22
Már
2017

Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalása a házasság, a család és a szexualitás kérdéseiről (és a jelenlegi európai helyzet)

Az alábbi állásfoglalás különösen annak fényében egyedülálló és bátor, hogy az európai protestáns egyházak döntő többsége már átértelmezte a házassággal kapcsolatos történelmi nézetét, ebből következően az azonos neműek közötti élettársi kapcsolat/házasság megáldását vagy engedélyezte, vagy pedig opcionálissá tette és az egyes gyülekezetekre bízta annak eldöntését, hogy hogyan viszonyulnak a kérdéshez. Sajnos a legtöbb esetben engedtek a nyomásnak.

Jogállástól függően azonos neműek közötti élettársi kapcsolatról, máshol pedig államilag elismert házasságról beszélhetünk.

Európai államok, melyek 1.) engedélyezték az azonos neműek közötti házasságkötést (rózsaszín), 2.) engedélyezték a bejegyzett élettársi kapcsolatukat (lila), 3.) elutasítják az ilyen jellegű kapcsolatok elismerését (szürke)

Emítsük meg, hogy ha a világ keresztyénségét nézzük, még mindig kisebbségben vannak azok az egyházak, egyházi frakciók, amelyek áment mondanak az azonos neműek közötti kapcsolatok megáldásának gyakorlatára: a Római Katolikus Egyház, a keleti ortodox egyházak, illetve az antikhalkedóni-miafizita egyházak (azok az egyházak, amelyek csak az első három egyetemes zsinatot fogadják el – kopt, szír és etióp ortodoxok) egyértelműen nemet mondanak e gyakorlatra. Ezzel szemben az ókatolikusoknál és bizonyos evangélikus/református egyházak esetében létezik azonos neműek kapcsolatát megáldó liturgia, ugyanakkor ezek az egyházak hangsúlyozzák, hogy az ilyen jellegű kapcsolat különbözik a házasság intézményétől.

Ha a nem keresztyén világot nézzük: az utóbbi években elvétve előfordult egyes liberális imámok részéről, hogy áldásban részesítettek ilyen jellegű kapcsolatokat, a judaizmuson, a buddhizmuson és a hinduizmuson, ezek “progresszívabb frakcióin” belül pedig általános gyakorlatról beszélünk. Azok, akik e ceremóniákat támogatják, a pároknak a gyülekezet előtt történő nyilvános megvallásának teológiai jelentőségét hangsúlyozzák.

Előfordulhat, hogy a házassággal kapcsolatos állami és egyházjogi előírások között eltérések vannak. Néhány esetben azonos neműek közötti házasság csak egyházjogilag lehetséges, más esetekben viszont csak az állam ismeri el ezeket a házasságokat és az egyház részéről csak áldásra számíthatnak. Ugyanakkor teológiai szempontból lényegileg nincs különbség, hiszen az adott lelkész Isten áldását “osztja ki”, ezzel egyértelműen legitimnek tekintve az áldás tárgyát (arról nem beszélve, hogy bizonyos egyházak esetében – amint a Magyarországi Református Egyházban is – az államilag megkötött és elismert házasságokat pusztán megáldja az egyház szolgája, és nem a templomban, a lelkész előtt azok “köttetnek meg”).

Ha a világ keresztyénségére tekintünk, a leggyakoribb verzió még mindig az, hogy sem az állam, sem az egyház nem tekinti legitimnek az azonos neműek közötti kapcsolatokat. Ugyanakkor ha az európai protestantizmus helyzetét nézzük, jelentősen változik a kép, és kiderül, hogy azok az egyházak, amelyek egyértelműen elutasítják az ilyen jellegű egyházi gyakorlatot, mostanra már jelentős kisebbségbe kerültek.

Tartományi egyházak Németországban; sötéttel jelölve, amelyekben engedélyezett az azonos nemű élettársi kapcsolat megáldása

A Németországi Evangélikus egyház (EKD – Evangelische Kirche in Deutschland) 20 tartományi egyházából 13-ban legitim gyakorlatnak számít az azonos nemű párok megáldása (Németországban az egyes tartományi egyházak maguk dönthetnek a kérdésről). A németországi Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyház (VELKD – Vereinigte Evangelisch-Lutherische Kirche Deutschlands), melynek kötelékébe hét tartományi egyház tartozik, a következőt írja 2001-es hivatalos kommünikéjében:

az egyházi vezetés megállapítja, hogy a házasság és az esküvő jelentése nem teszi lehetővé, hogy az azonos neműek élettársi viszonyba való belépését olyan nyilvános istentiszteleti cselekménnyel  kísérjük, amely felcserélhető volna a keresztyén esküvővel.”

