3
dec
2017

Ki volt a méd Dárius? – Evangelikál megközelítések

1. Bevezetés: Dániel könyve és a kritikai álláspont

Dániel könyvében megismerkedünk Dárius királlyal, Ahasvérus méd fiával (9,1), aki hatvankét éves korában Bélsaccar után elfoglalta Babilont (6,1), röviddel ezután vezetőket nevezett ki az ország kormányzására (6,2), és a perzsa Círus előtt uralkodott (6,29). Ezzel szemben a történészek által ismert I. Dárius nem méd volt, hanem perzsa; Ahasvérusnak nem fia, hanem apja; nem Bélsaccar és Círus között uralkodott, hanem Círus után; és így nem is ő foglalta el Babilont, hanem Círus. Ebből a bibliakritikusok arra a következtetésre jutottak, hogy a bibliai Dárius egy kitalált szereplő, akinek tulajdonságai a zsidók pontatlan és zavaros történelmi emlékezetéből alakultak ki I. Dáriusnak és magának Círusnak keverékeként.[1]

Tekintve, hogy a bibliakritikus konszenzus összefonódik a Dániel könyve második felében található apokaliptikus próféciák utólagosként való értelmezésével, valamint a könyv történeti hitelességének és önmagáról tett szerzőségi állításának (7,1) megkérdőjelezésével, a kérdésnek nagy súlyt kell tulajdonítanunk. Nehezen tartható ugyanis az az álláspont, amely szerint a súlyos ténybeli tévedések nem csorbítanak a szöveg teológiai tekintélyén, hiszen az ellenőrizhető pontokon hamisnak bizonyulva az ellenőrizhetetlen (jövőbeli és lelki) állítások megbízhatósága alapjaiban kérdőjeleződik meg. A bibliai narratíva szerint Isten kinyilatkozta­tása a történelembe ágyazott, így a teológia nem választható el a történelemtől.[2]

Ennek fényében érthető az evangelikál és konzervatív meggyőződésű bibliakutatóknak azon törekvése, hogy feloldják ezt a látszólagos feszültséget, bemutatva egy legalábbis elfogadható magyarázatot. Azonban az elmúlt bő száz év munkája[3] nem hozott köreikben egységes álláspontot – a mai napig több lehetőségről folynak viták. Abban viszont mind egyetértenek, hogy Dániel könyve nem I. Dárius perzsa királyra utal, a megoldás útja pedig egy olyan történeti személy beazonosítása, akire (1) illeszkedik az, amit Dániel könyve Dáriusról ír, és (2) adható értelmes magyarázat arról, hogy – bár egyébként más néven ismert[4] – a bibliai leírás miért nevezi Dáriusnak. Cikkem további részében három olyan „jelöltet” mutatok be, akik az elmúlt 2–3 évtized szakirodalmában is megjelennek lehetőségként.[5]

2. Három evangelikál megközelítés

2.1. Ugbaru vagy Gubaru

Nabú-naid krónikája

Nabú-naid krónikája beszámol arról, hogy Círus Babilon bevétele után egy tábornokát, Gubarut tette meg valamiféle helytartóvá vagy régenssé, aki rövid ideig ott uralkodhatott, azonban a tábornok pár nappal, mások szerint egy-két évvel Babilon bevétele után meghalt – valószínűleg megmérgezték. Azonban tudunk egy másik Gubaruról vagy Ugbaruról is, akiről Círus babiloni uralkodásának negyedik évétől találunk említést, hogy betöltötte tisztségét, mint kormányzó.

Mivel a történelmi források (a krónika mellett Hérodotosz és Xenophón leírásai) nem egészen egyértelműek és következetesek, vitatott, hogy egy vagy két személyről van-e szó, hogy legalább egyikük valóban meghalt-e rövid időn belül, és hogy a két névváltozat egyértelműen hozzárendelhető-e egyikükhöz vagy másikukhoz, így valójában javaslatok egy tág csoportjáról kell beszélnünk.[6]

