17
febr
2014

Tim Keller: evangelizáció a kiscsoportokon keresztül (Church Planter Manual)

Bár a Bibliában nem szerepel arról rendelkezés, hogy a gyülekezeteket egy kiscsoport-rendszer mentén kellene megszervezni, feltételezhető a Szentírás alapján, hogy a gyülekezeten belül érezhető, látható gyülekezeti élet van. Ha ez a gyülekezeti élet nem organikus módon (azaz nem magától) jön létre, (ahogy a korai egyház vagy a kisebb vidéki gyülekezetek esetében történt), muszáj a gyülekezeteknek ezt előmozdítaniuk, miközben a gyülekezet kisebb közösségekre osztódik, amelyekben mindenki egyenként képes növekedni.

Két döntő aspektusa van egy gyülekezetben a kiscsoportos munkának. Először: muszáj, hogy a gyülekezet biblikus felfogással rendelkezzen a kiscsoport értelméről és céljáról. E felfogásnak a keresztyén közösség mély, teológiai megértésén kell alapulnia.

Másodszor: a gyülekezetnek egy olyan struktúrát kell gyártania, amely támogatja a vezetőket abban, hogy követni tudják ezt az elképzelést.

  1. Közösség az evangélium által. Az evangélium új közösséget teremt. Növekedés a keresztyén életben nem valósulhat meg más keresztyénekkel való jelentős és bátorító kapcsolatok nélkül. A Biblia abból indul ki, hogy Isten népén belül átfogó közösségi élet folyik.
  2. Változás az evangélium által. Az evangélium az az egyedüli erő, amely az életet képes megváltoztatni. A kiscsoportok azok a döntő jelentőségű helyek, ahol pásztoráció folyik. A kiscsoportokban az evangélium a keresztyénekre és a keresőkre is alkalmazva van – az imádság, bibliatanulmányozás, az élmények, gondolatok, tapasztalatok cseréje, imádság és misszió által.
  3. Mozgalom az evangélium által. A gyülekezetben a stratégiailag legfontosabb funkcióval egy képzett gyülekezetvezető rendelkezik. A laikus csoportvezetők, koordinátorok és igazgatók mind a hívők általános tisztségének szerepét töltik be. Ahhoz, hogy a munkájukat jól tudják végezni, rendkívül fontos, hogy a vezetők állandó támogatást élvezzenek. Minden kiscsoportnak ki kell tűznie maga elé azt a célt, hogy sokszorozódjon, miközben új vezetőket képeznek ki és egy új csoport indulását támogatják.

A kicsoport-rendszer célja az, hogy a csoportok által biztosítsa a szisztematikus pásztorációt (pásztori gondoskodást) és hogy lehetővé tegye a lelki-szellemi növekedést.

A lelki növekedés nem jelent sem szenteskedést, sem (önmagáért való) aktivizmust, hanem az egész életet érintő változás. Nem csak az egyes személyt érinti, hanem az egész közösség számára növekedést jelent: létrejön egy „hegyen épült város”, egy társadalom, amelynek az evangélium az alapja, és amely kontrasztban áll a világgal. Némely gyülekezetben vannak kiscsoportok, de a mi gyülekezetünk arra törekszik, hogy „kiscsoportokból álljon.” Ezekben minden hívő, saját általános papságának ajándékát gyakorolhatja Isten országa számára.

Az egyéni csoportok célja egy alapjaiban keresztyén közösség létrejöttének elősegítése, amelyben megélik, megtapasztalják Jézus Krisztust a maga jelenlétében és erejében, és amelyben az evangélium által, a kölcsönös szolgálaton keresztül megváltoznak az emberi életek.

A kiscsoportokban megismerik az emberek Jézus Krisztust és olyan módon élik meg az Ő jelenlétét, amely egyénileg nem történhetne meg. A létrejövő közösség nem csak egy eszköz arra, hogy valami mást elérjünk, hanem önmagában cél, amelyből egyéb haszon is áradhat. Ha létrejön a közösség és azt gondozzuk, utána képezni kell az embereket, felkészíteni őket, majd szabadon engedni, hogy Isten munkáját végezzék a világban. A kiscsoportok lehetőséget biztosítanak a közelségre, a kölcsönös támogatásra, a szeretet és a szolgálat gyakorlására, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a keresztyén hitről tanuljunk, továbbá az imára és arra, hogy megosszuk egymással mindazt, amit láttunk, hogy Isten végez közöttünk. A résztvevőknek úgy kell magukra tekinteniük, mint akik hozzátehetnek a szolgálatukkal a csoporthoz, és nem csak azt kell várniuk, hogy mit kaphatnak a többiektől. Így a kiscsoportok olyan helyek lesznek a gyülekezetben, ahol életek, sőt egész közösségek változnak meg. A gyülekezet világosan elkülönül a világtól, ugyanakkor jelentős hatást gyakorol rá.

