2
jan
2018

Düsseldorfi Nyilatkozat a korszellemmel szemben (1967)

/Az 1967-es Düsseldorfi Nyilatkozatot hitvalló német evangélikus teológusok fogalmazták meg útmutatásképpen, elsősorban a Német Evangélikus Egyház tagjai, hívei számára bizonyos, egyre inkább teret nyerő liberális teológiai tendenciákkal szemben. A nyilatkozat megszületése elsősorban két evangélikus lelkészhez, Rudolf Bäumerhez és Walter Künneth-hez köthető, illetve a Bäumer által vezetett “Nincs más evangélium” (Kein anderes Evangelium) hitvalló mozgalomhoz. E mozgalom alapító tagja volt – Bäumer és Künneth mellett – Peter Beyerhaus, Gerhard Bergmann, Paul Deitenbeck és Wilhelm Busch is. 

Walter Künneth a náci érában az ún. “Hitvalló Egyház” tagjaként harcolt a náci rezsimet ideológiailag is kiszolgáló “Deutsche Christen” evangélium és hitvallás-ellenes tanai, majd a 60-as években Bäumerrel karöltve Rudolf Bultmann tanai / teológiája ellen. Bultmann az Újszövetség “demitologizálását”, a Biblia – általa mítikusnak tartott – csodás részeinek újfajta, modern interpretációját tűzte százlajára. Odáig ment elképzeléseit követve, hogy Jézus feltámadásának történelmi valóságát is kétségbe vonta, és a krisztológia egészét próbálta meg újraértelmezni. A “Nincs más evangélium” hitvalló mozgalom ebben a helyzetben úgy érezte, nem hallgathat tovább és meg kell szólalnia, hitet téve az Apostoli Hitvallásban foglalt keresztyén tantételek és a Szentírás tekintélye mellett./

Düsseldorfi Nyilatkozat a korszellem ellen (1967)

A “Nincs más evangélium” hitvalló mozgalom a modern kortárs teológia tévtanításai ellen 

Előszó

1967 november 22-i bűnbánati és imanapon a Német Evangélikus Egyházon (Deutsche Evangelische Kirche – EKD) belül létrejött hitvalló közösség, a Kein anderes Evangelium (Nincs más evangélium) Düsseldorfban egy teológiai állásfoglalást / nyilatkozatot tett közzé.

A szövetségi munkacsoport elkötelezte magát a tisztázó szó mellett, mivel egyre több gyülekezeti tag igényelt világos útmutatást, amelynek segítségével a biblikus igazság és a korszellemhez igazodó teológia tévtanításai között különbséget tud tenni.

Kívánságuk jogos, és az is marad, hiszen az evangélikus keresztyéneknek joga és kötelessége a szószéki prédikációkat a Szentírás mérlegén megítélni és a lelkeket megvizsgálni. Felelősséggel tartoznak Isten, a mi Urunk előtt a gyülekezet és az egyház életéért.

Ahhoz, hogy a gyülekezeti tagok a presbitereiket (véneket) Isten akarata szerint tudják megválasztani, muszáj, hogy egyéni ítéletalkotásra is képesek legyenek. Ahhoz pedig, hogy a presbiterek képesek legyenek a gyülekezetük számára a megfelelő lelkipásztort kiválasztani, szükséges, hogy meg tudják különböztetni az igaz tanításokat a tévtanoktól.

Ugyanígy lényeges az is, hogy a vezetői kisközösségek és a tartományi zsinatok képviselői hogyan viszonyulnak Krisztushoz és az Ő szavához. Ezért egyetlen egy felelősségteljes keresztyén sem vonhatja ki magát a feladat alól, hogy képes legyen a tanításokat felülvizsgálni. Ez a teológiai nyilatkozat mindebben segítségükre lehet.

A nyilatkozat nem helyettesítheti egyházunk (EKD) hitvallási iratait, de azoknak kiegészítése sem lehet. Sőt, éppen az egyház érvényes hitvallására hivatkozik, amikor az Írás és a hitvallások alapján elutasítja a modern tévtanokat. A nyilatkozatban nem minden tévtanítás kerül említésre, csak korunk leginkább elterjedt és legveszedelmesebb teológiai tévedései. A hiánytalan felsorolás azért sem lehetséges, mert a modernista teológia egyáltalán nem egységes, mondhatni sokféle “felekezetre” oszlik.

