2
Júl
2017

A Cambridge-i Nyilatkozat

/Az alábbi nyilatkozat 1996 április 17-20-án került megfogalmazásra, a Massachusetts-i Cambridge-ben (USA). A nyilatkozat megszületése a Hitvalló Evangelikálok Szövetségéhez (Alliance of Confessing Evangelicals) köthető. Az ACE-t olyan református és lutheránus evangelikálok alkotják, akik szívükön viselik a világméretű evangelikál mozgalom alakulását és jövőjét.

1996-ban több, mint száz delegált gyűlt össze a világ minden tájáról a négynapos konferenciára, azzal a kifejezett szándékkal, hogy egy olyan hivatalos nyilatkozatot fogalmazzanak meg, amelyet a konferencia után közzé is tehetnek. A konferencia – többek között – azért is tekinthető egyedülállónak, mert az evangelikál lutheránusok is képviseltették rajta magukat, holott hagyományosan elkülönültek az evangelikál és református kezdeményezésektől, mozgalmaktól.

A konferencia során elkészült egy dokumentum, az ún. Cambridge-i Nyilatkozat, amelynek megalkotásában tekintettel voltak a delegáltak észrevételeire, megjegyzéseire. A nyilatkozat két fő szerzője Dr. David F. Wells és Dr. Michael S. Horton voltak./

Az evangelikál egyházakat és gyülekezeteket manapság egyre inkább a jelenlegi idők szellemisége uralja, és egyre kevésbé Krisztus Lelke. Evangelikál keresztyénként emiatt bűnbánatra és a történelmi keresztyén hit helyreállítására kötelezzük magunkat.

A történelem folyamán a szavak változnak. Napjainkban ezt látjuk az „evangelikál” kifejezéssel kapcsolatban, amely a múltban az egyházi tradíciók tág sokszínűségéből származó keresztyének egységét szolgálta. A történelmi evangelikalizmus hitvallásos volt. Magában foglalta a keresztyénség azon alapvető igazságait, amelyek felől az egyház nagy ökumenikus zsinatai határoztak. Mindezeken túl az evangelikál keresztyének a 16. századi protestáns reformáció közös örökségében is, a SOLA-kban is osztoztak.

Mára már a reformáció fénye jelentős mértékben elhomályosult. Ennek következtében az „evangelikál” szó annyira általánossá vált, hogy elveszítette eredeti jelentését. Szembesülnünk kell azzal a veszéllyel, hogy elveszítjük azt az egységet, melynek megteremtéséhez évszázadokra volt szükség. E válság miatt, illetve azért, mert szeretjük Krisztust, az Ő evangéliumát és az Ő egyházát, arra törekszünk, hogy a reformáció és a történelmi evangelikalizmus központi igazságai mellett való elkötelezettségünket megújítsuk. Ezeket az igazságokat nem a hagyományainkban betöltött szerepük miatt fogadjuk el, hanem azért, mert úgy véljük, hogy központi, bibliai igazságokról van szó esetükben.

A.) Sola Scriptura: a tekintély eróziója

Egyedül a Szentírás az egyház életének tévedhetetlen mércéje, azonban manapság az evangelikál gyülekezetek a Szentírástól elválasztották annak autoritatív szerepét. A gyakorlatban az egyházat – túlzottan is – a kultúra irányítja. Terápiás eljárások, marketing stratégiák és a szórakoztató ipar szívverése gyakran nagyobb befolyással van arra, hogy mit szeretne, hogyan működik és mit kínál egy gyülekezet, mint az Isten igéje. A lelkészek az Isten dicsőítésére vonatkozó, adott felvigyázói szerepkörüket elhanyagolták, beleértve a zene dokrinális tartalmának ellenőrzését. Mivel a gyakorlatban feladták a bibliai tekintélyt, mivel a keresztyén értékek igazságai elhalványultak és mivel a tantételek veszítettek jelentőségükből, az egyház egyre inkább elveszítette integritását, erkölcsi tekintélyét és iránymutató szerepét.

Ahelyett, hogy a keresztyén hitet azért fogadnánk el, hogy fogyasztóként kielégítsük a meglévő igényeinket, muszáj Isten törvényét, mint a valódi igazságosság egyetlen mércéjét és az evangéliumot, mint az üdvözítő igazságról szóló, egyedüli tanúságtételt hirdetnünk. A bibliai igazság nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egyházat egyetértés, növekedés és rend jellemezze.

