30
szept
2016

Őszi kirándulás Tahiba

Mi történik akkor, ha egy csapat teológus együtt elutazik Tahiba, hogy ott grillezzenek és beszélgessenek? Az alábbi beszámolóból kiderül.

Az Evangelikál és protestáns ortodox teológusok párbeszédben csoport célja (mint ahogy az a nevéből is kiderül), hogy magyar hittudósok és lelkipásztorok között építő beszélgetések legyenek. Ez a hétköznapokban Interneten zajlik, ami nem a legtökéletesebb a kommunikációra, ezért időnként üdítően hat egy olyan meghívás, amit egyik csoporttagunk Mike Helfy intézett felénk, hogy menjünk el gyönyörű kertjébe, és ott élőben osszuk meg egymással a gondolatainkat.

A kiránduláson (ABC sorrendben) baptista, golgotás, pünkösdi és református teológusok vettek részt. Aki kicsit is ismeri az egyháztörténelmet (és az egyházi közéletet), az tudja, hogy nem veszélytelen egy ilyen találkozó. De Isten velünk volt, és még azt a csodát is megtette velünk (és teszi azóta is), hogy habár sok mindenben egyáltalán nem értünk egyet egymással és felekezeteink iránt a legmesszemenőbbig elkötelezettek vagyunk, mégis szeretjük egymást, és barátként, munkatársként tekinthetünk egymásra. A beszélgetésekben nem egymás meggyőzése volt a cél, hanem inkább egymás tanainak jobb megismerése – bár az olykor lendületessé váló vitáktól sem riadtunk vissza.

dsc_0715-2

A finom grillezett hús, zöldség, és sör fogyasztása közben sok izgalmas téma felmerült: beszélgettünk külföldi gyülekezeti gyakorlatokról, pásztorokról, tanítókról; természetesen előkerült egy állandó vita téma: a szesszacionisták, a kontinuacionisták és a karizmatikusok kérdésköre is; szóba került a Felház is; szót ejtettünk mind az erős, mid a gyenge oldaláról. Az este során előkerült a kanonizálás témaköre is, illetve az Ószövetség ókori görög fordítása, a Septuaginta és a ma használatos héber kánon közötti különbségek, eltérések.

Beszélgettünk tanulmányokról, teológiai könyvekről is, és előkerült egy olyan ötlet, ami szeretnénk, ha a jövőben megvalósulhatna: egy olyan teológiai-irodalmi „kánon” létrehozása, amely – felekezettől függetlenül – minden evangelikál és ortodox protestáns meggyőződésű teológusnak, vagy teológia iránt érdeklődőnek segítséget nyújtana az eligazodásban.

dsc_0775-2

Késő estig tartott az eszmecsere, éjszaka értünk vissza Budapestre.

Nekem az egyik legnagyobb élményem a találkozón az volt, hogy együtt dicsérhettük Urunkat, és könyöröghettünk hozzá egy szívvel-lélekkel.

Lesz még folytatása ennek a napnak, bárkit sok szeretettel látunk.

Következő alkalommal ugyan kicsit más körülmények között, de a Görbe Bögre Kávézóban találkozunk november 5.-én, ahol építő párbeszédeket folytatunk majd.

Muzslai – Bízik Bencze