1.) Központi jelentőséget tulajdonítani a közvetlen kapcsolatoknak: Sok fáradozást igényel egy gyülekezettől, hogy Isten elvárását a közös életre vonatkozóan keresztül lehessen vinni. Nem csak (vagy nagyobb részt nem) a nagy istentisztelet lehet helye a közös életnek. Nem indulhatunk ki abból, hogy csak az által, hogy nagyobb csoportokban összegyülekezünk, képesek leszünk megtestesíteni az evangéliumot vagy véghezvinni azokat a feladatokat, amellyel Isten az Ő népét megbízta. Így nem lehetünk „hegyen épült város.” Nem tudjuk az evangéliumot hiteles módon hirdetni. Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, kiscsoportokra van szükség valódi, személyes kapcsolatokkal.

Tartós és fontos kapcsolatokra van szükség, amelyek tudatosan törekednek a keresztyén közösségre, és amelyek nem elégednek meg csak alkalomszerű szociális érintkezésekkel a másik irányában. Szükség van az emberek egy szilárd csoportjára, akik ismerik egymás „arcát”, történetét és életútját, és akik rendszeresen időt töltenek el egymással. Szükség van arra, amit a Biblia „házi gyülekezeteknek” nevez. Az újtestamentumi levelek beszélnek olyan gyülekezetekről, akik „házaknál jöttek össze” (1 Kor 16,19; Róm 16,5). Az Apcsel 2,42 és az Apcsel 20,20 leírja, ahogy a keresztyének mindannyian házaknál, illetve a templomban találkoztak. Amennyiben ezt a mintaképet követjük, akkor egészen konkrét módon úgy fogunk élni, mint a „világ világossága” és a „föld sója” és így a hitetlen világ nem fogja olyan könnyen elvetni a keresztyén üzenetet.

2.) Mindenki szolgálóként tekintsen magára: Sok gyülekezetben a lelkészektől várják el, hogy a „hívőket építsék”. Azonban a Biblia minden hívőtől elvárja, hogy „egymást építse”. Számos gyülekezetben a lelkészektől várják el, hogy bizonyos programokon keresztül új embereket vonzzanak és nyerjenek meg. De a Biblia azt tanítja, hogy a gyülekezet – a tagjait tekintve – akkor növekszik, ha szeretettel mindenki az igazságot szólja és a másikat építi, felvértezi.

Az ősgyülekezet biztosan megértette, hogy a gyülekezeti lét lényege abban áll, hogy minden keresztyén szemtől szemben, közvetlenül a másik embert szolgálja egy közösségi csoportban. Pál abból indul ki, hogy amikor a keresztyének egymással találkoznak, „kinek kinek van zsoltára, tanítása…”. Továbbá azt írja: „minden épüléseteket szolgálja! (oikodomeo)” (1 Kor 14,26). Pál egyértelműen beszél a házi gyülekezetekről, amelyekben mindenki részt vesz. Feltételezi, hogy mindenki szolgál a másik felé.

Túl sokszor közelítünk a házicsoportokhoz a következő kérdéssel: „Mit nyerhetek ezzel?” Azonban mindazokat alapul véve, amelyekről beszéltünk, az első kérdésnek így kellene hangoznia: „Mit adhatok ennek a csoportnak?” Azon kellene töprengenünk, hogy arra törekszem-e, hogy másokat építsek, és hogy az igazságot szeretetben közöljem a másikkal, vagy nem? Azon kellene elgondolkoznunk, hogy közvetítjük –e Isten szeretetét a másik számára és hogy őszinték vagyunk –e önmagunkkal szemben, vagy nem? Ha az emberek ilyen módon közelednek saját kiscsoportukhoz, közösségeink teljesen meg fognak változni. Ezek a közösségek elkülönülnek számos bibliatanulmányozó csoporttól, hiszen a bibliatanulmányozó csoportok gyakran csak információkat adnak tovább és csak a bibliaismeretet növelik (habár közölünk sokaknak már több bibliaismeretük van, mint amennyit alkalmazni tudnánk), azonban nem változtatják meg az életünket.