A Szentírásnak az érzékelt igényeinken túl, el kell vezetnie a valódi igényekhez, és meg kell szabadítania attól, hogy magunkra a tömegkultúra megtévesztő képei, ígéretei, kliséi és prioritásai szemüvegén keresztül tekintsünk. Egyedül csak Isten igazságának fényénél lehetséges, hogy magunkat valóban megismerjük és hogy meglássuk, Isten hogyan gondoskodik az igényeinkről. Következésképp a Bibliát a gyülekezetben tanítani és prédikálni kell. A prédikációknak muszáj a Bibliát és annak tanítását ismertetni és bemutatni, de nem szabad, hogy ezek az igehirdető véleményét vagy a jelenvaló kor elképzeléseit tükrözzék. Nem elégedhetünk meg kevesebbel annál, mint amit Isten számunkra adott.

A Szentléleknek személyes tapasztalatokban megnyilvánuló munkáját nem szabad elválasztani a Szentírástól. A Szentlélek nem beszél olyan módon, amely a Szentírásról független lenne. A Szentírás nélkül soha nem ismertük volna meg Isten Jézus Krisztusban megjelent kegyelmét. Az igazság próbája sokkal inkább a Biblia szava, mintsem a spirituális tapasztalat.

Első tézis: Sola Scriptura

  • Megerősítjük, hogy a tévedhetetlen Szentírás az írott isteni kinyilatkoztatás egyedüli forrása, és egyedül a Szentírás kötheti meg a lelkiismeretet. A Biblia önmagában megtanítja mindazt, ami a bűnből való megváltásunkhoz szükséges, és a Szentírás az a norma, amelynek mérlegén a keresztyének viselkedését meg lehet mérni.
  • Elutasítjuk, hogy bármely hitvallás, zsinat vagy akár individuum megkötheti a keresztyének lelkiismeretét, hogy a Szentlélek a Szentírásban megfogalmazottaktól függetlenül, vagy azoknak ellentmondva szólna, vagy hogy a személyes lelki élmények valaha is a kinyilatkoztatás eszközei lehetnének.   

B.) Solus Christus: a Krisztus központú hit eróziója

Ahogy az evangéliumi hit egyre inkább a szekularizáció foglyává vált, úgy a hangsúlyai is egyre inkább összemosódtak a kultúra főbb kérdéseivel- Ennek eredménye a következő: az abszolút értékek elvesztése, a toleráns individualizmus, illetve az, hogy a szentséget lecseréltük az egészségre, a bűnbánatot a felépülésre, az igazságot az intuícióra, a hitet az érzésekre, a gondviselést a szerencsére és a végső reménységet az azonnali kielégülésre. Krisztus és az Ő keresztje többé nincs a látómezőnk centrumában.

Második tézis: Solus Christus

  • Megerősítjük, hogy a történelmi Jézus közvetítő munkája által – és kizárólag ez által – szabadításunk egyszer és mindenkorra, tökéletesen elvégeztetett. Bűntelen élete és helyettes engesztelése önmagában elegendő a mi megigazításunkhoz és az Atyával való megbékélésünkhöz.
  • Elutasítjuk, hogy az evangéliumot hirdetnék, ha nem hirdetik egyszersmind Krisztus helyettesítő munkáját, és amíg nem szólítanak fel arra, hogy hitünket Krisztusba és az ő munkájába vessük.

C.) Sola Gratia: az evangélium eróziója

Az emberi képességekbe vetett indokolatlan bizalom a bukott emberi természet terméke. Ez a hamis bizalom tölti be az evangelikál világot; a pozitív önértékelésről szóló evangéliumtól kezdve az egészség és jólét evangéliumáig, azoktól, akik az evangéliumot áruba bocsátható termékké silányítják, amit a bűnös, mint fogyasztó megvásárolhat, egészen azokig, akik a keresztyén hitet csak azért tartják igaznak, mert „működik.” Mindez elnémítja a megigazítás doktrínáját, tekintet nélkül egyházaink és gyülekezeteink hitvallásaira. Istennek Krisztusban megnyilvánuló kegyelme nem csupán szükséges az üdvösséghez, hanem annak egyetlen hatékony oka. Megvalljuk, hogy az emberi lények lelkileg halottként születnek és képtelenek még arra is, hogy az újjászülő kegyelemmel együttműködjenek.