Minden esetben muszáj az adott tartományi egyház vezetésének, illetve az adott gyülekezet pásztorának, a helyi lelkésznek a beleegyezése az áldáshoz, illetve nekik kell dönteniük arról is, hogy sor kerülhet -e áldást tartalmazó istentiszteleti alkalomra.
Az Evangélikus Egyházak Uniójában (UEK – Union Evangelischer Kirchen in der Evangelischen Kirche in Deutschland), amelybe 12 tartományi egyház tartozik, hasonló szabályozás van érvényben: házasságra nincs lehetőség, de nyilvános áldásra a gyülekezetekben igen.

Nemzeti vagy tartományi protestáns egyházak Európában, ahol engedélyezték azonos nemű párok élettársi kapcsolatának, házasságának megáldását (a lista nem teljes)

  • 11 német tartományi egyházban, nyilvános istentisztelet keretében: Braunschweig, Berlin-Brandenburg-Oberlausitz (egyházi esküvő is), Hessen és Nassau (egyházi esküvő is), Oldenburg, Pfalz, Rajna vidék, Észak-Németország, Kurhessen-Waldeck, Westfalen, Közép-Németország, és Hannover városának tartományi egyházai; A Brémai Evangélikus Egyházban az egyházi vezetés nem határozott a kérdésről, így az egyes gyülekezetekre van bízva annak eldöntése, hogy engedélyezik az áldó istentiszteletet, vagy sem. Az Evangélikus-református egyházban, amely külön tartományi egyház az EKD-én belül és a történelmileg református gyökerű gyülekezeteket foglalja magába, ugyancsak engedélyezett az áldó istentisztelet lebonyolítása
  • Az ausztriai, helvét hitvallású Evangélikus Egyházban (áldás nyilvános istentisztelet keretében)
  • A svájci Aargu, Bern-Jura-Solothurn, Luzern, Schaffhausen, Tessin, Thurgau, Waadt és Zürich városok tartományi egyházaiban (áldás nyilvános istentisztelet keretében)
  • a Holland Protestáns Egyházban
  • a Dán Népegyházban (egyházi esküvő)
  • a Norvég Egyházban (egyházi esküvő)
  • a Svéd Egyházban (egyházi esküvő)
  • az Izlandi Államegyházban (egyházi esküvő)
  • az Egyesül Királyság kvéker gyülekezeteiben
  • a nagy-britanniai Egyesült Református Egyházban (United Reformed Church)
  • a hollandiai Remonstráns Testvériség gyülekezeteiben
  • a valdenseknél (Olaszországban és Dél-Amerika gyülekezeteiben)
  • az Olasz Evangélikus-Lutheránus Egyházban
  • a Herrnhuti Testvérgyülekezetben
  • a Nagy-Britanniai Metodista Egyházban
  • a Finn Lutheránus-Evangélikus Egyházban (nyilvános istentisztelet imádsággal, áldás nélkül)
  • a Francia Egyesült Protestáns Egyházban (nyilvános esküvői istentisztelet)
  • a Belga Egyesül Protestáns Egyházban
  • a Skót Egyházban (Church of Scotland)

A felsorolt egyházak ugyan egységesek abban, hogy valamilyen formában legitimnek tekintik az azonos neműek közötti együttélést/élettársi viszonyt, ugyanakkor eltérő nézetet képviselnek az “ideális” házasság fogalmának meghatározását illetően. Azok az egyházak, amelyek az egyházi esküvő gyakorlatát azonos nemű párok esetében legitimnek tekintik, nyilvánvalóan már a házasság bibliai és teológiai értelmezésében is elmozdultak a tradicionális keresztyén értelmezéstől.

Példaként említhetjük az USA legnagyobb taglétszámú (1,7 millió tag) történelmi presbiteriánus egyházát (Presbyterian Church (USA), ahol 2014-ben szavaztak arról, hogy a helyi gyülekezetek pásztorai megáldhatják az azonos neműek között megköttetett frigyeket. A presbiteriánusok zsinata 600 résztvevő jelenlétében 61-39 arányban, tehát jelentős többséggel megszavazta az ilyen jellegű ceremóniák lelkészek általi levezénylését. Azonban ennél több is történt: a zsinat kísérletképpen megváltoztatta a házasság irányadó értelmezését. A házasság immár nem egy férfi és egy nő, hanem két ember közötti szövetségként definiálható. Az általános zsinat 71-29 arányban szavazott a házasság átértelmezése mellett.

