9
Már
2017

John Piper: keresztyén hedonizmus

1986-ban jelent meg John Piper jelentős és máig nagy hatású műve, Desiring God: Meditations of a Christian Hedonist (“Szenvedélyem, Isten, egy keresztyén hedonista gondolatai”) címmel (azóta megjelent magyarul is a Koinónia Könyvkiadó gondozásában).

Sokan Piper könyvét a 20. századi keresztyén irodalom egyik legnagyobb klasszikusának nevezték. Bizonyos recenziók egyenesen azt állították, hogy a Desiring God a Biblia mellett egyike azon olvasmányoknak, amelyek valóban képesek megváltoztatni az emberek életét. A könyv olyannyira sikeres lett, és olyan nagy hatást gyakorolt az olvasókra, hogy pár éve ünnepelték megjelenésének 25 éves jubileumát egy különkiadással.

Sajnos voltak, akik félreértették Piper elsőre valóban furcsának tűnő fogalmazását. E.S.Williams, a nagy hírű Metropolitan Tabernacle szolgálója, The new Calvinism – Changing the Gospel című, az újkálvinista mozgalmat és annak prominens alakjait kritizáló pamfletjében felrója Pipernek, hogy míg az említett művében a boldogsággal kapcsolatosan húsz bibliai helyet vonultat fel, addig a szentséggel kapcsolatosan csak egyet. Williams állítása szerint Piper hibás teológiájából fakadóan összemossa az emberi filozófiákat a keresztyén hittel, és ennek eredménye az ún. keresztyén hedonizmus.

Williams sajnos – csak úgy, mint egész írása – felületesen szemléli Piper tézisét, így kritikája teljességgel alaptalan. Piper teológiai alaptézise ugyanis nem előzmény nélküli. A könyv (Desiring God) alapvetése egy Jonathan Edwardstól származó idézet: „Isten akkor dicsőül meg bennünk leginkább, ha mi leginkább élvezzük őt.” Ez az idézet a Westminsteri kiskáté első pontjának parafrázisa, mely eredetileg így szól: „K: Mi az ember végső célja? V: Az ember végső célja, hogy dicsőítse Istent és örökké gyönyörködjön benne.” (The Westminster Shorter Catechism (WSC) Question 1)

Pipernél a hedonizmus negatív konnotációkat hordozó fogalma az általa gyártott sajátos szóösszetételben és annak értelmezésében egészen más jelentést nyer. Mindezt azonban Piper szavait olvasva értjük meg leginkább. A következőkben nézzük meg Piper említett művének (Desiring God) függelékét, amelyben a saját hedonizmus felfogásáról, ill. annak céljáról és fontosságáról értekezik:

Miért nevezem keresztyén hedonizmusnak?

1.) Az 1961-es régi szótáram (Webster’s Collegiate Dictionary), melyet tizedikes korom óta forgatok, a hedonizmus szót az „élvezetekért való élet”-ként definiálja. Negyven évvel később, a mérvadó American Heritage Dictionary of the English Language (4. kiadás) című kézikönyv a hedonizmus fogalmával kapcsolatos első definíciója így hangzik: „törekvés vagy igyekezet az élvezetre/gyönyörre”. Pontosan ezt értem alatta én is. Ha az ember legfőbb célja az, hogy Istenben gyönyörködjön örökké, akkor az emberi életnek „az élvezetekért való életnek” kell lennie.

2.) Az Encyclopedia of Philosophy filozófiai lexikon hedonizmusról szóló bejegyzése megmutatja, hogy e kifejezés nem pusztán egyetlen filozófiai irányzatra vonatkozik, hanem olyan tanítások sokféleségére alkalmazható általános megjelölés, amelyekben az élvezet fontos szerepet játszik. Az a mód, ahogyan én használom a hedonizmus kifejezést, egybeesik a kifejezés általános értelmezésével.
Teljesen elégedett tudnék lenni a következő meghatározással, mint kiindulóponttal, arra vonatkozóan, ahogyan jómagam használom a kifejezést: a hedonizmus „olyan elmélet, amely szerint az ember motivációja, hogy egy állapotot egy másikkal szemben előnyben részesítsen, amennyiben (és CSAK annyiban) azt gondolja, hogy ez az állapot kedvezőbb vagy kevésbé kedvezőtlen (mint az előző/ szerk.) a maga számára.” Ehhez már csak egy valamit fűznék hozzá: „örökké”. Hiszen Isten néha olyan dolgokat vár el tőlünk, amelyek – még ha csak rövid ideig is – fájdalmasak.

