18
márc
2017

John Wimber: a pünkösdiek és az evangelikálok közötti viszonyról

/Az alábbi részlet John Wimber mára már megkerülhetetlen „Power evangelism” (= „erő evangelizáció / teljhatalmú evangelizáció”) című művéből származik. A mű 1986-ban jelent meg először. A 7-8. fejezetben Wimber a karizmatikus megújulásról, annak lehetőségeiről, hatásairól, és – amiért számunkra fontos – az evangelikalizmussal való viszonyáról értekezik/

„… A karizmatikus megújulás felkeltette az érdeklődést a Szentlélek munkái iránt. A legtöbb felekezetben a karizmatikus teológia nem vált ki ellenszenvet többé, ahogy az korábban tapasztalható volt. Aki karizmatikusnak vallja magát, nem kerül azonnal kereszttűzbe. Karizmatikus teológusokat ma már a reformátusok-presbiteriánusok, evangélikusok, katolikusok, baptisták és anglikánok között egyaránt találunk. Az USA-ban csaknem minden nagy felekezet elismeri a különböző karizmatikus szervezeteket, mint pl. az Episcopal Renewal Ministries, az International Lutheran Renewal Centre, a Presbyterian and Reformed Renewal Ministries és a National Service Committee of the Katholic Charismatic Renewal. Ugyanez érvényes Anglia egyházaira is.

(….)

A kulcs az evangelikálok kezében van

Az evangelikálokkal való komolyabb együttműködés akadálya főként a rájuk ragasztott címkékben keresendő. Dehát kik is tartoznak ezekhez a csoportokhoz és milyen kisebb csoportjaik vannak? Az evangelikálok különböző csoportokból állnak. Hadd idézzem Michael Cassidy szavait: „A fogalom a keresztyének elég széles körét jelöli, akik egyedül a Biblia tekintélyét ismerik el, s akik szerint a megtérés, az újjászületés és a megigazulás egyedül hit által kegyelemből érhető el. Hisznek abban, hogy a Biblia Isten kijelentése.” Ez a nagyvonalú definíció a pünkösdieket, karizmatikusokat, fundamentalistákat és konzervatív evangelikálokat egy kalap alá veszi. Ezek a keresztyének különböző nagyobb egyházak tagjai, számuk különösen a pünkösdiek körében és a különböző konzervatív irányultságú kisközösségekben nagy.”

A konzervatív evangelikál nem karizmatikus, de nem is feltétlenül anti-karizmatikus magatartást jelöl. A keresztyén hit legfőbb kérdésében egyetértenek a karizmatikusokkal. Határozottan elutasítják a liberális teológia befolyását. A liberális teológusok gyakran nem különböztetik meg őket a fundamentalistáktól. Ez azért tévedés, mert ezek a keresztyének sokkal nyitottabbak az új jelenségek iránt, mint a fundamentalisták.

Azt hiszem, hogy a karizmatikus megújulás következő fázisának kulcseleme a konzervatív evangelikálok, a karizmatikusok és a pünkösdiek között kibontakozó egység lesz. Sok jel arra mutat, hogy ez a folyamat már megindult. Ez az egység mindkét felen sokan lendíthetne. A karizmatikusok sokat tanulhatnának a konzervatív evangelikálok gazdag teológiai örökségéből és az evangelizáció és misszió terén szerzett tapasztalataikból. A másik fél viszont új lelki megújulást nyerhetne, s megtapasztalhatná Isten konkrét működését.

A teológia nagyon fontos a konzervatív evangelikálok számára. Ez részben azt állítja, hogy ma már nincsenek karizmatikusok ajándékok. A jelek és csodák mai megértésében természetesen ez akadályt jelent. Az együttműködés útjában álló akadályok alapja tehát teológiai jellegű. A konzervatív evangelikálok körében leginkább az a nézet elterjedt, ami az 1 Kor 13,10-en alapszik: „amikor pedig eljön a tökéletes, a töredékes eltöröltetik.” Úgy vélik, hogy a „tökéletes” szó ebben a versben a teljes bibliai kánonra vonatkozik, amely a 397-es karthágói zsinattal lezárult, a „töredékes” szó viszont a lelki ajándékokra, amelyek ekkor megszűntek.

Valaki ezt írja a lelki ajándékokról: „Ezek a csodák (gyógyítások, nyelveken szólás és annak magyarázata) olyan adományok voltak, amelyeket néhány hívő kapott. Az ősegyház életében, még a szentírási kánon véglegesítése előtt, arra szolgáltak, hogy alátámasszák vagy megerősítsék a prédikációt. Ezek a jelek és ajándékok csak időlegesek voltak… Amikor Isten szava leíratott, szükségtelenné váltak, és meg is szűntek.”