3.) Keményen kell dolgoznunk a közösségi élet létrehozásán: Mivel egy olyan kultúrában nőttünk fel, mely a radikális individualizmust pártolja, azon képességünk, hogy egy stabil közösségi életben részt vegyünk, jelentősen lecsökkent. „Izmaink”, amelyeket arra használunk, hogy együtt éljünk, elsatnyultak és semmivé lettek. Nem csoda, hogy számos próbálkozásunk arra nézve, hogy közösség legyünk, nem nevezhető kielégítőnek és kívánni valót hagy maga után. Röviden szólva: nem vagyunk elég jók benne. Ez azonban nem lehet kifogás arra, hogy mellőzzük a közösségi életet. Végül is erre lettünk teremtve és ez az, amit Isten elvár tőlünk. Jól tesszük, ha emlékezünk rá, hogy bármit is érdemes csinálni, azt érdemes akkor is, ha netán rosszul megy. Jobb egy olyan közösség, amely kívánni valót hagy maga után, mint ha semmilyen közösség nem lenne. Minél többet dolgozunk rajta, annál jobbak leszünk benne. Muszáj ismét rászánni magunkat arra, hogy az izmainkat fejlesszük, melyek ahhoz szükségesek, hogy Isten új társadalmává legyünk.

A kiscsoportok sajátosságai meghatározásuk szerint

  1. Primer keresztyén közösségek, amelyek a lelki növekedést segítik elő. Ezért kiegyensúlyozott mértékben tartalmazzák a bibliatanulmányozás, a tapasztalat – és gondolatcsere, az imádság és a misszió elemeit.
  2. Kvalifikált és támogatott vezetők irányítják őket. Muszáj a vezetőnek képzettnek lennie (orientációs szeminárium, Turbo – csoport, tanulóidő/ különféle vezetőképzések Keller gyülekezetében, a Redeemer-ben/ ford.), és muszáj vele lefolytatni egy interjút a munkába állás előtt. Részt kell vennie az adott munkaterület találkozásain, és jelentést kell tennie egy koordinátornak. Továbbá minden közreműködő szerepel a lelkigondozói-listánkon.
  3. Legalább kétszer egy hónapban találkoznak, végig egy gyülekezeti éven keresztül.
  4. Nyitottak az újra. A meghívások személyesen történnek, és nem reklámozás útján.
  5. Odaadóak azon cél iránt, hogy sokszorozódjanak, miközben új vezetőket képeznek, és új csoportokat alapítanak. A csoportoknak általánosságban 12 tagjuk van, nem több.

Minden gyülekezetnek többféle csoportja van. A kulcskérdés az, hogy egy csoport elsődlegesen keresztyén közösség –é, amelyben a lelki növekedést előmozdítják, vagy sem. Természetesen élhetnek, és kell is élniük a keresztyéneknek a lehetőséggel ebben a szolgálatban. De muszáj arra odafigyelni, hogy a gyülekezeti programok abban a kevés órában, amikor az emberek hétközben ráérnek, ne vetélkedjenek egymással és ezáltal a keresztyén közösség gazdagságától ne fosszák meg az embereket.

Túl sok ember van a gyülekezetben elfoglalva azzal, hogy bizonyos dolgokat megtegyen, miközben kiégnek közben és a gyülekezet maga is elcsökevényesedik. A gyülekezetvezetők vajon maguk is teljes, aktív keresztyén életet folytatnak?

  • rendszeresen találkoznak Istennel?
  • együtt ünneplik minden héten más keresztyénekkel az istentiszteletet?
  • részesei egy kiscsoportnak, azaz egy kiváltképpen keresztyén közösségnek, amelyben szellemi értelemben növekedni tudnak?
  • szolgálnak a gyülekezeten belül?
  • mint sáfárok, rendelkezésre bocsátják az erőforrásaikat Isten Országa számára?
  • visznek magukkal új embereket a gyülekezetbe, vagy pusztán csak tucatnyi bizottságban üldögélnek?