3.) Más, nálam okosabbak és idősebbek emberek, hasonlóképpen használták a hedonizmus fogalmát, mint keresztyén életstílusra vonatkozó megjelölést.

Ennek értelmében javasolja C.S.Lewis Malcolm nevű barátjának azt, hogy miközben élvezi a természet áldásait, ne kövessen el bálványimádást. Természetesen „lombkon átszűrődő napfényt” élveznie kell. Azonban ezek a spontán örömök „az isteni fény szikrái”, és az embernek a gondolatait „a napsugarakról a napra kell irányítania”. Majd Lewis a következő megjegyzést teszi:

észreveheted, hogy nem teszek különbséget az érzéki és az esztétikai élvezetek között. De miért is kellene ezt megtennem? Csaknem lehetetlenség meghúzni itt a határokat, és mit használna, ha valakinek sikerülne? Amennyiben hedonizmusról van szó, úgy ez meglehetősen nehéz tudomány.”

Észre fogjuk venni, hogy itt valóban egy nehéz tudományágról van szó! Verner Eller az Egyszerű Élet (The Simple Life) című könyvében örömmel használja Soren Kierkegaard nagyszerű hasonlatai közül némelyiket. Kedvenc történetei közé tartozik a megvilágított hintóról és a csillagfényes estéről szóló példázat. Ezt akár a keresztyén hedonizmus alaptételének is tekinthetnénk. Nézzük meg, miről szól a történet:

Amikor egy tehetős ember egy sötét, de csillagfényes éjszakán kényelmesen ült a hintójában, és a lámpások világítottak, biztosnak érezte a helyzetét; nem félt a nehézségektől, mert a fény ott volt, és nem volt sötét körülötte. De éppen azért, mivel a lámpásokat hagyta felgyulladni, és mivel világosság fénylett körülötte, nem láthatta a csillagokat. A fények ugyanis elfedték a csillagokat, melyeket a szegény paraszt, akinek fény nélkül kellett utaznia, a sötét, de csillagfényes éjszakában a maga gyönyörűségében megláthatott. Minden megtévesztett ember hasonlóképpen éli földi életét: vagy lefoglalják őket az élet szükséges dolgai és túlzottan elfoglaltak, hogy örüljenek a “kilátásuknak”, jólétüknek, vagy a boldog időknek, amelyeket megélnek. Vagy pedig – bizonyos értelemben – meggyújtották közelükben a lámpásokat, így körülöttük minden kielégítő, kellemes és kényelmes, azonban éppen a kilátás hiányzik – a kilátás, a rálátás a csillagokra.”

Eller így magyarázza ezt a hasonlatot: „látni a csillagokat itt egészen egyértelműen az Istenben való gyöngyörködésünket és Isten-tudatunkat jelenti.” A gazdagok és az elfoglaltak, akik a mulandó, földi komfort hintójának lámpásaival veszik körül magukat, vagy az elfoglaltak, akik fáradságos gondokkal vannak leterhelve, elszakítják magukat attól, amit Kierkegaard „abszolút örömnek” nevez:

Milyen leírhatatlan öröm – öröm a mindenható Istenben!… Mert ez az abszolút öröm, ami csodálja a mindenhatóságot, amivel a mindenható Isten minden gondodat és kínodat elhordozza, mintha nem is léteznének.”

Eller mindezt az úgynevezett „egyszerű életre” alkalmazza, amikor azt írja:

A keresztyén egyszerűség indítéka nem az egyszerűség élvezete önmagában; ez és minden más földi előny beletartozik a “mindezekbe” (Mt 6,33). A keresztyén egyszerűség egyedüli indítéka azonban az istenben magában való gyönyörködés (és ha ez hedonizmus, akkor a legjobbat kell akarnunk belőle kihozni!) – a csillagok látványa.

Ez valóban hedonizmus! Én meg is tettem minden tőlem telhetőt, hogy ebben a könyvben a legjobbat hozzam ki belőle.

Pontosan! A keresztyén hedonizmus az élvezetből és az örömből nem gyárt Istent. Azt mondja, hogy már rég istent csináltál abból, amiben a legnagyobb örömödet lelted.