Annak az érvelésnek, amely a „tökéletes” szót az újszövetségi kánon lezárásával azonosítja, két része van:

1.) A „tökéletes” szó semleges nemű, s így egy dologra vonatkozik, és nem emberre. Mivel a Biblia dologi természetű (s a görögben semleges nemű), így ebből következik, hogy Pál itt erre gondol. 2.) Ez az értelmezés összhangban van az I. Kor 13,8.,9.,11.,12. verseivel: „de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszűnnek; akár ismeret, eltöröltetik… Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek… Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre.” Eszerint a nyelveken szólás gyermeki dolog.

Ennek az értelmezésnek megvannak a gyengéi. Az egyik nehézséget az okozza, hogy ez a fontos tanítás éppen az egyik legnehezebben értelmezhető bibliai részen alapul. De hol van példa a Bibliában hasonló kijelentésre?

Ettől eltekintve a görögben nincs olyan szabály, hogy egy semleges nemű jelző („tökéletes”) mellett feltétlenül konkrét tárgynak is állnia kell. Semleges nemű főnév vagy névmás hímnemű (vagy nőnemű) dolgok, esetleg emberek megnevezését is szolgálhatja. Jó példa erre a görög „gyermek” szó (teknon). Ez a főnév vagy egy kicsi lányra, vagy egy kicsi fiúra vonatkozik, jóllehet maga a szó semleges nemben áll. Ebből következik, hogy a görögben – hasonlóan az angolhoz – egy adott szó nemének nyelvtani jelentése nem feltétlenül vonatkozik a tartalomra is. A „lélek” (pneuma) szó a görögben szintén semleges nemű, de a Bibliából egyértelműen kiderül, hogy nem dolgot jelöl, hanem a Szentháromság harmadik személyét. De még nagyobb probléma, hogy ez az értelmezés a „tökéletes” szó megfejtésekor teljesen figyelmen kívül hagyja az 1Kor 13 közvetlen kontextusát, és önkényesen más igehelyeket is citálnak, például a II. Tim 3,15-16 verseit, ahol az „Írás” szó görögben ugyancsak semleges nemű. Ez a váltás egészen önkényes.

F. F. Bruce a „tökéletes” szó jelentésére nézve elfogadhatóbb magyarázatot ad: ez Krisztus második visszajövetelére vonatkozik. Ez az értelmezés párhuzamba állítható az I Kor 1,7-ben írottakkal: „Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését.”

Hiba lenne persze azt gondolni, hogy a közeledés egyetlen akadálya a teológia. A félelem érzése ugyanilyen erővel hat. Különösen az attól való félelem, hogy az olyan ajándékok, mint a prófécia vagy a nyelveken szólás, aláássák az Írás tekintélyét, s ez által az objektív igazság helyett a személyes megtapasztalás lesz a keresztyén élet hajtómotorja.

Vannak aztán kultúrális jellegű akadályok is. Bár ez nem került annyira előtérbe, de jó tudni, hogy a konzervatív evangelikálok az utóbbi években társadalmi, gazdasági, műveltségbeli pozíciókat tekintve, feljebb emelkedtek. Így aztán nem egyszerű dolog számukra pl. a pünkösdiekkel közösséget alkotni. A pünkösdiek is emelkedtek természetesen a szociális ranglétrán, de nem olyan nagy mértékben. Másrészt viszont sok konzervatív evangelikált megérintett időközben a karizmatikus megújulás (általában hasonló társadalmi helyzetű emberek találkozása révén), jóllehet az evangelikálok tartózkodóbb teológiai magatartásuk révén a lelki ajándékokkal általában nem élnek.

A következő lelki megújulás talán mélyebben érinti majd a konzervatív evangelikálokat és így egészen új modellek jönnek majd létre, amelyek megmutatják, hogyan használhatók ma a lelki ajándékok, mint pl. az erő-evangelizáció. Mivel a pünkösdi mozgalom és a karizmatikus megújulás más-más csoportokra hat, hatásuk is egészen más. A karizmatikus megújulás következő fázisa szintén önálló arcot ölt majd. Várhatóan a személyes evangelizációra helyezi majd a hangsúlyt. C.P. Wagner egyik nyilatkozata megerősíti ezt a nézetet. Arról kérdezték, karizmatikusnak vagy pünkösdinek érzi-e magát?

„Egyiknek sem. A Lake Avenue Congregational Church tagja vagyok: Ilyen értelemben tehát „kongregacionalista” vagyok. Egyházam nem karizmatikus, jóllehet vannak ilyen tagjai. Egyházunk egyre nyitottabbá válik a Szentlélek olyan jellegű munkái iránt, amit a karizmatikusok körében is tapasztalunk. Lelkészünk pl. minden istentisztelet után külön szól azokhoz, akik testi vagy lelki betegségekben szenvednek. Arra kéri őket, hogy jöjjenek előre és menjenek az imaterembe. Ott megkenik őket olajjal, és imádkoznak értük. Vannak gyülekezeti tagjaink, akik tudják, hogyan kell betegekért imádkozni. Mi ezt a szolgálatot mint kongregacionalisták, és nem mint karizmatikusok végezzük. De megtapasztaljuk a Szentlélek ugyanazon munkáit.”

….”

 

Hozzászólás írása