Harmadik tézis: Sola Gratia

  • Megerősítjük, hogy az üdvösséget tekintve egyedül Isten kegyelme által menekülünk meg az Ő haragjától. A Szentlélek természetfeletti munkája az, ami Krisztushoz vezet, kiszabadítva bennünket a bűn rabságából és feltámasztva minket lelki halálból a lelki életre.
  • Elutasítjuk, hogy a megváltás bármilyen értelemben is emberi cselekedet volna. Emberi technikák, módszerek és stratégiák önmagukban nem képesek ezt a változást elvégezni. A hitet az újjá nem született, emberi természetünk nem képes megteremni.

D.) Sola Fide: A lényeg eróziója

A megigazulás egyedül kegyelemből, egyedül hit által és egyedül Krisztusért megy végbe. Ez az a tétel, amelyen az egyház áll vagy bukik. Ezt gyakran ma olyan vezetők, tanítók és pásztorok is figyelmen kívül hagyják, eltorzítják, vagy néha egyenesen tagadják, akik igénylik, hogy evangelikálként tekintsenek rájuk. Habár a bukott emberi természet mindig visszarettent attól, hogy felismerje a Krisztusban neki tulajdonított igazságot, a modernitás nagymértékben táplálja ezt az elégedetlenséget a bibliai evangéliummal kapcsolatban. Hagytuk, hogy az elégedetlenség határozza meg szolgálatunkat, és azt, hogy mit prédikáljunk.

Sokan a gyülekezet-növekedési mozgalmakban úgy vélik, hogy a gyülekezet-látogatók szociológiai megértése ugyanolyan fontos az evangélium sikere szempontjából, mint a hirdetett bibliai igazság. Ennek eredményeképpen a teológiai meggyőződések a szolgálatban rendszerint elválnak  a gyakorlati munkától. A marketing orientáltság sok gyülekezetben ezt tovább fokozza, feloldva ezzel a világ és a bibliai ige közötti különbséget, miközben Krisztus keresztjét megfosztják annak erejétől és a keresztyén hitet azokra az elvekre és módszerekre korlátozzák, amelyek a szekuláris vállalkozások sikerességét szavatolják.

Miközben állítólag hiszik a kereszt teológiáját, ezek a mozgalmak valójában kiüresítik a jelentését. Nincs más evangélium, csak az, hogy Krisztus – helyettesítve minket – a helyünkre lépett, minélfogva Isten neki tulajdonította a mi bűneinket, és nekünk számította be az Ő igazságát. Mivel a büntetésünket elhordozta, most az Ő kegyelmében járunk olyanképpen, mint akiknek egyszer és mindenkorra, örökké megbocsátottak, és mint akiket Isten elfogadott és gyermekeivé fogadott. Annak, hogy Isten elfogadott minket, semmi más alapja nincs, csak Krisztus megváltó munkája, és nem az egyházunk iránti lojalitásunk, gyülekezeti hovatartozásunk vagy erkölcsi tisztességünk. Az evangélium azt jelenti ki, hogy Isten mit tett értünk Krisztusban, és nem arról szól, hogy mi mit tehetünk azért, hogy megragadjuk Őt.

Negyedik tézis: Sola Fide

  • Megerősítjük, hogy a megigazítás egyedül kegyelemből történik, egyedül hit által és egyedül Krisztusért. A megigazításban Krisztus igazságossága nekünk tulajdoníttatik, mint Isten tökéletes igazságosságának egyetlen lehetséges elégtétele.
  • Elutasítjuk, hogy a megigazítás bármilyen érdemünkön alapulna, vagy hogy az lenne az alapja, hogy Krisztus igazsága belénk áramlik; továbbá elutasítjuk, hogy bármilyen, gyülekezetnek vagy egyháznak hívott intézményre, amely tagadja vagy elítéli a Sola Fide-t, legitim gyülekezetként vagy egyházként tekinthetünk.