Kommentárjában Miller nagyjából (más számozással) a következő érveket fogalmazza meg Dárius Gubaruval történő azonosítása mellett.[7] Először, Nabú-naid krónikája beszámol arról, hogy Gubaru kormányzókat rendelt a királyság irányítására, Dániel 6,1–2 pedig ugyanezt állítja Dáriusról. Másodszor, a Dániel 6,1 pontos fordításban azt állítja, hogy Dárius „megkapta az országot”, ami azt sugallja, hogy nem ő volt a legfelső uralkodó, hanem kinevezett alkirályként volt jelen. Hasonlóan a Dániel 9,1 szerint Dárius az ország „királyává tétetett”, szintén mintha valaki más határozott volna erről, nem pedig ő szerezte meg a hatalmat. Harmadszor, könnyen elképzelhető, hogy a szó tágabb értelmében egy ország kormányzóját királynak nevezzék – különösen a király távollétében, ahogy ez Babilon elfoglalása után egy évig lehetett.[8] Negyedszer, Dániel 6,1 szerint Dárius hatvankét éves korában foglalta el Babilont, Xenophón beszámolója pedig Gubarut idősként írja le.

A történészeti részletek és bizonytalanságok mellett, amelyekre az eddigiekben is utaltam, két kérdés merül föl Gubaru kapcsán, ha Dáriussal akarjuk azonosítani. Az egyik maga a név – miért nem Gubarunak nevezi Dániel? – a másik pedig a származása: valóban a méd Ahasvérus fia? Az előbbire nézve egyesek azt gyanítják, hogy a „Dárius” valójában óiráni vagy perzsa trónnév, királyi cím lehetett (hasonlóan a római Caesarhoz), amit az uralkodó a hatalomba kerülésekor vett fel. Az esetleges etimológiai párhuzamok mellett ezt alátámaszthatja a Dárius nevű későbbi uralkodók nagy száma.[9] Az utóbbival kapcsolatban nem maradt fenn adat Gubaru apjának nevéről, így ez nem eldönthető. Azonban babiloni uralkodása előtt a krónikák szerint Gutium tartomány kormányzója volt, amely jelenthet Médiát, sőt ekkoriban a médekre megvetően a régi barbár guti népcsoport nevével utaltak – így jó okunk lehet azt gondolni, hogy maga Gubaru is méd származású volt.[10]

2.2. Círus

Círus

Dániel 6,29 a következőt írja: „Ennek a Dánielnek aztán jó dolga volt Dárius uralkodása alatt és a perzsa Círus uralkodása alatt.” Ezt egyesek párhuzamba állítják az 1 Krónikák 5,26a-val: „Ezért arra indította Izráel Istene Púl asszír királynak és Tiglat-Pileszer asszír királynak a lelkét, hogy fogságba vigye a rúbenieket, a gádiakat és Manassé törzse felét.” Közel vitathatatlan, hogy Púl és Tiglat-Pileszer ugyanaz az uralkodó két különböző névvel, így az „és”-nek fordított héber váv itt ’azaz’, ’vagyis’ jelentésben értendő. Ha így értjük a fent idézett dánieli szakaszt is, akkor arra jutunk, hogy a méd Dárius maga volt a perzsa Círus király.[11]

Ezt számos megfontolás alátámaszthatja. Először is Dániel könyvének sajátos jellegzetessége, hogy több ember két néven szerepel benne: Dániel más néven Baltazár, Hananját, Mísáélt és Azarját pedig Sadraknak, Mésaknak és Abéd-Negónak is nevezi (1,7). Ennek fényében nem lenne túl meglepő, ha az uralkodóra is több nevet használna. Másodszor, Dániel könyve szerint Dárius foglalta el Babilont, míg a történelmi feljegyzések szerint ezt valójában Círus tette (vö. Ézs 45,1; 2Krón 36,22–23).[12] Harmadszor, míg a masszoréta szöveg Dán 11,1-ben Dárius első évét említi, a LXX-ben ott Círus neve áll. Hasonlóan Dániel könyvének deuterokanonikus kiegészítésében, a Bél és a sárkány nevű 14. fejezetben Círus király az, aki engedélyezi Dániel oroszlánok elé vetését, noha ezt Dán 6,10 szerint Dárius tette.[13]

Negyedszer, Dárius hatvankét éves (körül) volt, amikor elfoglalta Babilont (Dán 6,1). Ciceró és az ékírásos feljegyzések szerint Círus hetvenéves koráig élt, és kilenc éven át uralkodott. Az egyezés számottevő, az egyéves eltérésre több magyarázat adható.[14] Ötödször, Dáriust Dániel „a méd” előtaggal emlegeti, Hérodotosz szerint pedig Círus anyai ágon méd származású.[15] Hatodszor, Dárius uralkodása kezdetén elrendeli a Jahve-tiszteletet (Dán 6,26–28) – hasonlóan ahhoz, ahogyan Ezsdrás könyve szerint Círus is elismerte Jahve hatalmát (Ezsd 1,1–4). Dárius Dániel könyvének hatodik fejezete folyamán többször komoly Jahve-hitet tanúsít, ami Ézsaiás Círusra vonatkozó próféciáját (Ézs 45,1–3) tükrözheti.[16] A Dárius nevet ennek a nézetnek a képviselői is elsősorban uralkodói címként értelmezik, bár más spekulatív javaslatok is fölmerültek – apjáról azonban, akit itt felmenőként vagyunk kénytelenek értelmezni (Círus apja ugyanis nem Ahasvérus volt), nem tudunk semmit.[17]