Habár szerteágazó problémakört érint, és többféle kérdésre, illetve kételyre próbál választ adni a nyilatkozat, mégis rövid és könnyen megjegyezhető. Csak hét tételre tagolódik és mondanivalójában szándékosan csak a  legfontosabb témákra korlátozza magát. A tagadással szemben az állításokra próbál hangsúlyt helyezni, hiszen a Krisztusról szóló tanúságtétel meggyőzőbb, mint a tévedések elutasítása, habár minden “igen”-hez hozzátartozik egy világos “nem” is.

A nyilatkozat teológiai szempontból tiszta és minden, a nyilatkozattal “együttgondolkodó” gyülekezeti tag számára érthető próbál lenni. Mindazonáltal egy ilyen magyarázat csak arról beszélhet, amit a Szentírás maga kijelent, ezért nem tartalmaz spekulációkat, teológiai hipotéziseket vagy érdekes ötleteket. Munkacsoportunkban nagyon sokat gondolkodtunk a nyilatkozatról és  – mindenekelőtt – sokat imádkoztunk érte. Hiszen amit ajándékként nem kaptunk meg mi sem az Úrtól, az sem nekünk, sem mások számára nem lehet segítség, azzal nem tudjuk a gyülekezetet építeni és azzal nem vagyunk képesek az egyház számára útmutatást nyújtani.

A Düsseldorf Nyilatkozat felolvasása előtt Rudolf Baumer lelkipásztor a következő szavakat intézte a gyűlés tagjaihoz:

Most, amikor halljuk a Düsseldorfi Nyilatkozat szavait, kérjük könyörületes Urunkat, Jézus Krisztust, hogy fogadja el ezt a bizonyságot az Ő örök dicsőségének tiszteletére és az Ő egyházának megerősítésére.

Hallgattassunk meg igaz bűnbánatban és úgy, mint akik harcolunk minden bennünk lévő büszke indulat ellen. Még a köztünk lévő legigazhitűbb és legbibliaibb ember sem jobb, mint a másképpen gondolkodók közül bárki. “Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték?” Jézus maga válaszol: “Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek.” Ezért aztán egyikünk számára sincs más segítség, mint az, amelyet apáink a Szentírást hallgatva ezzel a hitvallással foglaltak össze: egyedül Krisztus – egyedül kegyelemből – egyedül hit által.

A Düsseldorfi Nyilatkozat – 1967

“Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége, kitől remegjek?” (Zsolt 27,1)

A reformációra való emlékezésünk 450. évfordulóján arra köteleztük magunkat, hogy a gyülekezeteket a teológia szavával megszólítsuk és hogy az egyházban tapasztalható zavaradottságban egyértelmű útmutatást adjunk.

Régóta azt tapasztaljuk, hogy az evangéliumi tanítás és igehirdetés alapját egyre inkább veszélyeztetik bizonyos teológiai nézetek, amelyek mind az Írással, mind a hitvallási iratokkal ellentétesek. Ezért nem szabad hallgatnunk.

Az alábbi magyarázat Krisztus megvallásának lényegére korlátozódik. A hit döntéséről van szó. Ezen áll vagy bukik az egyház léte.

AZ ÚR AZ ÉN VILÁGOSSÁGOM

1. “Senki sem mondhatja, hogy Jézus Úr, hanem csak a Szentlélek által.” (1Kor 12,3)

“A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert bolondságok neki, nem képes megérteni sem, mivel azt lelki módon kell megítélni.” (1Kor 2,14)

Megvalljuk az evangéliumot, mely szerint a Szentlélek Úr Isten az, aki lehetővé teszi számunkra, hogy higgyünk a Szentírás tanúságtételének és hogy Jézusban felismerjük az Isten Fiát.

Muszáj ezért elvetnünk azt a tévtanítást, mely szerint a tudományos kutatás a Szentlélek eme kegyelme nélkül képes a Szentírással kapcsolatban felismerni és elismerni, hogy az Isten igéje és a történelemben végbement isteni kinyilatkoztatás dokumentuma.

2. Jézus Krisztus mondja: “aki látott engem, látja az Atyát.” (a Jn 14,9-ből)

Jézus Krisztus mondja: “Az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú kijelenti.” (a Mt 11,27-ből)

Megvalljuk az evangéliumot, hogy Isten örökkévaló fia a történelmi Názáreti Jézusban emberré lett, de úgy, hogy közben Isten maradt.

Megvalljuk az evangéliumot, hogy Isten Fia számunkra úgy jelentette ki az Ő atyját, mint a mi teremtőnket és a mi atyánkat.

Ezért el kell vetnünk azt a hamis tanítást, hogy Jézus pusztán csak ember volt, és hogy az Isten Fiába vetett hit nélkül tudhatnánk, hogy kicsoda Isten és hogy enélkül vele közösségben lehetnénk.