A lutheránusok itt is megelőzték a presbiteriánusokat: az Evangelical Lutheran Church az USA legnagyobb, több, mint három milliós taglétszámmal rendelkező lutheránus felekezete már korábban módosította a házassággal kapcsolatos felfogását (2009 óta megáldják az azonos neműek közötti házasságkötéseket), amellett, hogy a monogám kapcsolatban élő homoszexuális és leszbikus személyek számára nyitottá tette már korábban az egyházi tisztségeket. Ugyan korábban is iktattak be homoszexuális önértelmezéssel rendelkező pásztorokat, de csak azzal a kikötéssel, hogy tartózkodnak nemi vágyaik kiélésétől. Azonban 2009-ben az ELCA általános zsinata elfogadta az “Emberi szexualitás: ajándék és megbízatás” című nyilatkozatot, mely a szexualitás kérdését nem az eltérő (férfi és női) biológiai nemek, hanem (kizárólag) a bizalmi kapcsolat definíciója felől közelíti meg, ezért pusztán “emberi lények” közötti, Isten által elrendelt bibliai-teremtési modellről beszél: amint Isten abszolút módon megbízható és hűséges, úgy az emberei viselkedés és társadalmi struktúrák is a bizalomra és az elköteleződésre épülnek (a nyilatkozat 18. oldalán olvashatjuk az azonos neműek közötti, élethosszig tartó és monogám kapcsolatokról szóló részt).

E rövid helyzetkép után látható, hogy Isten gondviseléséből milyen kivételezett helyzetben vannak – egyelőre – az Elbától nyugatra fekvő államok egyházai.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának állásfoglalása a házasság, a család és a szexualitás kérdéseiről:

I.
A Magyarországi Református Egyház a Szentírás alapján (1Móz 1,27; 1Móz 2,24; Ef 5:32 vö. II. Helv. Hitv. XXIX.2.) a házasságot, mint egy férfi és egy nő életre szóló szövetségi kapcsolatát, Isten jó teremtési rendjének tartja.

Bár a házasság és család intézménye napjainkban megrendülni látszik, mi a hagyományos felfogást megalapozó bibliai kijelentés értelmében valljuk, hogy a családi élet alapja a házasság, melyet Isten gyermekekkel áldhat meg, részesítve a házasfeleket ez által az élet továbbadásának teremtői áldásában is.

Ezt a bibliai rendet erősíti meg az a tapasztalat, hogy a tartós, monogám házasságban teljesedhet ki két személy szeretetkapcsolata. Ez teremt érzelmi, jogi és anyagi biztonságot mind a szülők, mind gyermekeik számára.

Tudatában vagyunk, hogy a gyermekek sokirányú fejlődése leginkább a harmonikus családi légkörben biztosított. Ezért a család a teljes és az egészséges társadalmi élet megalapozója is.

II.
Valljuk, hogy a bűn egész emberi természetünket megrontotta, és ez alól nem kivétel a férfi és nő kapcsolata sem. Ennek következtében a házasság válságba juthat, formálissá válhat, felbomolhat.

Noha a szexualitás Isten ajándéka maradt, eszközévé válhat az önzésnek. A felelőtlen kapcsolatok és önző vágyak gátlástalan kiélése számtalan egyéni és közösségi kárt okoz (pl. művi abortusz – a MRE Zsinatának állásfoglalása a magzati élet védelmében – Ref.Egyh. 1992/júl-aug. 182. old.).

Ezért szorítja mederbe Isten törvénye a szexualitást: “Ne paráználkodjál!” (2Móz 20,14) Hitvallási irataink szellemében valljuk: e parancsolat pozitív tartalma, hogy tiszta életet kell élnünk a házasságban is. “Mivel testünk és lelkünk egyaránt a Szentlélek temploma, Isten azt akarja, hogy mindkettőt tisztaságban és szentségben megőrizzük. Megtilt tehát mindenféle tisztátalan cselekedetet, magaviseletet, beszédet, gondolatot, kívánságot, és mindazt, ami az embert erre ingerelhetné.” (Heid.Káté 108/109. kérdés.-felelet)

Korunkban, amelyet a szexuális forradalom korszakának is neveznek, a keresztyének – minden emberrel együtt – nagyobb kísértéseknek vannak kitéve, mint azokban az időkben, amikor maga a társadalom ítélte meg szigorúbb normák szerint a fenti parancsolat ellen vétőket.

