14
Már
2018

Evangelikál keresztyén nyilatkozat az egyházon belüli szexuális zaklatásokról/bántalmazásokról

Az evangelikál keresztyénség széles spektrumát képviselő vezetők összefogtak, és közös elhatározásukból 2013. július 17-én kiadtak egy rendkívül bátor és őszinte hangvételű nyilatkozatot, a következő címmel: “A Public Statement Regarding Sexual Abuse in the Church of Jesus Christ” (Egy nyilvános nyilatkozat a Jézus Krisztus egyházában jelenlévő szexuális bántalmazásokról). Ezzel megszületett az első, igazán jelentős dokumentum az evangelikál egyházakban és közösségekben is előforduló szexuális visszaélésekről. E történelmi nyilatkozat elsődleges célja elismerni és megvallani, hogy az evangelikál egyházak is (bármely felekezet kötelékébe tartozó, konzervatív protestáns gyülekezetekről, közösségekről is beszéljünk) nagy restanciával rendelkeznek, ami az áldozatokra való odafigyelést, a bántalmazások megelőzését és megakadályozását, és az azokra történő megfelelő reakciót illeti. 

A Nyilatkozatot többek között olyan vezető evangelikál (többségében református/presbiteriánus) személyiségek írták alá, mint Steve Brown, a Reformed Theological Seminary nyugalmazatott homiletika professzora, P.J.Buys, a dél-afrikai World Reformed Fellowship nemzetközi igazgatója, Glenn Davies, Sydney érseke, William Edgar, a Westminster Theological Seminary apologetika professzora, Douglas Green, a Westminster Theological Seminary Ószövetség és bibliai teológia professzora, Justin Holcomb, a Reformed Theological Seminary teológia és filozófia professzora, Frank James, a Biblical Theological Seminary elnöke, Diane Langber, klinikai pszichológus, Samuel Logan, a Word Reformed Fellowship nemzetközi igazgatója és a Westminster Theological Seminary emeritus elnöke, Fergus Macdonald, a skóciai United Bible Societes korábbi elnöke, Scot McKnight, a Northern Seminary újszövetség professzora, Philip Monroe, a Biblical Theological Seminary lelkigondozás és pszichológia professzora, Adam L. Saenz, klinikai pszichológus, és még számos lelkész és lelkészfeleség. 

A nyilatkozat szövege és tartalma a hazai egyházak számára is aktuális lehet, és talán erőt adhat ahhoz, hogy a köztünk és az egész társadalomban előforduló szexuális visszaélésekre (beleértve mind az áldozatok irányában történő segítségnyújtást, mind az elkövetők tettének felfedését, valamint megfelelő és határozott szankcionálását) úgy reagáljunk, ahogy Urunk az Ő egyházában elvárja tőlünk. 

A Nyilatkozat

A szexuális bántalmazásokról, zaklatásokról, illetve ezeknek jól ismert, nemzetközi keresztyén szervezetekben való elfedéséről szóló, utóbbi időben megjelent hírek, majd az ezeket követő nyilvános megszólalások számos keresztyén vezetőt felháborítottak és sokakat elszomorítottak, mind az egyházon belül, mind azon kívül. Ezek a események rávilágítanak arra a zavaró valóságra, hogy az egyház “ösztönei” sem különböznek más intézményekétől e vádakkal kapcsolatos reakcióikat illetően: sajnos (túl gyakran) inkább az intézményi struktúrát próbálják védeni, ahelyett, hogy saját gyermekeiket vennék védelmükbe. Ez régóta fennálló probléma a keresztyén világban, és igazán elszomorító látni az amerikai és a globális egyház kudarcait azzal kapcsolatban, ahogy a szexuális abúzusokra reagálnak. Nem csak hisszük, hogy jobban kellene csinálnunk. Úgy, mint akik Jézus nevét és az evangélium lényegét magukénak vallják, meg vagyunk róla győződve, hogy muszáj jobban csinálnunk. Abban a reményben, hogy eljön majd az idő, amikor a keresztyén vezetők minden szexuális bántalmazás hírére bátran és elborzadva reagálnak, felajánljuk ezt a megvallást és nyíltan deklaráljuk Jézus Krisztus Jó Hírét mindazok nevében, akiket bántalmaztak, kihasználtak, figyelmen kívül hagytak vagy akikről megfeledkeztek.