Milyen oka lehetett a szerzőnek arra, hogy Círust méd Dáriusként említse? Colless a következő magyarázatot adja. Tudjuk, hogy Dániel olvasta Jeremiás könyvét (Dán 9,2), amelyben pedig az áll, hogy a médek fogják elfoglalni Babilont (51,11) – azonban Babilont a perzsa Círus foglalta el (Ezsd 1,1). Ézsaiás próféciája mindkét népet említi Babilon pusztulásánál (21,2; Perzsia helyett az azt megelőző Elám áll), és Dánielnél is azt olvassuk, amikor a falon talált írást magyarázza, hogy hogy Isten Babilon a médek és a perzsák kezébe adta. Így Dániel fontosnak tarthatta megmagyarázni, hogy a Círus általi elfoglalás hogyan teljesítette be a médekre vonatkozó próféciákat is: úgy, hogy Círus méd származással is bírt.[18]

2.3. II. Küaxarész[19]

Steven D. Anderson: A méd Dárius: újraértékelés

A 19. század végét megelőzően az egyik legelterjedtebb magyarázat a méd Dárius kilétére a II. Küaxarésszel tett azonosítás volt. Ezt képviselte Josephus Flavius, Jeromos, és a protestáns bibliamagyarázók sokasága Kálvintól Ussheron és Clarke-on át Albert Barnesig. Amögött, hogy ők ezt vallották, az 1880-as évektől azonban szinte mindenki elutasította ezt a nézetet, a Babilon elfoglalásával kapcsolatos Biblián kívüli történelmi források ismeretében és értékelésében beállt változás áll. Steven D. Anderson 2014-ben megvédett, egy évvel később pedig magánkiadásban megjelentetett doktori disszertációja[20] kísérletet tesz a nézet felélesztésére a források alapos elemzésével és a történelmi események friss rekonstrukciójával. A következőkben ez alapján mutatom be a főbb érveket.

Mindeddig adottnak vettük azt az alaphelyzetet, amely szerint a Biblián kívüli történelem bizonysága szerint Círus foglalta el Babilont, esetleg egy Gubaru nevű beosztottján keresztül. Ez az álláspont Hérodotosz leírásán alapszik – azonban egy másik, valamivel később működő történetíró, Xenophón Kürosz nevelkedése c. művében egy eltérő eseménysorozatot mutat be.[21] Eszerint Asztüagésznek, Círus anyai nagyapjának volt egy fia, (II.) Küaxarész. Ő követte apját a méd trónon, amikor pedig uralomra kerülése után nem sokkal a babiloni birodalom megtámadta a méd-perzsa birodalmat, Círust tette a perzsa hadsereg vezetőjévé. Círus vezetésével az idővel egyesített hadsereg elfoglalta Babilont, miközben Küaxarész Médiában uralkodott. Babilon megadta magát Círus serege előtt, aki ezután megkezdte uralkodását. Mindezzel szemben Hérodotosz azt írja, hogy Círus még babiloni hadjárata előtt legyőzte a méd Asztüagészt, akinek így nem volt utódja – a két beszámoló gyökeresen eltér egymástól.[22] Anderson szerint Hérodotoszé összeegyeztethetetlen Dániel könyvével, míg Xenophón II. Küaxarésze jól illeszkedik a méd Dárius alakjára.[23]

