10
jan
2018

A hiperkegyelem tanának bemutatása és kritikája – interjú

/Dr. Molnár Sándort, a budapesti Golgota Keresztény Gyülekezet presbiterét, a BME docensét kérdezi Békefi Bálint teológushallgató, ifjúsági vezető./

Békefi Bálint: Mi az a hiperkegyelem? Inkább hitéleti-lelkiségi vagy teológiai irányzat?

Molnár Sándor: A hiperkegyelem a kereszténységen belül az utóbbi évtizedekben felbukkanó tévtanítás, ami egyre népszerűbb az egész világon, és ma már Magyarországon is számos gyülekezetet és evangéliumi keresztényt megfertőzött. Egyszerre teológiai és hitéleti-lelkiségi irányzat is, bár nagyon nehéz pontosan definiálni, mert sok verziója létezik, és tanítóik nem képeznek egy közösen megfogalmazott teológiai álláspontot, hanem sokszor tanításaikban egymásnak is ellentmondanak.

BB: Kik a főbb képviselői? Milyen körökben, mennyire elterjedt?

MS: A hiperkegyelemhez köthetően két mozgalmat figyelhetünk meg az elmúlt két évtizedben. Az egyik a pünkösdi irányzat, aminek legjelentősebb képviselője Joseph Prince, aki egy szingapúri, több mint harmincezer fős gyülekezetnek, az Új Teremtés Egyházának (New Creation Church) vezető pásztora. A másik a konzervatív keresztények között megfigyelhető irányzat, aminek egyik legismertebb képviselője Tullian Tchividjian, aki egyébként Billy Graham unokája. A két irányzatnak tudtommal nincs igazán kapcsolata egymással, de körülbelül ugyanaz a tanításuk.

A konzervatív irányzat több kritikát is kapott az evangéliumi keresztények részéről.  Például Tullian Tchividjian nyilvános vitát folytatott Kevin DeYounggal, aki ismert pásztor-teológus, és a konzervatív evangéliumi keresztények iránymutató szövetségének, az Evangéliumi Koalíció (Gospel Coalition) vezető tanácsának is tagja. Tchividjiannak ma már vezető szerepe nincs, mert két évvel ezelőtt lemondott a pásztori pozíciójáról, miután bevallotta házasságon kívüli kapcsolatát és tavaly egy újabb házasságon kívüli kapcsolata is nyilvánosságra került. Tőle függetlenül azonban még több konzervatív gyülekezetben sokfelé népszerűek a hiperkegyelem tanításai.

A pünkösdi irányzat, ellentétben a konzervatívval, nem kapott olyan sok figyelmet a keresztény apologetika részéről egészen az utóbbi évekig. Talán az egyetlen kivétel Michael L. Brown pünkösdi teológus, aki könyvet írt a hiperkegyelem veszélyeiről (Michael L. Brown: Hyper-Grace: Exposing the Dangers of the Modern Grace Message, Charisma House, 2014).

A pünkösdi irányzatnak és elsősorban Joseph Prince-nek a hatása az, ami elért Magyarországra is, és nagyon hamar népszerű lett elsősorban a pünkösdi-karizmatikus neo-protestáns gyülekezetek körében. Prince-nek több könyve már magyarul is megjelent, és több gyülekezetben terjesztik is ezeket. Jó példa Prince növekvő hatására az is, hogy 2017. szeptember 29-én először közvetítették élőben a tanítását a Lurdy központban több gyülekezet szervezésében.

Ezen kívül a hiperkegyelem tanításai sokszor keverednek egyéb jól ismert tévtanításokkal, mint például Joseph Prince esetében a jóléti evangéliummal, ami a tökéletes egészséget és jólétet ígéri a földi életben a hívők számára.

BB: Mi hát a baj ezzel a tanítással? Mi a hiperkegyelem tanításának lényege?

MS: A rövid válaszom az, hogy a hiperkegyelem a bibliai kegyelemről hamis képet ad, és ezáltal hamis evangéliumot és hamis megszentelődéstant fogalmaz meg. A hiperkegyelem tévtanításainak gyökere a kegyelem, a törvény és a megszentelődés bibliai tanításainak és ezek összefüggéseinek a félreértése. A Biblia világosan tanítja, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk, egyedül Jézus Krisztus kereszten meghozott áldozata miatt, és nem a törvény betartása által, nem a jócselekedeteink miatt. Ezt nagyon helyesen tanítják a hiperkegyelem tanítói is. Viszont ott követnek el súlyos hibát, hogy gyakorlatilag kidobják az ablakon az egész megszentelődés folyamatát, ami minden keresztény életében az újjászületés pillanatában indul, és az élete végéig tart.