4.) A negyedik ok, amiért a „keresztyén hedonizmus” kifejezést használom, hogy megragadó és felrázó hatása van. Megragadja, lebilincseli és felrázza a szívemet a keresztyén hedonizmus tanítása. Szó nincs könnyed vagy komfortos filozófiáról. Rendkívül fenyegető a névleges keresztyénekre nézve. Ezért van az, hogy amikor a rövidített változatát írtam ennek a könyvnek, azt a címet adtam neki: „a gyönyörködés veszélyes kötelessége” (The Dangerous Duty of Delight, Mutlnomah, 2001).

E filozófia alapja az a mindent felforgató igazság, amelyet Krisztus így fogalmazott meg: „Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból” (Jel 3,16). Ez rémisztő. Hát nem kellene olyan szavakat keresnünk, amelyek megrémisztenek bennünket, és amivel felismerjük, hogy az örökkévalóság forog kockán, ha a parancsolatot – „Gyönyörködjél az Úrban…” (Zsolt 37,4) – semmibe vesszük?

A legtöbben közülünk gyakorlatilag érzéketlenek a megszokott szóhasználat radikális megfogalmazásaival szemben. Milyen nyelvezetet hívjunk segítségül ahhoz, hogy az örömtelen keresztyének végre meghallják, és odafigyeljenek az 5 Móz 28,47-48 szavaira?

Amiatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén: Szolgálod majd a te ellenségeidet, akiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkiben; és vasigát vet a te nyakadra, míglen elpusztít téged.”

Hogyan lehetne megnyitni a fülüket Jeremy Taylor jajszavára: „Isten szörnyű dolgokkal fenyeget minket, ha nem vagyunk boldogok.”

Az évek múlásával rájöttem, hogy szoros összefüggés van az emberek azon készsége, hogy miként teszik túl magukat a keresztyén hedonizmus fogalmának „botrányosságán”, és arra való hajlandóságuk között, hogy a mögötte húzódó, botrányos, bibliai igazságot feltárják. Ennek a kifejezésnek a legfőbb hatása nem abban áll, hogy botránykővé teszi az igazságot, hanem segít az embereknek felismerni azt, hogy az igazság önmagában botránykő – és gyakran egészen másmilyen, mint amire számítottak.

5.) Arra az ellenvetésre, mely szerint a hedonizmus fogalma túlzottan is „világias” konnotációkat hordoz ahhoz, hogy keresztyén szempontból értelmezni lehessen, a Bibliából vett esetekkel válaszolok. Ha Jézus saját eljövetelét egy tolvaj megjelenésének képével (Mt 24,43-44) ábrázolja, ha egy „hamis sáfárt” (Lk 16,8) tud dicsérni, és ha az ihletett zsoltárszerző azt tudja mondani, hogy az Úr úgy serkent fel, mint „egy bortól vigadozó hős” (Zsolt 78,65), akkor számomra csekélység a szenvedélyt, amivel Istent magasztaljuk – azáltal, hogy az ember örökké gyönyörködik benne – keresztyén hedonizmus névvel illetni.

6.) Figyelemre méltó módon Pál apostol saját, a gyengeséggel és a szenvedéssel kapcsolatos tapasztalatát olyan görög szóval írja le, amely a mi hedonizmus szavunk gyökere. Krisztust idézi a következő szavakkal: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Erre így válaszol: „Nagy örömest (gr. hedista) dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem” (2 Kor 12,9). Pár verssel később pedig azt mondja: „Én pedig nagy örömest (gr. hedista) áldozok és esem áldozatul a ti lelketekért” (2 Kor 12,15). A hedista szónak nincs semmiféle olyan különleges „spirituális” tartalma, amely alkalmassá tenné arra, hogy Pál használja. Egyszerűen Pál az élvezetnek saját kultúrájából vett egyik szokványos kifejezését választotta, és meglepő, hogy mindezt a gyengeség és a szeretet vonatkozásában teszi.

7.) Végül a hedonizmus szó előtt álló „keresztyén” kitétel világos és érthető jelzés arra vonatkozóan, hogy itt nem szokványos értelemben vett hedonizmusról van szó. Számomra a „keresztyén” szó ebben az összefüggésben a következő jelentéssel bír: Minden igazságnak, ami a keresztyén hedonizmus zászlaja alatt sorakozik, a keresztyén Szentírásban kell gyökereznie, azaz a Bibliában. A Biblia pedig azt tanítja, hogy az ember végső célja nem más, mint hogy Istent dicsőítse azáltal, hogy Benne gyönyörködik örökké.

(Forrás: http://www.desiringgod.org/books/desiring-god)

A szöveg saját fordítás

Ez is érdekes lehet

John Piper: Isten szuverenitása és az imádság

Hozzászólás