Anderson munkája abban állt, hogy feltérképezte a többi régészeti és történeti bizonyítékot, ami a beszámolók valamelyike mellett szólhatna. Egyes ékírásos szövegek, mint (egyebek mellett) a Círus-henger vagy Nabú-naid krónikája Hérodotosz beszámolóját támogatják abban, hogy Círus puccsot hajtott végre Asztüagésszel szemben, Küaxarésznek pedig nincs helye a beszámolójukban. Anderson ezekben Círus által készíttetett propagandaszövegeket lát, amelyek több ponton történelmi tévedéseket tartalmaznak. Egy másik ékírásos lelet, a Harran-sztélé, azonban említ egy méd királyt Asztüagész után, tehát ellentmond Hérodotosznak. Az ókori történetírók közül Ktésziász és Thuküdidész nem túl megbízhatóan, de hozzávetőleg Hérodotoszt támasztják alá, míg Aiszkhülosz, Berosszosz és Harpokration inkább Xenophónt erősítik. (Arisztotelész megjegyzései részben egyikkel, részben másikkal konzisztensek.)[24]

Ezek alapján Anderson konklúziója az, hogy Xenophón beszámolója nagyjából megbízható, és az általa felvázolt eseménysorozat nagy vonalakban hiteles, beleértve azokat a pontokat is, ahol szembemegy Hérodotosszal, aki Anderson szerint helyenként szándékosan elferdíti az eseményeket, hogy Círus babiloni hadjárata előtti teljhatalmát alátámassza. Xenophónnál pedig megismerjük azt a II. Küaxarészt, aki a legtöbb szempontból megfeleltethető a méd Dáriusnak, így jó okunk van a két alak azonosítására, és ezzel a dánieli beszámoló hitelesnek tekintésére.[25]

3. Konklúzió

Cikkem célkitűzése az volt, hogy bemutassam, milyen magyarázatokat adnak a méd Dárius kilétére azok a történészek és exegéták, akik, felismerve Dániel könyve történeti hitelességének teológiai jelentőségét, igyekeznek alternatívát megfogalmazni a kritikai konszenzussal szemben.[26] Motivációjuk kapcsán felmerülhet az elfogultság vádja, de ennek nem kell meggátolnia az érdeklődőt abban, hogy megvizsgálja javaslataikat.

Alapvetően három lehetőséget mutattam be: az első szerint Dárius Círus egyik beosztottja, akit külső forrásokból Gubaru, Ugbaru vagy Gobrüász néven ismerünk; a második szerint Dárius magának Círusnak egy másik neve, a könyvben gyakori kettős névhasználatnak megfelelően; a harmadik szerint pedig Dárius Asztüagész méd uralkodó fiával, II. Küaxarésszel azonos, akiről egyes források beszámolnak, míg másokkal nem egyeztethető össze a léte.

Mindhárom nézet jelen van a legfrissebb szakirodalomban, a mellettük és velük szemben álló érvek sora pedig jóval hosszabb, mint amit a fentiekben módomban állt bemutatni. Ennélfogva nem törhetek meggyőződéssel lándzsát egyik mellett sem, bár eddigi kutatásom alapján talán a Círussal való azonosítás tűnik legvalószínűbbnek.[27] Zárásul három rövid észrevételt szeretnék tenni.

Először is megfigyelhettük, hogy egy közös pont található a három elméletben: mindegyik feltételezi, hogy kellett léteznie a „Dárius” méd vagy perzsa uralkodói névnek, amelyet a perzsa „I.” Dárius is felvett – de nem elsőként. Erre konkrét bizonyíték nincsen, de szükséges annak megmagyarázásához, hogy Dániel könyvén kívül az adott személy más néven fordul elő. Másodszor – leglátványosabban William Shea és Steven Anderson munkájából – kitűnik, hogy az ellentmondás nem Dániel könyve és az ókortörténet világos konszenzusa között áll fenn, hiszen a Biblián kívüli források, mint Nabú-naid krónikája vagy Xenophón írásai értelmezésén és történelmi hitelességük elbírálásán múlik, hogy mely magyarázat mennyire tekinthető valószínűnek. Így egy komplex, „többváltozós” történeti kérdéssel állunk szemben. Harmadszor érdemes megfontolni, hogy a kritikai konszenzus által javasolt magyarázat sem feltétlenül tűnik valószínűnek. Stephen Miller határozott megfogalmazásában:

Dr. Stephen R. Miller

Azt az elméletet, amely szerint Dárius Dániel szerzőjének fiktív teremtménye, el kell utasítanunk mint bizonyítatlant és valószínűtlent. A fogságból való visszatérés a zsidó történelem egyik legjelentősebb eseménye volt. Azt állítani, hogy bármely kicsit is művelt Makkabeus-korabeli zsidó ne tudta volna, hogy a perzsa Círus foglalta el a nagy Babiloni Birodalmat és engedte haza a zsidó foglyokat, nem észszerű.[28]