A hiperkegyelem tanítóinak a kegyelemmel kapcsolatban ott a tévedésük, hogy azt gondolják, hogy a kegyelem pusztán annyi, hogy Jézus kereszthalála miatt a bűneinkre bocsánatot kaptunk. A Biblia azonban világosan tanítja, hogy a kegyelem sokkal több ennél, egy életet átformáló erő, amire az újjászületett keresztény életének minden másodpercében szüksége van. A hiperkegyelem tanítása mintha azt sugallná, hogy az újjászületéssel már célba jutottunk volna, pedig az épp csak a kezdete annak a jellemformálásnak, amit Isten a Szentlelke által bennünk végez a megszentelődésben. A hiperkegyelem ezen téves gondolkozása egy sor tévtanításhoz vezet, amit a tanítóik hirdetnek.

BB: Említenél néhány példát ezekből a tévtanításokból?

MS: Például a hiperkegyelem tanítói a keresztények számára a rendszeres bűnvallás gyakorlatát tagadják. Azt tanítják, hogy aki egyszer megtért, annak összes bűne a múltban, jelenben és a jövőben mind megbocsáttatott, és ezért ha egy keresztény bűnt követ el, azt nem kell megvallania. A Biblia ezzel szemben egyértelműen és sok helyen tanítja, hogy a hívő kereszténynek is, ha bűnt követ el, azt meg kell vallania.  Például az 1 Jn 1,9 beszél erről: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól”.

A hiperkegyelem tanítói, például Joseph Prince, ezt a verset önkényesen úgy értelmezik, hogy azt mondják, hogy ezt János nem keresztényeknek írta, hanem gnosztikusoknak. Prince úgy érvel, hogy bár János levele keresztényeknek szól, az első fejezet a nem keresztény gnosztikusoknak szóló üzenet. Ezzel a magyarázattal már az is problémás, hogy János eredeti levelében és az eredeti kéziratokban nem volt fejezetbeosztás, ezt később illesztették a levélbe.

Persze Prince szeretné itt meghúzni a határt, mert ha két verssel tovább megyünk a levélben, az 1Jn 2,1 már így kezdődik: „Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek…”, ami egyértelműen keresztényeknek szól, és erre már Prince sem meri azt állítani, hogy nem keresztényeknek szólna. Elég abszurd elképzelés azt hinni, hogy itt hirtelen megváltozik a levél címzettje, és amit eddig írt János, az gnosztikus hitetleneknek szól, de innen már a levél többi része hívőknek szól. Erre a váltásra semmi bizonyíték nincs, épp az ellenkezőjére van, hiszen János végig többes szám első személyben beszél a levélben önmagát is beleértve azokba, akikre vonatkozik, amit mond.

Ezen kívül már az 1Jn 2,1-ben is visszautal arra, amit eddig mondott, és teljesen egyértelműen láthatjuk, hogy az egész levél egy összefüggő egész, amelynek címzettjei a keresztények. Ezek a keresztények akkor valóban gnosztikus hatásoknak is ki voltak téve, és János a keresztények hitét erősíti mindazzal, ahogyan az első fejezetben is cáfolja a gnosztikus tanításokat. Ilyen tanítás volt az is, hogy Jézus csak szellem volt, és nem volt teste. Természetesen nem ez az egyetlen igehely, ahol a Biblia világosan beszél arról, hogy a hívő keresztények vallják meg bűneiket, ilyen például a Jakab 5,16 is.

Ebben a tanításukban az a veszélyes, hogy részben biblikus az, amit mondanak, de a következtetésük téves. Abban igazuk van, hogy a Biblia tanítása szerint ha valaki újjászületik, akkor Krisztus áldozata miatt minden bűne megbocsáttatott. Azonban ebből nem következik az, hogy egy újjászületett kereszténynek nem kell megvallania bűnét, amit az újjászületése után követ el. Például az előbb említett igék is világosan tanítják, hogy bizony meg kell. A hiperkegyelem tanítói úgy tűnik, nem értették meg, hogy mi az értelme annak, hogy ha egy bűn már meg van bocsátva, akkor meg kéne megvallani. Ez felfedi azt, hogy az evangéliumról és a megszentelődésről nincs biblikus megértésük.