A médián keresztül újra és újra súlyos szexuális visszaélésekről és azok elfedéséről, elhallgatásáról szóló híradásokkal szembesültünk. A katolikus egyháztól kezdve több protestáns egyházat és missziói szervezetet, továbbá a Pennsylvania State University-t, a Yeshiva University High School-t, a Boy Scouts-ot (Amerikai Cserkészszövetség), illetve hadseregünk számos ágazatát rázták meg a bántalmazásokkal és az áldozatok elhallgattatásával kapcsolatos vádak. És bár számos evangelikál vezető feháborodását fejezte ki a nyilvánosságra kerülő ügyekkel kapcsolatban, méltányolnunk kell az áldozatok bátorságát, akik hosszú hallgatás után beszéltek az evangelikál keresztyén intézetekben átélt szexuális bántalmazásokról: akár iskolákban, akár a misszió területén, akár kisebb vagy nagyobb gyülekezetben élték át azokat. És meg kell vallanunk, hogy vajmi keveset tettünk eddig azért, hogy meghalljuk és segítsük őket.

A holokauszt túlélő és könyvszerző Elie Wiesel egyszer a következőt mondta: “a semlegesség mindig az elnyomót segíti, sohasem az áldozatot… a csend mindig az elkövetőt bátorítja, és nem az áldozatot.” Amikor a gonosszal szembesülve szándékosan a tudatlanságot, a tétlenséget vagy a semlegességet választjuk, akkor hozzájárulunk a gonosz túléléséhez. Amikor a klerikusok, iskolai dolgozók, vezető testületek tagjai, katonai parancsnokok elhallgatták, vagy elfedték a szexuális bántalmazásokat, akkor azokhoz csatlakoztak, akik elkövették e büntetteket a “kicsinyek” ellen. Ők legtöbbször gyermekek, de mindenki ide tartozik, aki kiszolgáltatott helyzetben van a hatalommal szemben méretéből, korából, helyzetéből vagy tekintélyéből adódóan.

Magától értetődik, hogy a szexuális abúzus (=bántalmazás/zaklatás) bűncselekmény, de az egyházon belül abban hiszünk, hogy ez lelkünk legnagyobb ellenségének a munkája is egyben – sötét és rejtett helyeken elkövetett gonosz, rettenetes bűn, amely örökre megváltoztat életeket és lerombolja a bántalmazottak hitét. Hogyan történhet meg, hogy ez a gonosz jelen van Krisztus testében, és mi ezt figyelmen kívül hagyjuk? Krisztus követőiként magától értetődő, hogy mindent, ami erőnkből csak telik, meg kellene tennünk annak érdekében, hogy felfedjük a sötétség cselekedeteit, megnyitva a némák, a nyomorultak és a rászorulók száját. Az egyháznak soha nem szabad feltatóztatnia azokat, akik kétségbeesésükben, mély szükségükben Istenhez és az Ő népéhez akarnak rohanni abban a reményben, hogy biztonságra és igazságra lelnek, és mindeközben menedéket biztosítsunk nekik a “nagy megtévesztővel” szemben.

Mi azonban ezt megakadályoztuk. A hallgatásunkkal és abbéli erőfeszítéseinkkel, hogy megóvjuk hírnevünket és az intézményeinket, valamint a “missziónkat”, mi, Krisztus teste, gyakran kerültünk az ellenséggel egy oldalra, akinek az egyedüli célja – mindig is ez volt -, hogy elpusztítsa Isten bárányát és annak világban való jelenlétét. Büszkeségünk és figyelmetlenségünk miatt sokszor bűnrészessé váltunk abban, hogy engedtük olyan sötét helyek létezését, melyek menedéket biztosítottak a bántalmazás elburjánzásának és továbbélésének.