Lehet, hogy Miller túlbecsüli a kritikai álláspont nehézségeit, de jogosnak tűnik az a gondolat, hogy a zsidók emlékezetében egy ilyen alapvető mozzanat nem könnyen keveredhetett össze annyira, amennyire azt a Dárius történetiségét tagadók állítják. Mit állíthatunk végkövetkeztetésként? Az, hogy ki volt a méd Dárius, nem válaszolható meg nagy magabiztossággal a vegyes hitelű források és bizonytalansági tényezők sokasága miatt. Azonban hasonló módon az sem állítható tudományos felelősséggel, hogy Dániel könyvének szerzője tévedett volna Dáriussal kapcsolatban, vagy hogy a méd Dárius ne létezett volna. A Biblián kívüli források egyelőre nyitva hagyják ezt a kérdést, vagy ha eldöntik, akkor a verdikt nem világos. Azt, hogy indokoltabbnak látjuk-e ezen a ponton elvitatni, mint elfogadni Dániel beszámolóját, más meggyőződéseink fogják eldönteni.[29]

Hivatkozott irodalom

  • Anderson, Robert, 1895, Daniel in the Critics’ Den, Edinburgh–London, Wm. Blackwood and Sons.
  • Anderson, Steven D., 2015, Darius the Mede: A Reappraisal, MI: Grand Rapids, Steven D. Anderson (magánkiadás).
  • Anderson, Steven D.–Young, Rodger D., 2016, The Remembrance of Daniel’s Darius the Mede in Berossus and Harpocration, in: Bibliotheca Sacra, 173, 315–323.
  • Archer, Gleason L., 2012, Az ószövetségi bevezetés vizsgálata, Budapest, KIA, második kiadás.
  • Bulman, James M., 1973, The Identification of Darius the Mede, in: Westminster Theological Journal, 35/3, 247–267.
  • Cole, Graham A., 2012, The Peril of a “Historyless” Systematic Theology, in: Hoffmeier, James K.–Magary, Dennis R. (szerk.), Do Historical Matters Matter to Faith?, IL: Wheaton, Crossway, 55–69.
  • Colless, Brian E., 1992, Cyrus the Persian as Darius the Mede in the Book of Daniel, in: Journal for the Study of the Old Testament, 56, 113–126.
  • Haraszti György, 2011, Tények és hipotézisek Dániel könyvében, in: Kraus, Naftali (szerk.), Dániel: Mikorra várjuk a messiást?, Budapest, Wesley János Lelkészképző Főiskola, 104–139. A lábjegyzetekre történő hivatkozások forrása a tanulmány interneten elérhető bővebb változata.
  • Law, George R., 2010, Identification of Darius the Mede, NC: Pfafftown, Ready Scribe Press.
  • Longman, Tremper III.–Dillard, Raymond B., 2006, An Introduction to the Old Testament, MI: Grand Rapids, Zondervan, 2. kiadás.
  • Millard, Alan R., 2012, Daniel in Babylon: An Accurate Record?, in: Hoffmeier, James K.–Magary, Dennis R. (szerk.), Do Historical Matters Matter to Faith, IL: Wheaton, Crossway, 263–280.
  • Miller, Stephen B., 1994, Daniel (The New American Commentary), TN: Nashville, B&H Publishing.
  • Rózsa Huba, 2016, Bevezetés az Ószövetség könyveibe, Budapest, Szent István Társulat.
  • Shea, William H., 1982, Darius the Mede: An Update, in: Andrews University Seminary Studies, 20/3, 229–217.
  • Shea, William H., 1996, Nabonidus Chronicle: New Readings and the Identity of Darius the Mede, in: Journal of the Adventist Theological Society, 7/1, 1–20.
  • Shea, William H., 2001, The Search for Darius the Mede (Concluded), or, The Time of the Answer to Daniel’s Prayer and the Date of the Death of Darius the Mede, in: Journal of the Adventist Theological Society, 12/1, 97–105.