Először is a Biblia tanítása szerint nem azért bocsáttatnak meg a bűneink, mert megvalljuk azokat, hanem azért, mert Krisztus meghalt értünk a kereszten. A vers (1Jn 1,9) látszólag azt sejteti, hogy ezen bűnbocsánat közvetlen feltétele pusztán a bűnvallás, hiszen egyértelműen János azt említi itt feltételként. Ez részben igaz is, de ha pontosan megnézzük a Biblia tanítását az evangéliumról, azt láthatjuk, hogy a bűnvallás már következmény, már csak válasz Krisztus áldozatának elfogadására, ami a kizárólagos alapja a bűnbocsánatnak. Tehát a bűnvallás nem „bűnbocsánatot megszerző cselekedet”, hanem az evangélium elfogadásának következménye.

Másodszor, a bűnbocsánat és bűnvallás közötti kapcsolat nem ugyanaz, amikor nem keresztényről vagy amikor újjászületett keresztényről van szó. Aki nem keresztény, annak az út a megtérésig a bűnvalláson keresztül vezet, mert nincs megtérés bűnvallás nélkül! Ezért a nem hívő számára az 1Jn 1,9 valóban mint feltétel értelmezendő ahhoz, hogy megtérjen és bűnbocsánatot kapjon, de azt sem azért kapja, mert megvallotta a bűneit, hanem azért, mert Krisztus meghalt érte a kereszten, és a bűnvallásával is ennek elfogadását fejezi ki.

Az újjászületett keresztény életében is fontos a bűnvallás, de nem azért, hogy „újra megtérjen”, mert megtérni csak egyszer kell, hanem azért, mert a bűn miatt megromlott a kapcsolata Istennel. Ennek a bűnvallásnak az értelme tehát az Istennel való kapcsolat helyreállítása, nem pedig a bűnbocsánat megszerzése. Fontos azt is megértenünk, hogy a Biblia különbséget tesz az újjászületett ember helyzete és állapota között. Az újjászületett ember helyzete az, ahogyan Isten látja őt: megigazulva és a bűnei megbocsátva. Mindezt azért, mert Krisztus kereszten hozott áldozata miatt minden bűne megbocsáttatott, és Krisztus igazságát Isten neki tulajdonítja (vö. pl. 2Kor 5,21).

Az újjászületett keresztény állapota viszont azt jelenti, ahogyan éppen él, amilyen a lelki állapota Isten előtt. A keresztény helyzete nem változik, ha bűnt követ el, akkor is Isten gyermeke marad, akkor is szent és igaz – de az állapota megváltozik, mert az Istennel való közössége változik, ugyanis a bűn miatt az megromlik. Valóban igaz az, amit sokszor hirdetnek, hogy Isten szeretetén nem változtat az, ahogyan élünk, mert Isten mindenkit mindentől függetlenül mindig ugyanúgy szeret. Ez igaz, Isten mindenkit szeret, de nem mindenkivel van kapcsolatban!

Egy példával hadd magyarázzam el. Ha egy családban az apa és fia közötti kapcsolatot nézzük, akkor azzal, ha a fiú vétkezik az apa ellen, azzal nem változik meg az a helyzete, hogy továbbra is az apja fia marad, és az apa továbbra is szereti őt. Viszont megváltozik az állapota ennek a kapcsolatnak, és az csak akkor rendeződik, ha a fiú megvallja a bűnét.

Azért tesz tehát bűnvallást egy újjászületett keresztény, mert Istennel való kapcsolatát akarja helyreállítani! A benne élő Szentlélek nem hagyja addig, amíg el nem jut bűnvallásra, és helyre nem áll a kapcsolata Istennel. A bűnvallás tehát az újjászületett ember életében nem feltétele, hanem éppen következménye annak, hogy már bűnbocsánatot kapott! Ha ez nem történik meg, akkor éppen arról tesz bizonyságot, hogy nem született újjá! Tehát a bűnvallás egyébként egy jelzése is annak, hogy valaki újjászületett keresztény-e. Fontos része annak a megtisztulási folyamatnak, amit Isten végez a megszentelődésben.