Ahelyett, hogy minden más csoportot a gyülekezetben feloszlatnánk, ezek közül amennyinek csak lehet ilyen alapvető közösségé kell válnia, miközben kiegészítő elemeket is átvesznek. A dicsőítés, az ima, a közösség és a Biblia tanulmányozása mind fontos alkotórészei lehetnek a „lelki növekedésnek”, hozzáadva őket a csoporthoz. Vezetőket lehet kiképezni és új vezetőket lehet behozni a csoportba pásztoráció végett.

Kiscsoport: 1.) alapjaiban keresztyén közösség; 2.) kiegyensúlyozott mértékben van jelen benne a biblitanulmányozás, gondolat – és tapasztalatcsere, imádság, a misszió; 3.) kvalifikált és támogatott vezetők irányítják; 4.) nyitott újak személyes meghívására, 6-12 tagjuk van; 5.) több vezető és több csoport van

Csoportok egy adott, speciális irányultsággal: 1.) alapvető keresztyén közösséggé válhat; 2.) speciális hangsúlyok jelennek meg benne, így bizonyos részek hiányoznak; 3.) képzett és támogatott vezetők irányítják; 4.)  5-200 tagjuk is lehet akár; 5.) új vezetőket és új csoportokat képezhetnek

Szolgálói csoportok – csoportok feladatok szerint: 1.) nem elsődlegesen keresztyén közösség; 2.) van egy súlypontja – adott feladata (a legtöbb elem hiányzik); 3.) képzett és támogatott vezetők; 4.) 5-50 tag is lehet; 2.) új vezetőket tudnak kiképezni, de legtöbbször új csoportok nem jönnek létre

Számos szolgálói csoport (megkülönböztetendő a kiscsoporttól – pl. vasárnapi iskola, pusztán bibliatanulmányozó vagy imacsoportok, missziói bizottságok, kórusok …stb.) könnyen tudnak olyan elemekkel kiegészülni, hogy azzá váljanak, amit mi olyan csoportnak hívunk, amelynek van egy különleges elkötelezettsége valamilyen irányban. Más csoportok (a helyre kísérők) ezt pl. nem tudják megtenni. Ha egy csoport nem akar keresztyén közösséggé válni, arra lehet bíztatni a tagokat, hogy lépjenek be egy kiscsoportba. Mindig a közösségről szóló bibliai látásnak kell arra motiválnia az embereket, hogy egy olyan csoport tagjai legyenek, amelyben Krisztus tapasztalják meg.

  • a kiscsoportokhoz nincs szükség a helyiséget tekintve pénzre, hiszen nincs szükség egy nagy templomépületre
  • a kiscsoportok olyan emberek között teremthetnek kapcsolatot, akik gyökértelenek, és akiknek nincs családjuk
  • a kiscsoportok segíthetnek egy gyülekezetnek, hogy egy heterogén városban még heterogénabbá váljanak, úgy, hogy több lehetőséget kínálnak érdeklődésük és hátterük szerint a kapcsolatok és az ismeretségek számára.
  • a gyülekezet növekedésének nem szabnak határt az istentiszteleti hely méretének korlátai. Ami a gyülekezetet a növekedésben hátráltatja, az a kiscsoportvezetők száma, és nem a szabad székek csekély száma a teremben, ahol az istentiszteletet tartjuk.
  • a kiscsoportok lehetőséget teremtenek a gyülekezetnek, hogy kevesebb állandóra felvett alkalmazottal dolgozzon, különösen városokban, ahol a főállású alkalmazottak nagyon költségesek.

Forrás: Timothy J. Keller, J. Allen Tomphson: Church Planter Manual, Redemeer

Ez is érdekelhet

Tim Keller: a szeretet haragja (miért lényeges a haragvó Isten képe)
„A kontextualizálás nem hiba, hanem a reformátori teológia öröksége szerint kötelesség” – interjú Dr. Literáty Zoltánnal a Langham igehirdetői műhelyről, Tim Keller prédikációiról és a magyar igehirdetői gyakorlatról
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kultúrában / III. rész
Tim Keller: hogyan prédikáljunk szekuláris kultúrában / II. rész

1 válasz

Hozzászólás írása neki: Dani Kovacs Hozzászólás visszavonása