  1. Longman–Dillard, 2006, 377–78; Rózsa, 2016, 744–45.
  2. Law, 2010, 6; Cole, 2012.
  3. Egy korai, a mai napig számon tartott fő modern munka Sir Robert Andersoné (1895).
  4. Egy friss tanulmány korábbi érveket felelevenítve vitatja, hogy Dániel Dáriusára, vagy legalábbis az „I. Dárius” előtti azonos nevű uralkodóra ne lenne Biblián kívüli utalás: Anderson–Young, 2016.
  5. A már nagyrészt elvetett (és pár aktuális) elméletek ellenérveihez ld. Shea, 1982, 230–33; vö. Haraszti, 2011, 134–135.
  6. Archer, 2012, 429–32; Longman–Dillard, 2006, 377–81; Miller, 1994, 171–73; Shea, 1982, 234–35; Shea, 2001. Ha jól értem, a többség jelenleg elfogadja, hogy a Babilon elfoglalása utáni első hónapban volt jelen Gubaru, a hadvezér, a későbbiekben pedig Gubaru, a kormányzó – de mindkettőt van, aki Dáriussal azonosítja, pl. az előbbit Shea, 2001, az utóbbit pedig Miller, 1994.
  7. Miller, 1994, 172–73.
  8. Azonban egyes feljegyzések szerint Círus távollétében fiát, Kambüszészt tette meg uralkodónak – a Gubaru-elmélet támogatói szerint viszont érthetőek az adatok úgy, hogy még Kambüszész előtt is volt valaki más. (Longman–Dillard, 2006, 380–81)
  9. Archer, 2012, 431; Shea, 1996, 14.
  10. Shea, 1996, 17.
  11. Millard, 2012, 275–77.
  12. Colless, 1992, 113, 115.
  13. Bulman, 1973, 257–58, 262.
  14. Bulman, 1973, 260–61.
  15. Millard, 2012, 276.
  16. Colless, 1992, 117.
  17. Millard, 2012, 276; Bulman, 1973, 265–66; Colless, 1992, 125. Az érvek és párhuzamok további sokaságát mélyebben kifejti a korábbiakban hivatkozott Bulman, 1973 és Colless, 1992, illetve a témáról alig néhány éve született monográfia: Law, 2010. Anderson (2015, 42–43) amellett érvel, hogy a Dárius mellett az Ahasvérus is trónnév lehetett, amit Xerxész előtt más, őszerinte Asztüagész is visel(hetet)t – aki pedig, ahogyan Haraszti (2011, 134) kiemeli, Círus anyai nagyapja volt.
  18. Colless, 1992, 117–118; vö. Haraszti, 2011, 76. lj.
  19. Az ortográfiai következetesség nevében írhatnánk ezt a nevet „Ciaxarésnak” vagy Círust „Kürosznak”, mégis most maradok a (rendre) tudományos és közismert változatoknál.
  20. Anderson, 2015.
  21. Xenophón beszámolóját sokan megbízhatatlanabbnak tartják, mint Hérodotoszét – Anderson szerint azonban az utóbbi inkább vádolható elfogultsággal, az előbbi viszont több ponton igazolható történeti pontosságú, így az előítélet nem jogos. (Anderson, 2015, 28–37)
  22. Anderson, 2015, 26–28.
  23. Anderson, 2015, 60.
  24. Anderson, 2015, 119–120.
  25. Anderson, 2015. 129. A szerző nem rejti véka alá, hogy Xenophónra vonatkozó preferenciája részben teológiai motivációjú, ld. az idézett oldal 7. és 8. lábjegyzeteit.
  26. A kritikai konszenzus (Dániel könyve téved Dáriussal kapcsolatban) elutasítása nem szükségszerűen jár együtt konzervatív bibliai-teológiai nézetekkel: a korábban idézett Brian Colless pl. úgy gondolja, hogy Dániel könyvének szerzője ismerhette a Krónikákat és Ezsdrást – ez viszont azt jelenti, hogy nem a hagyományosan vallott Kr. e. 6. századra teszi a keletkezését. (Colless, 1992, 116, 125)
  27. A kérdés bizonytalansága miatt pontosabb lehet a „legkevésbé valószínűtlen” megfogalmazás. Shea legfrissebb (2001) javaslata is vonzó, viszont részletessége és feszes kronológiája miatt kártyavárként épül fel olyan alapokon, amelyek elfogadhatónak tűnnek, mégis lehet, hogy elég lenne kevésben tévesnek bizonyulniuk ahhoz, hogy Shea rekonstrukciója tarthatatlanná váljon.
  28. Miller, 1994, 174. Saját fordítás.
  29. Ez a cikk egy főiskolai dolgozat enyhén átdolgozott változata.

Ez is érdekes lehet

Michael J. Kruger: A kánonkritika ismertetése és értékelése
Mit jelent a teológusok számára az, hogy „bibliai teológia”?
A Biblia tévedhetetlensége

Hozzászólás