A szó a görögben szó szerint azt jelenti, hogy „ugyanazt mondani” (homologeó). A bűnvallásban a keresztény egyetért Istennel, és ugyanazt mondja, mint Isten. Azt, hogy nem úgy élt, mint aki valójában, a helyzete alapján, az igazi identitása Krisztus szerint, és épp ezt vallja meg ezzel az egyetértéssel. Tehát annak ellenére, hogy az újjászületés pillanatától kezdve a keresztény helyzete az, hogy megigazult Isten előtt, az újjászületett keresztény jelleme nem változik meg az újjászületés pillanatában, hanem attól kezdve élete végéig formálja azt Isten, hogy kiformálja benne Krisztus jellemét (vö. Róm 8,29; Fil 1,6).

Tehát, bár a keresztény helyzete az, hogy szent az Isten előtt, az állapota még nem az! Ezért van az, hogy a keresztény a Szentlélek erejével már tud győzni a kísértésben, de még képes vétkezni is, ami sajnos minden keresztény életében előfordul. Amikor pedig vétkezünk, akkor a kapcsolatunk megromlik Istennel, és a bűnvallás az, amivel ez helyreállítható. A helyzet és az állapot megkülönböztetése rendkívül fontos, mert e nélkül sok minden érthetetlen a Bibliában, és sok téves következtetésre juthatunk, ahogy a hiperkegyelem tanításaiban is látjuk.

Például miért van az, hogy a Biblia sokszor úgy szólítja a keresztényeket, mint szentek, sokszor viszont azt mondja, hogy „legyetek szentek”? A helyzet és az állapot megértése alapján világos, hogy amikor a Biblia azt mondja, hogy „szentek vagyunk”, akkor a helyzetünkre utal, amikor pedig azt mondja, hogy „legyünk szentek”, akkor az állapotunkra utal, és a jellemünkhöz szól. A hiperkegyelem tanítása arról, hogy nem kell a bűnt megvallania egy kereszténynek, ahhoz vezet, hogy az Istennel való kapcsolata nem lesz helyreállítva, és a megszentelődés folyamata, a jellemformáltatás is akadályozva lesz.

Egy másik fontos tévtanításuk a törvény szerepéről való téves gondolkozás, ami antinomizmushoz, tehát a törvény kiiktatásához vezet. Azt tanítják, hogy egy kereszténynek a törvényre nincs szüksége, és az csak az Ószövetségben volt szükséges. Itt nem csak a ceremoniális törvényekre gondolnak, mert azok valóban ideig valók voltak, hanem Isten erkölcsi törvényeire is, például a Tízparancsolatra, amik pedig a Biblia szerint örökkévalók! Vannak olyan tanítóik, akik azt hirdetik, hogy a Bibliából ki kellene dobni az Ószövetséget, mert azzal csak megtévesztjük a hívőket. Sőt még tovább mennek, és az Újszövetségből is tovább mazsoláznak, így Jézus összes tanítására, például a hegyi beszédre is azt mondják, hogy azok nem vonatkoznak az újszövetségi hívőkre.

Ennek hátterében is az van, hogy a hiperkegyelem tanítói a törvény célját nem értették meg, mert szerintük az csupán annyi, hogy felismerjük a bűnt és a szükséget a Megváltóra. Abban igazuk van, hogy ez célja a törvénynek, de ez csak az egyik célja. Ezen kívül a Biblia még a törvény két másik céljáról is beszél: az egyik a gonosz megfékezése a társadalomban, a másik pedig az, hogy megmutatja, hogy mi az, ami kedves Istennek!

Ez az utóbbi rendkívül fontos egy hívő keresztény életében is, hisz épp a törvény mutatja meg neki, hogyan élhet úgy, hogy a mennyei Atya örvendezzen benne. Maga Jézus pedig ezt mondta a törvényről: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat” (Jn 14,15). Tehát a törvény az újjászületett hívő keresztény számára fontos, gyönyörködik benne és betartja, nem azért, hogy ezáltal üdvözüljön, hanem azért, mert már üdvössége van Isten ingyen kegyelméből, ezért szabad arra, hogy most már a Szentlélek ereje által úgy éljen, hogy betartsa a törvényt!