Szembe kell néznünk saját tanításaink igazságával: pásztornak lenni Krisztus testében és közben vaknak lenni arra, hogy meglássuk, nyájunk tagjait közöttünk bántalmazzák a farkasok, egyet jelent: figyelmetlen pásztort. Pusztán látszat alapján ítélni nem más, mint az igazságosság kudarca. Az állam törvényeinek való engedelmesség (amit a Szentírás is parancsol) elmulasztása azáltal, hogy kitérünk a bántalmazásokról szóló híradás és azok felfedése elől, egyet jelent: engedetlen szolgát.
Beszélni arról, hogy egy gyermeket bántalmaznak, vagy bántalmaztak, és közben kifogásokat keresni, csak hogy elkerüljük a cselekvést, nem más, mint Istent hamis, ördögi módon képviselni.
Kimondani, hogy a farkasok felfalják a juhainkat, majd pedig lemondani védelmükről, olyan pásztort jellemez, aki a farkasok oldalán áll, akik meggátolják, hogy e “kicsinyek” Krisztushoz térjenek. Tudatában lenni annak, hogy egy nőt titokban megerőszakoltak vagy megvertek, majd elhallgattatni, vagy elküldeni őt, nem más, mint azokhoz való igazodás, akik úgy élnek, mint Isten ellenségei. Ha nem látunk át a becsapások sűrű szövésű hálóján, és visszaengedjük a bántalmazót a juhok közé, akkor az a bűn hatalmával és természetével kapcsolatos naivitásunkat tükrözi.
Védeni az intézményt vagy szervezetet, ahelyett, hogy az élő, lélegző juhokat védelmeznénk, azt jelenti, hogy jobban szeretjük a szolgálatunkat, mint Istent magát, és azt, hogy többre értékeljük az ember jóhírét és az intézményt, mint Jézus mindenekfelett álló nevét.

Jézus Krisztus egyházát tisztelettel kérjük: muszáj minden egyes napirendi pontot félretennünk, egyet kivéve: gyengédebben vezessünk minden embert, nőt és gyermeket Jó Pásztorunk karjaiba, aki az életét adta azért, hogy megszabadítson minket ellenségünk karmaiból, a bűntől és a haláltól – aki feltámadt a halálból, és aki maga mellé hívott el minket, biztonságba. Ahogy a Jó Pásztort követjük, úgy fogjuk “kipusztítani az országból a vadállatokat, hogy biztonságban lakhassanak a juhok (…) kiszabadítani őket azok kezéből, akiket szolgálnak (…) áldást adni nekik (…), hogy ne falják fel őket a vadállatok, hanem biztonságban lakjanak, úgy, hogy senki sem háborgatja majd őket.” (Ez 34,25-28). Ez bizonyára olyan időre vonatkozik, mint ez, amikor is az egyház felhatalmazást kapott arra, hogy merész és bátor módon legyen a Jó Hír megtestesítője a vádlók és a vádlottak számára egyaránt, és elhagyja saját kényelmét és pozícióját, hogy meghökkentő extravaganciával legyen képes szeretni a bántalmazottakat.

Mindazoknak megvalljuk, akiket bántalmaztak, összetörtek, megtévesztettek vagy figyelmen kívűl hagytak, hogy cserben hagytunk titeket és Istenünket. Bánjuk, hogy nem Isten szerint cselekedtünk, amikor hallgatunk rólatok, amikor ignoráltunk vagy magatokra hagytunk titeket, majd pedig úgy tettünk, mintha ti magatok lennétek a probléma. Nem ti vagytok a probléma: ti Istenünk hangja vagytok, ami bűnbánatra és alázatra hívja egyházát. Köszönjünk nektek, hogy volt bátorságotok elmondani az igazságot. Isten legyen irgalmas mindannyiunkhoz, és adja meg nekünk azt a napot, amikor az egyházunk Jézus leírhatatlan szeretetét és könyörületét fogja visszatürközni, még abban is, hogy az életünket tudjuk adni az Ő értékes juhaiért.

Kelt 2013. július 17.

Fordította: Márkus Kinga és Márkus Tamás András

Link a nyilatkozat eredeti szövegéhez: https://www.aacc.net/2013/07/17/evangelical-christians-release-historic-statement-regarding-sexual-abuse-in-the-church/