E.) Soli Deo Gloria: az istenközpontú imádat eróziója

Az egyházban bárhol, ahol a Biblia veszít a tekintélyéből, Krisztust az Őt megillető helyről elmozdítják, az evangélium torzul, a hit pervertálódik, és ez mindig egyetlen okból történhet meg: magunkat és vágyainkat Isten és az Ő akarata elé helyeztük, és az Ő dolgát a magunk módján akarjuk végezni. Isten sajnálatos módon elveszítette központi szerepét – ez a mai egyházi életre általánosan jellemző. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy az istentiszteletet szórakozássá, az evangélium hirdetését marketinggé, a hitet módszerré, a hűséget sikerré, a „jónak lenni”-t „jól érzem magam”-má alakítsuk át. Ennek eredményeképpen Isten, Krisztus és a Biblia alig jelent már számunkra valamit, és nincs már hatással ránk.

Isten létezésének az értelme nem az, hogy az ember ambícióit, vágyait, fogyasztással kapcsolatos, vagy személyes lelki igényeit kielégítse. Az istentiszteleten Istenre kell összpontosítanunk, és nem a személyes igényeink kielégítésére. Az istentisztelet szuverén ura Isten, és nem mi. Nekünk Isten országával kell foglalkoznunk, és nem a saját „országunkkal”, a népszerűséggel vagy a sikerrel.

Ötödik tézis: Soli Deo Gloria

  • Megerősítjük, hogy mivel a megváltás Istentől származik és Isten vitte véghez, ezért az ő dicsőségét szolgálja és ezért kell nekünk is mindenkor dicsőíteni őt. Egész életünket Isten tekintete előtt kell leélnünk, az Ő fennhatósága alatt és egyedül az Ő dicsőségére.
  • Elutasítjuk, hogy Istent megfelelően imádhatnánk úgy, ha az istentiszteletünk összekeveredik a szórakoztatással, ha a prédikációinkban figyelmen kívül hagyjuk a törvényt vagy az evangéliumot, vagy ha az önfejlesztés, az önbecsülés vagy az önmegvalósítás az evangélium alternatívái lehetnek.

Bűnbánatra és megújulásra való felhívás

Az evangelikál egyház múltbéli hűsége és jelenlegi hűtlensége között hatalmas a kontraszt. Az evangelikál egyházakat a 20. század elején figyelemre méltó missziós fáradozások jellemezték; számos vallási intézményt alapítottak a bibliai igazságok és Krisztus királyságának szolgálatára. Ezek olyan idők voltak, amikor a keresztyének magatartása és elvárásai jelentősen különböztek attól, ami a kultúrát jellemezte. Ma gyakran nem történik ez meg. Az evangelikál világ elveszítette a Biblia iránti hűségét, erkölcsi tájékozódását és missziói buzgalmát.

Megbánjuk a világiasságunkat. A szekuláris kultúra „evangéliumai” hatást gyakorolnak ránk, de ezek különböznek az evangéliumtól. Meggyengítettük a gyülekezeteinket azáltal, hogy képtelenek vagyunk komoly bűnbánatra, azáltal, hogy vakok vagyunk a bűneinkre, amelyeket viszont másokban tisztán meglátunk, és azáltal, hogy megbocsáthatatlan módon elmulasztottuk, hogy megfelelően beszéljünk másoknak Istennek Jézus Krisztusban való szabadításáról.

Figyelmeztetjük a megtévedt, de hitvalló evangelikálokat, akik eltérnek Isten Igéjétől a jelen nyilatkozatban tárgyalt kérdésekben – beleértve azokat is, akik kijelentik, hogy a Jézus Krisztusban való explicit hiten kívül van remény az örök életre, azokat is, akik szerint azok, akik ebben az életben Krisztust elutasítják, megsemmisülnek, anélkül hogy Isten ítélete következményeként örökké szenvednének, és azokat is, akik szerint az evanglikálok és a római katolikusok egyek lehetnek Krisztusban, még akkor is, ha nem hisznek a megigazulás bibliai tantételében.

Az „Alliance of Confessing Evangelicals” (magyarul: Hitvalló Evangelikálok Szövetsége) felszólít minden evangelikált, hogy fontolják meg e nyilatkozat meglátásait, és próbálják meg azokat az egyház istentisztelében, szolgálatában, irányelveiben, életében és evangelizációjában megvalósítani.

Krisztusért! Ámen.

1996.április 20.

Fordította: Márkus Tamás András, református lelkész

Hozzászólás