A hiperkegyelem tanítói viszont törvényeskedéssel vádolják azokat, akik azt mondják, hogy fontos a törvény a keresztény számára is. Az a megdöbbentő, hogy a hiperkegyelem tanítói hasonlóan értik félre a kegyelmet és a törvény szerepét, mint a valódi törvényeskedők. A törvényeskedők ott tévednek, hogy azt gondolják, hogy a kegyelem feltétele a törvény. A hiperkegyelem tanítói pedig ugyanezt a tévedést követik el, csak épp a másik oldalról: azért, hogy elérjék, hogy ne legyen feltétele a törvény a kegyelemnek, egyszerűen kiiktatják a törvényt.

A Biblia tanítása ezzel szemben nem az, hogy a törvényt a kegyelem feltételévé teszi, illetve nem is az, hogy kiiktatja a törvényt, hanem az, hogy megmutatja, hogy a kegyelem feltétel nélküli, de következménye a törvény betartása. Tehát a törvény cselekedetei nélkül, kizárólag hit által, kegyelemből van üdvösségünk, Krisztus kereszthalála miatt. Ez a kegyelem azonban nem ér véget a keresztnél, hanem a keresztény ember életében erőt ad ahhoz, hogy szentül éljen, gyönyörködjön Isten törvényében, és megélje azt.

BB: Vannak történelmi előzményei, korábbi hasonló mozgalmak a kereszténység történetében?

MS: Mindig is voltak, hiszen a kegyelem pontos megértése az üdvösség kulcsa, ezért az ördög a kezdetektől fogva próbálja ezt az igazságot meghamisítani. Ahogy eddig is beszéltem róla, két véglettel próbálkozik az ördög újra és újra. Az egyik véglet a törvényeskedés, tehát az, hogy valamilyen törvényt és emberi jócselekedetet próbálnak becsempészni még az üdvösség feltételeként. Például fél évezrede a reformációra volt szükség, hogy a kereszténység egy része legalább kiszakadjon akkor ebből a végletből. A másik pedig a törvénytől való teljes megszabadulás, a törvénynélküliség, az antinomizmus. Luther megigazulás-tanítását többnyire félreértelmezve számos szélsőséges antinomista mozgalom indult el például Angliában a 17. században.

A közelmúltban is találunk példát antinomizmushoz vezető mozgalmakra. Például az 1980-as években Észak-Amerikában volt egy nagy jelentőségű teológiai vita az evangéliumi keresztények között, ami a „Lordship Controversy” néven vált ismertté. A vita egyik oldalán Zane Hodges és követői álltak, akik szerint lehetséges az, hogy Krisztus valakinek a Megváltója, de nem Ura. A másik oldalon John MacArthur azzal érvelt, hogy Krisztus csak akkor lehet valóban Megváltója valakinek, ha egyúttal az Ura is, és a valódi megtérés következménye mindig az élet megváltozása, ami megmutatkozik a Krisztusnak való engedelmes életben. Hodges és követői ezzel gyakorlatilag a „hittel fogadd el Krisztust és nem számít, hogyan élsz” mozgalmat hirdették meg, ami lényegében antinomizmushoz vezet.

Tehát a hiperkegyelem tévtanítása sem új dolog, hasonlóak többször felbukkantak az egyháztörténelemben. Az említett két véglet között aztán sokféle variáció létezik, de a lényeg mindig a bibliai kegyelem meghamisítása.

Fontos azt is észrevennünk, hogy a hiperkegyelem hívei többnyire korábban valamilyen törvényeskedő gyülekezetbe jártak, és a törvényeskedésből szabadultak, amikor felismerték annak hibáit. Sajnálatos módon azonban arra reagáltak, ahonnan jöttek, nem pedig a Biblia tanítására – így kerültek a másik végletbe.

BB: Milyen értékelhető, hasznos gondolatokat tartalmaz a hiperkegyelem?

MS: Mindenképpen hasznos az, hogy az üdvösségről azt az evangéliumi tanítást hirdetik, hogy az kizárólag kegyelemből van, nem a törvény megtartása által és nem cselekedetek miatt. Tehát nem esnek abba a nagyon gyakori hibába, hogy a törvény betartásának és a cselekedeteknek üdvösséget szerző érdemet tulajdonítanak. Viszont sajnos átesnek a másik végletbe, és a törvényt, a cselekedeteket mind kidobják az ablakon, mintha azokra egyáltalán nem lenne szükség.

