szervezetben megtanultam egy evangelizációs módszert, amelyet később munkatársként több mint 250 résztvevőnek oktattam is. Ennek legfontosabb eleme, hogy mindenkinek le kell írnia a saját bizonyságtételét, és ezt meg kell tanulnia fejből. A bizonyságtételed a te történeted arról, hogyan lettél keresztyén. Nagyon fontosnak tartom, hogy a keresztyének világosan ki tudják fejezni a többi ember felé, hogy hogyan és miért lettek hívőkké. Mindannyiunknak kell(ene), hogy legyen egy előkészített bizonyságtételünk, és hogy hajlandóak legyünk ezt megosztani másokkal, amint alkalom adódik rá.

Vigyáznunk kell azonban, hogy ne keverjük össze a saját bizonyságtételünket az evangéliummal. A bizonyságtétel nem az evangélium hirdetése. Ez csupán „elő-evangelizáció”, egyfajta felvezető az evangelizáció előtt. A bizonyságtételem jelenthet sokat vagy épp semmit a hallgatóságnak. Biztos lesznek, akik tudnak kapcsolódni az elmondottakhoz, ők ezt gondolhatják: „Igen, tudom miről beszél, mert korábban én is így éltem.” De nem mindenkit mozgat meg a történetem. Biztos, hogy nem az az evangélium, ami R. C. Sproullal történt. Isten nem ígéri meg, hogy az én történetemet fogja felhasználni megváltó munkája során. Az evangélium nem rólam szól. Az evangélium Jézusról szól. Arról, hogy ki volt ő, mit vitt véghez, és hogy ennek áldásaiból egyedül hit által részesülhetünk.

Ezt látjuk a fenti igében is. A gyógyult vak mondhatta azt, hogy „Vak voltam, de már látok.”, és ez egy csodálatos bizonyságtétel. De ez nem az evangélium. Nem beszélhetett a farizeusoknak Jézus megváltó munkájáról, és arról, hogy hogyan szabadult meg a bűneitől a Benne való hit által. Éppen ezért a saját bizonyságtételünk mellett meg kell tanulnunk az evangélium konkrét elemeit és tartalmát. Az evangelizáció az, amikor az evangélium hirdettetik az embereknek. Ez az igazi Örömhír.

Forrás: https://www.ligonier.org/blog/your-testimony-not-gospel/

Ez is érdekelhet

Evangelikál „lakmuszpapír” – az emberi lélek helyesen értelmezett „halhatatlansága”

Hozzászólás írása