AZ ÚR AZ ÉN ÜDVÖSSÉGEM

3. “Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen!” (Ézs 53,5)

Jézus Krisztus mondja: “Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Mk 10,45)

Megvalljuk az evangéliumot, hogy Jézus Krisztus a kereszten helyettünk – és az egész világ helyett – minden bűn büntetését elszenvedte, és ezzel minden adósságunkat kifizette.

Muszáj ezért azt a hamis tanítást elvetni, hogy Jézus értünk való áldozata nem volt tudatos, hogy Jézus Krisztus valóságos áldozati halála nem feltétlenül szükséges Istennek a világgal való megbéküléséhez. Azt is ki kell jelentenünk, hogy az engesztelésre nem tekinthetnük úgy, mintha az az üdvösség üzenetének csak időhöz kötött formája lenne.

4. “Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje!” (1Kor 15,20)

“valóban feltámadt az Úr” (Lk 24,34-ből)

Megvalljuk az evangéliumot, hogy Isten a kereszten halált szenvedett Jézust testileg feltámasztotta a hallottaiból és Úrrá téve megdicsőítette.

Ezért el kell utasítani azt a hamis tanítást, miszerint Jézus teste elbomlott, csak szellemi értelemben támadt fel és hogy pusztán csak igéjében, személytelenül él tovább.

El kell vetnünk azt a tévtant is, hogy a húsvéti események szemtanúi üzenetüket pusztán csak misztikusan kiszínezett legendákba csomagolták, vagy hogy ne lett volna szándékuk a feltámadt megjelenéseiről – mint a hit alapját és feltételét képező eseményekről – a valóságnak megfelelően hírt adni.

El kell vetnünk a hamis tant, hogy Jézushoz nem lehet imádkozni.

El kell vetnünk azt a hamis tant is, hogy lehetséges a megfeszített Jézust anélkül követni, hogy kötődnék feltámadt személyéhez.

5. “Elfordultatok a bálványoktól Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.” (1 Thessz 1,9 és 10)

“De az ő ígérete szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakik.” (2Pt 3,13)

Megvalljuk, hogy a feltámadt Jézus Krisztus, mint mindenek ura és bírája a hívők és a hitetlenek előtt ki fogja magát jelenteni, és a világot az új teremtésben tökéletessé fogja formálni.

Ezért el kell utasnítanunk azt a hamis tanítást, hogy értelmetlen Jézus Krisztus eljövetelére várnunk és hogy csak ez a mostani világ valóságos.

ÉLETEMNEK EREJE AZ ÚR

6. Jézus Krisztus mondja: “tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek!” (Mt 28,20)

“Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

Megvalljuk az evangéliumot, hogy Jézus Krisztus az Övéinek a bűnbocsánat és a Lélekben való megújulás által újra és újra bátorságot ajándékoz az Ő követésére, és erőt ad nekik ahhoz, hogy engedelmeskedjenek az Ő parancsainak.

Ezért el kell vetnünk azt a tévtanítás, hogy jogunk van Isten parancsait a korszellem ízlése, vagy éppen egy új, állítólagos tudományos felismerés alapján módosítani, és így az életünkhöz/cselekvésünkhöz szükséges irányelveket magunknak kitalálni.

KITŐL REMEGJEK?

7. Jézus Krisztus mondja: “Menjetek el! Íme, elküldelek titeket” (Luk 10,3)

“Isten háza, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.” (1Tim 3,15)

Megvalljuk, hogy Jézus Krisztus azt a megbízást adta egyházának, hogy Isten hatalmas tetteit – emberektől való félelem nélkül – hirdesse. E tanúságtétel által az elveszett emberiség most és mindörökké megmenekül.

Az egyházi szolgálat félreértelmezésének tartjuk, ha a gyülekezetet egymásnak ellentmondó teológiai nézetek / vélemények kísérleti terepévé tesszük, és ha az ilyen jellegű sokrétűségre úgy tekintünk, mint ami a gyülekezetet gazdagítja és szabadságát gyarapítja.

Az egyház igehirdetése hiteltelenné válik, ha az egyházvezetés olyan embereket helyez igehirdetői szerepkörbe, akik az érvényes hitvallások szerinti evangéliumot nem érzik magukénak és a hitvallásokról csak fenntartásokkal mernek a gyülekezet előtt beszélni.

“Tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, a ki ígéretet tett.” (Zsid 10,23)

Fordítótta: Márkus Tamás András református lelkész

Hozzászólás