Az is pozitívum, hogy vannak közöttük olyanok, akik hajlandóak a párbeszédre. Például a már említett Michael L. Brown, aki könyvet írt a hiperkegyelem veszélyeiről, nem olyan régen találkozott Joseph Prince-szel, és ezen a barátságos légkörű találkozón sok kérdést igyekezett tisztázni vele. A találkozó eredménye az, hogy úgy tűnik, Prince álláspontja több ponton változott, és ő maga is elhatárolódott több hiperkegyelem-tanítástól, de Brown szerint még így is több kérdésben nem tudott egyetérteni vele.

BB: Mi a veszélyes, elítélendő a hiperkegyelem tanításában?

MS: Ahogy korábban is említettem, a hiperkegyelem a bibliai kegyelemről, a törvényről és ezek kapcsolatáról hamis képet ad, és gyakorlatilag tagadja a bibliai megszentelődésről szóló tanításokat, ezért rendkívül veszélyes. A kegyelem helyes megértése a megtérésünk fontos eleme, a megszentelődés helyes megértése pedig az egész keresztény életünk fontos része. Amennyiben ezekről hazugságokat hiszünk el, a kereszténység lényegét veszítjük el. Hiába tartalmaz igazságokat is a hiperkegyelem tanítása – ahogy J. I. Packer egyszer megjegyezte: „A féligazság teljes igazságnak álcázva magát teljes hazugsággá válik”.

BB: Milyen hatásai vannak az egyéni és gyülekezeti keresztény életre, a misszióra?

MS: Az evangélium hirdetése szempontjából ez egy hamis kegyelemtanítás, aminek a terjesztése az igazi evangélium megértését akadályozza. Gyakorlati szempontból pedig a hiperkegyelem antinomizmusa nagyon könnyen szabados, bűnökkel teli életet eredményez, ami azzal áltatja magát, hogy ez az igazi kegyelem és az igazi kereszténység! Rendkívül népszerű, hisz a testi embernek tetszik az, hogy nem kell önmegtagadással és hasonlókkal foglalkoznia, amikről Jézus beszélt.

Az a keresztény és az a gyülekezet, aki elhiszi ezeket a hazugságokat, és átadja magát ennek a „hiperkegyelemnek”, az egyre inkább testies lesz, elveszíti a keresztény életében a személyes felelősségvállalást és a szentségben való életet. Nagyon sok fiatal keresztényt vonz ez a tanítás, így meglátásom szerint lehet, hogy igaza lesz azoknak, akik szerint ez lesz az utolsó idők egyik nagy megtévesztése, ami sokakat fog elvonni az igazi kereszténységtől.

BB: Hogyan előzhetjük meg az ilyen téves tanítások térnyerését?

MS: A legfontosabb az, hogy a bibliai kegyelmet kell helyesen tanítani! Ez minden gyülekezet, minden pásztor és tanító legfontosabb feladata és legnagyobb felelőssége. Az evangéliumot úgy kell hirdetnünk, hogy teljesen világos legyen, hogy mi az a drága kegyelem, ami által megmenekültünk, és ami meg is tart bennünket a szent életben!

BB: Ha valakit mélyebben érdekel a téma, milyen olvasnivalót ajánlasz?

MS: Brown könyvén kívül még csak néhány olyan elemzést ismerek, ami a témában megjelent és nem csak felszínes reagálásokat tartalmaz. Szerintem kicsit késve ugyan, de a keresztény apologetikai műhelyek még csak ezután fogják részletesen górcső alá venni a hiperkegyelmet.

BB: Köszönöm az interjút!