Nem gondoljuk, hogy a megelőző korszakok emberei jobbak lettek volna, a mi korunkéi pedig bűnösebbek lennének, hiszen az Ige szerint “mind elhajlottak valamennyien megromlottak, nincs aki jót tesz, egyetlenegy sincs” (Róma 3,12). Mégis, kötelességünk felhívni egyházunk és népünk figyelmét olyan aktuális bűnökre, mint pl. a szabad nemi élet, a pornográfia, a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás bármely formája, és ezek következményeinek felelőtlen kezelése.

Mindennek tömeges és korlátlan bemutatása és terjesztése különösen gyermekeink személyiségének fejlődésére hat károsan, fertőzi a közerkölcsöt és kiindulópontja lehet a bűnözés számos formájának.

Bűnbánattal valljuk meg, hogy a tisztaság és a hűség erényeit egyházunk sem tudja kellő erkölcsi erővel megjeleníteni a világban.
Fájlaljuk és helytelenítjük az egyházunk tagjai és tisztségviselői között is előforduló házassági válásokat (a Zsinati Bíróság jogegységi határozata – 5/1985. bír. szám). Mégis, valamennyi kortársunkkal szolidaritást vállalva hirdetjük Isten kegyelmét, a megtérés evangéliumát és az újrakezdés lehetőségét, amelyet mind egyéni, mind közösségi életünk erkölcsi megújulása egyetlen lehetőségének tekintünk.

III.
Ezzel a lelkülettel szólunk korunknak arról a jelenségéről is, amely a külön neműek élettársi és az egyneműek tartós kapcsolatát a házassággal egyenértékűnek kívánja feltüntetni.

Ismeretes előttünk, hogy vannak embertársaink, akik öröklött, vagy szerzett hajlamként saját nemükhöz vonzódva képtelenek a teremtési rend szerinti házasságra.

Magát a hajlamot erkölcsileg nem minősítjük. Ezen testvéreinket lelkigondozói tapintattal fogadjuk, mély emberi drámájukat megértéssel és diszkréten kezeljük. Őket az emberi méltóságot sértő, mindenfajta diszkriminatív magatartással szemben kötelességünk megvédelmezni.

Mivel azonban a homoszexuális gyakorlatot mind az Ó-, mind az Újszövetség elítéli, s azt a házasságtöréssel egyenlő súlyú bűnnek tekinti (3Móz.18;45. Róma 1,26k), ezért egyházunk az ilyen kapcsolatokat elfogadni nem tudja, ezek egyházi megáldását lehetetlennek tartja.

Mindezekből az is következik, hogy az ilyen életvitel vagy annak propagálása a lelkipásztori és vallástanári hivatással, valamint az e hivatásokra felkészítő képzéssel és mindennemű egyházi szolgálattal összeegyeztethetetlen.
A házasság és a család védelme érdekében egyházunk kötelessége tiltakozni az ellen is, ha a törvényhozás a házassággal azonos értékűnek kívánja tekinteni a homofil párok együttélését, lehetővé téve számukra gyermekek örökbe fogadását.
E tekintetben a magyar Alkotmánybíróság házassági értékeket védő állásfoglalásával (14/1995. (III. 13.) AB határozat, Magyar Közlöny 1995/20 (III.13.)) és a jelen hatályos családjogi törvény vonatkozó rendelkezéseivel (A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. sz. törvény 10. §) értünk egyet.

IV.
A Magyarországi Református Egyház Zsinata tudatában van, hogy állásfoglalása eltér mind a szekularizált társadalom egy részének felfogásától, mind néhány külföldi egyház vélekedésétől, meggyőződésétől. Mindazonáltal állásfoglalásunkat mégis – a “jobbra taníttatás” hitvallásos örökségével egyezően – azzal az Igéhez kötött lelkiismereti szabadsággal hozzuk meg, hogy “Istennek kell inkább engedni” (ApCsel. 5,29), mintsem a korszellemnek.

Budapest, 2004. május 6.