7 válasz

  1. Kerekes Ernő

    Kedves, általam rendkívül nagyra becsült Testvérek,

    nem tudom, olvastátok e Michael Brown és Joseph Prince közös nyilatkozatát, amit Michael Brown tett közzé. Néhány idézet abból:
    „Prince Pásztor egyértelműen leszögezte, hogy akik önelégültek és testiesek lettek, nem értik a kegyelem evangéliumát, és ő lenne az első, aki figyelmeztetné őket, hogy nem Isten kegyelme alatt élnek, és emlékeztetné őket a Róma 6:14-re: „Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.” Minden kétséget kizáróan hiszi, hogy akik pontos kijelentést kaptak Isten kegyelméről, azoknak hatalmuk van szent és győztes keresztény életet élni. Prince Pásztor véleménye szerint (és természetesen az én véleményem szerint is) a kegyelem nem jogosít fel a bűnre, hanem éppen, hogy ez az az erő, amely által ki tud törni az ember a bűn fogságából.”
    „Harmadszor, mindketten egyetértünk abban, hogy Isten szentségre hív bennünket, hogy a bűnnek szörnyű pusztító hatása van, valamint, hogy az igazi kegyelem szent életben nyilvánul meg.”
    „Ha valaha olyan ‘kegyelem’ tanítást hallasz, ami azt mondja, hogy nem baj, hogy vétkezel, hogy nem tartod tiszteletben az Urat, vagy hogy a bűnnek nincs semmi következménye, akkor azt tanácsolom neked, hogy menekülj az ilyen tanítástól. A hamisított kegyelem veszélyeinek vagy kitéve. A hamisítatlan kegyelem azt tanítja, hogy a Krisztusban hívők arra vannak elhívva, hogy szent, feddhetetlen és kifogástalan életet éljenek. Azt tanítja, hogy a bűnnek mindig romboló következményei vannak, és egyedül Jézus Krisztus evangéliumának az ereje által tud megszabadulni az ember a bűn uralmától.”
    „az igazi kegyelem igenis tanítja a folyamatos megszentelődést”, valamint „Mi, hívők, ennél igazabbak már nem tudunk lenni, viszont megszenteltebbek, szentebbek igen, abban a tekintetben, hogy hogyan éljük az életünket. … Minél többet növekedik az ember a kegyelemben – minél többet részesül újra és újra Isten kegyelmének az igéjéből jövő megtisztulásban – annál többet növekedik a megszentelődésben és a szentségben.”
    „Ötödször, mindketten egyetértünk abban, hogy az Úr helyreigazít bennünket, sőt, meg is fegyelmez, és mindketten egyetértünk abban is, hogy a kegyelem prédikálásába beletartozik az is, hogy „ints és feddj teljes határozottsággal” (lásd Titusz 2:15). Egyetértünk abban, hogy a valóban újjászületett hívők nem érzik jól magukat a bűneikben (az újjászületett szellemük és a Szent Szellem miatt), és őszintén vágynak rá, hogy megtalálják a bűnből kivezető utat. Egyetértünk abban, hogy a bűnből kivezető egyetlen út az, ha Jézusra irányítjuk az emberek figyelmét.”
    „Hatodszor, mindketten egyetértünk abban, hogy Isten Törvénye dicsőséges, szent és csodálatos, és Prince Pásztor szavaival „Az igazi kegyelemtanítás megerősíti a Tíz Parancsolat által képviselt erkölcsi kiválóságot, értékeket és erényeket.”
    Forrás: http://www.charismanews.com/opinion/in-the-line-of-fire/62639-my-meeting-with-joseph-prince
    Fordította: Országh György, a fordítás megjelent: http://www.profetainaplo.hu/single-post/2017/01/28

    Én magam 25 éve foglalkozom ezel a kérdéssel, amikor – meggyőződésem szerint – sok alapvető tanítással kerültem kapcsolatba,amelyek segítettek megérteni sok mindent, amit addig nem. Nem vagyok Joseph Prince követője. Szerintem is vannak Josheph Prince-nek túlzó, kisarkított megfogalmazásai, és a bűnvallás kérdésében sem értek egyet vele, bár nem vagyok egészen biztos, hogyan gondolkodik erről egész pontosan (eddig két könyvét olvastam). De ne kössünk hozzá olyan tanítást, amit nem tanít, legalábbis a nyilatkozat szerint.
    Egyébként egyetértek a hiperkegyelemnek nevezett tanítások fentebb nevezett túlzásainak elutasításával, már ha valaki tényleg azokat vallja.
    A kegyelem kérdése a Biblia egyik legspeciálisabb, legösszetettebb, ugyanakkor legfontosabb üzenete. Szlogenszerű megfogalmazások veszélye, hogy veszélyesen leegyszerűsíthetnek mind állításokat, mind kritikákat.

  2. Molnár Sándor

    Kedves Ernő! Mivel ismerem a kiváló tanításaidat a kegyelemmel kapcsolatban, azt gondolom, hogy ugyanazt gondoljuk erről a témáról. Annak is örülök, hogy a válaszodban kifejezted, hogy te is elutasítod a hiperkegyelem tévtanításait. A feltett kérdésedre, hogy ismerjük-e Michael Brown és Joseph Prince közös nyilatkozatát, a válaszom az, hogy igen. Sőt, erre a találkozóra magában az interjúban is utaltam és örömmel üdvözöltem Prince készségét, hogy leült tárgyalni az egyik bírálójával. Azonban nézzük a valós helyzetet: Az egyik oldalon ott állnak Prince által írt best seller könyvek, amiket az egész világon, most már nálunk is magyarra fordítva népszerűsítenek, amik a hiperkegyelem tévtanításait terjesztik, és amikből néhányat említettem meg az interjúban. A másik oldalon ott van a békéltető találkozó eredményeként született nyilatkozat, amiben Prince egyetértéséről biztosította az egyik bírálóját és sok dologról az ellenkezőit állítja annak, mint amit a könyveiben írt. Most kinek higgyünk? Ha Prince közben változtatott az álláspontján, akkor azon sok milliók megtévesztésének elkerülésére nyilvános nyilatkozatot kellett volna kiadnia arról, hogy a könyveiben tévedett. Ilyenről én nem tudok. Azt gondolom, hogy Prince hivatalos álláspontjának az általa írt könyvekben leírtakat kell tartanunk, amíg azokat vissza nem vonja, és ezek bizony masszívan tartalmaznak tévtanításokat a kegyelemről.
    Hadd említsem meg, hogy a célunk nem egy keresztény testvérünk megbélyegzése, hanem a magyar evangéliumi kereszténység figyelmének felhívása a valós veszélyre. Mivel ezen veszély nagyrészt Prince tanításainak terjesztésén keresztül érkezik, ezért pásztori és apologetikai felelősségünknek érezzük nyíltan beszélni erről a veszélyről.

  3. Kelár György

    Kedves Testvérek!

    Nagyon sajnálom, hogy Isten Jézus Krisztusban megjelent kegyelméről (akár hiper is) és azok hirdetőiről (akár Joseph Prince) a fenti cikkben csípőből negatív ítélet az indító hangnem. A bíráló fölé helyezi magát a megbélyegezettnek és bírálatát mindenki számára mértéknek állítja.
    Aztán magyarázataiban Joseph Princetől idegen gondolkozást tulajdonit neki.
    Nem emberek gondolkodásáról van szó, hanem a Szent Szellem szabadságáról, aki mindenkiben munkál. Teljes bizonyos vagyok nem csak a kereszt, hanem Krisztus végső győzelmében: amikor átadja az uralmat az Atyának és Isten lesz mindenben a minden.
    Ennek fényében vajon milyen súlya van mulandó teológiánknak?

  4. Bojtos Tamás

    Kedves szeeetettek!
    Én most mélységeket járok , a saját mélységeimet. Azt gondolom nem a bűn miatt, ill amennyiben a bűn céltévesztés, lehet hogy amiatt. Jelen körülményeimben nekem segít felszabadít. Itt megoszt egy bizonyságot: https://www.youtube.com/watch?v=glDONBwZhi8&feature=share
    Lehet hogy nem tökéletes amit csinál. De Isten használja emberek életében Egy mondás szerint nem is lehet tökéletes mert ember csinálta.
    Melyikőnk szolgálata tökéletes? Na az vesse rá az első követ. Mondom úgy, hogy én állítólag egyesek szerint nagyon kritikus vagyok.
    De en legalább nem tűröm a hazugságot, a manipulálást és számomra a lojalitás nem bír nagyobb prioritással mint az igazság. Mégha az egyház nagyrésze ettől is szenved. A test tagjai mások másképp funkcionálnak nem egyformák a tagok és ez így van jól. Egy volt pásztorom azt mondta inkább a kegyelem irányába tévedjünk. Istennél úgysem lehetünk kegyelmesebbek.

Hozzászólás írása neki: Bojtos Tamás Hozzászólás visszavonása